Bazsányi Sándor

Miranda July: Az első rosszfiú. Fordította Krusovszky Dénes. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2017, 352 oldal, 3290 Ft

A tetszetős és meghökkentő (tetszetősen meghökkentő) részletektől hemzsegő regény sajátos örömöket okoz az olvasónak – mint amilyen sajátos örömökben részesülnek maguk a regényszereplők is (például a Cheryllel valamiféle szexuális tanácsadói telefonkapcsolatban álló Philip). Ugyanakkor, ennek fejében, nem kapjuk meg azokat a szokásos örömöket, amelyeket többnyire elvárunk és kapunk a regényektől (és most nem Laurence Sterne Tristam Shandyjére, James Joyce Ulyssesére, Szentkuthy Miklós Praejére vagy Esterházy Péter Termelési-regényére gondolok). Merthogy July világábrázolása nem realista (ami nem baj), hősei nem kiszámítható pszichikai rúgóra járnak (és ez sem baj), történetének fordulatai nem emlékeztetnek más ismert történetek fordulataira (ami továbbra sem baj), történetmondása meg egyenesen zavarba ejtő (ami aztán végképp nem baj). Az olvasó tényleg jól jár, azazhogy úgy jár jól igazán, ha mihamarabb félreteszi vagy legalábbis hagyja meginogni előzetes tudását az emberről, az emberek közötti testi–lelki kapcsolatok általános természetrajzáról, a magányról, a vágyról, a szerelemről, a gyűlöletről, az anyaságról és más ilyen ősrégi alapértékekről. Jól teszi tehát, ha nem azt reméli July könyvétől, hogy majd általa megerősödik előzetes, már-már gyanúsan kényelmes világ- és emberismeretében, hanem inkább, éppen ellenkezőleg, annak örül, hogy kénytelen – miként Kafka vagy a hozzá hasonlóan nem-humanista szerzők esetében – teljességgel újragondolni azt. Vagy legalábbis a regény olvasása során érdemes minél hamarabb elfogadnia (sőt megszeretnie) July játékosan rebellis látásmódját.

Tovább

John Williams: Butcher’s Crossing. Fordította Gy. Horváth László. Park Könyvkiadó, Budapest, 2017, 364 oldal, 3900 Ft

A minden bizonnyal saját egyetemi pályafutásának tapasztalatait is feldolgozó, szolid szomorúsággal és szikár szépséggel telített életregény, a Stoner írójaként ismert – de igazán csak 1994-es halála után elismert – Williams már a Butcher’s Crossing elbeszélői felütése előtt világossá teszi ajánlatát, amennyiben a választott mottók szerzői: a Thoreau-követő Ralph Waldo Emerson és a London-előd Herman Melville. Egyfelől, A Természet című bölcseleti okfejtés lelkészírójának magasztos szólamával: „A Természet minden más körülményt háttérbe szorít, és isten gyanánt ítél meg mindenkit, aki elébe járul.” Másfelől, a Moby Dick szerzője által jegyzett szatirikus kalandregény, A svindler elbeszélőjének zaklatott kérdésével: „A költők […] úgy tartják, nemcsak a beteg tüdőre, hanem a fájó szívre is a természet a legjobb orvosság. De akkor ki miatt fagyott meg a kocsisom a prérin?” A borítón idézett, The New York Times-beli dicséretben meg a Véres délköröket vagy a Határvidék-trilógiát jegyző Cormac McCarthy nevét olvashatjuk – akinek ábrázolt tájékai már nagyon közel esnek a délvidéki William Faulkner Vad pálmáihoz vagy a mexikói Juan Rulfo Lángoló síkságához.

