Zadie Smith: Menekülés New Yorkból. Fordította M. Nagy Miklós. Helikon Kiadó, Budapest, 2021, 286 oldal, 3499 Ft

A kötet egyik legnagyobb erénye, a bátorság és a kísérletezőkészség tehát néha visszaüt a szövegekre. Az lehet az érzésünk, hogy a novellák túl sokat akarnak: nem sikerül néhány oldal alatt felépíteniük egy megváltozott világrendet, amelyben átélhető dolgok történnek, részletesen megalkotott szereplőkkel – így végül elveszünk a sok különböző kontextus és beszélő, az újabb és újabb témák között.

Zadie Smith: Swing Time – Egy­másnak születtünk. Fordította Du­dik Annamária Éva. Helikon Ki­adó, Budapest, 2019, 596 oldal, 4299 Ft

Aimee (életrajzi részleteiben Madonnára emlékeztető) karaktere a naivitást, az egyenlőtlenségekre és osztálykülönbségekre vak világnézetet testesíti meg, amelyben minden döntés individuális, és amelyben a gazdag emberek nincsenek tisztában saját kiváltságaikkal; sőt, a gazdagság mint egyfajta jóság jelenik meg, mint az egyetlen olyan hatalom, amely által a világ jobbá tehető. Ez a gondtalan, reflektálatlan hozzáállás a regény során újra és újra felbukkanó, fehér színészekkel teli musicalekben is megjelenik, amelyeket a narrátor és Tracey kislánykorukban rajongással néznek. Aimee és a narrátor anyja mindketten ijesztő mennyiségű energiával és tenni akarással képviselik saját nézőpontjukat: a kettő akkor ütközik leginkább, amikor Aimee egész stábjával lányiskolát kezd építeni egy nyugat-afrikai faluban anélkül, hogy tekintettel lenne a helyi sajátosságokra, míg a narrátor anyja képviselőként éppen azzal foglalkozik, hogy Nagy-Britannia hogyan játszik össze a nyugat-afrikai diktatúrákkal.

Ketten egy új könyvről - Csutak Gabi: Csendélet sárkánnyal, JAK+PRAE.HU, Budapest, 2017, 108 oldal, 2500 Ft

A könyvben mindenben és mindenkiben megvan a lehetőség, hogy hirtelen valami mássá változzon át, mint ami eredetileg volt: ez okozza a kísérteties tapasztalatokat például a játékbabákkal, „akiknek” a szemét mélyen a fejüregükbe lehet nyomni. A legjobban a Dzsordzsalina című novellában megjelenő Hänschenklein nevű dalocska foglalja össze a tapasztalatot: „(…)Janika világgá megy, majd amikor visszatér, még az anyukája sem ismer rá.” (32.) Dzsorzseta és Alina, a kékszemű ikrek valójában kétfejű szörny, a fürdőkádban ülő narrátor bőre a víztől halszerűvé pikkelyesedik, és a Nagytata átváltozik című novellában a nagyapa-figura fokozatosan válik alkoholistává, miközben a falon egy sárkány alakú folt külső tekintetként vetül rá az eseményekre. Az elbeszélő folyamatosan számol ezzel a külső, objektív, megfigyelő tekintettel, így egyszerre két helyről lát rá az eseményekre, tehát az elbeszélő maga sem önazonos. A Csendóra és a Vöröspecsenye című novellákban feltűnik egy Gábor nevű szereplő, aki az elbeszélő alteregójaként értelmezhető – egyfajta Esti Kornél-szerű rossz énként, aki a gyerekkori kegyetlenséget jelképezi.

Zilahi Anna: A bálna nem mo­tí­vum. Magvető Könyvkiadó, Bu­da­pest, 2017, 56 oldal, 1891 Ft

A versekben sokszor megjelenő nyílt víz, úszás, menekülés és bálna ellenére a szövegeknek nincsen kifejezett centruma, ahogy azt sem állíthatjuk, hogy a kötetben minden a bálna körül forog, a verseknek közegük van. A Köd című versben a köd olyan teret jelöl ki, ahonnan nem lehet kilátni, amely csak félig érzékelhető, de amely mégis megköt: „…nekünk a köd / nem megengedett, nem kiút, és egyébként is / hová ki, még a mibőlt is be kell vallani.” (…) „…akárha köp vagy ásít, mégsem / jut el önmagáig ez a kicsapódó vízgőz.” Ez a tér tehát egy nem-reflexív közeget jelöl ki, amelyet nem látunk addig, amíg benne vagyunk. A bálna nem motívum című versben is találunk hasonló teret, méghozzá a bálna testében: „Itt élünk, nincs missziótudatunk, / de ha van is, akkor is itt élünk. (…) Belesimulva egy külső struktúrába az ellenállás / nélküli kiszögellésen…” 

Selyem Zsuzsa: Moszkvában esik. Jelenkor Kiadó, Budapest, 2016, 110 oldal, 2499 Ft

A regény elsősorban azt a kérdést veti föl, hogy létezhet-e olyan történelmi tudat, amely tetszése szerint ugrál az emlékezetben, átlátja az összefüggéseket, és korlátok nélkül haladja meg az emberi tudat határait. Mindezt pedig a személyes családtörténeti regény műfaján keresztül teszi. Ez az ellentmondás adja a történet igazi feszültségét és erejét: a narratológiai játék tétje, hogy a könyvet felváltva tudjuk emberi és időtlen, távolságtartó nézőpontból olvasni.