„Mutass nekem boldogságot, / Valódi tündérvilágot, / Hol kész sonkák szaladgálnak, / Vége nincsen a kolbásznak…” – sóhajtotta Vajda János (Édes álom, boldog álom), nyilván abban a biztos tudatban, hogy való­di tündérvilág nem létezik. De tévedett. A tündérvilág az Ibériai-félszi­get két országa, Portugália és Spanyolország, bár nem egyenlő mér­tékben. Például egy portugál virágbolt kirakatában gerberát, jácintot, nárciszt, fréziát és hasonlókat látunk, és persze egész sonkákat is; a portugál cukrászdában süteményeket, tortákat krémeket és nyilván sonkát, a zöldségesnél krumplit, hagymát, sonkát, a papírboltban pa­pírt, tollakat, gémkapcsot, sonkát.

Spanyolországban nem így van, a spanyol virágbolt mindenek­előtt sonkát árul, és esetleg némi nyamvadt amarilliszt, a spanyol cuk­rászdában elsőbben is a plafonról lógó sonkák tűnnek szembe, utána látjuk meg a süteményeket, a zöldségesnél egész sonkák vannak, ezen kívül sonkák és sonkák, bár némi saláta is akad. Andalúzia abban kü­lönbözik Spanyolország egészétől, hogy ott talán már salátalevél sincs a zöldségesnél, csak sonka van, ahogy csak sonka van a virágboltban, a kocsmában, a patikában, és mindenütt.

► A történelem asztalánál. Ku­li­náris kalandozások Nagy Balázs 60. szüle­tésnapja alkalmából. Mar­tin Opitz Kiadó, Budapest, 2022, 370 oldal, 4900 Ft

Ötvenkét szerzője van a kötetnek, zömmel az ELTE és a CEU kö­zépkorászai, mások a bécsi, cambridge-i, kolozsvári, prágai, sanghaji, stockholmi, utrechti stb. egyetemen tanítanak. Tízen angol nyelvű dol­gozatot küldtek, azok úgy is kerültek bele a könyvbe, ahogy a szerzőik őket megírták. Rövid lélegze­tű gasztrohistóriai vagy ahhoz közelálló, de általában tudományos igé­nyű írásokról van szó, melyeket táplálko­zás­történet iránt érdeklődő nagy­közönség is haszonnal, sőt élvezettel olvasgathat.

Idősebb úr nézegeti a felvágottak pultját, orcáján a megdöbbenés, a hitetlenkedés és a felháborodás kifejezése váltakozik. Nyilván nem gyakran jár vásárolni, legalábbis nem mostanság. Füstölt szalonna kétezer-öt, sós szalonna kétezer-hat, kolozsvári szalonna négyezer-nyolc, tepertő harmincdekás kiszerelésben ezeröt. Az micsoda, kérdi az eladótól, ő pedig megigazítja az árcímkét, noha el se volt mozdulva. Tepertő. Ennyiért? Kilója ötezer, feleli az eladó, és ki tudja, miért, de egy pillanatra zavarba jön. Ötezer, visszhangozza az idősebb úr a pánik szélén egyensúlyozók hanghordozásával, szeme forog, mint a rulettgolyó, a kijáratot keresi.

Ifjúkorunkban a tepertő volt a mindennapi kenyerünk mellé fogyasztott szerves hulladékok egyik legolcsóbbika. Most úgyszólván luxuscikk, a szalonna dettó, a többit említeni se érdemes. Noha valamit mégiscsak be kell vinnünk a szervezetbe, ellenkező esetben ugyanis Orbán fanclubjának eggyel kevesebb tagja lesz, bár ami azt illeti, marad úgyis elég. Közép-Európában leginkább a magyarok dicsérik a kormányukat, ezt az örvendetes tényt a Nézőpont tárta a nyilvánosság elé még a nyár derekán, hatvanegy százalékuk elégedett vele, ez az arány azóta minden bizonnyal tovább javult.

