Széky János

Karl Marx születésének kétszázadik évfordulója alkalmából a kínai kormány megajándékozta Trier városát egy négy és fél méteres bronzszoborral. Az ókeresztény eredetű dómjáról is híres város az Európai Unió, röviden Európa szívében fekszik, a sem liberálisnak, sem demokratának nem nevezhető kínai kormány pedig igyekszik minél erősebb pozíciókra szert tenni az Európai Unióban, éreztetvén, hogy ő az erősebb, és ereje marxizmusának is köszönhető. A gesztusnak tehát volt mélyebb jelentése, mondván, a történelem nekünk ad igazat, mert nem törődünk a liberális demokráciának nevezett körülményeskedéssel, ellenben kitartunk a marxi recept mellett, miszerint a tőke uralmát és a vele járó erkölcsi-pszichológiai romladékot diktatúra útján a legcélszerűbb megdönteni (nevezzük a proletariátus diktatúrájának), hulljon a férgese.

A kínai befolyásszerző kísérleteket Brüsszel általában érzékeli, sőt különféle megelőző lépéseket is tesz, már csak ezért is furcsa, hogy az Európai Bizottság kereszténydemokrata elnöke, Jean-Claude Juncker elment az emlékmű avatására, ahol lendületes beszédben védte meg a szerinte igaztalanul támadott Marxot. Nyilván nem a kínai kormány nemzetközi propagandaműveletét akarta igazolni, hanem úgy gondolta, az EU sok politikusa és más polgára nagyra tartja Marxot, munkássága tehát az európai szellemi örökség fontos és pozitív része, azaz megér egy elismerő beszédet.

Tovább

„Ez a jelentés minősített hazugságok gyűjteménye” – mondta Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter az Európai Parlamentben. Történt ez azután, hogy a testület állampolgári szabadságjogokkal, bel- és igazságüggyel foglalkozó bizottsága (LIBE) méltányosságból, kivételezve meghívta a Magyarországról szóló jelentéstervezet megvitatására. Röviden: a magyar diplomácia hivatalos vezetője sértegetésekkel válaszolt arra, amiről eleve nem is kellett volna megkérdezni. Mire a jelentéstevő, Judith Sargentini holland zöld párti képviselő megjegyezte, ha már a LIBE olyan udvarias volt, hogy meghívta a magyar kormányt, akkor elvárná, hogy viselkedjék kormány módjára („be governmental”). Ezzel a magyar fülnek talán szokatlanul hangzó szöveggel Sargentini fontosabb dolgot mondott, mint ami Brüsszelben és Strasbourgban sok év alatt részletekben elhangzott a 2010 óta működő magyar kormányok cselekedeteiről.

A bizottságnak azt kellett vizsgálnia, fennáll-e Magyarországon „az uniós alapértékek súlyos megsértésének egyértelmű veszélye”. A módszertannal azonban van egy kis gond – az, amit a magyar viszonyokat remekül ismerő princetoni professzor asszony, Kim Lane Scheppele egy önkritikus pillanatában „kipipálós szemléletnek” nevezett. A politikai struktúra elemzése helyett rendkívül kényelmes külön-külön, tételesen felírni az „alapértékeket” és alapjogokat, aztán külön-külön osztályozni, mennyire tartja be őket az illető kormány. Ha kellően sok pipa hiányzik, akkor meg lehet állapítani, hogy a kormány rossz, gonosz, nem való az Európai Unióba. És emiatt büntetni kell, hátha jó útra tér – nem a kormányt, hanem az országot, amely ezt a kormányt demokratikus úton hatalomra emelte. Hiszen egy tagállam népének demokratikus akaratnyilvánításába az uniónak nincs beleszólása, joga van rosszul dönteni, övé a felelősség.

Tovább

Tovább

Kedden, amikor Magyarországon az ellenzék bénultan próbált – jó esetben – szembenézni azzal, hogy mit ronthatott el ennyire a megelőző hónapokban, és bejelentették a Magyar Nemzet bezárását, Szlovákiában az volt a fő hír, hogy a Különleges Ügyészi Hivatal végre vádat emelt Ladislav Bašternák nagyvállalkozó ellen. Az ingatlanmágnásnak jó cimborája és üzleti partnere volt Kaliňák, a nemrég lemondott belügyminiszter; és az ő cégétől bérli luxuslakását Fico, a nemrég lemondott kormányfő is. Bašternák adócsalásért és más bűncselekményekért halmazatilag akár tizenkét évet is kaphat.

