Váncsa István

Nem titok, hogy ebben a tekintetben [értsd: a gazdaságra vonatkozólag] megkötöm a következő kormány kezét. És nemcsak a következőét, hanem a következő tíz kormányét, mondta Orbán a Kronen Zeitungnak. Most nagy itthon a csodálkozás, mert először is mi az, hogy megköti, másodszor ha ilyesmit forgat a fejében, akkor azt nem Kurt Seinitznek, hanem a magyar választópolgároknak kellett volna először elmondania.
Mármost a helyzet az, hogy két héttel ezelőtt csakugyan elmondta. Igaz, nem direktben a magyar választópolgároknak, hanem egy plenáris találkozón (amelyen az Európai Unió tagállamainak nemzeti parlamentjeiben és az Európai Parlamentben az európai ügyekre szakosodott különböző bizottságok képviselői vettek részt, röviden a COSAC-tanácskozáson), amiről a Népszabadság tudósítást közölt: „ne lepődjenek meg, ha azt olvassák az újságokban, hogy a magyar gazdasági rendszer pilléreiről a magyar parlament kétharmados, azaz alkotmányos erejű törvényt alkot".
Tovább

Önök a legnehezebb és egyben a legszebb pillanatban vállalkoztak a rendőri hivatásra. A hazának ma égető szüksége van Önökre, sokat is várunk Önöktől. És a becsületes munkáért Önök is sokat várhatnak a hazájuktól. Most az Önök szakmája is átalakul, az átalakulás lezárultával az Önök helyzete, erkölcsi, anyagi megbecsülése, életszínvonala jelentősen meghaladja majd a jelenlegit.
(Orbán Viktor beszéde a rendőr tiszthelyettesek avatásán,
Budapesten, 2011. március 6-án)

Arthur Guinness 1759. december 31-én bérbe vett egy sörfőzdét a dublini St. James\'s Gate-nél, a bérleti díj évi negyvenöt font, a bérleti szerződés időtartama kilencezer év. Negyvenöt font nagy pénz volt akkoriban, Arthur Guinness pedig felelősen gondolkodó úriember, huszonegy gyermek apja, aki nyilván igen alaposan mérlegelte, mit ír alá. Láthatólag arra a megállapításra jutott, hogy tízezer év sok volna, ahhoz a brit szigeteken létező jogi-gazdasági környezet nem eléggé kiszámítható, mondhatni instabil. Tízezer évre itt nem lehet szerződni.

Tovább

Több tucatnyi alapítvány annullálásáról intézkedett a nemzeti ügyek kormánya múlt év végén, a két ünnep közötti hét derűs napjaiban, amikor az egyszerű nép még a karácsonyt se heverte ki, de már a szilveszteri dáridóra készülődött. Kevesen vették észre, hogy nemzetünk nagyjai ezt az időszakot is szorgalmas munkával töltik, csak úgy szálltak a kormányrendeletek, mint pezsgőben a buborék, a 1316/2010. (XII. 27.) számú Korm.-határozat csupán egy volt közöttük, bár sokak számára a legfontosabb.
Tovább

A New York City Opera egyelőre nem tervezi a jövő évadot, írta múlt pénteken a Wall Street Journal, sőt egyáltalán semmit se tervezget mindaddig, amíg a büdzsé rendbetételére esély nem mutatkozik. Charles Wall, az opera új elnöke most a saját zsebéből tett be a kasszába két és fél millió dollárt, ez egyfelől igen dicséretes cselekedet, amelyet a Magyar Állami Operaház leendő elnökei is követendő példának tekinthetnek, másfelől bizonyos erkölcsi alapot teremt a szükséges takarékossági intézkedések meghozatalához, bár Amerikában az ilyesmi még így se egy rózsalugas. A szakszervezet és az opera közötti szerződés hamarosan lejár, ha nem sikerül újat kötni, sztrájk lesz. Sajnos az amerikai munkavállaló szakszervezetekbe van tömörülve, és masszív jogokat élvez, de nemcsak az olvasztár, a bányász és a szövőnő, hanem az operaénekes, a balett-táncos és a kórista is.
Tovább

