Stőhr Lóránt

(Fabricius Gábor: Eltörölni Frankot)

Feltűnő ugyanis, hogy a mai Magyarország társadalmi létének érzékeny és kritikus játékfilmes és dokumentumfilmes leírását csak a független, gyakran minimális költségvetésű alkotásoktól kapjuk meg, miközben az elmúlt évtizedben jócskán elszaporodtak az államszocializmus sötét napjairól szóló történetek. Jelentős részben a kommunista múlt csak kulissza a fordulatos bűnügyi történethez, de néha az elnyomás emberi tapasztalatának megrajzolása a tulajdonképpeni alkotói tét – ez utóbbiak közé tartozik a most bemutatott Eltörölni Frankot című film is. S miközben az óvatos megalkuvás vagy a kérlelhetetlen szembenállás kérdéseit érinti, a Frank nyilvánvalóan rólunk is szól.

Tovább

(Enyedi Ildikó: A feleségem története. Störr kapitány bolyongásai hét leckében)

Az adaptáció az európai művészfilm klasszikus nyelvezetén fogalmaz, a minden részletében kidolgozott látvány, az aprólékosan felrakott világítás, a képi kompozíciók (Rév Marcell lenyűgöző operatőri munkája) a lélektani alapú színészi játékot, a karakterek minél pontosabb megértését szolgálják. A kosztümös filmekhez mért szcenika ugyanakkor óvakodik a túlságosan eredeti megoldásoktól.

Tovább

(Herendi Gábor: Toxikoma)

A Toxikomában végtére is fajsúlyos emberi drámák kerülnek elő, legfőként szabadság és felelősség ütközik össze a főhősök életében. „Győző” heroinaddikciója csak az apropó, a kábítószeres látomások egy drogfilm kötelező látványosságai, de a szétfolyó tér, az átváltozások külsődleges élmények, mérsékelten érdekes bravúrok. Az egyetlen szép, tempójában, zenéjében eltalált szürreális mozgóképes momentum, amikor motorozás közben lassan megfordul és szétcsúszik a Rákóczi híd Győző körül, és ez a magát legyőzhetetlennek hívő sikerember szó szerint elveszti a lába alól a talajt. Ez a nárcisztikus macsó ugyanis azt hiszi, mindent megtehet, és mindenkin felül akar kerekedni.

Tovább

(Valdimar Jóhannsson: Bárány)

Mi végre ez a példázat? A házaspár gyászáról szól, amit halott gyermekük képzeletbeli feltámasztásával oszlatnak el? A természet és civilizáció közti szakadék feloldhatatlanságáról, arról, hogy az ember és állat közti határhúzás ősi tilalmát megszegő, a rámért sorssal dacoló házaspárnak bűnhődnie kell az általuk elkövetett hübrisz miatt? Az ősibb animisztikus rétegekre azonban rárakódik a bárány keresztény szimbolikája: a bárányember vigaszt nyújt a szenvedőknek, és szemébe nézve még a gyilkos indulatok is lecsillapodnak. Így talán arról szól a történet, hogy a megtestesült ártatlanságot és jóságot kisajátítani csak bűn árán lehet? Akármi is volt a fő szerzői gondolat, számomra egyetlen mozzanat maradt a befejezés után igazán meggyőző: a lelkük mélyéig meggyötört szenvedők kételyek nélkül képesek hinni a csodában.

Tovább

(Fliegauf Bence: Rengeteg – Mindenhol látlak)

A régi Rengeteg eredeti volt, de hangulatában hullámzó, kidolgozottságában egyenetlen. Fiatalos szertelenség és bátorság jellemezte öntörvényű huszonéves szerzőjét. A folytatás, a Mindenhol látlak a már kidolgozott formára támaszkodó középkorú író-rendező érett műve, aki érzékelhetően többet tud az életről és főként a halálról, mint fiatalkori önmaga, képzelete kevésbé merészkedik ismeretlen tájakra, ám otthonosan ismeri az emberi lélek sötét fájdalmait. Fliegauf egyetlen új dramaturgiai húzással bővíti a korábbi film formavilágát: minden epizódot keretbe foglal. Az egyik szereplővel túllép a megoldatlanul végződött helyzeten, hogy egyetlen gesztus erejéig érzékeltesse a párbeszéd hatását.

Tovább

(Nagy Viktor Oszkár: Becsúszó szerelem)

A jelen Magyarországának NER-kompatibilis ultrája a „pesti srác”: soviniszta, rasszista, homofób, vezérimádó, tekintélytisztelő. Ultráról szórakoztató filmet készíteni a mai Magyarországon ezért nem pusztán egy szubkultúra kritikus rajzolata, de egyenesen politikai tett. Bátor vállalás egy látszólag ártatlan vígjátéktól, a Becsúszó szerelemtől, hogy vaskos ecsetvonásokkal festi le a stadionban tomboló futballőrületet és figurázza ki a focira rátelepedett zavaros ideológiát.

