Radnóti Sándor

Az ÉS könyve a könyvhéten - Kántor Péter: Valahol itt. Versek 2012–2017. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2017, 132 oldal, 2699 Ft

Nem egy, meghatározott baráti helyzetről van szó, hanem arról, hogy Kántor érett költészetének egész lírai versbeszédét az jellemzi, ahogy valaki a barátjával beszél. De hát miképpen beszél az ember a barátjával? Szabályszerűtlenül, nem ritualizáltan. Mindenesetre nem szónokol, nem osztja az észt, az igazságot. Intimen, de a szenvedélyes kamasz-barátságok múltán bizonyos tartózkodással, diszkrécióval. Előző kötetének ez volt a címe: Köztünk maradjon. A baráti beszéd tartalmát meghatározhatjuk Kántor költészetének szignatúrájává vált versével, illetve vers-sorozatával: megtanulni élni. „A kis dolgokkal fogom kezdeni” – olvastuk ott, s meg is maradt a kis dolgoknál. Ezt nevezem tartózkodó és tapintatos intimitásnak, understatementnek.

Tovább

Kedves tanítványaival is hasonlóképpen működött a pszichológiája. Beszéltem olyanokkal, akiket ez megkínzott, olyanokkal, akik értetlenül álltak az eset felett, s persze olyanokkal is, akik a részvét nyelvén mesélték el történetüket. Az ugyanis bizonyos, hogy szerencsétlen pszichológiája, válogatatlan harca kis és nagy démonaival leginkább Pétert kínozta meg. Komor kötelességévé vált, hogy morális karakterével minduntalan kiigazítsa pszichológiai karaktere kisiklásait.

Tovább

Király István magával ragadó tanár és hisztérikus ember volt, hajlamos a vértolulásra. Ma is látom vérvörös ábrázatát, amikor begipszelt lábával el kellett tűrnie, hogy két kollárés, azaz papi körgallért viselő diáktársunk segítse át az utcán. S éppígy vérbe borult, amikor egy szemináriumán tapintatlanul megsemmisítő kritikát gyakoroltam Galambos Lajos regényéről az író jelenlétében. Mindazonáltal az én időmben szabadon lehetett vele vitázni.

Tovább

Tovább

Tovább

A Pilinszky-konferencián a neves irodalomtörténész kalandos előadást tartott. Megtalálta egy antikváriumban Kempis Tamás könyvének, a Krisztus követésének latinnyelvű példányát, amelyről bizonyítani tudta, hogy valaha Pilinszky tulajdonában volt. Különböző tulajdonosok különböző írószerekkel különb-különb aláhúzásokat, figyelemfelkeltő vonásokat eszközöltek, s ezek közül ő lege artis elkülönített egy csoportot, amelyet Pilinszkynek tulajdonított, s ebből vont le következtetéseket a De imitatione Christi és egyes versei összefüggéséről. Megkopogtattam az előttem ülő Kovács Péter – Pilinszky unokaöccse – vállát, s megkérdeztem, hogy olvasott-e Jancsi latinul. Nem – hangzott a döbbent válasz.

Tovább

Az 50-es években a múzeumban Szilágyi egy szobában ült barátjával, Meller Péterrel és egy náluk jóval idősebb úrral, aki autodidakta egyiptológusként teremőri státuszban végzett szorgos tudományos munkát, s Szilágyi olthatatlan híve és csodálója volt. Egyszer is, amikor Mellerrel maradt kettesben, rázendített a dicséretre, s Meller, aki unta ezt, mindenben egyetértett vele, de hozzátette, csak az a furcsa szexuális kedvtelése ne lenne. Haeffner Emil – mert így hívták – szörnyülködve kezdett el találgatni, de bármit kérdezett, Meller csak azt mondta: rosszabb, rosszabb… Majd végül kinyögte, hogy… hát madarakkal csinálja.  E megágyazás után elkezdődött a téboly, Meller bevonta az ugratásba Szilágyit, Szilágyi pedig az ilyen heccek nagymesterét, Karinthy Ferencet, aki nem volt rest telefonálni, mikor csak Haeffner volt a szobában, hogy megérkezett Szilágyi tanár úrnak a madárszállítmány. És így tovább, hetekig. Egyszer aztán arról beszélgettek hárman a szobájukban, hogy melyik a legszebb magyar verssor. Mikor sorra került, Szilágyi álmodozó tekintettel azt mondta: „Madarat nem egyet, százat is meglőnek”. A röhögés majd kiverte az ablakot, s az ugratás lelepleződött.

