(A félelem megeszi a lelket. Rendezte: Alföldi Róbert, Átrium)

Esztétikai értelemben is azok a legsikeresebb alkotások, amelyek után nem markáns véleményt fogalmaz meg magában a néző, hanem újabb gondolatokat. Amelyekre rá tud csatlakozni élményeivel és kérdéseivel, s amelyeknek érzi társadalmi, személyes vagy társadalmi és személyes fontosságát. Ezek az előadások ugyanis valóban rezonálni képesek a jelenre, és benne rá, a jelenben élő magánszemélyre, állampolgárra, adófizetőre, járókelőre, újságolvasóra, szerelmesre, dolgozó kisemberre, nemzeti konzultációban megkérdezettre, gyászolóra, kirekesztettre vagy befogadottra. (…) Ilyen Alföldi Róbert A félelem megeszi a lelket rendezése, amely Rainer Werner Fassbinder azonos című filmjének színpadi adaptációja és egyben magyarországi ősbemutatója is.

Jelenleg a Leedsi Egyetem munkatársa, ahol a Performing the Jewish Archive kutatócsoport tagja. A kutatás olyan előadó-művészeti alkotásokat tár fel és rekonstruál, amelyek a második világháború alatt vagy közvetlenül utána készültek, és az üldöztetésben élő zsidóság tapasztalatait örökítik meg. Dél-afrikai, cseh és finn dokumentumokat is feldolgoztak már. Muir korábban a Helsinki Egyetem munkatársa volt, és éveken át foglalkozott a finn zsidóság történetével, azzal, hogyan alakult sorsuk a második világháborúban.

 (Lóvátett lovagok, Pesti Színház, szeptember 29.)

Rudolf Péter olyan vígjátékot rendezett, amely nem akar több lenni annál, ami: kedves és szórakoztató, hovatovább bájos előadás. Amolyan tökéletes kikapcsolódás ez a maga műfajában jó minőségben, magas színvonalon összerakott produkció. A nevettetés alapjait a szöveg adja meg, amelyet Závada Péter írt Mészöly Dezső fordításából. Hogy miért éppen ebből, arra magyarázatot adhat a játékosság, amely már a címben megmutatkozik. Az angolul Love’s Labour’s Lost leleménye magyarra nem átültethető, de a Lóvátett lovagok alliterációja és szójátékossága visszaad belőle valamennyit.

„Én is a második rendezésemmel kezdtem, mert amikor tizenhét évesen első együttesemmel – lelkes és kritikus amatőrökkel – találkoztam, arra kényszerültem, hogy kitaláljak egy nem létező, de csak nemrégiben learatott sikert, hogy bennük és bennem is elültessem a megkívánt bizalmat” – írja a rendező és teoretikus Az üres tér című könyvében, amely a nyugati színháztudományi képzésben mindenütt az egyik első kötelező olvasmány. A bizonyos „második” rendezés több mint hetven éve volt, de a most kilencvenegy éves alkotó még mindig dolgozik, és társulatával együtt turnézik. A közben eltelt évtizedek alatt olyan életművet hozott létre, amely a modern színháztörténet egyik legmeghatározóbb alakjává tette. Például lebontotta a Shakespeare-játszás megtörhetetlennek tűnő hagyományait, vagy operarendezései­ben elsőként kezdte hangsúlyozni a műfaj színházi aspektusát. 1985-ben három estén át mutatták be kilencórás rendezését, amely a hindu eposz, a Mahábhárata alapján készült. Az emberiség őstörténetét feldolgozó darab bemutatóját mintegy tizenöt év kutatómunka és felkészülés előzte meg. Alkotótársaival, Jean-Claude Carrière-rel és Marie-Hélène Es­tienne-nel nemrég újra színpadra állították az eposzt, ezúttal egészen más megközelítésben, más eszközökkel és formában, Csatamező címmel. Jelenleg ezzel az előadással járják a világot, ezért érkeztek Budapestre is.

Darvas Benedek–Pintér Béla: Parasztopera. Saxum Kiadó, Bu­da­pest, 2016. CD és 48 oldal booklet, 3200 Ft

 A nagy rajongótábor jelentékeny olvasóközönség ígéretével is kecsegtet – ez ösztönözhette arra a Saxum Kiadót 2013-ban, hogy megjelentesse Pintér Béla színműveit. Abban a kiadásban nem szerepelt a Parasztopera szövege, pedig ez a társulat egyik valaha volt legsikeresebb előadása. Még a The New York Times is elismerő kritikát közölt róla, és az ősbemutató óta annyian feldolgozták, hogy egész fesztivált lehetett szervezni a különböző rendezésekből. Azonban – ahogy címe is jelzi – zenés darab; érthető tehát, hogy nem vették egy csokorba a prózai alapú drámákkal. A darab idén tizenöt éves, és az évforduló alkalmából a kiadó mégis talált olyan formát, amelyben ez az alkotás is közölhető: megjelentette az előadás szövegkönyvét és hanganyagát.

