Kijutottunk egy világtornára, és az ilyen alkalom mindig lehetőséget ad, hogy megmutassunk valamit magunkból, amit jóformán csakis a sporton keresztül lehet. A sporttörténet olyan emlékezetes pillanatokat jegyez, amik fölidéznek tartást, küzdőképességet, ügyességet, miközben közelebb hozzák az embereket, és akkor itt be is fejezném a közhelyparádét és rátérnék a lényegre: már megint sikerült vállalhatatlan ügyekben az országra vonni a figyelmet, és kétséget sem hagyni afelől, hogy Magyarországot pillanatnyilag igen egyszerű gondolkodású emberek vezetik. Azt azért nem mondanám, hogy bugrisok. A labdarúgó-Európa-bajnokságon ugyanis nemcsak a csapat mutatkozott be, hanem sajnos a vezetők is.  Ezért aztán a futballszakma és a futball érdeklődő közege nem is elsősorban arról beszél, hogy a válogatott jobb teljesítményt mutat a vártnál, hanem arról, hogy még mielőtt bármi történt volna, igen hangsúlyosan exponálta magát a bőrébe nem férő kormányfő. Ismert, hogy egy felkészülési meccsen a faji megkülönböztetés ellen tiltakozó ír futballisták letérdeltek, a magyarok nem. De nem is ez volt, ami az általános elképedést kiváltotta, hanem hogy a magyar szurkolók kifütyülték a tiltakozó íreket. Itt lépett akcióba a magyar kormányfő, és az eddigiektől eltérően megjelent a kormányinfón, ahol az egy ilyen alkalomra vetített szokásos mennyiségű zagyvaságok többszörösét hordta össze. Elmondta a sajtó jelen lévő szaktársainak, hogy ilyen térdelő gesztusokat a rabszolgatartó nemzetek tesznek, ami természetesen nem igaz. Orbán egészen egyszerűen összekeverte a gyarmatosítókat a rabszolgatartókkal, gondolom, azért, mert a fejében a gyarmatosító egyenlő a rabszolgatartóval. (Rossz ember, rossz ember.)

Olvasom, hogy a finn rendőrség nyomozást folytat miniszterelnökével szemben, mert kiderült, hogy Sanna Marin mintegy ötszáz euróval többet költött havonta az étkezésre, mint azt korábban hitték. Az eddigi 300 eurós összeg helyett 850 eurót fordított reggelijeire. Marin asszisztense, Elisa Gebhard a finn közmédiának elismerte, hogy valóban magasabb lett a miniszterelnök étkezéseinek költsége, mert a miniszterelnöki hivatal korábban csak a reggeli hozzávalóit finanszírozta. Egy újságíró a Twitteren kérdezte meg a miniszterelnököt, hogy a 850 eurós összegből a reggelin kívül más étkezést is biztosított-e magának, amire Marin azt válaszolta, igen, a reggelin kívül egyéb hideg ételeket is evett. Ez ügyben nyomoz most a finn rendőrség.

Magyar vagyok, magyar anya szült, apám magyar. Amikor ilyen hírt olvasok, légszomjam támad és kiszárad a szám. Nem tudom, hogy normálisnak tekinthető-e az az intézkedés, amikor miniszterelnök ellen folytatnak ötszáz eurós havi túlköltekezés miatt eljárást. Itt, Budapesten semmiképp. Az ember megáll az olvasásban, újságját az ölébe ejti. De aztán folytatja.

A kormányfő egy hete a rádióban bejelentette, hogy nemrégiben foglalkoztak a magyarországi horgászhelyzettel, és viszonylag részletesen kifejtette, mit gondol a horgászokat érintő szabályokról. Amint tájékoztatott, még időben tudomására hozták, hogy „a süllő- és balinfogási tilalom most jár le, márpedig e két halra éjszaka kell próbálkozni, így az éjszakai horgászat a kijárási tilalom kezdete, vagyis éjfél után is lehetséges. Magyarországon hétszázezren horgásznak” – mutatott rá Orbán.