Tovább

Daniel Kehlmann: El kellett volna menned. Fordította Fodor Zsuzsa, Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2017, 96 oldal, 2499 Ft

Az El kellett volna menned tényleg nem nevezhető jelentős alkotásnak. Kicsit úgy lehetünk vele, mint például az egyébként is kiismerhető észjárású Paul Auster Utazások a szkriptóriumban című regényszerűségével (2006), amely már a címével elárulja nekünk, mire számíthatunk: regénynek álcázott műhelytanulmányra, amely sokkal közvetlenebbül–színtelenebbül viszi színre a szerző poétikai és egzisztenciális szenvedélyeit, mint az összes többi műve (amelyek legutóbbika, a 4321 éppenséggel Auster életútjának elemeiből építi fel a Ferguson nevű főhős négy lehetséges, egymással párhuzamosan futtatott történetének végül önfarkába harapó kígyóalakzatát). És mintha Kehlmann 2016-os regényének én-elbeszélő hőse sem volna más, mint a szerző valamiféle szócsöve, aki a soványságában is sűrű, hátborzongatóan misztikus történetben egy népszerű játékfilm forgatókönyvírójaként küszködik – a mohó producer sürgetése és a színésznő feleség hűtlensége közepette – a folytatás elkészítésével. Nem véletlenül nevezi a könyv egyik német kritikusa Kehlmannt olyan „fikció-zsonglőrnek”, aki szívesen és ügyesen tükrözi önmagát a műveiben, ámde gyakran el is téved, el is veszíti önmagát (a finnyásabb olvasók rokonszenvével együtt) a fiktív tükörképek között.

Tovább

Ketten egy új könyvről – Szécsi Noémi: Egyformák vagytok. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2017, 240 oldal, 3299 Ft

Ez volna hát a tizenkilencedik században induló regényfolyam – szomorúságában is vigasztaló – mondandója az olvasó számára: ha „egyformák” vagyunk is, törekedjünk arra, hogy ezt az „egyformaságot” a magunk módján, a magunk „személyére szabva”, a magunk stílusa és vérmérséklete szerint jelenítsük meg, meséljük el. Ahogyan arra a két gyerekkori barátnő, Emília és Elza is törekszik. És ahogyan azt Szécsi Noémi sikeresen be is teljesíti a róluk és a Bárdy család emlékezetéről szóló regényében, a 2011-es Nyughatatlanokkal induló, majd a 2013-as Gondolatolvasóval folytatódó Bárdy-trilógia – meglepetésszerűen – jelenkorunkba helyezett záródarabjában.

Tovább

Lydia Davis: A történet vége. Fordította Mesterházi Mónika. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2017, 272 oldal, 3499 Ft

A történet végének szenvedő hőse egyazon (fékezetten ziháló) lélegzettel beszél elmúlt szerelmi „történetéről” és jelenben íródó „regényéről”, mely utóbbi körültekintően feldolgozza, megjeleníti az olvasónak a múltban játszódó „történetet”. És hogy ki volna ez esetben az olvasó: a névtelen elbeszélő hős regényének leendő olvasója, vagy Davis regényének tényleges olvasója, vagy mindkettő? Érthetjük így is, úgy is, meg amúgy is. Mindenesetre, hozza tudomásunkra az elbeszélő, a regénybeli történetet lezáró, prousti gőzölgésű teáscsésze-jelenet zárta volna a regénybeli regényt is (és ezzel együtt a Proust-fordító Davis regényét is), ám végül annak (illetve azoknak) elejére került. És ezt a megfordítást jelöli a mű – Mesterházi Mónika által érzékenyen, azaz analitikusan és muzikálisan magyarított – nyelvezetéhez illő finomsággal és pontossággal a borítóképen látható, egymásba tükrözött két teáscsésze alakzata (amelynek vizuális minimalizmusa a tervező Hidvégi Annát dicséri).

Tovább

Történetesen ugyanabban az évben, 1942-ben látott napvilágot Albert Camus talán legismertebb regénye, Az idegen (Gyergyai Albert fordításában: Közöny), és Mészöly Miklós pályanyitó novellája, a Koldustánc. Ráadásul éppen ebben a világháborús esztendőben született a két mű egyik fontos későbbi olvasója, egyúttal a szerzőik által megtestesített irodalmiság érvényes folytatója, Nádas Péter, aki tehát – 1991-es Mészöly-esszéjének fokozásalakzatával – a francia írót mesteréül választó magyar írót választotta saját mesteréül. Ráadásul a Világló részletek című, az Emléklapok egy elbeszélő életéből alcímet viselő, 2017-es önéletírásában szerepel egy olyan jelenet, amely ábrázoló erejével és elemző igényével nagyon közel áll Camus és Mészöly egymáshoz közel álló műveihez. Éppúgy, mint Németh Gábor Koldustánc című írása, amely 2007-es prózakötetéből (A tejszínről) került át kisebb módosításokkal 2016-ban megjelent regényébe, az Egy mormota nyarába. A hetvenöt évet átívelő epikai hatáskapcsolat négy főhőse: Camus idegenje, a Mészöly-novella utazója, a Németh-regény helyvadásza és a Nádas-mű emléklapírója.

