(Esterházy Péter: Hasnyálmirigynapló. Előadja Alföldi Róbert. Hungaroton, 2020)

Ebbe a szövegbe „beköltözni” nehéz. Mert valakié, aki most is benne lakik, akinek a nyoma mindenhonnan visszaköszön, aki a hiányával hívja fel magára a figyelmet. Alföldi Róbert más szavakkal, de erről beszél a naplóból készült és a napokban megjelent hangoskönyv füzetében, amikor ezt írja (az utolsó szavakat csupa nagybetűvel): „Ez a lemez tisztelgés A NAGY EMBER ELŐTT.” Az „Alföldi-féle” tisztelgéssel azonban együtt jár, hogy a Hasnyálmirigynapló az ő előadásában nem kölcsönkapott szöveg, amelyben a „65 éves, világhírű, halálos beteg személyiség” megformálása a cél, nem reálisan átgondolt és módszeresen kidolgozott, majd teljesített feladat. Egymáshoz túlságosan közelálló művészek esetében ez nem lehetséges.

(Elveszett alvókák. Előadja Csőre Gábor. Kossuth–Mojzer Kiadó, 2020)

Nem a közkinccsé vált nyunyókák az Elveszett alvókák című hangoskönyv szereplői, még ha van is köztük hasonlóság, ezek az alvókák mások: olyan nyuszik, plüssoroszlánok, babák, amelyekhez a gyerekek mindenkinél szorosabban kötődnek, vagy amelyek – hiszen érző lények – végletesen ragaszkodnak gyerekbarátjukhoz. Olyan, Csőre Gábor által megformált karakterek, akiknek személyiségük van: hihetetlen szeretettel vágyakozók, mint Kertész Erzsi meséjében az ezüst mókus, vagy kedvezőtlen változásokat elszenvedők és kitartással legyőzők, mint Szabó Borbála Árpád nevű nyuszija.

(Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg. Előadja Alföldi Róbert. Hungaroton, 2019) 

Mert Alföldi szívét-lelkét adja a szöveghez, maradéktalanul belehelyezkedik, s már-már az az érzésünk, nem a pilóta és a kis herceg elégikus hangvételű történetébe vonja be a hallgatót, sokkal inkább magáról beszél. Most is tiszteletre méltóan maximalista a színészi játékot illetően – bár néhol csak-csak érezni valamiféle kapkodást –, amit azzal is „megfejel”, hogy nem csak a regényt teszi nyitott könyvvé a hallgató számára.

(Tóth Krisztina: Fehér farkas. Ónodi Eszter előadásában. Kossuth–Mojzer Kiadó, 2020)

Ezzel együtt nehéz mértékadó véleményt alkotni erről a hangoskönyvről. Sokszor és sokféleképp megírt szituációk (szerető státusz, meleggé vált apa, molesztált gyerek) és sablonos fordulatoktól sem mentes nyelv is jellemzi ezeket a novellákat, így nem egyértelmű, hogy az enyhe unalomért, ami azért csak-csak felüti a fejét, ki a felelős: a szerző, az előadó, vagy legyünk nagyvonalúak – maga a recenzens, aki kissé csalódott a novellák egy részét illetően.

(Esterházy Péter: Oratorium balbulum. Mácsai Pál előadásában. Kossuth–Mojzer Kiadó, 2020)

Nem zenemű meghallgatására gyűltek össze a BMC nézői a felvétel készítésekor, noha a helyszín azt sejtette volna, és nincs hangszeres zene a csak Esterházy Péter nevével fémjelzett hangoskönyvön sem, mégis olyan eleven hatást gyakorol, amely a nagyzenekaros, kórussal előadott oratóriuméval vetekszik. Mindez legalább két embernek a műve: a szerzőnek, aki a szakrális téma és a világi nyelvezet provokatív együtteséből hozott elő csak rá jellemző iróniát, másrészt az előadónak, aki nem átallotta ezt a szöveget a legjobb értelemben vett páratlan gátlástalansággal megszólaltatni.