Kedves Goldenberg Úr,

levele, amelyben a régi szentpétervári villamosremíz megmentése érdekében kéri a segítségemet, mélyen elgondolkodtatott. Ön szerint én egy demokratikus országban élek, ahol a nyilvánosság nemcsak a politikai szférát, hanem a gazdasági élet nagy hatalmú szereplőit is folyamatosan kontrollálja. Esetünkben például olyképpen, hogy én az első lépcsőben lerántom a leplet a TriGranit­ról, rámutatva, hogy ez a cég résztulajdonosa egy olyan vállalatnak, amely műemlékvédelmi szempontból aggályosnak tekinthető akciót készül Oroszországban végrehajtani. A második lépcsőben a TriGranit ezt a cikket elolvassa, majd késedelem nélkül előveszi az általa résztulajdonolt TeleGrad nevű vegyesvállalatot, és a lelkére beszél. A harmadik lépcsőben a TeleGrad, amely épp egy száznegyvenezer négyzetméteres kereskedelmi és kulturális központot szándékszik építeni Szentpéterváron, magába száll, jó útra tér, és az egész projektet elölről kezdi annak érdekében, hogy a védett műemléknek minősülő remíz megmaradjon. Végül a TeleGrad tulajdonosai összegyűlnek a régi villamoskocsiszínben, és könnyek között fogadják meg, hogy soha többé nem törik a fejüket olyan projekteken, amelyek más emberek remízeit veszélybe sodornák.

Tovább

Nagy változásoknak nézünk elibé.

Kiköltözik a királyi palotából az Országos Széchényi Könyvtár és a Magyar Nemzeti Galéria, előbbi a lágymányosi híd környékén, az utóbbi pedig az 56-osok terén kialakítandó új múzeumi negyedben nyer méltó elhelyezést; ugyanoda költözik a Néprajzi Múzeum is. Helyükre - tehát a királyi palotába és a volt igazságügyi palotába - nyilván az az intézmény vagy személy kerül, amelynek vagy akinek a feladatköréhez ez a fajta építészeti környezet passzol leginkább. Ami pedig a múzeumi negyedet illeti, az a kulturális államtitkár szerint azért jön létre, hogy az eddig szétszórtan működő fővárosi múzeumi intézményeket összefogja.

Tovább

„Mondjuk ki az igazságot: a valódi probléma nem Berlusconi. A probléma mi vagyunk, olaszok", írta az olasz sajtó nagy öregje, Piero Ottone pár héttel ezelőtt (Repubblica, január 20). Józan ésszel könnyű belátni, hogy Ottonénak igaza van, mert hiszen tudvalévő, hogy Berlusconit nem a földönkívüliek ültették az olaszok nyakába, hanem maguk az olaszok választották, ergo amit művel, az az ő saruk, a népé. Minden demokratikus országnak olyan kormánya és ezen belül olyan kormányfője van, amilyet megérdemel. Csak hát ezt nem szokás leírni, bármennyire magától értetődik is, hiszen a nép szava Isten szava, a nép nem dönthet rosszul. Ha tudniillik rosszul döntene, vagyis mondjuk Hannibal Lecterből csinálna miniszterelnököt, akkor ki kéne mondani, hogy a nép alkalmatlan. Mire alkalmatlan? Arra, hogy népként funkcionáljon. El kell tehát csapnunk, és keresnünk kell egy kompetensebb népet mielőbb.

Tovább

Tovább

Koltay András médiajogász múlt heti, Van-e sajtószabadság Magyarországon? című írásában az áll, hogy „érdeklődéssel olvastam az ÉS előző heti cikkeit a törvényekkel kapcsolatban, bár sajnos sem Váncsa István, sem György Péter nem írt konkrét kritikát a törvényről, miközben meglehetősen lesújtó véleményüket tették közzé róla".

György Péter nevében nem nyilatkozhatom, ami viszont engem illet, Koltay Andrásnak igaza van: az idei első számban megjelent írásom a médiatörvényt illetően konkrétumokat csakugyan nem tartalmaz.

Tovább

Tovább

Tovább

Képzelje magát hatalmas és befolyásos embernek, mondta a pszichológus, az alany pedig gyorsan összegyúrt egy figurát abból, ami épp az eszébe jutott. Volt benne egy-egy rész Ben Bernanke, Spiderman, Pu­tyin, Dzsingisz kán, Gandalf, Hu Csin-tao, Abdul Aziz és Bill Gates; Obama azért marad ki, mert az amerikai elnököket néha tudvalévőleg sarokba szorítják. Megvan, kérdezte a pszichológus, az alany bólintott. Nagyszerű. Akkor most rajzoljon a homlokára egy nagy E betűt.

Mellőzzük annak a végiggondolását, hogy vajon a nyájas olvasó hajlandó volna-e nagy E betűt rajzolni a homlokára csak azért, mert egy kerge lélekbúvár így látja jónak, pláne hogy hajlandó volna-e ilyesmire abban a malaszttal teljes pillanatban, amikor épp a földkerekség leghatalmasabb figurájának képzeli magát, mindenesetre a kísérlet alanyai rajzoltak.

Fordított nagy E betűt rajzoltak mindannyian.