Ha Brüsszel átlép egy határt, nem feltétlenül kell tovább erőltetnünk ezt a kapcsolatot – mondta a Mandinernek Fricz Tamás, a Békemenetet szervező Civil Összefogás Fórum alapítója és szóvivője, aki már csak társadalmi funkciójából fakadóan is roppant fontos ember, kormányzati berkekből származó információk őre, sőt esetleg generátora. Ez utóbbi azért valószínű, mert nevezett személy nemcsak a kormányzó urunk dicsőségét hirdető reprezentatív felvonulásokat szervezi, hanem szabadidejében politológiával is foglalkozik, tehát elvárható tőle, hogy egyszerű tényekkel találkozván mélyreható következtetésekre jusson és azokat valamennyiünk okulása érdekében közkinccsé tegye.

Ilyen tény például az, hogy pártunk a közpénzek magánvagyonná konvertálását illetően a kezdetektől fogva nagy érdeklődést és rátermettséget mutat.

Drága Magyarországon a gáz ára, ez a Piac és Profit egyik cikkének a címe volt a múlt hét elején. A szöveg példával is szolgált, Hajdúszoboszló önkormányzata gázt akart vásárolni, a közbeszerzési felhívásra egyetlen ajánlattevő, az állami tulajdonban levő MVM Next Zrt. jelentkezett. Ajánlatuk a korábbi ár tizenhétszerese.

Hajdúszoboszló népét a fönti affér vélhetőleg nem kavarta fel különösebben, végtére is ez az önkormányzat biznisze, majd megoldja valahogy. A lakosság igazából még el se kezdett gyanakodni. Majd amikor jönnek a téli időszak gázszámlái, akkor majd lészen sírás és fogaknak csikorgatása, bár ez se biztos. Népünk immár oda jutott spirituálisan, hogy inkább hisz Viktor apánk mézes szavainak, semmint a szemének vagy a tök üres bukszájának, és neki van igaza. Olyan, hogy a rezsi a mi pénzünket elvigye, olyan nincs és nem is lehet, Rezsi Szilárd azt semmi körülmények között meg nem engedné. Vagy ha mégis, akkor Viktor apánk elcsapná, és keresne másik rezsibiztost, még nagyobbat, még kövérebbet, még roppantabb bográcsút, és ebben a népnek minden bizonnyal igaza van.

Más kérdés, hogy Magyarországon nemcsak a gáz ára drága, hanem immár a kenyér ára is. Két darab minipékáruért fizettem hétszáznyolcvan forintot, mi folyik itt?, kérdezi valaki az Instagramon, a válasz egyszerű. Újságot kéne olvasni, vagy legalábbis lapozgatni, azaz nem agitprop kiadványokat, hanem olyasmit, ami az empirikus valósággal még valamifajta kapcsolatban áll. Azokból esetleg ki lehetne hüvelyezni emezt-amazt. Az Eurostat a múlt héten tett közzé egy grafikont, amely a kenyér árának emelkedését mutatja az unió országaiban augusztus folyamán, nézegessük, ha van időnk, sőt esetleg nyomtassuk ki minél nagyobb méretben, és keressünk neki helyet a falon Orbán Viktor arcképe és a házi áldás között.

Catherine Belton: Putyin emberei
Martyn Rady: A Habsburgok
Deák Ágnes – Tamás Ágnes: Sziszifuszok küzdelme
John Keane: A demokrácia legrövidebb története

Gyerekkoromban falun még mindenki tudta, hogy ha az éjszakában szentjánosbogarak világítanak, akkor jó idő várható. Mára ez feledésbe merült, legfőképpen azért, mert szentjánosbogarak ma már nincsenek, egyebek közt a fényszennyezés, érthetőbben fogalmazva a közvilágítás miatt. Párzási időszakban a hímek és a nőstények a fénykibocsátásuk alapján azonosítják egymást, a mesterséges fény ebbe belekavar, és akkor a násznak annyi. Egyébiránt a fényszennyezés számtalan további teremtmény életét keseríti, a neten e tárgyban rengeteg információt találhatunk, ám azok hamarosan végleg elavulnak.