(Bohumil Hrabal: Sörgyári capriccio. Előadja Für Anikó és Kern András, Kossuth–Mojzer Kiadó, 2020)

Most látszik igazán, hogy a Hrabal-művekből nem csak filmet érdemes készíteni (bár Menzel hatot adaptált, és nem egy lett közülük világhírű), a legtöbből áradó humor és életigenlés sokféle hordozón: színházi előadáson vagy hangoskönyvön is képes átütni, ha az alkotók a hrabali világlátás pontos visszaadására törekednek. 

 (Finy Petra: A darvak tánca. Előadja Balsai Móni. Kossuth–Mojzer Kiadó, 2020)

Vademecum ez a lemez a szó minden értelmében (a latin vade mecum jelentése ’járj velem’), amelyben Balsai Móni a gyerekek nyelvét jól beszélő kísérő. Remek túravezető, aki a mesés tényanyag közreadása mellett, „gyerekhangoskönyv” lévén változatos hangszínekben és tónusokban szólal meg, ha kell, suttog, ha kell, kiabál vagy hadar, és ügyel arra, hogy a banyák-boszorkányok-öreg nénik hangja a rövid meséket összevetve se hasonlítson egymásra, ami, ha már csak azt nézzük, hogy vannak ugye jó és gonosz boszorkányok, teljességgel érthető, mi több, elvárható.

(Márai Sándor: Legenda a jóságról. Novellák. Előadja Mácsai Pál. Kossuth–Mojzer Kiadó, 2020)

Sokadik olyan lemez ez, amelyen Mácsai Pál olvassa fel Márai szövegeit.  Most sem veszi félvállról – mi sem áll tőle távolabb –, nem győz a rutin az elhivatottság felett, noha komoly segítő: a melankolikus, töprengő, hűvösen elegáns, mégis a drámaiságig fokozott szövegek az ő előadásmódjában könnyedebbé, szinte belélegezhetővé válnak. A Kabala, a Szindbád hazamegy, a Mágia hangoskönyv is Mácsai előadásmódjában szólalt meg korábban, és az ember mindig gazdagodott: leginkább a Máraira jellemző visszafogottság határait tiszteletben tartó, olykor az iróniát sem mellőző színészi értelmezéssel.​​​​​​​

Szabó Attila: A valós színterei. Színház, közösség, múltfeldolgozás. SzínText sorozat 04. Szerkesztette Deres Kornélia és Herczog Noémi. Prae Kiadó, Budapest, 2019, 186 oldal, 2990 Ft

Mert a színház – bár agyonkoptatott, de vitathatatlanul igaz állítás, és a kötet témájának meghatározásában feltétlenül hangsúlyozandó – társadalmi művészet, és a kortárs színház fontos tényező egy közösség identitásának formálásában. Ami oda-vissza működik: egy-egy akár a múltfeldolgozást segítő előadás éppúgy hatással van a nézőre, mint ahogyan a valóság a színházművészetben az utóbbi évtizedben életre kelt bátor, formabontó kísérletekre.

(James Herriot: Kutyás történetek, Szacsvay László előadásában. Kossuth–Mojzer Kiadó, 2020)   

Szép mementó ez a lemez Cedriknek, Kimnek, Jingónak és Skippernek, Judynak, Myrtle-nek vagy Vénusznak, a történetek különböző korú-nemű-fajtájú egykor élt kutyaszereplőinek, és James Herriot állatorvosnak is, aki az 1960-as évek közepén jutott arra az elhatározásra, hogy a számára legkedvesebb vagy legérdekesebb rendelői eseteit papírra veti. A kéziratok születését pedig siker követte.

(Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk. Előadja Vecsei H. Miklós, Móra Kiadó, 2020)

Jó oka volt a Móra Kiadónak Vecsei H. Miklóst felkérni A Pál utcai fiúk felolvasására: addig kell ütni a vasat, amíg meleg. Noha ez a „meleg” már jó ideje, 2016 óta, és a jelek szerint még sokáig kitart, mert a Vígszínház zenés játékának, a Dés–Geszti–Grecsó-musicalnek magas a népszerűsége, telt házas előadás. Ezt használja ki a Móra, és ebből a szempontból jól is teszi.

