Stőhr Lóránt

(Kirill Szerebrennyikov: Nyár)

A Nyár erős atmoszférájú fekete-fehér képein a leningrádi rockzenei szubkultúra tagjai lepusztult szovjet társbérletek, utcák, gyárak és elavult kultúrházak tereiben próbálnak élni, túlélni, szeretni és alkotni. Az erős atmoszférát Szerebrenyikov többnyire zenére komponálja – a Nyár végtére is zenés film. Legendás amerikai rockszámok feldolgozásai a paternalista szovjet társadalom bornírtságát kifigurázó és a zenei szubkultúrát játékos ellenzékiségként megfestő, együgyű animációkkal színesített fantáziajelenetekben kelnek életre.

Tovább

(Billy O’Brien: Nem vagyok sorozatgyilkos)

O’Brien ügyes mesteremberként kelti életre a történet egyetlen helyszínéül szolgáló középnyugati amerikai kisvárost, Claytont, ahol az üzletekből, gyorséttermekből álló szerény centrumot tökéletesen rendezett kertváros a maga jellegzetes középiskolájával, egy békésen füstölgő óriási ipari létesítmény, egy ragyogóan kék tó és folyó öleli körbe. A kisváros a maga eltúlzott normalitásával kiköveteli magának a saját deviánsait. Wells azzal csinált azóta egész szériává terebélyesedett könyvsikert, hogy tinédzser hősét állítólagos gyilkos hajlamaival varázsolta érdekes különccé.

Tovább

(Roman Polanski: Igaz történet alapján)

Roman Polanski egy tekintélyes életmű és egy, a holokauszt sötét árnyékával, egy borzalmas családi tragédiával és egy súlyos szexuális bűnténnyel (annak erős gyanújával) terhelt élet alkonyán rendezhet bármilyen középszerű filmet, a francia cinefilek egyik rajongott rendezőjeként, az európai újhullámok egyik utolsó aktív képviselőjeként bérelt helye van Cannes-ban. Az Igaz történet alapján azonban nem öregbíti tovább a rendező hírnevét – a filmet nézve jobb-rosszabb zsánerfilmek emléke ötlik az eszünkbe, és semmi, de semmi eredeti mozzanat nem tűnik elő a mozgóképes rémisztgetés réges-régi árnyai közül.

Tovább

(Hafsteinn Gunnar Sigurðsson: A fa alatt; Schwechtje Mihály: Aki bújt, aki nem)

Erős ütést mér a nézőre az Aki bújt, aki nem, ami után lehetetlen új film nézésébe kezdeni. Az ártatlan, szép gyerekarcok, az elhanyagolt környezet képei, a fűszeres ízű, élőnyelvi mondatok újra és újra visszatérnek a szívszorító befejezés után.

Tovább

(Kis Hajni: Szép alak, Sebastian Lelio: Egy fantasztikus nő)

Paradox módon ezúttal a fiatal rendező, Kis Hajni munkája az érettebb, átgondoltabb alkotás, míg a negyvenes éveiben járó chilei Sebastián Lelio kritikai és arányérzékét vesztve engedi szabadjára érzelmeit és reményeit. Többről van itt szó, mint a fiatalok pesszimizmusba hajlóan erős kritikai érzékéről és a középkorúak jóra fogékony bölcs belátásáról – sommásan fogalmazva, a kisfilm jóval megindítóbban szól a szerelemről és a magányról, mint az Oscar-díjas fő produkció.

Tovább

(Lynne Ramsay: Sosem voltál itt)

A skót rendezőnő állandó hangvételében kényszeresség érződik, mintha egy feldolgozatlan trauma üldözné és kényszerítené alkotásra, vagy egy életre megbűvölte volna az emberi fájdalom és lelki szenvedés legmélye – akárhogy is, kizárólag a pszichotikus emberek tudatállapotai gyakorolnak rá egy nagyjátékfilm megköltéséhez és keresztülviteléhez szükséges mágikus vonzerőt.

Tovább

(Antonio Piazza–Fabio Grassadonia: Szicíliai kísértettörténet)

A fantasztikumnak a nézőpontválasztás nyit teret. Az alkotópáros a maffiózók és a rendőrök helyett a rablás áldozatát, a valóságosnál valamivel idősebbre formált, kiskamasz Giuseppét tette meg egyik főhősnek. Piazza és Grassadonia merész húzással szerelmesfilmként indítja moziját, amelyben csak lassan és töredékesen derül fény a fiú családjának sötét kapcsolataira, a falut behálózó maffiaviszonyokra.