Biztosan fontos a horgászkérdés, de ha Orbán mindenképp úgy gondolja, hogy neki, a miniszterelnöknek föltétlenül tájékoztatnia kell az aktuális horgászrendről, kereshetett volna megbízhatóbb forrást is a balin és a süllő rablási szokásairól, a miniszterelnököt ez ügyben tévesen tájékoztatták. A balin Orbán ismereteivel ellentétben kifejezetten nappali ragadozó, az éjszakát pihenéssel tölti (lásd: Balin horgászata, www.tavak.hu). Horgászatára a legalkalmasabbak a hajnali és a késő esti időszakok.

Ami a másik, ugyancsak a kormányfő által exponált hal, a süllő éjszakai rablását illeti, az különösen ritkaságszámba megy. Nyilván fogtak már éjszaka is, de rendszerint világosban rabol – írja A halászat című lap egyik 1908-as száma: „Napközt legtöbbnyire lesben áll, víz alatti tuskók, kövek közt vagy a fenék mélyedéseiben, és csak kora reggel vagy késő este indul préda után.

A következő gondolatot jegyezzük meg, Orbán Viktor mondta: „A labdarúgás mindenkié, és nem sajátíthatják ki maguk számára a leggazdagabbak.”

A kormányfő így reagált arra a bejelentésre, mely szerint tíz európai – angol, spanyol és olasz – nagy futballklub vezetői megalakították az úgynevezett Szuperligát, azzal, hogy az ott szereplő csapatoknak külön bajnokságot terveznek már ez év augusztusától. (Lapzártakor ugyan a terv éppen összeomlóban van, de bárhogy történik is majd, vannak tanulságai, és elsősorban nem futballszakmai szempontból.)

Legpontosabban az egyik alapító klub, a Real Madrid elnöke, Florentino Pérez fogalmazott még hétfő este: „A futball iránti érdeklődés lanyhul, a nézettség csökken, így a tévés jogdíjak is, ezért tenni kellett valamit. A járvány felgyorsította ezt a folyamatot. Változtatás nélkül végünk van. Ezt mind statisztikákból és kutatási eredményekből tudjuk, és ezzel kezdenünk kell valamit.” Erről szerzett tudomást Orbán, erre reagált, amikor a távirati irodán keresztül kifejtette, a „futball nem lehet a gazdag kluboké”. Príma gondolat, amivel csak az a baj, hogy a hazai futballéletben, amelynek átalakítása Orbán eszmei iránymutatásával történik, már évekkel ezelőtt megvalósult, amit Pérez és társai most európai szinten ambicionálnak: a gazdag klubok még gazdagabbak lesznek, a szegények meg kezdjenek magukkal, amit tudnak.

Mire fölfedeznénk a hazánkat, már nem is a miénk. Nem nagy felismerés. Egész részek kerülnek ki az állami vagyonleltárból, mert alázatos és népet szolgáló vezetők a javak jelentős részét tíz év alatt szétosztották az úgynevezett nagyvállalkozói körben. Ez a kör nagyjából egybeesik a baráti társasággal és az idők során hivatalba segített lojálisokkal. Nem sorolom tételesen, de elég bekapcsolni reggelente a rádiót, onnét megtudható, a legutóbbi éjjel ki milyen vagyoni elemhez jutott a hozzá kapcsolódó felújítási hitellel, ki kapta a gyáripar még kiosztható egységeit, melyik műkörmös szerez jó minőségű, zsíros állami földet vagy örökpanorámás hegyháti ingatlant. Így tavasznyíláskor iskolások ereszkednek a völgybe hűsítő forrást keresve, és ott is a forrás, de az agrárlicit óta kifeszített drótkerítés zárja el. Majd isznak a buszpályaudvaron.