Körner András: Költők a kabaré­ban. Pesti kabarédalok a 20. század elején. Corvina Kiadó, Budapest, 2019, 351 oldal, 7990 Ft

A rendhagyó nézőponton túl, amelyet Körner választ a század eleji pesti kabaré tanulmányozásához, becsülendő az a hihetetlen gyűjtőmunka, amely nyomán ez a részletgazdag, informatív és igazán szép kivitelezésű könyv megszületett. Több mint 350 képet – legyen az fénykép, plakát, kottacímlap, karikatúra – talál benne az olvasó, amelyek a hangzó anyagot, mondjuk CD-mellékletet, nem pótolják ugyan – a jogi követelmények, engedélyek miatt nincs ilyen melléklet –, mégis a legtöbbet adják vissza a tízes évek brettlijének (korabeli elnevezése ez a kabarénak) hangulatából.

Kevés olyan történeti (jelen esetben kabarétörténeti) munkával találkoztam, amelyen ennyire átsütne a szerző téma iránti elhivatottsága és „érintettsége”. A személyes hangú bevezető, amelyben Körner a Medgyaszay és a korabeli pesti – valamint német, francia – kabaré iránt ma is érzett „szerelméről” ír, már megelőlegezi mindezt, és a szubjektív hangvételű megnyilvánulások: „tudomásom szerint”, „az az érzésem”, amelyek nem szokványosak egy kultúrtörténeti munkában, úgyszintén erősítik ezt a képzetet.

(Örkény István: Tóték. Előadja Mácsai Pál. Kossuth–Mojzer Kiadó, 2019)

„A regényből írott két darabomnál – a Tóték-nál és a Macskajáték-nál – megítélésem szerint a prózai változat sikerült jobban, mégsem hallok róluk”, mondta korábban Örkény, és ezt erősítette meg Mácsai is, amikor az előadásról így nyilatkozott: „A kisregény a Tóték és a Macskajáték esetében is lebegőbb, bonyolultabb. Ma úgy érzem, hogy a színpad által akkoriban megkövetelt redukció az anyag lényegét, szellemét is érintette. Vagyis Örkény gondolkodását. Örkény, mint személy, kilátszik a regényszöveg mögül.” (ÉS, 2013/10., márc. 8.) Erre a „kilátszásra” irányítja a figyelmet a színész, és a Tóték lemez – alább részletezett – szótagok szintjéig átgondolt előadásmódjával majdnem annyit elmond Örkényről, mint az író életrajzából szerkesztett Azt meséld el, Pista! esetében.

(Best of Hofi. Hungaroton, 2019)

A csak körülírható Hofi-jelenség, a spontaneitás, a nyelvi humor, a gyári munkás karakterének megtévesztésig hiteles eljátszása a kimagaslóan erős színpadi jelenléttel, valamint a rendszer és a magyar ember egészen egyedi paródiája visszahozhatatlan. Hogy kicsoda Hofi, és ki állt mögötte, ma csak sejthető, és ez a kérdés talán leginkább az újabb generációkat foglalkoztatja, de egy biztos, felülmúlhatatlan tehetség volt. Vannak kísérletek az életre keltésére – a tévé csak ritkán sugározza, vajon miért? –, amelyek közül a bakelit utódja jár a legközelebb ahhoz, hogy visszaadjon valamit Hofiból, bízva a hallgató emlékezetében.

Erlend Loe: Leltár. Fordította Lőrincz Balázs Bendegúz. Scolar Kiadó, 2019, 159 oldal, 3450 Ft

Ha Loe legutóbbi magyarul megjelent regénye, a Doppler hazatér (Scolar, 2017) után azt gondoltuk, a szerző páratlan humora – ami e regények erőssége – és világképe sötétebb már nem lehet, tévedtünk. Gátlástalanul hazudó könyvesbolti csinovnyikok és gátlástalanul hazudó kritikusok e könyv szereplői – akárcsak hétköznapi életünké –, mert ugye ha valaki életében először olvas Nina Fabertől bármit is, képes lehet-e minősíteni költészetét? Csakis hazugság árán.