Tovább

„A történetek egy része megállja a helyét nevek nélkül is, más részének pedig csak akkor van értelme, ha név tartozik hozzá. Annak, hogy én egy vendégség után némileg kapatosan fölvertem a bécsi utcák csendjét az „Isten véled, édes Piroskám” kezdetű dal recitálásával, csak akkor van történet-értéke, ha tudjuk, hogy akivel karban énekeltem, az Schiff András volt, a híres klasszikus zongorista. S egy másik történethez hozzátartozik nyomatéknak, hogy Martin Jay, az ismert eszmetörténész kérdezte tőlem, amikor egyszer bevittem az ELTÉ-re, hogy mennyibe kerül nekem évente az egyetem kertjében parkolni. S mikor megmondtam, hogy ez teljesen ingyen van, melegen gratulált, mondván, hogy a Berkeleyn ez a Nobel-díjasok privilégiuma.

Eszembe jut még, hogy tanszékem nagy halottainak, Zoltai Dénesnek, Fodor Gézának, Balassa Péternek a fényképét kitették a folyosóra, s az ünnepélyes felavatásra meghívták a dékánt, aki szép beszédben méltatta a kezdeményezést, amely – mint hozzátette – folytatható...

Vagy Pándi Pál temetése. Egykori tanítványaiként Könczöl Csabával elmentünk megadni a végtisztességet. Utóbb sokat csapkodtuk a térdünket, amikor visszahallottuk, hogy egy magas minisztériumi tisztviselő azt mondta: Könczöl és Radnóti ne számítson semmi jóra ettől a hatalomtól, mert semmi gesztust nem tettek irányába. Hacsak – gondolkozott el – azt nem számítom, hogy kimentek Pándi temetésére.

A jó történetek, mint ahogy Réz Palié is mutatja, erkölcsileg nem mindig teljesen kifogásolhatatlanok.”

Tovább

Az ÉS könyve decemberben - Kun Árpád: Megint hazavárunk. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2016. 420 oldal, 3990 Ft

Az irodalomban nem ritka a patológia stilizációja vagy a patologikus stilizáció. Olyan végtelenül különböző magyar írókra is jellemző ez, mint Lengyel Péter, Kertész Imre, Krasznahorkai László. Kun Árpádot a stilizáció minimalizálása, a történések rendkívüli mindennapisága különbözteti meg. Ebben és csak ebben az értelemben mégis csak a vallomásos irodalomhoz közelít. Nagy témája a szégyen, a kudarc, a bűn, amelynek föltárását banalitása – éppenséggel nem nagy téma-volta – különösen megnehezíti. Ezért olyan bátor munka a Kun Árpádé. Méltán mondhatja egyik mottójának megfelelően Karinthyval, hogy „Nem mondhatom el senkinek, / Elmondom hát mindenkinek.”

Tovább

Tovább

Tovább

Réz Pál olyan ember volt, akit nem a műve foglalkoztatott, miközben lelkiismeretes és kitűnő munkás volt. Hanem a mások művei. Ám ez a tartózkodás nem nélkülözte a becsvágyat. Becsvágya a fölfedezés és a javítás volt, alapja pedig önbizalom – a fülében és az intuíciójában. Így alakította ki legfőbb műfaját, legendájának igaz fundamentumát, az orális kritikát. A csevegésbe, történetmesélésbe rejtett vagy nyílegyenesen célba irányított bírálatot, méltánylást, értékelést.

