KOVÁCS ZOLTÁN

Úgy nyilatkozik Kéri László a hvg.hunak, hogy a baloldali szavazók nem hajlandók tudomásul venni a társadalomban bekövetkezett változásokat, ragaszkodnak Orbán-fóbiájukhoz, elemzéseikben a Jobbik-jelenséget a nyilasmozgalom folytatásaként állítják be, közben pedig elnézőek az elmúlt nyolcévi kormányzás és a szocialista párt szembetűnő kudarcai iránt.

Nem tudom, honnét gondolja ezt Kéri László, hiszen a szocialista párt támogatottsága négy év alatt harmadára csökkent. Négy éve a szocialista párt negyven és negyvenöt százalék között állt, most pedig tizenhét százalékon, nem egészen érthető tehát, hogy miből vonja le következtését a politológus.

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Nehéz hét van a szocialisták mögött, elvesztették egyik - ahogy politikai elemzők írják - erős emberüket, Hagyó Miklóst. A volt főpolgármester-helyettes a baljós jelek szerint hamarosan gyanúsítva lesz különböző súlyú hivatali visszaélésekkel, ilyen-olyan gazdasági bűncselekményekkel. Hagyó története szocialista típusú kamarillasztori a múlt évtizedből: a kiskereskedő megismerkedik a párt generációs megújításában fáradhatatlan Schmuck Andorral, de maga is tevékeny. Egyik ötletadója a nemzedéki alapon szerveződő - a mostani ifjútörök-garnitúrát már hat-hét éve összeverbuváló - Mozaik klubnak. A 2006-os választások után a parlamentbe és a városházi képviselőtestületbe jut, ahol először sikerrel szorítja háttérbe Gy. Németh Erzsébetet, majd a - fogalmazzunk úgy - bajba jutott teréz- és erzsébetvárosi polgármesterek elgyengülése miatt már nem volt, aki visszafogja.
Tovább

Tovább

Hallottam BKV-s ügyekről nyilatkozni Demszky Gábort a Klubrádióban. Mindaz, amit elmondott, világosan mutatja, hogy Magyarországon az államinál nincs veszélyesebb tulajdoni forma. Lehet, hogy ezt máshol másként kezelik, de ami itt történik, az a halálos veszedelem maga. „Karácsony előtt be szokott jönni hozzám Aba Botond - mondja Demszky -, és ilyen alkalmakkor nekem szegezte a kérdést, hogy mikor fizetjük a sofőrök pulykapénzét. Mondtam neki, hogy nem tudunk pulykapénzt fizetni, mert nincs miből, mire ő azt mondta, hogy ezt gondoljuk meg jól, mert a sofőrök kemény fiúk, nem kéne velük ujjat húzni, mert leáll a közlekedés, és abból nagy botrány lesz. Jó, akkor majd lesz valahonnét, mondtam ilyenkor, és lett pulykapénz."

Tovább

Tovább

Tovább

A köztársasági elnök nemrégiben elmarasztaló véleményt mondott budapesti nagykövetségek közös leveléről, amelyben kifogásolták a hazai gazdasági közállapotokat: „Sértő módon fogalmazták meg kifogásaikat azok a budapesti nagykövetségek, amelyek novemberben közös nyilatkozatban hívták fel a figyelmet a magyarországi befektetői klímát negatívan befolyásoló tényezőkre". Sólyom László az Info Rádiónak nyilatkozott. Mint ismeretes, november 18-án az Egyesült Államok, Belgium, Franciaország, Hollandia, Japán, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia és Svájc budapesti nagykövetsége fogalmazott meg kifogásokat a közelmúlt néhány furcsa országos és helyi döntéséről.
Tovább

Tovább

Tovább

Levélben kért segítséget a szerkesztőségtől egy mándoki cigány ember. Valami kocsmai pofozkodás torkollott súlyos testi sértésbe, és a körülmények szerencsétlen alakulása miatt börtönbe kellett vonulnia. Nyírségi típustörténet, de annyiban mégis más, hogy ez az ember érettségizett, és beiratkozott a tanítóképzőbe. A börtönbe vonulása előtti napon találkoztunk, egyfolytában beszélt, és mindig a verekedésnél kötött ki. Hol máshol? Hogy azt hogyan kellett volna. „Amikor gimnáziumba kerültem - váltott hirtelen -, az osztályfőnök meg egy kórházi nővér nemi felvilágítást tartott, elmondtak mindent. Hogyan csinálja egy férfi meg egy nő. Nagyon elcsodálkoztam, addig azt hittem, ilyet csak a cigányok meg az állatok csinálnak."

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Kedd esti híradások szerint a vasút teljesen leállt délelőtt tíz és tizenkettő között. A kétórás közlekedésbénulás alatt mindösszesen egy vonat indult, ez sztrájkolókat szállított Debrecenből az erdőháti Zajkára. Ennek a közlekedő zajkai vonatnak a vasutas-etikai vonatkozásaira most nem térnék ki, annyit azért szögezzünk le, hogy benne van az egész közmorál: vasutassztrájk idején kizárólag sztrájkoló vasutas utazhat, utazása nyilván roppant fontos, mert a teljes bénulásért utazik.

Tovább

Tovább

2006 októberében egy londoni székhelyű választott bíróság kimondta: a magyar államnak mintegy 84 millió amerikai dollár kártérítést kell fizetnie az Airport Development Corporation (ADC) nevű kanadai cégnek. Már ez is régen volt, hát még az ügylet kezdete; az a kilencvenes évek közepére nyúlik vissza. Az ADC 1994-ben nemzetközi pályázat során megbízást kapott a Ferihegy 2/A bővítésére és a 2/B terminál megépítésére. A cég a pályázatba 17 millió dollár saját tőkével és az OTP Bank Rt. által vezetett konzorciumtól felvett 103 millió dolláros hitellel szállt be, a terminált 1998 végén átadták, a mai napig bonyolítja az utasforgalmat. A beruházással egy 2010-ig szóló haszonbérleti joggal terhelt, 120 millió dollár értékű állami vagyonelem jött létre, amelyet az állami tulajdonú Légiforgalmi és Repülőtéri Igazgatóság (LRI) által kétharmad, a kanadai ADC által egyharmad arányban létrehozott projekttársaság, a Ferihegyi Utasterminál Fejlesztő (FUF) Kft. működtetett.

Tovább

Tovább
Élet és Irodalom 2024