Tovább

(Thomas Vinterberg: Még egy kört mindenkinek) 

Thomas Vinterberg a Dogma-kiáltvány szerzőtársaként és első számú alkotása, a Születésnap rendezőjeként tört be a nemzetközi filmvilágba, ám jobb-rosszabb művészfilmek sora után a Még egy kört mindenkinek vált eddigi életműve szakmailag leginkább elismert filmjévé, amely megnyerte a legfontosabb kategóriákat a tavalyi Európa Filmdíjon, és az Oscar-díj versenyében is a legjobb ötig jutott. Ami csak azért szomorú, mert a szórakoztató, de sekélyes középfajú dráma az életközepi válságról mondja fel a közhelyeket anélkül, hogy bármilyen eredeti művészi gondolattal megzavarná a vacsora melletti baráti beszélgetéseket.

Tovább

(Bakony Alexa: Tobi színei)

Bakony Alexa író-rendező eredeti alkotói ötlete, hogy transzszexuális főszereplőjét családja megélésének és vívódásainak tükrében vizsgálja, s ezzel számos drámai konfliktust követ végig párhuzamosan a közel másfél órás dokumentumfilmben. Először is Tobi belső küzdelmét, hogy ki ő, miként érzi magát legjobban a bőrében.

Tovább

(Chloé Zhao: A nomádok földje)

Ez az bátor feminista főhősválasztás még egy európai művészfilmnek is becsületére válna, A nomádok földje azonban amerikai független film, az idei Oscar-díjosztó favoritja, ami a legjobb film, a legjobb rendezés és a legjobb színészi alakítás díját is megnyerte. Chloé Zhao rendező Jessica Bruder azonos című szociográfiájából írta a forgatókönyvet (vajon készült-e a Rakparton óta Oscar-fődíjas amerikai film szociográfia alapján?), és minden érzelmeskedés vagy idealizálás nélkül, mellbevágó őszinteséggel mutatott be egy létformát és egy súlyos emberi sorsot.

Tovább

(Kocsis Ágnes: Éden)

A világjárvány okozta bezártság tapasztalata intenzíven rezonált a filmre. Fél év megfosztottság után számomra a mozi élménye Éva eufóriáját idézte fel, amikor űrruhájától megszabadulva szinte pőrén kiteszi magát a természeti világ totális érzéki tapasztalatának. Az Éden gondosan kimunkált audiovizuális kompozíciója a moziban mérhetetlen érzéki gyönyört okoz, és mozgásba tartja a képzeletet – s ez, szó mi szó, a film megítélését is maga felé hajlítja.

Tovább

(Gothár Péter: Hét kis véletlen. Magyar film)

A csodás történések és meglepő fordulatok egymást érik Gothár filmjében, miközben történet nem kerekedik belőle, legalábbis olyan nem, aminek van tisztességes eleje, közepe, vége, van benne világos ok és sima okozat. Ám a Németh Gábor, Bognár Péter és Gothár forgatókönyvéből született hol megható, hol komikus, hol fájdalmas, de az emberi viszonyokat mindig eredetien őszintén megteremtő jelenetfüzért történet helyett ironikus közelítésként érdemes olvasnunk családról, szerelemről, életről.

Tovább

(Tanel Toom: Orcád verítékével. Észt hét 2021. Magyarországi forgalmazó: HBO GO)

Észtországban az 1991-es függetlenné válás óta az Orcád verítékével volt a legnagyobb mozisiker, túlszárnyalva a legnépszerűbb hollywoodi filmeket is. Ami egyfelől meglepő, mert a XIX. század végén játszódó kosztümös film egy észt parasztcsalád életéről mégsem bír egy Avatar fantasztikumával és egy Titanic érzelmességével, másfelől arra vall, hogy a nemzeti irodalom egyik fő művének látványos kiállítású adaptációja Észtországban mind a mai napig mozgósító erővel bír.

Tovább

(Antoine Russbach: Piszkos munka. Svájci–belga film. A Frankofón filmnapok bemutatója.)

Tőzsdecápák, A Wall Street farkasa –az üzletemberek a moziban már csak a címek alapján is gátlástalan törtetők, immorális szörnyetegek. Frank osztozik velük bűneikben, de árnyaltabb karakter, akivel könnyen empatizálhatunk. Antoine Russbach első nagyjátékfilmjében nem az egyre magasabbra hágó akarnokról beszél, mint hollywoodi társai, hanem igazi európai filmesként a bukott emberről, aki a mindennapos munka drogja nélkül tanácstalanul tévelyeg, az identitása alapjaitól megfosztva a családja előtt folyamatos hazugságba bonyolódik és méltóságát elvesztve végül szembenéz saját bűneivel – ám hogy mire jut, az nyitott marad.

