György Péter

(Saját szoba. Sajó Edit és Schaár Erzsébet alkotói tere, július 8.–szeptember 20. Kurátor: Farkas Zsófi, Síp 12 Galéria és Közösségi Tér.)

Tovább

(Búcsú a tavasztól. Forradalmi ifjusági lapok, 1968/2. szám. Centrális Galéria, 2018. június 21.–szeptember 16.)

Tovább

(Kockázati tényezők – a kulturális ellenállás archívumai, Fuga)

Tovább

Tovább

(Szőke Gábor Miklós kiállítása a Várkert Kioszkban)

Tovább

(Bibliamúzeum)

Tovább

Tovább

(A Terápia című kiállítás megtekinthető június 10-ig a Centrális Galériában.)

Tovább

(Kéz/mű/remek. Népművészet. Nemzeti Szalon, 2018, nyitva augusztus 20-ig.)

Tovább

(Anthea Hamilton: The Squash Tate Britain Commission. Megtekinthető október 7-ig.)

 

Tovább

(A magyar szamizdat történte, OSA Archívum, április 29-ig.)

Olyan  időszakban, amikor a magyar kormány az „alternatív tények”, másként a „fake news” divatjának hódol teljes erővel, vitathatatlan jelentőségű a Soros György által alapított OSA Archivumban bemutatott, a budapesti Közgazdasági Politechnikum diákjai és tanárai által rendezett kiállítás, amely a magyar szamizdat történetébe enged bepillantást. Arról nem beszélve, hogy a fenti fogalmak hosszú évtizedeken át különböző diktatúrák mindennapi gyakorlatának alapját jelentették: a III. Birodalom éppúgy az mitikus, fajelméleti fantazmagóriákat tekintette az új német valóság alapjának, ahogyan a sztálinizmustól a kései Brezsnyevig tartó évtizedeket a Szovjetunióban megélő milliók ugyancsak első kézből ismerték az ideológiai normáknak megfelelően eltüntetett, valóság nélküli mindennapi élet megalázó élményét: a szamizdat hagyománya az utóbbi korrekciójaként jött létre. 

Tovább

(Szíj Kamilla: Szubjektív geometria, Vintage Galéria, március 6–30.)

Szíj – hosszú évek óta – a saját logikájukat követő geometrikus struktúrák önbeteljesítő próféciái és egy igen szubjektív értelmezési tartomány együttes élményének megteremtésén dolgozik, következetesen, azaz sikerrel, lévén soha nem kapkod, és mit sem ad az aktuális divathullámokra, galériás normákra. Ezek a végtelen önfegyelemmel, hosszú napokon illetve heteken át(!) rajzolt absztrakt, semmiféle elbeszélésre még utalni sem hajlandó struktúrák igazi, érvényes művészetelméleti  problémákkal szembesítenek. Szij tizenkét lapból álló sorozata egy művenként  eltérő – apró vörös kereszttel kijelölt - enyészpontnak megfelelően módosuló, azonos formába zárt geometrikus struktúra átváltozásait jeleníti meg: a  türelmes nézők nyomon követhetik, hogy a minimális változások milyen komoly következményekkel járnak.

Tovább

(Közös ügyeink, Ludwig Múzeum)

Tovább

Tovább

(Idefordul.  Agnes von Uray kiállítása –  Budapest Galéria, január 19.–február 25.)

Tovább

(A székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum Anna – változatok székely asszonysorsra című időszaki kiállítása a Nemzeti Múzeumban. Megtekinthető április 30-ig.)

Jelen kiállítás szemlélete komoly távolságra van a Nemzeti Múzeum állandó kiállításának sokak számára ismerős világától. Az egyik a többszörösen elnyomottak, a másik – hosszú évtizedek óta változatlanul – a politikai hatalom kizárólagosságának reprezentációja felől szemlélteti a magától értetődőnek tekintett tárgyát: a nemzeti történelmet.

Tovább

Tovább

(Makovecz Központ és Archívum, XII. kerület, Városkúti út 2.)

A most megnyílt Makovecz Központ és Archívum sajnos nem az életmű értelmezésével, hanem a ház kegyhellyé változtatásával foglalkozik. Az életmű bemutatására egy finoman szólva is szerény méretű szobát szántak, s ott értő interpretációnak, ismeretátadásnak, a munkásság elemzésének nem sok nyoma látható. Egy másik szobába „átmentették” Makovecz Kecske utca irodájának bútorait, s reménytelenül próbálták felidézni az eredeti műhelyt. A falakon fontos fényképek képaláírások, adatok nélkül. Az egyik konceptuális fényképen Mezei Gábor belsőépítész és bútortervező – Makovecz munkatársa – ül, talán a 70-es években a Hősök terén, a millenniumi emlékmű előtt, egy általa tervezett trónon. A falnak támasztva, egy ugyancsak műtárgynak minősülő fogas mögött – ahogyan a látogatókat eligazító építész Csernyus Lőrinc mondta, ugyanúgy, mint a Kecske utcában – a fiatal Lakner és Makovecz kettős portréja. Ha nem tévedek, az utóbbi Kéri Ádám munkája.

Ugyan miért nem tudhatják a látogatók, hogy mi látható ezeken a képeken? Miért nincs hely a házban a makettek bemutatására, a kéziratok, könyvek, kritikák olvasására, azaz a tanulásra: mindarra, amiért egyébként az olyan léptékű művészek, mint Makovecz munkásságát nyilvános archívumban őrzik?

Tovább

Tovább

(Baranyay András kiállítása a MKE Barcsay Termében január 28-ig tekintető meg.)

Tovább
Élet és Irodalom 2018