A kontrollcsoport tagjai viszont rendes E betűt rajzoltak a homlokukra, tehát olyat, amit mások, ha rápillantanak, E betűként fognak azonosítani. Nyilvánvaló, hogy ehhez már bizonyos szellemi és erkölcsi érettségre van szükség, hiszen a homlokunkra rajzolandó E betű a mi számunkra tükrözve jelenik meg, és csak némi gondolkodás eredményeképp ébredünk rá, hogy nekünk most látszólag fordított E-t kell rajzolnunk, ha azt akarjuk, hogy mások azt normál E-ként ismerjék föl. El kell fogadnunk az ő nézőpontjukat mint létezőt és mértékadót, noha az a mienkkel e pillanatban épp nem egyezik.

Tovább

(Bizet: Carmen - St. Mark\'s Opera Company, Firenze)

Tovább

Tovább

Megyesi 60
Tovább

Mozdíthatatlannak tartott akadályokat, évtizedes tabukat döntöttünk le, mondta a miniszterelnök a költségvetés parlamenti vitájában gyakorlatilag ugyanúgy, ahogy elmondta már vagy kéttucatszor, és ahogy még legalább ugyanennyiszer el fogja mondani. Azért csak ne legyintgessünk rá, megtanulhattuk már, hogy az ő lózungjai mögött néha súlyos tartalom lapul. „Most következik vállalkozásunk második szakasza: a megújulás. Teljes megújulás kell..." - folytatta, és ez az, ami mögött nem tanácsos elsiklanunk.
Nyájas olvasónk talán azt gondolná, hogy nincsen itt már semmi megújítanivaló, hiszen ami volt, az romokban hever, törvényesség, jogbiztonság, demokrácia, hatalommegosztás, fékek & ellensúlyok, minden odavan. Stimmel, ám a kormányfő evvel együtt úgy érzi, hogy őt továbbra is civilizációs tabuk fojtogató hálója veszi körül, a megújulás pedig akkor perfektuálódik, amikor ő ezeknek a nyomaitól is megszabadul.

Tovább

(Verdi: Rigoletto - Teatro La Fenice, Velence)

Tovább

(Verdi: La traviata - Teatro La Fenice, Velence)

Tovább

Tavasszal a választópolgárok arra hatalmazták föl a Nemzeti Ügyek Kor­mányát, hogy amire szüksége van, azt kérdezés nélkül bárkitől elvegye. Benne van a kormányprogramban: „Nem pusztán módosítás­ra, kiigazításra adtak felhatalmazást, hanem arra, hogy a nemzeti együttműködés erejével új politikai, gazdasági és társadalmi rendszert alkossunk, amely az élet minden területén új szabályokra épül." Vagyis a fülkeforradalmárok nemcsak a politika ügyes-bajos dolgainak inté­zé­sét tették le a Nemzeti Ügyek Kormányának a kezébe, hanem a sze­mélyes javaikat, a jövőjüket, a boldogságukat, a lelkük üdvösségét, min­dent. Amikor tehát a kormány befagyasztja a magán-nyugdíjpénz­tári utalásokat - más szóval lenyúlja a pénzt, amelyet öregkorunkra akarnánk félretenni -, akkor a mi egyértelműen kinyilvánított óha­junk­nak megfelelően jár el, annak érdekében, hogy jobb legyen mine­künk.

Tovább

Áprilisban a magyarok arra hatalmazták fel a Nemzeti Ügyek Kormányát, hogy úgy bánjon el a szakszervezetekkel, ahogy megérdemlik. Sok jóra, ha belegondolunk, nemigen számíthatnak. Tény ugyan, hogy a gyurcsá­nyi önkény vérzivataros esztendeiben megvívták a maguk harcát, milliárdos károkat okoztak, és kudarcba fullasztották a zsarnok reformterveit, ám ez ma már a múlt. Arról pedig szó se essék, hogy ama bizonyos reformelképzelések egy része, ha idejekorán megvalósul, jól jöhetett volna a Nemzeti Ügyek Kormányának is, de hát Éger István, Gaskó István és Jakab István betartott nekik, s ezért még majd némi korholás leend az osztályrészük. A lényeg azonban az, hogy ők immár fölöslegesek. Magyarország visszaszerezte az önrendelkezés jogát és képességét, létrejött a Nemzeti Együttműködés Rendszere, amelyben harcoló alakulatoknak többé nincs helyük. A szakszervezeteknek most az a dolguk, hogy részt vegyenek a szocialista építőmunkában és erősítsék a néphatalmat, továbbá a párt és a tömegek közötti transzmissziós szíjként funkcionáljanak, ahogy ezt Sztálin 1923-ban, az Oroszországi Kommunista (bolsevik) Párt XII. kongresszusán oly találóan megfogalmazta. (G. F. Ale­xandrov, M. R. Galaktjinov, V. Sz. Kruzskov, M. B. Mitjin, V. D. Mocsálov, P. N. Poszplélov: Joszif Visszarionovics Sztálin. Rövid életrajz. Szikra, Budapest, 1949.)

Tovább
Élet és Irodalom 2018