Tovább

Földényi F. László: A melankólia dicsérete. Jelenkor Kiadó, Budapest, 2017, 364 oldal, 3999 Ft

Számomra azok a részek bizonyultak a könyv legizgalmasabb vonulatának, amelyekben Földényi a melankólia engesztelhetetlen tapasztalata felől beszél az elmúlt évszázad és a jelenkor művészetének látványos és általános melankólia-deficitjéről. (Kicsit emlékeztetve arra, ahogyan a kedélybeteg Nietzsche kéri számon a modern kor művészetén a tragikus látásmód hiányát.) Merthogy nem is annyira attól lesz igazán fontos ez a könyv, hogy milyen érzékenységgel elemzi a szerző a melankóliával kapcsolatba hozható régi vagy modern, sőt kortárs műalkotásokat (hiszen ezt a képességét megismerhettük korábbi írásaiból is), mint inkább attól, hogy milyen határozottsággal, sőt hévvel mond ellent saját kora vezető művészeti irányvonalának, a termelői és fogyasztói érdekeket és igényeket követő „áramvonalasságnak”, amelynek jegyében még a felforgató szándékú művészeti forma is „kifizetődő lett”. (284.)

Tovább

Ketten egy új könyvről - Szilágyi Zsófia: Az éretlen Kosztolányi. Kalligram Kiadó, Budapest, 2017, 296 oldal, 2990 Ft

Persze azért nem mindig mindenről Móricz jut eszébe a szerzőnek. Mindazonáltal van úgy is, hogy maga a kötethős mellékszereplővé válik valamely általánosabb kérdés körüljárása során. A pályakezdés: mítosz vagy konstrukció? című írásban például a pályakezdő Kosztolányi leginkább arra kell a szerzőnek, hogy az őt felfedező Osvát kapcsán tovább tágítsa a témakört az Esterházy Pétert (és nemzedékét) felfedező és végigértelmező Balassa Péter, valamint a Kukorelly Endrét (és nemzedékét) hasonló igénnyel felfedező, ám korai halála miatt csak töredékesen értelmező Hekerle László irányába (aki joggal emlékezteti Szilágyit a Nyugat szintén korán elhunyt kritikusára, Havas Gyulára). Aki ugyanis Kosztolányiban (vagy Móriczban) gondolkodik, az irodalomban (Osvátban, Esterházyban, Balassában, Kukorellyben, Hekerlében stb.) gondolkodik… Sőt olykor, teszem azt A detektív című, 1912-ben megjelent Kosztolányi-novella kapcsán, nem tudja említés nélkül hagyni a krimi műfajának aktuális állását (no meg Móricz Forró mezőkjét)… De hát mindez a kötet vállaltan laza szerkezetéből, füzérszerűségéből adódik.

Tovább

Szirák Péter: Ki említ megérkezést? A régi és a két világháború közötti magyar irodalmi útirajzról. Ráció Kiadó, Budapest, 2016, 132 oldal, 1850 Ft

Tulajdonképpen, akár itthon maradunk és útirajzot olvasunk, akár utazunk és útirajzot írunk, vagy utazunk és összevetjük tényleges útiélményeinket az útirajzokban foglaltakkal, vagy akár otthoni élményeinkkel, vagy netán más útiélményeinkkel – mindegyik esetben ugyanazt fogjuk mindig másként megtapasztalni: a kisebb-nagyobb különbségeket. Például azokat a történeti vagy mentalitásbeli különbségeket, amelyeket Szirák vesz észre az általa választott útirajzszerzők műveiben. Ahogyan például Illyés Gyula és Nagy Lajos beszélnek különbözőképpen a szovjet Oroszországban tett útjaikról, vagy ahogyan az „óvatos regisztráló” Szabó Lőrinc és a „teljességre törő és célelvű értelmező” Németh László (81.) írnak nagyon eltérő hangfekvésekben erdélyi útjaikról – még ha „mindketten meg [is] változnak az utazás, az írás végére”…