Tovább

Nyerges András: Makó szomszédja Jeruzsálem (1993–2013) – Történelem, politika, sajtó, irodalom. Kronosz Kiadó, Pécs, 2014. 310 oldal, 2650 Ft


A Színrebontás (Magvető, 2003) után következő oknyomozó – vagy pontosabban: párhuzam-feltáró – kötetének (Rendes ország – kétféle történelem, Noran, 2005) fülszövegéből kiderül, hogy Nyerges Andrásnak 1993-tól vált szenvedélyévé a régi újságok forgatása. Ezekből az olvasmányaiból keletkeznek kurta glosszái, manapság „heti textusai”, terjedelmesebb cikkei és nagyobb esszéi. Ez utóbbiak gyűjteménye a kezdetektől máig a jelen kötet. Sajtórégészeti ásatások: így nevezi Nyerges írásait. Elmondja, mit olvastak az emberek 50-70-80-100 évvel ezelőtt a magyar újságokban. Visszaemlékezésekkel, torzító vagy hazug állításokkal szembesíti ezeket, de mindenekelőtt felvilágosít, tájékoztat, tudást kínál. 

Tovább

Az ÉS könyve decemberben - Darvasi László: Isten. Haza. Csal. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2015. 264 oldal, 3290 Ft

A rendkívüli termékenység ára a legnagyobbaknál is a színvonal olykori botladozása. Nyilvánvaló, hogy az írókat legmagasabb nívójuk alapján kell megítélni. Darvasi új kötete jó színvonalú rövid novellákat tartalmaz, zömmel a mai és vidéki magyar élet témakörében, s vannak köztük kiemelkedőek. A széles kultúrhistóriai színképű romantikus nagynovellák költői fantazmagóriáit felváltja a kisrealizmus. Az ismerős világ redukcióra, az ismeretek és nem utolsó sorban a cselekmény minimalizálására, a sejtetés szerepének rendkívüli megnövelésére ad lehetőséget. Szóval Darvasi e munkái abba a hagyományba tartoznak, amelyben Csehov, majd követője, Katherine Mansfield megteremtette a modern novellát.

Tovább

(Mikroludiumok. Konok Tamás kiállítása 2015. szeptember 24–2016. február 12. között a Ráday Gyűjtemény Biblia Múzeum kiállítótermében látható.)

Tovább

Szép lenne és méltó, ha Fehér Márta javaslatát – bojkottálják a Széchenyi-díjasok a miniszterelnök vacsorameghívását – minél többen megfogadnánk. Én a miniszterelnöki protokollfőnöktől július 17-én kaptam előzetes értesítést erről az eseményről, s illő köszönettel még aznap tudattam vele, hogy a díszvacsorán nem kívánok részt venni.

Radnóti Sándor

Széchenyi-díjas egyetemi tanár

Tovább

Majd tíz évvel idősebbként üdvözölve hatvanadik születésnapján a legnagyobb élő magyarok egyikét, borús gondolatok töltenek el. Oka egyszerű: a filmrendező négy évvel ezelőtt, A torinói lóval lezárta életművét. S noha lehetne azt mondani, hogy pályájának három korszaka (az egzisztencialista pszeudo-dokumentumfilmesé, az e korszak eredményeit egyetlen játékfilmben – az Őszi almanachban – bergmani irányba továbbfejlesztőé, és végül a klasszikus Tarr-filmek alkotójáé) olyan éles váltásokban jelent meg, hogy bízhatunk benne: lehetséges egy negyedik korszak is, ám ezzel szemben viszont az mondható, hogy amaz utolsó film a világvégéről szólt, s mi lehetséges a világ vége után? Ahogy egykor filozófiaprofesszorunkkal élcelődtünk: ha meghirdet egy szemináriumot a totalitásról, akkor mi végre egy másik a bécsi pozitivistákról?

Tovább

Johan Huizinga: Hogyan határozza meg a történelem a jelent? Vá­lo­gatott írások (1915–1943). Fordította, a bevezetőket és az utószót írta: Balogh Tamás. Typotex Kiadó, Budapest, 2015. 248 oldal, 2800 Ft

Tovább

Széplaky Gerda, Valastyán Ta­­más (szerk.): Az aligtól a túlig. Be­­ve­­ze­tés Vajda Mihály gondolko­dá­sába. Dupress–Líceum–Kalligram Kiadó, Debrecen–Eger–Pozsony, 2015. 504 oldal,4320 Ft

Tovább

Darvasi László: Ez egy ilyen csúcs – A nagy Szív Ernő-füzet. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2014. 386 oldal, 3690 Ft

Tovább
Élet és Irodalom 2018