(Femme fatale – Blick, Macht, Gender. Hamburger Kunsthalle, április 10-ig.)

Az 1860–1920 közötti időszakban főleg mitológiai, bibliai és irodalmi nőalakok (mint a Meduza meg a szirének, Judit és Salome vagy Salambo stb.) ihlették a klasszikus „femme fatale” figuráját. Ezek hol idealizálták, hol démonizálták a női szexualitást. 1900 tájától olyan konkrét személyekre vetítették ki ezt a nőképet, mint a legendás színésznő, Sarah Bernhardt, Anita Berber erotikus táncosnő, és több művész múzsája, Alma Mahler. A női emancipáció 1920-tól ennek ellentétét, az „új nő” típusát favorizálta, míg az 1960-as évek radikális cezúrája végleg dekonstruálta a korábbi mítoszt.

 (Timișoara 2023 – Capitală Europeană a Culturii, „Sete cronică– Bastionul Maria Theresia, „Paul Neagu – O retrospectivă” és „Victor Brauner – invenţii și magie” – Muzeul Naţional de Artă Timișoara)

A Habsburg-monarchia egykori garnizonvárosa – Temeschburg (ma román Timisoara) – erre az évre megérdemelten nyerte el az Európa Kulturális Fővárosa megtisztelő címét, a mi Veszprémünk és a görög Elefsina mellett.  A Bánát mindmáig soknemzetiségű centruma nemcsak a hagyományőrzés, hanem a jövőbe mutató újítások székhelye volt egyben, így idén érdekes nemzetközi programokkal várja a látogatókat. Ezúttal három központi rendezvényt ismertetünk részletesebben ízelítőként.

(Max Beckmann – Departure, Pinako­thek der Moderne, München, március 12-ig, a berlini Hatje Cantz Verlag angol vagy német katalógusával, 350 oldalon 393 képpel.)

A tárlat címét – Departure (indulás) – első triptichonjától kölcsönözték, amelyet 1932–35 között vitt fel olajjal vászonra, az erőszak sötétjétől a reményteljes hajózáson át a szép, új világig, mitológiai és bibliai hősökkel. Az első rész, a Tranzit a távozások és megérkezések közötti állapotot idézi, repterek, vasútállomások, kikötők vagy szállodák ábrázolásával, passzázsok és portálok vagy közlekedési eszközök (autók, vonatok, hajók) képeivel, amelyeket naplók, fotóalbumok, levelezések, szerződések és útlevelek tesznek teljesebbé. 

(Guido Reni – Der Göttliche, Städel Museum, Frankfurt am Main, megtekinthető március 5-ig.)

Fő műveiből frissen restaurálták a házigazdák Krisztus a szégyenoszlopnál (1604 k.) vásznát, spanyol vendég a Szent Katalin vértanúsága (1606 k.), francia kölcsönzés a Dávid Góliát fejével (1605/06), angol tulajdon a Lót és lányai (1614/15 k.). Még érdekesebbek a külföldi, újonnan felfedezett és eddig sosem látott, neki tulajdonított alkotások, mint a Saulus megtérése (1616/19 k.) az El Escorialból. Korai, bolognai oltárképei után 1607–14 közti római periódusából freskóinak sorát ezek vázlatai képviselik, tollrajzoktól a részletes krétatanulmányokig mint grafikai bravúrok. Izmos alkatú, de finom eleganciájú férfiaktjai női partnerekkel jelennek meg, mint a Bacchus és Ariadne (1614/16 k.) Los Angelesből vagy a Hippomenes és Atalante (1615-18 k.) Madridból.

(Tilla Durieux – Eine Jahrhundertzeugin und ihre Rollen, Leopold Museum, Bécs.  Megtekinthető február 27-ig.)

Noha hosszú évtizedekkel áldotta meg a sors, méltatói mégis azt csodálják, hogyan fért bele olyan sokféle minden. A színpad és a mozifilm mellett az előadói pódium meg az országos turnék, rádiós felolvasások és hangjátékok, tévéfilmek és sorozatok stb. Nem volt szépség a szó banális értelmében – és ezt ő maga is jól tudta –, de ennél több volt: szuggesztív. Így aztán sorra eljátszhatta mondabeli vagy bibliai hősnők tucatjának címszerepeit vagy markáns karaktereit, amelyekben híres festők, grafikusok, szobrászok és fotográfusok egymással versengve örökítették meg, így korának legtöbbet portretírozott asszonya lett.