(Arthur Miller: Az ügynök halála, Örkény Színház,  június 3.)

(K2 Színház: Át az ingoványon, Jurányi inkubátorház)

(StereoAkt: ETIKETT avagy A tökéletes ember, Jurányi)

(Sinkó Ferenc: #hattyúdal – Csehov nyomán, a Kolozsvári Állami Magyar Színház vendégjátéka a Jurányi Inkubátorházban, április 6.)

(Malá Inventura – Az új színház fesztiválja, 2016. február 22–29., Prága)

A Szociopoly – Gazdálkodj, ahogy tudsz az egykori Szputnyik Hajózási Társaságból fennmaradt Mentőcsónak Egység és a Gyere Gyerekesély Egyesület közös színházi produkciója. Az interaktív előadás egy azonos nevű társasjátékon alapul, amelyet Bass László szociológus és Fodor Kata szociális munkás dolgozott ki 2010-ben. Az előadásban, amelyet Fábián Gábor rendezett, a néző is résztvevő. A közönség négy négyfős csapatot alkot, és annyi pénzből gazdálkodhatnak egy virtuális hónapon keresztül, amennyiből a mélyszegénységben élő kétgyerekes családok. Kérdés, nevet-e valaki a hónap végén. Bass László a játékvezető szerepét tölti be, és háttér-információkkal látja el a közönséget. Nála hitelesebb forrást – mélyszegénységgel, gyermekszegénységgel és gyermekes családok szociális helyzetével kapcsolatos kutatói tapasztalatai alapján – aligha találnánk. A játékról, szegénységről és szegényellenességről beszélgettünk.

 (Edward Albee: Mindent a kertbe, Miskolci Nemzeti Színház, január 29.)

Szabadúszó. Rendez a fővárosban és vidéken, dolgozik független társulatokkal és kőszínházakban, tanít a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, olykor pedig felbukkan egy-egy cannes-i sikerfilm szereplőjeként. Munkatársaival közösen saját, markáns formanyelvet alakított ki, és ezzel a magyar színházi élet meghatározó alakjává vált. Itthon korábban nem játszott darabokat mutatnak be, klasszikusokat fordítanak újra, hagyományokat kérdőjeleznek meg, elvárásokkal mennek szembe. Legutóbbi rendezése Tennessee Williams Macska a forró bádogtetőn című darabjából készült, amelyet nemrég mutattak be a kecskeméti Katona József Színház Ruszt József Kamaraszínházában, ezért ezzel kezdtük beszélgetésünket.

(Scallabouche Theatre: H@Hamlet, Jurányi Inkubátorház)

Jelenleg Budapesten él, a Cseh Centrum vezetője, ám először egy szakmai út, egy emlékezetes musical-rendezése vezette ide: Eszenyi Enikő hívta meg A nő vágya című zenés darabot, amelyet 2010-ben mutatott be a Pesti Színház. Azóta többször dolgozott együtt koprodukciós munkákban magyarokkal. Kitalálója, alapítója és szervezője a Naostro nevű prágai Magyar Színházi Fesztiválnak, valamint a Csekkold! magyarországi cseh színházi fesztiválnak, amelynek keretében idén májusban másodszor nézhetett kortárs cseh előadásokat a magyar közönség a Katona József Színházban.

Társulata akkora népszerűségnek örvend, hogy aki nem foglal jegyet hónapokkal korábban egy-egy előadásra, nem is fog bejutni rá. Darabjaiban, amelyeket maga ír és rendez, személyes, társadalmi és politikai témákat egyaránt megörökít, jellemzően az esendő embert állítva középpontba. Dramaturgiája a humoros és tragikus végletek ütköztetésére épít, talán pontosan ezért képes magával ragadni a nézőt. Azt vallja, a színház jó esetben a valóságról szól, tükröt tart a társadalomnak, nyíltan, őszintén beszél az ember természetéről és a korról, amelyben élünk. Minthogy a kegyetlen színház fogalmát és Antonin Artaud nevét is többször említette korábbi nyilatkozataiban, innen indítottam beszélgetésünket.

(Scallabouche 15 Fesztivál, Jurányi Inkubátorház, február 19–25.)