Tovább

A korabeli művész-, erotikus, pornográf és bűnügyi regény kellékeit felsorakoztató stílusparódia hordozója, egyúttal Marcel Proust és Thomas Mann regényalakjainak túlrajzolt rokona valójában nem mást „kénytelen” szolgálni, mint az őt megteremtő, műfajtudatos huszadik századi névtelen elbeszélő (és persze a szerző) kritikus önértelmezését, mégpedig a szépségelvű mondatfejlesztés, a – Nádas szavaival – „tisztességes mondatok” szoros pórázára fogva.

Tovább

Németh Gábor: Egy mormota nyara

Ménes Attila: Folyosó a Holdra

Nagy Gergely: Simon és Simon

Berkovits György: Ckó, a fényképész

 

Tovább

Aki nem olvasott Esterházyt (vagy csak interjúkat, közéleti publicisztikákat tőle, róla), annak most már, a gyászkifejezés első hullámának elcsitultával, nincs más lehetősége, mint: olvasni. Merthogy most már csak a könyvek vannak. A személyt övező legenda most már tényleg azzá változott, amit szó szerint jelent: olvasandó életművé. Nem lehet már a könyvek tapasztalatát helyettesíteni az eddigi színvonalas pótlékokkal. Az Esterházy-prózát a vele egy tőről fakadó Esterházy-jelenséggel. Az egyetlen tőről fakadó két nagy ág egyike, a törékenyebbike, az élő jelenségé, végképp letörött. Kultusz formájában persze továbbélhet. Mint ahogyan életében is valóságos kultusz vette körül Esterházyt. És nem is csak egy szűk szubkultúráé.

Tovább

Ketten egy új könyvről - Térey János: Őszi hadjárat. Összegyűjtött és új versek. 1985-2015. Jelenkor Kiadó, Budapest, 2016. 787 oldal, 4999 Ft


Joggal nevezi a – kiváló szerzői vagy kiadói érzékkel felkért – költőtárs, Marno János a könyv hátsó borítóján az Őszi hadjáratot „(ön)nevelődési regénynek”, egy nyitottságában is regényszerű történet éppen érvényes summázatának; mely történetről legutóbb a 2003-ban megjelent Sonja útja a Saxonia mozitól a Pirnai térig című válogatásból kaphattunk átmeneti jelentést. A mostani válogatás immár három évtizednyi verstermést kínál újraolvasásra, illetve a címadó ciklusba sorolt, számozott (és ezzel A valóságos Varsó című kötet formáját idéző) új verseket.

Tovább

Orbán Ottó: Színpompás ostrom lángoló házakkal. Kabdebó Lóránt életműinterjúja Orbán Ottóval. (Szerkesztette és a jegyzeteket írta Nyerges Gábor Ádám.) Tények és tanúk, Magvető Könyvkiadó, Bu­da­pest, 2016. 340 oldal, 3990 Ft

Dérczy Péter: Között. Esszé Or­bán Ottó költészetéről. Magvető Könyv­kiadó, Budapest, 2016. 248 ol­dal, 2990 Ft

Az önmagát értelmező Orbánt megjelenítő beszélgetéskötet, valamint az önmagát és önnön hagyományát értelmező Orbán-költészetet feldolgozó kismonográfia kiváló alkalmat teremt arra, hogy újra elgondolkozzunk e költészet és e költő helyén. (...) Mármint azon, vajon látjuk-e kellő élességgel és érzékenységgel azt a kitüntetett helyet, amelyet Orbán elfoglal a huszadik század második felének magyar költészetében. Két szék között ugyan, de főhelyen.