(Magyar Modern – Ungarische Kunst in Berlin 1910–1933, Berlinische Galerie. Megtekinthető február 6-ig.)

A jobbára ismeretlen mesterekre is kiterjedő mustrát a Hirmer Verlag német és angol nyelvű katalógusa kíséri, tizennégy magyar, német, USA-beli vagy kanadai szakértő tanulmányával (felsorolásukról helyszűke miatt sajnálattal eltekintünk), 272 oldalon mintegy 300 (!) repróval.

(Arnulf Rainer – AKTE, Galerie Reinisch Contemporary, Graz. Megtekinthető január 16-ig.)

A kettősség mindvégig dominál, a drámaiság mellett olykor lírai vénája is előtör, vagy éppen a humor, amely groteszk firkájú nyelvöltögetésig fajulhat. A skála szélességére jellemző, hogy akadnak szépszerével széles heverőn szabadon elnyúló, decensen intim vagy merészen szétterpeszkedő, spontán beáll(ít)ások is mint afféle hagyományos női aktok. Az egymástól eltérő, konkrét figurativitást a domináns hangulathoz idomuló, erősen differenciált kolorit is tovább fokozza, a drámai kobaltkék-bordó vagy krómzöld-narancs kontrasztoktól a pasztell türkiz-citromsárga harmóniákon át a monokróm okker árnyalatokig. A datálatlan, cím nélküli, ám szignált képekhez katalógus is készült, azonos címmel.

 (Changes, Museum Moderner Kunst Stiftung Ludwig, Bécs. Megtekinthető január 29-ig.)

A lajstromban olyan világnagyságokra bukkanunk, mint Christo, Marcel Duchamp, Yoko Ono vagy Robert Rauschenberg. Az anyagot négy tematikára osztották: Váltások, Absztrakciók, Textúrák és Életterek néven. Címét az amerikai fekete Sam Gilliam (1933–2022) ún. „drape paintings” (kárpitképek) 1970-es sorozata ihlette. Gilliam a festékfoltos vásznait nem keretezte be mereven, hanem a plafonról alálógatta, így háromdimenzióssá váltak, másrészt minden új kiállítóhelyen más-más alakzatot vesznek fel. Ez lett a tárlat hívóképe.

 (Death and the Maiden – Der Tod und das Mädchen. Junge ukrainische Kunst. Tresor im Bank Austria Kunstforum Wien. Megtekinthető január 15-ig.)

Realista figurativitással ábrázol kartonruhás, hátrakötött vagy álluk alatt összebogozott fejkendős, ódivatú kézitáskás bábuskákat, és paradox módon épp a látszólagos tárgyilagossága hordoz olyan érzelmi töltetet, amely meghatódottságot és együttérzést vált ki a nézőben. A tárlat hívóképe egy ilyen nénike, amint durván gyalult fagerendához támasztja homlokát és tenyerét – mint az ikonokhoz szokás az ortodox templomokban –, ez lehet emlékoszlop, fejfa vagy feszület alja, a képkivágásból nem derül ki egyértelműen, így tág teret ad a fantáziának.

 (Aufbruch in die Moderne – Prominenz aus der Stadtmuseum Berlin, Berlinische Galerie – Museum für Moderne Kunst, 2026 őszéig)

Berlin városának múzeuma (Stadtmuseum Berlin) nevéhez illően gyűjti a porosz metropoliszhoz kötődő művészek munkáit. Mivel ez év végén sokrétű renoválási munkálatok miatt bezárják előre láthatóan négy évre, kollekciójának legjavát átmeneti letétbe helyezi testvérintézményében, a Berlinische Galerie épületében. Itt a nívós anyagot állandó kiállításuk mellett mutatják be a közönségnek 2026 őszéig. A választás a korai modernek hét illusztris képviselőjére esett, akik a huszadik század elején – tartósan vagy átmenetileg – itt éltek és jelentősen befolyásolták a főváros művészeti életét.

(Mondrian. Evolution, Kunstsammlung Nordrhein-Westfalen, Düsseldorf, megtekinthető február 12-ig)

Mivel a laikus publikum, sőt, még a szakmabeliek többsége is főként a három alapszínre redukált és fekete keretekbe zárt négyszögek mértani szigorú szerzőjeként tartja számon őt, a bemutatók különös vonását az adja, hogy ezek mellett felhívják a figyelmet korai, természetelvű piktúrájára is.