A villany ára az egekben, a közvilágítás hamarosan kifizethetetlen számlákat fog generálni, az önkormányzat csupán egyet tehet, megkeresi a főkapcsolót, és azt rendeltetésének megfelelően használandja. Sötét lesz, mint egy fasírtban, a hivalkodó fényesség a továbbiakban nem zavarja a madarak és az éjszakai rovarok biológiai óráját, de a sötétség a mi mentális egészségünknek is jót fog tenni. Az önkormányzatok büdzséjének meg pláne. Egyetlen példát vegyünk csupán, Székesfehérvár közvilágítása 2021-ben 295 millióba került, jövőre, azaz 2023-ban viszont egymilliárd-hatszázmilliót emésztene föl, már amennyiben a koronázóváros ezt képes volna kipengetni. Fideszes önkormányzata van, úgyhogy bármi megtörténhet, egyébként pedig harminchat magyar királyt koronáztak meg a falai között, eggyel több vagy kevesebb már nem oszt, nem szoroz. Evvel együtt sanszosabbnak látszik, hogy a megoldás mégiscsak a főkapcsoló célirányos használata leend.

A bíróság igazságot szolgáltat, az igazságot kereső szubjektum (esetünkben a bíró) pedig mindig is fölfelé tekint. Árpád bölcs magzatjai az idők kezdete óta vallják, hogy igazság az, amit a hatalom akként kezel, s aminek a megismerése a mi számunkra gyakorlati és működőképes direktívát tud nyújtani. Be kell látnunk továbbá, hogy egy állítás igaz vagy hamis volta nem valamiféle benne rejlő, változatlan tulajdonság. „Az igazság megtörténik valamely eszmével. Az eszme igazzá válik, az események igazzá teszik. Igazsága valójában esemény, folyamat: mégpedig önigazolásának folyamata” – a többit lásd William James Pragmatizmus című karcsú, ám velős munkájában. Ez utóbbi az élet szokványos dolgait illetően is releváns filozófiai szöveg, más kérdés, hogy ilyen irányú továbbképzésre Árpád bölcs magzatjai szorulnak rá a legkevésbé.

Ha tehát a kúria elnökének feleségéből annak ellenére lesz a Fővárosi Ítélőtábla Polgári Kollégiumának tanácselnöke, hogy riválisához képest kevesebb mint feleannyi szavazatot kapott, az magyar ésszel, magyar szívvel közelítve nemcsak elfogadhatónak mutatkozik, hanem célravezetőnek, sőt üdvösségesnek is. Ami történt, azt nagy valószínűséggel egyenest a legfőbb személynek köszönhetjük, hatása tehát per definitionem áldásos leend. Vagy ha mégse, akkor a fogaskerekek közé ezúttal nem homokszem, hanem roppant méretű szikla került. Utóbbit, mint mindig, most is Brüsszelből gurították ide avval a céllal, hogy az uniós forrásokból momentán épp nem csörgedező pénzpatakok útjában újabb akadályt képezzen, noha ilyenekből amúgy is van elég.

Tódor János: Rendőri intézkedés alá vonva. Magyar Covid agressziók. Dodeskaden Kiadó, Budapest, 2022, 168 oldal, 2400 Ft

Tódor János kötetének címadó ciklusa – Rendőri intézkedés alá vonva – annyiban kivételes, hogy nem mások beszámolóin, hanem személyes tapasztalatokon nyugszik. Rendőri intézkedés alá vonni őt magát szokták, nem heti gyakorisággal ugyan, de nem is túl ritkán. Lehet valami a fizimiskájában, amit a rendőrközeg veszélyesnek orront, de hogy az konkrétan micsoda, nem tudható. A szerzőt évtizedek óta ismerem, kollégák is voltunk, mindig halk szavú, udvarias, finom ember benyomását keltette, könyvéből viszont az sejlik ki, hogy a rendfenntartó erők még a látványát se igazán szívelhetik.