A két politikus azért bukott meg, mert Szlovákia történetének legnagyobb tömegtüntetései követelték távozásukat egy tényfeltáró újságírónak és menyasszonyának a meggyilkolása miatt, a demokratikusan megválasztott köztársasági elnök pedig szintén az ő távozásukat szabta meg annak feltételéül, hogy ne írja ki az előrehozott választást. Sokan meg voltak győződve, hogy a háttérből továbbra is Fico rángatja a szálakat – de ha egy választott politikus elveszíti a formális hatalmát, akkor előbb-utóbb az informális hatalmát is elveszíti, dőlnek a dominók, a bűnözőkkel cimboráló politikusokból politikai hullák lesznek, a gazemberekből börtönlakók. Így működik a demokrácia.

Tovább

Március 9-én, aznap, amikor Pozsonyban a független Szlovákia történetének addigi legnagyobb tüntetésén követelte a tömeg Robert Fico miniszterelnök és a még nála is jobban utált belügyminiszter, Robert Kaliňák lemondását (egy héten belül megtörtént), a magyar kormánytelevízió híradójában a fő szenzáció bizonyos Natalie Contessa stockholmi élménybeszámolója volt.

A műsor állítása szerint „svédországi születésű, magyar felmenőkkel rendelkező” asszony elmesélte a riporternek, hogy a romló svéd közbiztonság miatt „most” (így hangzott el) kénytelen volt ősei földjére, Magyarországra menekülni. Nemcsak azért, mert a metrón, kávéházakban mindennaposak a késelések és a nemierőszak-kísérletek, a rendőrség pedig nem hajlandó kimenni a helyszínre, hanem mert negyvenéves orvostanhallgatóként (ezt is így mondta) nem praktizálhat szabadon munkahelyén, a Karolinska Intézet danderydi oktatókórházában, ott ugyanis az állások nyolcvan százalékát újabban muszlimokkal töltik be az orvosoktól az ápolónőkig.

Tovább

Ungváron felgyújtották a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség székházát. Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke kapásból kijelentette: „a helyzet kialakulása mögött egyértelműen az a több hónapja zajló, központilag irányított magyarellenes kampány áll, amelyben az ukrán és azon belül az ukrán állami média is az élen járt.” Igaz, eddig semmilyen nyomozati eredményt nem hoztak nyilvánosságra. Németh nyilatkozatából leginkább az derül ki, hogy fogalma sincs az ukrán média viszonyairól és működéséről, de állítása határozott, ő ezt biztosan tudja. Vajon honnan?
Az ukrán politikusok – a valóban magyarbarát Hennagyij Moszkal kárpátalji kormányzótól Pavlo Klimkin külügyminiszterig – egészen mást mondanak. Szerintük a magyarellenes cselekmények orosz kezdeményezésű provokációk. Ezt több és konkrétabb, ráadásul valós vagy valószínűsíthető adat igazolja.

Tovább

Amikor a 444.hu-n tényfeltáró cikk jelent meg arról, hogyan irányít az Orbán-stáb központilag, vaskézzel egy kampányhadsereget, amely Facebook-csoportokba befészkelődve terjeszt központilag kidolgozott ostobaságokat és rágalmakat, erdélyi barátom első reakciója ez volt: „Nem hiszem, hogy máshol ilyen alpári szinten, de ingyen nyomja a nép a hülyeséget. Csodás.” A stratégiának ugyanis az a magyaros sajátossága, hogy  sem a trollok, sem helyi irányítóik egy fityinget sem kapnak munkájukért, sőt egyéb jutalmat sem, csak lehordást, ha nem teljesítik a központilag előírt normát (fejenként napi egy–öt online pártfeladat visszaigazolt teljesítését).

Más helyen, például a híres szentpétervár-olginói trollgyárban (hivatalos nevén Internet-kutatási Ügynökség) az online butítás és uszítás rendes, nyolcórás munka, magyar bérekhez képest is tisztes zsolddal. Fejlettebb változatban már robotizálták a munkát, elő tudnak állítani nem létező netszereplőket, akik valós idejű emberi közreműködés nélkül kavarják a szabotázst, hiszen, mondjuk, a Trump-barát vagy Hillary Clintont szidalmazó mémek egyszerű megosztásához nincs szükség élő emberre. Beállítják a gépen, és megy magától.