Tovább

(Ilja Krzsanovszkij–Jekatyerina Oertel: DAU. Natasa. Mozinet Filmnapok)

A nagyjából tucatnyi, többnyire igen hosszú jelenet végignézése egyenként is emberpróbáló feladat. Bár a sztálini diktatúra iszonyatos szorítása egészen a mellbevágó befejezésig csak áttételesen érzékelhető, a tehetetlenség és szorongás személyes egzisztenciális tapasztalata a folyamatos önpusztításon és mások gyötrésén keresztül minden emberi együttlétet alapjaiban határoz meg a filmben.

Tovább

(Pippa Ehrlich és James Reed: Tanítóm, a polip. Netflix dokumentumfilm)

A férfi kitartó érdeklődésére a polip kíváncsisággal válaszolt, és a huszonhatodik napon megtörtént a csoda: az első fizikai kontaktus. A polip lábának és az ember kezének a kölcsönös kapcsolatfelvételt kinyilvánító érintkezése lekörözi az E.T. Spielberg-féle szentimentális emelkedettségét, egész egyszerűen azért, mert a víz alatti tapogatózás – s ez a dokumentumfilm éltetője – valóságos volt. Az első érintkezést az egyre erősödő bizalom, egyre intenzívebb és differenciáltabb együttléti formák követték, mígnem eljutottak a „full contact”-ig, a polip teljes testével rátapadt a filmkészítő testére.

Tovább

(Haragonics Sára–Dér Asia: Anyáim története. Magyarországi bemutató: BIDF 2021. Forgalmazó: HBO)

Melissa nem lesz azonos rangú főszereplője a filmnek, már csak etikai okokból sem lehet, mert a kamera tapintatos távolságból figyeli az új családba beilleszkedés megrázkódtatását, vagy egyáltalán nem mutatja a fájóan nehéz pillanatokat a kölcsönös elfogadás első időszakából. Csodálatos viszont látni a későbbi jeleneteket, hogyan kötődik ez a gyönyörű kislány örökbe fogadó szüleihez, hogyan nyílik ki a fogyatékosnak vélt gyermek értelme és fejlődik a beszédkészsége a biztonságos családi környezetben. S ennél nem kell nyomósabb érv a szerető családok örökbefogadása mellett, legyenek szüleik homoszexuálisok, heterók vagy leszbikusok.

Tovább

(Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál, 2021. március 1–10.)

Halvány reményként vagy hamis illúzióként a nemzetközi fesztiválsikerek legjavából kiválogatott program több filmjében is megjelenik a politikai változás. Közülük a Nem vagyok egyedül igazi mese, különösen Magyarországról nézvést, pedig a történet helyszíne, Örményország sem éppen a fejlett demokráciájáról híres.

Tovább

(Amjad Abu Alala: Húszévesen meghalsz. Forgalmazó: HBO)

A Húszévesen meghalsz a Velencei Filmfesztiválon debütált 2019-ben, és az idei Oscar-díjra nominálták, ám a nemzetközi program szűkített listájára már nem jutott be. Az 1989-es katonai puccs után az iszlamista kormányzat betiltott szudáni mozi hosszú évek után első nagyjátékfilmjében Alala tudatosan reflektál a vetítések varázsára és a szudáni film múltjára: egyik főhőse egy nagyvilágot látott öregúr, aki az élet nagy kalandjai után tért haza szülőfalujába, akárcsak A fákról beszélgetni főszereplői, a filmek szerelmeseként régi celluloidszalagokkal lázít a fennálló rend ellen.

Tovább

(David France: Isten hozott Csecsenföldön! Bemutató: Verzió Filmfesztivál. Forgalmazó: HBO)

Hogyan történhet meg mindez Oroszországban, tehetnénk fel a naiv kérdést. Ha nem tudnánk a választ, segítenek megtudni a dokumentumfilm szereplői. Felvételeket láthatunk arról, hogyan vernek agyba-főbe melegeket agresszív férfiak, akiket aztán a rendőrségnek sehogy sem sikerül kézre kerítenie. Moszkvában a rendőrség még csak félrenéz, Csecsenföldön már a hivatalos erőszakszerveké az LMBTQ közösség megkínzásának és kiirtásának feladata. Természetesen a Kreml jóváhagyásával.

Tovább

(Boris Lojkine: Camille. Forgalmazza: Ci­nego. MyFrenchFilmFestival, 2021. január 15–február 15.)

Camille tekintetén át látunk, ám természetesen többet, mint amit a bátor művésznő fényképezőgépe állóképekben megragadhatott. Lojkine történetet ír, kontextust vázol a fotók köré, afrikai fiatalok történetét, akik közgazdászhallgatókból a politikai forgószél nyomán áldozatokká, menekültekké vagy éppen vérszomjas harcosokká váltak. A címszerep, a dráma azonban ezúttal sem az övék, hanem a csinos, fiatal, fehér bőrű fotósé.

Tovább
Élet és Irodalom 2021