Tovább

(Agnès Varda – JR: Arcélek, útszélek)

Varda immár közel a kilencvenhez sem tagadta meg önmagát: két évvel ezelőtt merőben ötletszerű gyűjtögetésbe fogott a francia falvakban, amelynek esszéfilmes lenyomata a tavaly Cannes-ban bemutatott, a héten a magyar mozikba került Arcélek, útszélek. A harmincas évei elején járó francia fotó- és utcaművész, JR 2011 óta tartó világsikerű projektje, az Inside Out adta a kiindulópontot közös alkotásukhoz.

Tovább

(25. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál)

A Kutyák szigete allegorikus mese formájában ad humoros kritikát egy magát demokratikusnak feltüntető, agymosásra épülő korrupt rezsimről. Andersonnak valószínűleg fogalma sem volt róla, hogy a kitalált japán városállamról szóló szellemes meséje pontosan illik az Orbán-rendszerre.

Tovább

(Fatih Akin: Sötétben)

Árnyalatgazdagabb mellékszereplők, sokszínűbb történetvezetés, bonyolultabb szövésű társadalmi háló emelhetné a Sötétbent a jelentős filmek sorába, ám Fatih Akin filmjének politikai és érzelmi hatása alól így is nehéz szabadulni. Az író-rendező gondos aprólékossággal rajzolja meg egy ideológiailag motivált, ártatlanokat elpusztító merénylet traumatikus lelki hatását, a társadalomba vesztett bizalom széttörését egy érzékeny, impulzív nő sorsán keresztül.

Tovább

(Sándor Pál: Vándorszínészek)

Sándor Pál nem vette komolyan túlságosan saját történetét, érezhetően nem akart többre vállalkozni egy könnyed, kosztümös vígjátéknál. Ami persze éppolyan komolyan veendő írói-rendezői feladat, mint egy kamaradráma vagy egy thriller képekké formálása. Sándor Pál óvatosan a mese felé vitte a film hangvételét és fényképezését, ám ennél merészebb stilizációra, markánsabb megszólalásmódra lett volna szükség. A színészek bizonyára jól érezték magukat a ripaccsá züllesztett színházi típusok eljátszásában, ám a játéknak ez az öröme nem sugárzik át a nézőtérre.

Tovább

 (Jeles András: A rossz árnyék)

A másfél évtized szünet után új nagyjátékfilmmel jelentkező Jeles a közönség- vagy fesztiválsikerre hajtó filmpolitika elvárásaira fittyet hányva folytatta küzdelmes kísérletezését a mozgókép anyagával. A rossz árnyékban ugyan kevésbé radikálisak Jeles újításai, számos ismerős ötlet tér vissza korábbi filmjeiből, ám a rendező művészetét nem ismerő nézőt vélhetően így is zavarba hozza a sajátos formavilág és a szaggatott történetmesélés.

Tovább

(Samuel Maoz: Foxtrott)

A ritmus- és nézőpontváltások szokatlan rendje Maoz sajátos szemléletmódjáról árulkodik. Az izraeli rendező egyszerre látja érzelmesen és a groteszk fénytörésben az életet, józan tapintattal űz viccet a gyászból, mégis nagy empátiával mutatja meg a szülők fiúk elvesztése felett érzett fájdalmát és a házastársi kapcsolat szakadozását. Az iróniából persze főként az izraeli katonaságnak jut ki a filmben. A besorozott bakák lakóhelyéül szolgáló roskatag konténer napról napra dől az egyik irányba, már a talajvíz is feltör benne. A bibliai tájon isteni hangként szólnak le rádión az újoncok felettesei és helikopteren ereszkednek alá, hogy döntsenek sorsukról. 

Tovább

(Luca Guadagnino: Szólíts a neveden)

Az emberré válás nyugtalanító dilemmái, a keserű csalódásokat és cinikus megfontolásokat nem ismerő szerelmi szenvedély és a fiatal testek erotikája mozivásznat követel magának. A filmművészet telis-teli van felnövekvéstörténetekkel, amelyek hol a kamaszkor bumfordi ügyetlenségéről, hol a „vágy és virágzás” kirobbanó öröméről, mindezen keresztül pedig apátlanságról, szeretetlenségről, elnyomó társadalomról beszélnek. A filmművészet e terebélyes ágát növeli a Szólíts a neveden, Luca Guadagnino Oscar-díjra jelölt filmje, ám nyoma sincs benne családi vagy szociális problémáknak, tizenhét éves főhősének tényleg csak egyetlen dolga van, ami persze nem kevés, hogy felismerje első igazi vonzalmát, és átadja magát szexualitás felforgató tapasztalatának.