Tovább

Roppant fontos történelmi eseményről nem emlékezünk meg ma. Pontosan száz éve, 1918. január 19-én született meg Petrográdban, azaz Szentpéterváron a világ első totalitárius diktatúrája. Az Összoroszországi Alkotmányozó Gyűlés az első és utolsó ülését tartotta a petrográdi Tavricseszkij-palotában, amikor is hajnali négy óra húszkor Zseleznyak matróz, a fegyveres őrség parancsnoka ráförmedt Viktor Csernovra, a testület elnökére: „Karaul usztal, az őrség elfáradt”, hagyják a locsogást, tessék elhagyni a termet. Hogy pontosan mi hangzott el, arra több forrás többféleképpen emlékezik, de az idézett mondat biztos. A küldöttek is fáradtak voltak, elegük volt a fizikai fenyegetésekből és a szóbeli erőszakoskodásból, szétszéledtek, nem egyeztették, hogy visszajönnek-e, de a másnap visszamerészkedőkre már géppuskákkal és lövegekkel vártak a vörösgárdisták. Így ért véget az orosz demokrácia, legalábbis a kísérlete.

Tovább

Magyarország kétarcú. Most még. Az egyik egyetem díszpolgári címet adományozott az Oroszországi Föderáció elnökének. A másik egyetem díszdoktorrá avatta az Európai Tanács elnökét.

Az egyik eseményen azért nem jelent meg Balog miniszter, Orbán miniszterelnök, Áder köztársasági elnök, mert a ceremóniát meg se tartották. Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin ugyanis arra sem méltatta az ájultan hódoló egyetemi bürokratákat, hogy a kedvükért bekukkantson Debrecenbe.

A másik avatást nem csak tervezték, ezen azért nem jelent meg Balog miniszter, mert halaszthatatlan alapkőletétele volt aznap Komlón, és a Donald Tuskkal való kézfogás húsz kilométerrel odébb már nyilván nem fért bele a hektikus programba. Hogy Orbán miért kerülte a találkozást, arról csak feltevéseink lehetnek, mint oly sokszor. Áder János pedig nyilván kipihente a megterhelést, amit egy másik egyetemi ügy, Mocsai Lajos kézilabdaedző rektori kinevezése jelentett az előző nap. A magyar kormányt így végül is helyettes államtitkár képviselte az európai csúcspolitikus díszdoktorrá avatásán. Ebből arra lehetne következtetni, hogy kormányszinten nem szeretik Tuskot.

Tovább

Divatékszert vettünk egy sanghaji webáruházból. Nem egyszerű webáruház, hanem mobilapplikáció; nemcsak vásárolni lehet rajta és vele, hanem például nyomon követhetjük rajt a termék útját, ahogy 2017‑ben szokás. Két nyaklánc, egy pár fülbevaló, finom, könnyű darabok. Fizetésre augusztus 19-én került sor, augusztus 22‑én elindították a küldeményt. A mobil néhány pár ezer kilométeren át küldözgette az esemeseket, hogy a bizsuk éppen hol vannak. Aztán elhallgatott.

Október 2‑án a csomag még mindig nem érkezett meg. A kínaiak kérdezősködés nélkül elhitték, ez ugyanis üzlet, ahol az adott szó a legfontosabb, és visszafizették az árát.

November 20-án kezünkbe került a Magyar Posta újsághirdetése, mely szerint nem minden csomag, ami annak látszik. Ebben arra figyelmeztetnek, hogy „az EU-n kívülről érkező [értsd: kínai] küldeményeink – mérettől függetlenül – zömében levélként érkeznek Magyarországra”, pedig egyszerűen nem férnek be a levélszekrénybe. Ilyenek a kínaiak. Az ellenszer, idézem a Magyar Postát: „Ha külföldi webáruházból vásárolunk, érdemesebb inkább csomagként megrendelni a kiszemelt termékeket, és lehetőség szerint nyomkövetést kérni hozzájuk, hogy tervezhetőbb legyen a küldemények érkezése.”

Tovább

Novemberben a nemzetközi politika egyik legfontosabb eseménye volt a prágai Európai Értékek nem kormányzati, azaz civil politikai elemző intézet nyilatkozata, melyet európai és amerikai politikusok, kormányzati és civil szakértők sokasága írt alá. Hét pontban foglalták össze a demokratikus Nyugat sürgős teendőit az orosz dezinformációs hadviselés ellenében: tudomásul kell venni a fenyegetést; nemzeti kontextusban vizsgálni és leleplezni az ellenséges tevékenységet; felmérni, hogy mit ért el eddig Oroszország ebben a „különleges háborúban”; megerősíteni az egyetlen EU-intézményt, amely ezzel foglalkozik; politikai szinten szembeszállni az agresszorral; felállítani a hasonlóan gondolkodó EU- és NATO-tagállamok munkacsoportját; és előmozdítani a téma megértését a szakértők körén kívül. A nemzetközi médiában leginkább a Federica Mogherini uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselőnek címzett éles kritika keltett feltűnést. Akit a nyilatkozatról kérdezünk: Jakub Janda, az Európai Értékek igazgatóhelyettese, a Kremlin Watch (Kreml-figyelő) program kilenctagú szakértői munkacsoportjának vezetője, egyszersmind a cseh belügyminisztérium konzultánsa.