 (Enst Wilhelm Nay – Retrospektive, Museum Wiesbaden, megtekinthető február 5-ig.)

Kis jóindulattal akár emberi testekre, végtagokra vagy szemekre asszociálhatunk. Így jogosnak látszik az a legújabb nézet, hogy Nay munkásságát nem szabad szakaszokra tördelni, hanem szerves egységként kell kezelni, amely a figurativitás és az absztrakció végletei között lebeg. Ezt igazolja a kölni Wie­nand Verlag gazdagon illusztrált, vaskos katalógusa is.

 (A tárlattrió június 4-ig látogatható.)

Mivel művészeti vásárainkon rendszeresen szerepel és a párizsi magyarokkal is foglalkozik, a nálunk is jól ismert Le Minotaure Galéria jelenleg egy mifelénk ismeretlen ukrán-zsidó-francia avantgárd mestert mutat be a francia fővárosban, három helyszínen. A festő munkáinak az izraeli MoBY Bat Yam-i emlékhelyével összefogva az Alain le Gaillard társgaléria meg a mahJ (Musée d’Art et d’ Histoire du Ju­daisme) zsidó művészeti és történeti múzeum épülete ad helyet. Itt látható Issachar Ber Ryback (1897­–1935) retrospektívája, francia, angol vagy orosz első monográfiájával, Hillel Kazovsky, a kijivi Kultur-Lige szakértője és Hila Cohen-Schneidermann, a Ryback Múzeum igazgatónője tanulmányaival.

(Heimo Zobernig, Grafische Arbeiten – Generali Foundation Studienzentrum, Rupertinum, Salzburg. Megtekinthető május 22-ig.)

Zobernig munkásságában a művészet ellentmondásos kutatási felületként jelenik meg, amelyhez különböző módokon kell közelíteni. Nála a művészet szemléltetőeszköz és az analízis tárgya is egyben. Kísérletezései szinte minden síkon megjelennek, az apróbb részletekben éppúgy, mint a nagy egészben. A nyolcvanas évek derekától karakteres layout-uniformisát többek között az egységes A4-es formátummal, illetve a tipográfiában a kizárólagos Helvetica-betűtípussal érte el.

(Dalí–Freud – Eine Obsession, Orangerie – Unteres Belvedere, Bécs. Megtekinthető május 29-ig.)

Így egyszerűen, csak ez a két húzó név a címe a bécsi Belvedere mostani kiállításának. Igaz, hogy alcímében kiegészítésül még azt is hozzáfűzték: „Egy megszállottság”. A szürrealizmus spanyol-katalán mestere (1904–1989) és a pszichoanalízis osztrák-zsidó atyja (1856–1939) másfél száz tárggyal vendégszerepel az Orangerie falai közt, a festmények, szobrok, fotók, filmek, könyvek, újságok, levelek mellett egyéb dokumentumokkal is. Egyébként az alsó kastély hosszabb bezárás után most nyílt meg újra, generálrenoválva, a látogatók kényelmét, valamint a tökéletes műtárgybiztonságot szolgáló technikák legújabb vívmányaival felszerelve.

 (Georgia O’Keeffe, Fondation Beyeler, Riehen-Basel, a kiállítás május 22-ig látható.)

A huszadik század egyik legjelentősebb festőegyéniségének sajátos valóságszemlélete és ábrázolásmódja, meghökkentő léptékváltása, megvilágítása és képkivágása eddig ismeretlen látvánnyá változtatja a realitást, manapság is segíthet a laikus közönségnek más szemmel nézni és látni a környező világot.

(Klasse Gesellschaft – Alltag im Blick niederländischer Meister. Mit Lars Eidinger und Stefan Marx. Hamburger Kunsthalle, meghosszabbítva április 24-ig, a berlini Hatje Cantz Verlag azonos című katalógusával, 368 oldalon 250 repróval.)

A hamburgi műcsarnok kereken kétszáz művet felvonultató bemutatója főként saját zsánerképállományából, emellett világhírű múzeumok kölcsönzéseiből való, a harmadik harmad viszont kortárs: Stefan Marx germán grafikus konkréten itteni, klasszikus elődeit kommentálja alkalmi, sajátos betűtípusú írás-képeivel, míg Lars Eidinger német színész, filmsztár, fotós és DJ címet sem ad európai metropolisokban lencsevégre kapott pillanatainak.