Mi az, ami még van? Valami régből itt maradt homályosuló közösségi élmény. A nem kiárusítható értékek: a nyelv, a szokások, az emlékezet. Lassan ennyi jut az utókornak. Akik ezt az állami zsibvásárt működtetik, aligha gondolnak bele, mi lesz ebből, ha egyszer elzavarják őket. Ez ma még távoli, de lehet közeli is, a kiárusítás ma még mindenesetre zavartalanul folyik. Mint mindennek, egyszer ennek a vircsaftnak is vége szakad, mert az igazságtalanság és az urizáló pöffeszkedés, a kegyúri rendszer a végtelenségig nem tarthat. Már most is egyetlen ember fogja össze, és ezt ő pontosan úgy tudja, mint az udvaroncai: a ma még mindenkit bátran hülyének néző tévériportertől a magyar valóság állami segédlettel, helyenként uniós pénzzel kihizlalt mágnásaiig.

Most, hogy a nép szolgálatára évtizede fölesküdött puritán kormány szinte összes tagja, azok rokoni, iskolatársi, ultipartneri, valamint vadásztársi figurái megkapták az ország valamennyi mozdítható és mozdíthatatlan vagyoni elemét, újabb zsírosan jövedelmező iparág után kellett nézni. Nincsenek már gyárak, mert megkapták e fenti kör fontos alakjai, elfogytak a kastélyok, a hegygerincek meg a folyóvizek medrei. Elfogytak a Balaton kikötői a hozzájuk tartozó partszakasszal, szállodai láncok a mögülük integető Haláp, Gulács meg Somlyó hegyekkel. Ha például innét megindulunk a főváros felé, egy óra autózás után Nadap közelében ránk mosolyognak a Velencei-hegység variszkuszi rögei. Ha szerencsénk van, látjuk, hogy a tulajdonos, a kormányközel kulturális beágyazottságú szaktekintélyének hitvese épp a rögrendszer örökpanorámás legtetején állva a tavat kémleli. Amikor aztán a Pátka felől érkező főn átbukik a hegyen, és eltakarítja a vízpára ködét, a szikrázó kristályban egyenesen férjére lát, a közismert költőre és rákellenes barackmagtermesztő borászra, akinek a meggyesében, ha viselhető a termés, rabok fütyülnek fegyelmezett refréneket napestig. Ha szerencsénk van, épp ilyen pillanatban autózunk a pályán, férj és feleség szemsugarának metrikus találkozása alatt.

Borkai Zsolt korábbi fideszes polgármester virtuóz adriai kalandja után másfél évvel és Szájer József korábbi fideszes uniós képviselő halmazatos kihágása után három hónappal most Kósa Lajos, a párt másik meghatározó politikusa került a közéleti érdeklődés homlokterébe. Nem kevésbé vidám történet ez sem. Azt kellene elmagyaráznia a veterán politikusnak, hogyan fogadhatta el a csengeri Sz. Gáborné (P. Mária) ajándékaként a francia Credit Industriel et Commercial pénzintézet 24,09 százalékát. A Blikk információi szerint Kósa el is fogadta az ajánlatot. Nem sokkal később kiderült, hogy a nő egy svájci repülőcég osztalékjövedelmének öt százalékát is Kósának ajándékozta, öt évig. A politikus azt is köszönettel elfogadta, mígnem ezt követően az egyik ellenzéki párt mindannyiunk megvédésének érdekében indítványozta Kósa Lajos IQ-tesztjének elkészítését.

Kósa Lajos korábbi rendőrségi vallomásában nem emlékezett a két ajándékozási szerződés megkötésének körülményeire. Azt mondta, P. Máriával kapcsolatban mindvégig tartotta magát ahhoz, hogy tőle semmit nem fogad el, sem pénzt, sem ajándékot. Szerinte a két szerződés az aláíráskor is semmis volt, hiszen az ajándéktárgyak nem voltak az ajándékozó tulajdonában.