Tovább

Őrület, árulás, gyűlöletkampány, totális tévedés, cinizmus, ámokfutás, provokáció, testvérháború – körülbelül ez volt a válasz Gyurcsány Ferencnek arra a bejelentésére, hogy a Demokratikus Koalíció kampánya új szakaszba lép, és minden közjogi következmény nélkül fölteszik a népnek a kérdést: „Egyetért-e ön azzal, hogy ne szavazhassanak azok, akik soha nem éltek Magyarországon, és nem viselik a szavazatuk következményeit?”

Vagyis: épelméjű/rendes/magyar ember (a három jelző szinonim) ilyet nem kérdez.

Kicsit bővebben, a következő négy dolgot vágták Gyurcsány fejéhez: 1. Miután egy évszázaddal Trianon után végre megvalósult a nemzeti egység, éket verne magyar és magyar közé. 2. Mindezt pártpolitikai érdekből teszi, pusztán azért, hogy szavazatokat vadásszon a pártjának. 3. És még ezt is ostobán teszi, hiszen csak Orbán tavaszi győzelmét garantálja, ezek után a határon túl senki sem szavaz a baloldalra. 4. Alkotmányosan, illetve demokratikusan gondolkodó ember tudja, hogy szerzett jogot, amilyen a külhoni magyar állampolgárok választójoga, „nem lehet” elvenni.

Tovább

Közleményt adott ki az amerikai nagykövetség: „A magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium nem tud semmiről semmit. Ehhez ké­pest egy Menczer nevű helyettes államtitkár sajtószabadságra tanít bennünket. Minket, akik az ő elmaradott országában a sajtószabadság hazáját, a szabadok földjét és a bátrak honát képviseljük. Ezek a magyarok meg a külügyeseik buták, mint a fal. Rászorulnak az alapos felvilágosításra. Az USA nem bokszzsák. Magyarázatot követelünk, hogy Menczer saját elhatározásából vagy központi mandátummal gyalázza-e hazánkat.”

Nyugalom, az amerikai nagykövetség nem adott ki efféle közleményt. Nem süllyedt egy különlegesen raplis kiscsoportos szellemi szintjére. Ez stílusutánzat, melyre az adott alkalmat, hogy egy külminisztériumi tisztségviselő valóban megpróbálta kioktatni Kostelancik amerikai ügyvivőt sajtószabadságból. A bokszzsákot és a központi mandátumot pedig – szó szerint – Szijjártó miniszter egyik tirádájából vettem, amivel a távozó holland nagykövet egy nyilatkozatára válaszolt.

Tovább

A kilencvenöt éves történész, a New York City University professor emeritusa nemrég ismét Budapesten járt. A szó szerint zsúfolásig telt Goldmark Teremben tartott előadást, és energiájával, szenvedélyességével, eredeti nézőpontú, minden közhelyt és mítoszt elvető elemzései­vel lenyűgözte közönségét. Azóta vagyok tisztelője, amióta a nyolcvanas évek elején az amerikai követségi könyvtárból kikölcsönöztem kétkötetes alapművét, amelynek címe: A népirtás politikája – A magyarországi holokauszt.

Tovább

Amikor a parlament ötpárti egyetértéssel elfogadta azt a határozatot, amely elítéli az ukrán oktatási törvényt, a beterjesztő, Németh Zsolt, a Fidesz külügyi kabinetjének vezetője azt mondta, hogy mi 1991 óta következetesen segítettük a „mindig nehéz helyzetben lévő Ukrajnát”, kiváltképp amióta 2014‑ben katonai agressziónak lett az áldozata. Ez tökéletesen beleillik a hálátlan, bitang, magyartipró ukránokról szóló kormányretorikába, csak nem igaz.

