(Beágyazott emlékeink. Magyar dokumentumfilm. Rendező: Oláh Kata)

Oláh Zsuzsa emlékezése túlnő a privát film, a home video keretein, mert mögötte ott kavarog a huszadik század második felének egész magyar történelme. S bár filmes famíliában kézenfekvő volna az ilyesfajta celluloid-vallomás, a dolog érdekessége, hogy Zsuzsa csaknem hetven éven át nem beszélt a történtekről. Sokatmondó ez, s meglehetősen tipikus. Hogy a megalázott, az üldözött szégyelli magát azért, amiért másnak kellene szégyenkeznie.

(Ez csak a világ vége. Francia–kanadai film. Forgatókönyvíró–rendező: Xavier Dolan)

Bátor film – akárcsak John Cassavetes, Mike Leigh munkái vagy Hajdu Szabolcs Ernelláékja –, mert meri vállalni, hogy nem lép ki a családi házból; szűk helyszínen, erős nyomás alatt izzik fel a dráma. Az ilyesmit nem tartják filmszerűnek azok, akik tudni vélik, mi a filmszerű. A kötött forma mindig izgalmas kihívás, s Dolan hajlékonyan, elegánsan beszéli a mozgókép nyelvét.

(Olli Mäki legboldogabb napja. Finn–svéd–német film. Rendező: Juho Kuosmanen)

Miről szól hát Juho Kuosmanen méltán ünnepelt debütáns munkája? A leginkább semmiről, s ez a szép benne. Hogy nem dúlnak a szenvedélyek az intim pillanatokban, s nem szorongat – mert a filmvégi meccs nem úgy van összevágva – az izgalom a szorítóban. Kis, kopott, szürke alkotás ez, amelyben a mindennapi élet lényegtelen pillanatai a megragadóak.

(Café Society. Amerikai film. Forgatókönyvíró–rendező: Woody Allen)  

Woody Allen filmje most is lélekvidító szórakozás. Csaknem félszáz műve között akad jobb és rosszabb, érdesebb és finomabb, közhelyesebb és bölcsebb, ám élvezet nézni mindegyiket, legföljebb a gyöngébbet, amilyen ez is, hamar elfelejtjük, míg az érdemesebb velünk marad. Allen nemcsak remek komédiás, hanem, csöppet sem mellékesen, profi rendező, aki saját világot teremt, amelyet mulatságos-markáns figurák sokaságával népesít be.

(A martfűi rém. Magyar film. Író-rendező: Sopsits Árpád)

Sopsits példásan él a thriller és a horror eszközeivel is. Ritka profizmussal teremti meg a feszültséget, jó tempóban váltogatva a surprise és a suspense fogásait. Ha csak ennyi érdeme volna, máris lelkesen üdvözölhetnénk azt a műfaji filmet, amelyet annyira hiányolnak mindazok, akiknek hiányzik, s akik gyönge pótlékokkal kénytelenek beérni. Ám Sopsits munkája több ennél, s igazából ebben rejlik az ereje. Nem a sztorijában, hanem a világában.

(Jutalomjáték. Magyar–angol film. Rendező: Edelényi János)     

A Jutalomjáték sémákból építkezik, bejárt utakon jár, történetében csaknem minden kiszámítható, az ilyesmit nem szoktuk szeretni, ám ezúttal fölöttébb megnyugtató az ismerős ösvényeken barangolni, van ennek is varázsa, még ha ritkán is részesülünk benne.

(Az ügyfél. Iráni–francia film. Forgatókönyvíró–rendező: Asghar Farhadi)

(Román Filmhét. Budapest, október 11–15.)

(Ernelláék Farkaséknál. Magyar film. Forgatókönyvíró–rendező: Hajdu Szabolcs)

(13. Jameson Cinefest Nemzetközi Filmfesztivál, Miskolc, szeptember 9–18.)

(A remény receptje. Japán–francia–német film. Rendező: Naomi Kawase)

(Sing Street. Ír–angol–amerikai film. Forgatókönyvíró–rendező: John Carney)

(Frankofónia. Francia–német film. Forgatókönyvíró–rendező: Alekszandr Szokurov)

(Emlékezz! Kanadai–német film. Rendező: Atom Egoyan)

(Haifai kikötő. Izraeli film. Forgatókönyvíró-rendező: Elad Keidan)

(A modell. Dán film. Rendező: Mads Matthiesen. Neon Démon. Francia–amerikai–dán film. Rendező: Nicolas Winding Refn)

(Happy 90th Marilyn! Budapest, Brody Studios)