Csengery Kristóf

(The Great Fugue. Izabella Simon & Dénes Várjon. Hungaroton)

A lemez legnagyobb előadói teljesítménye minden idők egyik legnehezebben megszólaltatható és megérthető zenéje, Beethoven különös sorsú Nagy fúgája (op. 134): ez eredetileg az op. 130-as vonósnégyes záró tételének készült, utóbb azonban önállósult, leválva a darabról, amelyet súlyával-terjedelmével agyonnyomott volna. Simon Izabella és Várjon Dénes a vonósnégyesre fogalmazott tétel szinte soha nem hallható szerzői négykezes változatát játssza.

Tovább

(Brahms: String Sextets nos. 1&2. Erato)

Tovább

(György Kósa: Chamber Music with Viola, Vol. 2. Hungaroton)

Segítenek oszlatni a feledés homályát a Kósa műveit megörökítő hanglemezek, melyeknek sorában 2012-ben már akadt egy, amely a brácsát is foglalkoztató kamaraművek közül válogatott: most egy újabb hasonló jelent meg, a korábbi CD-hez hasonlóan a mélyhegedűs Dirk Hegemann főszereplésével.

Tovább

(Zoltán Kocsis – A Tribute. Hungaroton)

A lemezen megidézett korok, stílusok, szerzők skálája örvendetesen széles – alkalmas arra, hogy megjelenítse Kocsis befogadó szellemű zenei gondolkodásmódját. Halljuk Mozart, Chopin, Liszt, Wagner, Rachmaninov, Debussy, Ravel, Sibelius, Kreisler, Kodály, Bartók műveit. Műfajilag is színes a válogatás: megszólalnak szólózongora-darabok, kamaraművek, versenyművek, bekerült a válogatásba dalsorozat, operajelenet, táncok a menüettől a csárdáson át a valcerig, liturgikus mű részlete, rapszódia, szvit, népdalfeldolgozás.

Tovább

(The Great Book of Flute Sonatas, Volume 1–2. The 18th Century; Romantic sonatas. Hungaroton)

Ittzés a XVIII. századi lemezen Anthony Newman csembaló- és Szilasi Alex zongorajátékára támaszkodik, a romantikus válogatás megszólaltatásakor Nagy Péter a zongorista-partnere. Mindnyájan jók, de a legfőbb élmény a kiváló fuvolás produkciója. J. S. Bach szonátáit hallgatva feltűnik az intonáció, a hangszínek és a dinamika fölényes kontrollja, a minden hangra figyelmet fordító muzsikusi éleslátás, legfőbb élményünk mégis a nyitott szellem: Ittzés, ez a nem historikus zenész Böhm-fuvolán tempóvételekkel, hangsúlyokkal, tagolással és a hanghosszúságok értelmezésével tökéletes historikus produkciókat nyújt. És a díszítései! Könnyedek, elegánsak, leleményesek és bátrak.

Tovább

(Piotr Anderszewski – Fantaisies. Warner Classics)

A második kulcsmozzanat a szabatosság rendkívül erős igénye. Anderszewski mindent fokozott tagoltsággal és részletgazdagsággal játszik. A szabatosság ilyen mértékű kultuszáról az utóbbi években akkor beszélhettünk, ha Szokolov zongorázásáról esett szó. Most Anderszewskinél is egy már-már mániákus szabatosság-igény jelenlétét figyelhetjük meg, ám Szokolovhoz képest lényegi különbséggel: orosz pályatársával ellentétben nála ez soha nem válik egyfajta dehumanizált távolságtartás kifejezőjévé.

Tovább

(A MÁV Szimfonikus Zenekar, Takács-Nagy Gábor, Jean-Efflam Barouzet, Zeneakadémia, május 5.)

Különleges és igen ízletes zenei szendvicset készített a MÁV Szimfonikus Zenekar közönségének Takács-Nagy Gábor (1956). A karmester néhány éve művészeti vezetője volt az együttesnek, de távozása óta is hűségesen visszajár, tanulságos és élményt adó koncerteken vezényelve az immár több esztendeje Csaba Péter keze alatt továbbfejlődő együttest. Az alapgondolat ezúttal az volt, hogy nagy zeneszerzők ritkán hallható szimfóniái szólaljanak meg; olyanok, amelyeket a közönség nem – vagy nem eléggé – ismer, s amelyek alkotójuk más, népszerűbb műveinek árnyékában nem kapják meg a méltó figyelmet. Ezt azonban tetézte és még érdekesebbé tette egy másik mozzanat: a koraiság.