(Ottlik Géza: Hajnali háztetők. Előadja Rátóti Zoltán. Titis Kiadó, 2019)

„Egyetlen őszinte pillanata a hallgatás lenne” – mondja Bébé Halász Péterről, a bravúros szemfényvesztőről, amit csak azért idézünk, mert Rátóti Zoltán Ottlik-adaptációjára éppen az ellenkezője igaz. Azért persze van közte és Halász között azonosság: szemfényvesztő Rátóti is, a szó legjobb értelmében. Hiszen a végeredmény: a legvalóságosabb illúzió.

(Jászberényi Sándor: A lélek legszebb éjszakája. Előadja Ficza István és Nagy Zsolt. Kossuth–Mojzer Kiadó, 2019)

Milyen megfontolásból olvassa fel A lélek legszebb éjszakájának novelláit két ennyire különböző habitusú és temperamentumú színész? Miként lehetséges, hogy alakításukban az elbeszélő Maros Dániel, a Közel-Keletről és Észak-Afrikából tudósító újságíró-fotóriporter – tudjuk, ő Jászberényi alteregója – egyszer kiábrándult, az alkoholtól és a cigarettától rekedtes hangú, önpusztító fiatal férfi, máskor pedig olyan, mint egy nyegle úri fiú? Hetyke, cinikus, felsőbbrendű. És végül: beleoltható-e ezt a két eltérő előadásmód akár egyetlen szövegbe?

(Varró Dániel: A szomjas troll. Előadja: Mácsai Pál. Kossuth–Mojzer Kiadó, 2019)

Nem az első közös lemeze ez Mácsainak és Varrónak, a színész olvasta fel korábban a Túl a Maszat-hegyen című verses mesét – sokan ebben a formában találkoztak először és szerették meg a tiszták és pacák hadakozásának történetét –, és ő az előadója a Szívdesszert című verseskötetnek is. Jól beszéli és érezhetően kedveli Mácsai ezt a hétköznapiságra, néhol szlengre épülő költői nyelvet, amely – mint a Maszat-hegy esetében – hexameterben, tercinában vagy akár Anyegin-strófában szólal meg. Az északi folklórra építő paródiáé, A szomjas trollé más és mégis hasonló mesevilág, amely feltárja, mi van a Maszat-hegyen túl.

(Kazuo Ishiguro: Noktürn. Csellisták. Előadja Schmied Zoltán. Kossuth–Mojzer Kiadó, 2019)

A Noktürn főszereplője képtelen olyan ajtókon belépni, amelyeket nem a zene, hanem a protekció nyit meg, ezért esélytelen a világhírre, a Csellisták főhőse pedig megkérdőjelezi saját tehetségét, amikor kiderül, mestere csak saját képzeletében virtuóz. Kazuo Ishigurónál nincs helye az áltatásnak vagy önáltatásnak. Az igazmondáshoz viszont – ahogyan a lemez esetében a hiteles előadásmódhoz – kevés eszköz is elég, mert ha a szólam pontos, nincs annál sokatmondóbb.

(Tóth Krisztina: Felhőmesék. Előadja Szinetár Dóra. Kossuth–Mojzer Kiadó, 2019)

A Tóth Krisztina-mesék rendhagyóak abból a szempontból, hogy gyakran elhallgatni próbált, de végül kitudódott eseményekről beszélnek. A korábbi mesekönyvek közül az Anyát megoperálták (2015) vagy A lány, aki nem beszél (2015) feltétlenül ilyen, és hiába könnyedebb, de a hangoskönyv is a sorba illeszthető. A könnyedség azonban nemcsak Tóth Krisztinának köszönhető, hanem az előadónak is. Aki nem hiszi, annak érdemes utánajárnia.