Tovább

(John Carroll Lynch: Lucky)

Bármilyen szórakoztató körítést is találtak ki köré, a Lucky szellemi energiája, lenyűgöző varázsa Harry Dean Stanton búcsújátékából sugárzik. A filmtörténet ritka, emlékezetes pillanata Stanton kilencvenéves korában nyújtott alakítása, amelyben saját halálra készülését éli meg a kamera előtt. A szerep mögé bújva kétségtelenül önmagáról ad számot.

Tovább

(Sally Potter: A vendégek)

A vendégség hangadói az ötvenes éveik végén járó baloldali értelmiségiek, a politikai és akadémiai élet sikeres képviselői. Az író-rendező Sally Potter saját generációjának sorsa felett ironizál finom humorral, lám, milyen nehéz megfelelniük azoknak az ideáloknak, amiket egész életükben vallottak – legyenek akár meggyőződéses materialisták, baloldaliak, feministák vagy a melegjogok hívei.

Tovább

(Antal Nimród: A Viszkis)

Miért nem beszél Antal Nimród arról a sajátos társadalmi-kulturális környezetről, amelyben a Viszkis amolyan újmódi Rózsa Sándorként népi hőssé válhatott? Miért csak a kort felidéző díszletekből, ruhákból, a Szomszédok és Juszt László bűnügyi tévéműsorából rajzolódik ki a kilencvenes évek világa? Hol marad a tömeges talajvesztés, a mindennapok anyagi szorongása, a növekvő bűnözés okozta félelem a mozivászonról? Nosztalgiatárgyakkal hintett virtuális térben bonyolódik egy sterilen hollywoodias bűnügyi történet a vásznon, ami éppen csak rólunk nem szól.

Tovább

(14. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál, november 14–19.)

Az idei gazdag program a kijevi tüntetésről elhurcolt és Oroszországban jogtalanul fogva tartott ukrán filmes megpróbáltatásaitól (A per) kezdve a potenciális bűnözőket kiszűrő, szociológiai-kriminalisztikai tanulmányokon alapuló számítógépes algoritmusokkal kapcsolatos személyiségi jogi aggályokon át (A bűn algoritmusa) a Pinochet-diktatúrában együttműködésre kényszerített, Európába emigrált chilei haditudósító a múlt kísérteteivel vívott küzdelméig (A kaméleon színe) az emberi jogok eltiprásának legkülönbözőbb változataira irányítja tekintetünket.

Tovább

 (Robin Campillo: 120 dobbanás percenként)

A 120 dobbanás az 1990-es évek elejére vezet vissza, amikor az amerikai mintára alakult (lásd az Egy pestis túlélői című dokumentumfilmet) Act Up-Paris nevű radikális csoport tagjai (köztük Campillo) a hatékonyabb AIDS-felvilágosításért, a kormányzati programok megerősítéséért és a gyógyszerészeti kutatások felgyorsításáért kampányoltak harsányan a politikusok vélt vagy valós nemtörődömségével szemben. A lassan hömpölygő vitafolyamok és a provokatív akciók aprólékos rekonstrukciója alaposan próbára teszi türelmünket, cserébe viszont szép leckét kapunk az érdekeikért kiálló civilek elkötelezettségéről és a politikai aktivizmus működésmódjáról – egyszóval az állampolgárok aktív és kritikus közreműködésére épülő modern demokráciáról.

Tovább

(Denis Villeneuve: Szárnyas fejvadász 2049)

Ha csak a bibliai és a görög mitológiai motívumok és archetípusok, a kafkai névadás és a populáris ikonok, a hol buja, a hol kietlen helyszínek kusza szövedékét nézzük, minden adott, hogy a Szárnyas fejvadász 2049-ből is igazi kultuszfilm legyen. Csak éppen a mese lenyűgöző varázsa hiányzik a világból. Az eltérő minőségek egyesülésének, a teremtésnek a borzongató csodája.

Tovább
Élet és Irodalom 2022