Tovább

(A Nemzeti Filharmonikus Zenekar hangversenye, Zeneakadémia, április 27.)

A koncertet a hetvenes éveiben járó, izraeli karmester, Yoav Talmi vezényelte, aki elhozta magával fiatalabb pártfogoltját, a negyvenhét esztendős zongoristát, Alon Goldsteint, hogy bemutassa őt a budapesti közönségnek. Talmi nemcsak dirigens: zeneszerző is, erről tapasztalatokat szerezhettünk már az NFZ élén legutóbb ‒ 2011 decemberében ‒ lezajlott vendégszereplése alkalmából, amikor a koncert nyitószámaként meghallgathattuk Elégia vonósokra, ütőkre és harmonikára  című kompozícióját.

Tovább

(A Concerto Budapest és Ránki Dezső koncertje, Zeneakadémia, április 7.)

Nem győzök ámulni a következetességen és meg nem alkuvó igényességen, amellyel Ránki Dezső mindig magasabbra tör, soha nem elégedve meg, a hangszeres perfekció és zenei ihletettség újabb és újabb grádusait érve el. Tragikum, szenvedély, drámaiság jellemezte előadásában Mozart c-moll zongoraversenyének nyitótételét, ugyanakkor feszesség és tartás, szabatosság és fegyelem is.

Tovább

 (A Budapesti Fesztiválzenekar és Fischer Iván koncertje, Müpa, április 1.)

Az osztrák állampolgárságú, kiváló horvát zongoravirtuóz, Dejan Lazić (1977) néhány éve emlékezetes módon debütált Budapesten: 2010 szeptemberében a megbetegedett Schiff András helyett lépett fel Brahms d-moll zongoraversenyében – szintén a Fesztiválzenekar koncertjén. Ahogyan a hajdani bemutatkozás, a mostani visszatérés is szép és emlékezetes élménnyel szolgált: Lazić egyfelől lehengerlően virtuóz és energikus, feszesen pontos és elegáns olvasatban tolmácsolta Liszt remekművét, másfelől az eltérő karakterek és hangütések iránt érzékeny játéka a mű komplexitását is méltóképpen felmutatta, megértetve a zenehallgatóval, hogy a liszti szellem egyik legnagyobb kincse a remekművek ellentmondásossága.

Tovább

(J. S. Bach: 6 Suites for Cello Solo – István Várdai. Brilliant Classics)

Várdai hat csellószvit-felvételén a legfontosabb a tételek megformálása nyomán a karakterekből kirajzolódó, végtelenül gazdag és komplex világkép. A teljességélmény. Várdai megmutatja, hogy ebben a hatszor hat tételben Bach éppúgy képes volt felvázolni az egész emberi játékteret és mindazt, ami körülveszi, ahogyan tette ezt a Wohltemperiertes Klavier negyvennyolc prelúdiumában és fúgájában. Érzések, gondolatok, indulatok, lelkiállapotok lenyűgöző változatossága ‒ a bachi emberábrázolás shakespeare-i nagyságával szembesülünk az értő és megjelenítő hitelű interpretáció jóvoltából.

Tovább

(Grigorij Szokolov koncertje, Müpa, február 28.)

Nézd csak, ez itt az ujjam végén az ujjbegy, itt  a köröm, a körömágy, itt a bőr egy kicsit érdes, ez itt az első ízület, ez a második. Szokolov ezekkel a »szabatos zongorázásaival« sajátos »zeneanatómiai leckéket« ad hallgatóinak. De mivel ő a paradoxonok művésze, meg sem kell kérdeznünk, hogy mindez tönkreteszi-e az élményt, elveszi-e a hatás spontaneitását. Fogalmam sincs, miért és hogyan, de nem teszi tönkre, nem veszi el. A zene továbbra is tud mindent: szeretni, szenvedni, támadni és menekülni, vádolni és védekezni.

Tovább

(Lorenzo Coppola, Régi Zeneakadémia Kamaraterme, február 18.)

„Ilyen egy született muzsikus, egy istenáldotta tehetség, aki egyfelől azonosul a hangszerével, olthatatlan tudásszomjjal igyekezvén az instrumentum minden titkát kikutatni és a lelkéig hatolni, másfelől minden zenét úgy játszik, mintha az üdvössége függne az interpretációban megnyilvánuló odaadástól. Igazi zenész és igazi virtuóz.”

Tovább

(A Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertje, Óbudai Társaskör, február 3.)

