Dobozi István

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Olaszország egyszerre szenved a strukturális reformok hosszas halogatásától és az eurótól. Az utóbbi két évtizedben a gazdaság és az életszínvonal veszteglése szinkronban volt az euróövezeti tagsággal. A márciusi választások populista pártjai euróellenes platformon diadalmaskodtak, a „német ketrecnek” becézett közös valutát hibáztatva az „elvesztett” évtizedekért. Furmányos kampányfogás, bűnbakkeresés volt ez csupán, vagy van alapja az eurókételkedésnek? Kiléphet‑e Olaszország a valutaunióból? Mi várható a jobbos/balos kormányzó koalíciótól a belső és macroni eurózóna-reformok terén?

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Donald Trump elnöknek is politikai fekete hattyú maradt. Nem váltott át méltóságteljes, prezidenciális modorra, a Fehér Ház folyamatos kampányüzemmódban működik. Az elnök stílusa és megosztó személyisége jóval népszerűtlenebb, mint tényleges politikai-gazdasági intézkedései. A kultúraháborúk, vallási, faji és etnikai ellentétek tovább éleződtek. Anti-Obamaként az előd vívmányai visszafordításának szánta az induló évet – nem kis sikerrel. Az adórendszer ellentmondásos reformja volt eddigi legfőbb politikai trófeája. A világ – egészében véve – jól alkalmazkodott az új elnök agresszív, nacionalista külpolitikai doktrínájához. Ám közben Washington mind jobban elszigetelődik, teret nyitva a fő geopolitikai riválisoknak.

Tovább

Tovább

Miközben a tudósok között nagyfokú egyetértés van a globális fölmelegedés tényében és okaiban, az amerikai politikában a klímaváltozás lett a „kultúraháború” új csatatere. A klímaváltozásban mindig is kételkedő Donald Trump elnökként nem táncolt vissza az egyik legjobban reklámozott kampányigéretétől, és hivatalosan felmondta a globális fölmelegedés megfékezését célzó párizsi klímaegyezményt, Barack Obama külpolitikai trófeáját. Mi van a világot sokkoló döntés mögött? Ideológia, trumpi gazdasági nacionalizmus vagy hideg belpolitikai számítás? Mi vár a klímapaktumra Washington visszalépésével? Betölthető lesz az Amerika által hagyott űr?

Tovább

Tovább

Tovább

Van-e külpolitikai Obama-doktrína? Értékalapú idealista vagy inkább konfliktuskerülő realista volt-e Barack Obama, aki tanult elődje költséges katonai kalandorságából, és látta a Pax Americanával szembeni növekvő kihívásokat? Miközben külföldön jórészt dicsérték a távozó elnököt tudatosan vállalt visszafogottságáért, minimalista katonapolitikájáért, otthon általában külpolitikailag erőtlen elnöknek tartották. Az amerikai vezetésű liberális világrend nyomás alá került, lábra kaptak a tekintélyelvű rendszerek, a nemzetközi biztonság gyöngült, a terrorizmus fokozódott. Kína és Oroszország megerősödésével fölgyorsult a mozgás az egypólusostól a hárompólusú világ felé. Ráadásul Obama kevés külpolitikai sikerét utódja, Donald Trump könnyen megsemmisítheti, ahogy ígéri is. Lehetséges, hogy Obama, miközben otthon országát megmentette a gazdasági depressziótól, túl puha volt Amerika fő ellenfeleivel szemben?

Tovább

(A szerző főtanácsadó, a Világbank volt vezető közgazdásza)

Tovább

Éles kontrasztban saját történelmi múltjával, a Republikánus Párt mindinkább a társadalmi vesztesek, a vidék, a fehér fizikai munkások és a kevésbé iskolázottak politikai otthona lett, aminek következtében az összes választó körében látszólag fokozatosan szűkült a merítési bázisa. Mindaddig, amíg Trump – előválasztási repülőstartját követően – nem állt az alulról jövő politikai és gazdasági elégedetlenségi mozgalom élére.

Tovább

Tovább
Élet és Irodalom 2020