Tovább

Az ÉS könyve májusban - Baka István: Összegyűjtött versek. Kalligram Kiadó, Pozsony, 2016. 268 oldal, 3990 Ft

1995-ös halála óta ez Baka István harmadik gyűjteményes verseskötete. Az első az 1996-ban megjelent Tájkép fohásszal volt, a pécsi Jelenkornál, a második a szegedi Tiszatáj életműsorozatának 2003-as kiadványa, amelyet ugyanúgy Bombitz Attila gondozott, mint a Kalligramnál idén megjelent könyvet. A kötetgondozás most leginkább két – egyaránt fontos – dolgot jelent: filológiai szakmunkát és hatástörténeti igényű emlékápolást. Az előbbi (mint minden esetben) elengedhetetlen, az utóbbi meg (Baka esetében) teljességgel érthető. Bár úgy volna, hogy ezzel a kötettel végre a helyére kerülne – az elmúlt évben a Digitális Irodalmi Akadémia tagjai közé felvett – Baka nagyon jelentős költészete.


Tovább

Vörös István: Százötven zsoltár. Jelenkor Kiadó, Pécs, 2015. 312 oldal, 2800 Ft

Tovább

Zimándi Pius István: Egy év története naplójegyzetekben.  1944. már­cius 19.–1945. március 17.­ (Té­­nyek és tanúk) Magvető Könyv­kiadó, Budapest, 2015. 580 oldal, 4490 Ft


Egy éve jelent meg újra Fenyő Miksa 1946-ban közreadott naplója, Az elsodort ország, amelyet a zsidó- s így emberellenes rendelkezések idején üldözött szerző a barátai budapesti lakásaiban rejtőzködve írt – történetesen éppen abban az időszakban, amikor Zimándi Pius István, premontrei szerzetestanár és irodalomtörténész (többek között a Péterfy Jenő élete és kora című monográfia és A forradalom éve című 1956-os napló szerzője) a közeli Gödöllőn veti papírra mindazt, ami Magyarország 1944. március 19-i német megszállásával elkezdődött, pontosabban azt és úgy, amit és ahogyan ő ebből érzékelt. Merthogy naplóját legalább annyira tekinthetjük érzékeléstörténetnek, mint eseményrögzítésnek. Hogy mely események és milyen súllyal kerülnek be a nyitott szellemű szerzetes érzékelési és értelmezési körébe. És mely események kapnak ott kisebb hangsúlyt. És mihez képest érzékeljük kisebbnek a kisebbet. Nem mindegy ugyanis, hogy honnan, milyen közelségből (vagy távolságból), milyen természetes elfogultságokkal és óhatatlan vakfoltokkal látjuk a nyilas diktatúrához vezető időszakot (meg persze a nyilas diktatúrához vezető időszakhoz vezető időszakot), és hogy ebből következően milyen szemléleti-kulturális formák, sémák vagy ideológiák állnak rendelkezésünkre a leíráshoz és értelmezéshez, és legfőképpen hogy képesek vagyunk-e azokra rákérdezni, azokat újragondolni, netán megkérdőjelezni az adott történések kényszerű tanújaként.

Tovább

Teljességgel igaza van a fülszöveget író (s egyúttal a kötetet szerkesztő) Kemény Istvánnak: a Szabad András meséjébe feledkezett olvasó „mindenképpen azt érzi, csak úgy érdemes élni, ahogy ő: ezen a hőfokon. Az ilyen szereplőt nevezzük főhősnek. Vele kell menni.” Bartis regénye: tényleg igényes, azazhogy a jogos olvasói igényeket előzékenyen kiszolgáló olvasmány; fényképalbumszerű történetmondással és szövegtagolással megbolondított lektűr.


Bartis Attila: A vége. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2015. 608 oldal, 4990 Ft


Tovább

Hazai Attila: A maximalista (és más írások). Szerkesztette Berta Ádám. Magvető Könyvkiadó, Bu­da­pest, 2015. 144 oldal, 2690 Ft


A Hazai-szövegek dimenzió nélküli látványalakzata, szfinxszerű mosolyhoz fogható felülete (vesd össze a negyvenöt évesen elhunyt szerzőről készült fotók egyikével-másikával, vagy akár az egykor élő személyről őrzött emlékképekkel) zavarba hoz minket. El kell döntenünk: blődlinek tekintjük vagy iróniának.

Tovább

Krusovszky Dénes: Elégiazaj. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2015, 88 oldal, 2490 Ft

Tovább
Élet és Irodalom 2018