Azaz legalább ne a medvék előtt, gondolták az erdélyi hatóságok, majd összeszedték az Olt mentén bóklászó medvéket, és átmenetileg nyugalmasabb tartózkodási helyet jelöltek ki számukra. Valószínűleg nem Orbán beszéde, hanem az esti koncertek miatt, bár ki tudja. Az erdélyi medve alkalmazkodik a változó világhoz, bemegy a konyhába, kinyitja a hűtőt, kiveszi az elkészült padlizsánkrémet, jó étvággyal elfogyasztja. Ez nem vicc, csakugyan volt ilyen, és ráadásul épp Tusnádfürdőn, ergo bármi más is megtörténhet. Beülnek a macik a nézőtérre, nem tetszik nekik a beszéd, ezt ki is nyilvánítják, a szónok így az első pillanatban felismeri bennük Brüsszel és Soros zsoldosait, megjelenésüket pedig az általa elősorolandó blöffök látványos bizonyítékaként kezeli.

A hatóságok ébersége folytán ez most nem jött össze, az eredményre viszont panasz mégse lehet.

Kormányzó urunk amikor épp Cicerónak képzeli magát, általában hetet-havat összehord, célja ugyanis nem elsősorban az, hogy valamit elmondjon, hanem hogy a figyelmet valamiről minél hathatósabban elterelje. Törekvését csaknem mindig siker koronázza, a publikum bekapja a csalit, sok van kiszórva, mindenki megtalálhatja a kedvére valót. „Csak olyan udvariasan, mint a budapesti rendőrök a hidakon a narkósokkal”, mondta az átmenetileg medvétlenített Tusványoson egyebek között.

Bart Dániel: Az arany folyam. A sör életrajza. Corvina Kiadó, Bu­­da­pest, 2022, 280 oldal, 4990 Ft

A minőség ekként jellemezhető sörforradalma Amerikában, a nyugati parton robbant ki először, majd pár év múltán és tőle függetlenül Írországban, később a világ más tájain, végül negyven év késéssel Hunniába is eljutott. Abba az országba, amelyben a hatvanas évek folyamán az egyetlen elérhető sör a Kinizsi volt, már ha volt. Közben mindenki Kőbányaira vágyott, ami pedig fikarcnyival se volt jobb, mint a Kinizsi, rábukkanni viszont csak a legritkább esetben lehetett. Ehhez képest magyar ugaron ma már több száz fajta kézműves sör kapható, egyik jobb, mint a másik, vagyis a minőség sörforradalma mifelénk is diadalmaskodott.

Négy orosz ül egy asztalnál, kvászt isznak, és arról beszélgetnek, hogy ki kéne menni hugyozni. De nem mennek ki, hanem inkább behugyoznak.

Evvel a példázattal egy kiváló (noch dazu a Szovjetunióban végzett) irodalmár vázolta föl számomra az orosz prózairodalom főbb vonalait mintegy ötven évvel ezelőtt, tanítása egy életre az agyamba vésődött, viszont ma már úgy látom, nem az orosz irodalomra vonatkozik.

Valójában az Európai Unió működésmódját írja le.

Huszonhét tagállam ül egy asztalnál, és arról beszélgetnek, hogy vannak köztük olyanok, akik lábbal tiporják az európai politika alapvető elveit. Ezt ismételgetik az egybegyűltek, és közben az asztal végén ülő potrohos egyénre sandítanak, ő azonban nem zavartatja magát, hanem kevélyen vigyorog. Hogy is tehetne másképp, az unió szóhasználata oly mértékben van humorral átitatva, hogy attól az ember szája egyből fülig szalad. „Fennáll a veszélye annak, hogy Magyarország súlyosan megsérti az unió alapját képező értékeket” – ez nem kacagtató élc akar lenni, hanem a lehető leghivatalosabb formula.