Mivel mások számára is példaértékű, nem lehet elégszer elismételni, milyen rokonszenves, ahogyan az LFKZ régi tagsága, érezvén az idő múlását, féltékenység nélkül, szeretettel és örömmel adta át a stafétát a zenekarban egymás után helyet foglaló fiataloknak. Azt pedig kiváltképp fontos tisztán látni, milyen lényeges, hogy ezt sok éves munkával, fokozatosan tette, egy hosszú időre szétterített tapasztalatátadási folyamat során, annak érdekében, hogy a fiatalok ne csupán átvehessék ama bizonyos stafétát, de előtte még a know-how minden fortélyát is elsajátíthassák elődeiktől.

Tovább

(Mozart: Complete Piano Sonatas. Fazil Say. Warner Classics)

Az elmúlt években, amikor Say koncertjein újra és újra elkedvetlenedtem a művész ízlésficamaitól, mindig nyugtalanított ez a korai, eszményi élmény: ha ez a lemez igaz volt, ha ez a teljesítmény létrejöhetett, akkor ennek a zongoristának mégiscsak nagyszerű művésznek kell lennie, csak valami, úgy látszik, folyton belezavar” az összképbe. Most itt egy lemez, amelybe nem zavar bele semmi, amely tehát maga a boldogító tökéletesség.

Tovább

(Magyar kincsek/2: Matuz 70, Vigadó, január 7.)

Amit ő hozott a fuvolázás világába, azt csak nagyon kevesen tudják. Nem egyszerűen tovább rajzolta azt a fejlődésvonalat, amelyet előzőleg mások húztak meg tevékenységükkel a hangszer történetében, hanem valami egészen újat kezdett. Matuz nem csupán fuvolaművész, hanem felfedező és feltaláló.

 

Tovább

(Transcendental. Daniil Trifonov plays Liszt. Deutsche Grammophon)

Leginkább mégiscsak erről szólnak a Transzcendens etűdök éppúgy, mint a Paganini-etűdök: arról, hogy a cél az emberfeletti nehézségű (Liszt korában sokáig csak a szerző által megszólaltatott) darabok eszményi megszólaltatásával eljutni a kifejezőkészségnek (és nem a technikai készenlétnek) egy olyan felfokozott állapotába, amelyben a darabok költői víziója, érzelmi és indulati potenciálja méltóképpen érvényesül.

 

Tovább

(Budapesti Fesztiválzenekar, Leonidas Kavakos, Fischer Iván, Zeneakadémia, december 5.)

Folyamatosan beszélt hozzánk ez a Bartók-Hegedűverseny – ez volt az előadás egyik fontos élménye. A másik az a magától értődő kapcsolat, amely a játékos és hangszere között volt megfigyelhető. A hangszer mint testrész, mint a kezek, az ujjak meghosszabbítása. Ebben az organikus kapcsolatban még a hangszépség igénye is más, kevésbé művi, a szépségeszmény harmonikusan magába fogad egy-egy karcosabb vagy salakosabb hangot is. Más szóval: Bartók Hegedűversenye Kavakos hangszerén életműködésként hatott.

Tovább

(Giordano: Andrea Chénier. Warner Classics DVD)

Olyannyira a korról és a kor által generált konfliktusokról szól, hogy nehéz volna elképzelni egy, a Regietheater szellemében fogant rendezést, amely más időbe, más térbe transzponálja a cselekményt. A Covent Gardenben régóta otthonos David McVicar (1966) nem is próbálkozik effélével. Pszichológiai realista koncepciója korhű díszletek között és hiteles jelmezekben tárja elénk a cselekményt, de hála az igényes és árnyalt színészvezetésnek, a figurák elemző és pontos megjelenítésének, egy pillanatig sem érezzük az „ilyet már láttam” élményt.

 

Tovább

(Körner 70., Pesti Vigadó, november 8.)

Hamar Zsolt értő vezényletével a Fesztiválzenekar kiválóan kísért, de talán nem téved a kritikus, ha azt állítja, hogy a közönség figyelmét mindvégig elsősorban a három szólista kötötte le. Az az önfeledten játékos „labdázás” ugyanis, amelyet Baráti, Várdai és Várjon a mű témáival és motívumaival megvalósított, rendkívül megragadó és hatásos jelenség: ama ritka helyzetek egyike, amikor a versenymű műfaján belül hamisítatlan kamarazenei gondolkodás érvényesül.

Tovább
Élet és Irodalom 2018