Bergman vallomása szerint a stockholmi Királyi Drámai Színház igazgatósága alatt felgyülemlett frusztrációját vezette le a lemondása után egy évvel megírt Rítus forgatókönyvében. „Többé-kevéssé tudatosan három karakterre osztottam magamat a filmben” – írja a filmbeli színtársulat három tagjáról, Sebastian Fischerről, Hans Winkelmannról és Theáról. A filmről és a színházról pedig azt, hogy: „Nemcsak az a rítus, amit a film végén előadnak a színészek. A rítus az a játék, amit a színész játszik a közönségével – és ez a játék a kölcsönös megalázás és a kölcsönös egymásrautaltság keveréke.”

Urbán Miklós: Huhh és hahó. Alapdemokrácia – Alapjövedelem Alapítvány, Budapest, 2020, 105 oldal, 1984 Ft

A fél évszázada Hollandiában élő költő Nikolaus Urban néven nemzetközileg elismert avantgárd képzőművész. Szobrai, fotói, rajzai, performance-ai, installációi „késél-szakadatlan” egyensúlyoznak a mulandóság és az örökkévalóság peremén, akárcsak versei. A DADA és Michaux szellemi örököseként e kötetében is szó és kép, vers és fotó androgün egységben van jelen. Amint több fotón a kisebb téglatestek és gúlák, úgy a versekben is kötetlen, kiszámíthatatlan rendben, de szilárdan kapcsolódnak a váratlan szavak, szókapcsolatok, képek, szakaszok. A klasszikus szobortorzók, tárgyak vagy rejtelmes alakzatok fotói is mindig a szomszédos versre utalnak.

(Elhangzott 2019. június 13-án Rába György szobrának avatásán.)

Szabó Lajost „az egységes értékelésért” folytatott belső és külső szellemi küzdelem mozgatta egész életében. Ezt a küzdelmet az vívhatja meg a siker reményében, aki számára az Egy iránti érzékenység az „alapállás”. Szabó 1947‑es értékelméleti előadása szerint az egységes értékelés „konkrét, az élet egész gazdagságát magában foglaló” „szellemi értékelés”. Ez egyaránt szemben áll a kettős igazsággal, az „értékelési pluralizmussal”, az értékelésnek a mértékeléstől való elválaszthatóságával vagy azzal a rezignációval, hogy a tulajdonképpen „lehetséges és meglevő értékelés [...] éppen nem valósítható meg”. „Az egzakt értékanalízis tagadása” pedig „minden mammonista tendenciának”, azaz „a hazugság, erőszak és kizsákmányolás hármas szövetségének”, „a gazdaság-centrikusan közvéleménnyé kocsonyásodott középszernek” az alapja.

Szabó életútját 16 éves kora körüli öntudatra ébredésétől élete végéig az elmélet és az életgyakorlat egysége jellemezte. A forradalmi – szókratikus és írásos – elmélet és a mozgalmi, majd később képzőművészeti – gyakorlat, a permanens öntranszcendáló, önfelszabadító kutatás és az erőszakmentes permanens történelmi felszabadító praxis egysége – az elmélet primátusával.