Németh Zsolt tudhatja a legjobban, hiszen 2014. október 2-án, egy washingtoni konferencián neki kellett kimagyaráznia kormányunk egyik történelmi léptékű szemétségét. Azt, hogy az uniós politikával szembeszegülő magyar kormány miért tagadta meg a reverz (fordított irányú), napi három-négymillió köbméteres gázszállítást a háborús télre készülő Ukrajnától. Más nem, csak Magyarország. Az indok az volt, hogy a hazai ellátás biztonsága érdekében muszáj jobban feltöltenünk a tárolóinkat.

Tovább

Tovább

Tarlós főpolgármester azt mondta: „Senki ne is reménykedjen benne, hogy a választási kampányok idejére a Fővárosi Közgyűlés politikai vitafórummá alakul át. Meg fogom szakítani a közgyűléseket.” Megértem ingerültségét: nincs is annál bosszantóbb, mint ha többpártrendszerben, egy választott képviseleti testület ülésein politikai (!) viták (!) folynak. Ennél csak egyvalami lehet utálatosabb Tarlós számára: hogy még mindig léteznek emberek, akik azt hiszik, politikai vitafórumból politikai vitafórumot lehet csinálni. Holott ez nyilvánvalóan ellenkezik a józan ésszel, a tisztességgel és a város iránti lojalitással.

Nem volt ez mindig így. Tizenegy évvel ezelőtt, amidőn pár héttel az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése és a tévéostrom után Demszky Gábor 1,8 százalékkal megnyerte a főpolgármester-választást, Tarlós óbudai polgármester és „független” jelölt elismerte vereségét, de gratulálni nem tudott az ellenfélnek és csapatának „nem túl sportszerű” módszereire hivatkozva. Azt azért kijelentette, hogy a nehéz győzelem után Demszky soha többé nem mondhatja: „Ez egy liberális város.”

Tovább

Múlt szombaton, a Virginia állambeli Charlottesville városában a szemérmesen „fehér nacionalistának” vagy „szuprematistának” (a fehér felsőbbrendűség hirdetőinek) nevezett erők, továbbá sima nácik tüntetést rendeztek Robert E. Lee lovas szobrának tervezett eltávolítása ellen.

Lee a polgárháború legendás déli tábornoka volt, és mint ilyen, a nemzeti történelem része, bár a vesztes oldalhoz tartozott. (Amerika más.) A szobor egyébként rajta van a megőrzésre érdemes történelmi emlékhelyek szövetségi listáján, illetve Virginia államban törvény védi a polgárháborús emlékműveket. Újabban radikális antirasszisták a feketék iránti gyűlölettel, sőt terrorizmussal vádolják a tábornokot, és kiiktatnák a nemzeti történelemből. A csak­is demokrata pártiakból álló városi tanács nem egyhangúlag, hanem 3:2 arányban szavazta meg a szobor eltüntetését (a véleményt Amerikában nem határozza meg száz százalékig a párthovatartozás), a döntést megtámadták, bíróság dönt majd, mi legyen.

Tovább

Kisebbfajta vihart kavart Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének egy mondata, mely a határon túli magyar romákról szólt. Vajon csak a politikai korrektség elvét sértette meg azzal, hogy föltette a „tehertétel vagy erőforrás” kérdését, vagy nemzetpolitikai szempontból is rossz az ilyen stratégia, ha egyáltalán stratégiáról van szó? Ravasz Ábel szlovákiai magyar politológussal, romaügyi kormánybiztossal, a Híd-Most párt alelnökével, a PURT roma szervezet társalapítójával beszélgettünk.

Tovább

Múlt szombaton, Tusnádfürdőn a magyar miniszterelnök jól megvédte Lengyelországot. Azt mondta az igazságszolgáltatást a végrehajtó hatalom alá rendelő törvényekről: „Semmi olyat nem csináltak (...), ami kívül esne az Európai Unió által elfogadott, közösen osztott elveken és eszméken. (...) És ilyenkor mindig a megtámadott oldalra kell állni. Schulz elvtársnak üzenem: szolidárisak vagyunk Lengyelországgal.”

Ahol is már egy hete tömegek tüntettek az igazságszolgáltatási „reform” ellen – a tusnádi beszéd napján száznál több lengyel városban. Ugyanaznap nyilvánosságra került egy felmérés, miszerint a lengyelek 55 százaléka azt szeretné, ha Duda elnök megvétózná ezeket a törvényeket, és csak 29 százalék ért egyet velük. A tisztesség és a jóérzés – nem csak magyar – szabályai szerint ezt politikusnak illik tekintetbe venni, úgynevezett demokráciában pedig hasznos is, mert az embernek jobbak az esélyei az újraválasztásra.

Tovább
Élet és Irodalom 2018