Báron György

(Genezis. Magyar film. Rendező–forgatókönyvíró: Bogdán Árpád.)

A forgatókönyvíró-rendező mindhárom történetszálat egymásra rímelő érzelmes feloldással varrja el, a romagyilkosságok szörnyű valóságát feláldozva a hollywoodi dramaturgia oltárán.

Tovább

Tovább

(Sztálin halála. Francia–angol film. Rendező Armando Iannucci. Lajkó – Cigány az űrben. Magyar film. Rendező Lengyel Balázs.)

Hrusztaljov, a világhírűvé lett sofőr felbukkan Armando Iannucci több fesztiváldíjat nyert, majd Oroszországban betiltott Sztálin halála című friss filmjében is. Az olasz nevű angol rendező éles szemmel vette észre, hogy itt nem Claudiusok és Macbethek versengnek a hatalomért, hanem megannyi Rosencrantz és Guildenstern. Piti kóklerek, kufárok, bűnözők, teli gatyával, mert tudják, hogy ők is rajta lehetnek Sztálin hagyatékban maradt halállistáján; ők ne tudnák, kik megannyi kebelbarátjukat küldték a halálba…

Tovább

(The Rub. Magyar film. Rendező-vágó: Lichter Péter. Társrendező-látványtervező: Máté Bori.)

Lichter legújabb, Máté Borival közösen jegyzett műve, a Berlinalén bemutatott The Rub az eddigi pálya csúcsának tekinthető. Társszerzője Shakespeare, a Hamlet, Nádasdy Ádám friss fordításában, amit Hajdu Szabolcs mond fel, értelmesen és érzékenyen. Az egyórás film nem eljátssza és nem elbeszéli a drámát, hanem felidézi.

Tovább

(Három óriásplakát Ebbing határában. Amerikai–angol film. Forgatókönyvíró–rendező: Martin McDonagh)

McDonagh, most még inkább, mint a zsánersémákat hasonlóan kiforgató Erőszakikban, az emberábrázolás olyan mélységeiig jut el, amit eddig csak a java kortárs amerikai prózában, mindenekelőtt Jonathan Franzen nagyregényeiben csodálhattunk meg. A drámaíró-rendező stílusát a legtöbben a Coen fivérekéhez és Guy Ritchie-éhez hasonlították, s ebben van is valami, de McDonagh mindkettőjüknél érzékenyebb és mélyebbre ás. Legalább olyan virtuóz mesélő, mint két neves kollégája, ám több benne a megértés a hősei iránt.

Tovább

 (Kojot. Magyar film. Rendező: Kostyál Márk)

S miért tűrte ezt a magyar film teljhatalmú ura, az Andy Vajna vezette Magyar Nemzeti Filmalap, s fiókintézménye, a Magyar Filmhét. Igaz, ez a kérdés már egy éve, a premier után is felmerült (…), ám gyorsan el is halt. Egyesek szerint a politikai áthallások miatt véreztették ki, elvégre a helyi maffiózó, akivel a címszereplő felveszi a harcot, erősen emlékeztet korunk kiskirályaira, a levélírók szerint konkrétan Mészáros Lőrincre és kertszomszédjára. Mások szerint Kálomista veszélyeztetve látta az ugyancsak tavaly bemutatott, agyontámogatott és bőkezűen forgalmazott Pappa Pia sikerét. Elvégre még a két történet is hasonló.

Tovább

(A hentes, a kurva és a félszemű. Magyar film. Forgatókönyvíró–rendező: Szász János)

Ritka műgonddal elkészített alkotás ez, amelynek minden részlete pontosan kidolgozott, s ugyanazt az esztétikai célt szolgálja. Máthé Tibor fekete-fehér kompozíciói, az árnyak és a ködön áttörő tétova fények a Woyzeck ólomszürke világát idézik, ám jóval naturálisabban, a korabeli szociofotókat is eszünkbe juttatva. Ha lehet egyáltalán kifogásunk, akkor az, paradox módon, épp a formai tökély: időnként kevésbé elemelt, nyersebb megközelítést vélnénk szükségesnek, a komor-véres tárgyhoz illőbbnek. Kivételes műgondról tanúskodnak az arcok-alakok, színészi alakítások is, a kocsma és a mészárszék gyűrött arcú, nehéz járású, kiizzadt férfijaitól Börcsök Enikő kocsmárosnéjáig és Andorai Péter unott-cinikus főtisztjéig.

Tovább

(BIDF. Budapest International Documentary Festival, január 23–28.)

Mindkét filmsiker alkotója, Zurbó Dorottya és Tuza-Ritter Bernadett fiatal művész, a producerük: Ugrin Julianna. Ha ehhez hozzávesszük, hogy ifjú filmesek mostanában még egy fontos egészestés dokumentumfilmmel keltettek figyelmet, a BIDF-en is látható Granny Projecttel (Nagyik, ÉS, 2018/2., jan. 12.), akkor örömmel konstatálhatjuk, hogy az utóbbi hónapokban több biztató dolog történt a magyar dokumentumfilmezésben, mint előtte évekig. 

Tovább

(Granny Project. Magyar–angol dokumentumfilm. Készítette Révész Bálint, Ruben Woo­din-Dechamps, Meredith Colchester.) 

Lassan fordulóponthoz érkezünk az emlékezéskultúrában a XX. század első felének nagy traumáival kapcsolatban. Ezért is reveláció három fiatal alkotó, az angol Meredith Colchester, a német Ruben Woodin-Dechamps és a magyar Révész Bálint egészestés dokumentumfilmje, a Granny Project.

Tovább

(Hummusz. Minden földi élet alapja! Izraeli dokumentumfilm. Rendező: Oren Rosenfeld. A 6. Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál bemutatója.)

A Nagy Hummusz Háború ezzel épp csak elkezdődött, s egyelőre nem látni a végét. Az izraeliek egy tizenöt tonnás verzióval válaszoltak, ám ezt a Guinness nem hitelesítette, mert a bizonytalan politikai helyzet miatt nem küldte el az ellenőrét Izraelbe. Utóbbi kísérletet az Abu Gosh mellett felnőtt Oren Rosenfeld filmrendező szervezte, akinek a Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztiválon vetítették a Hummusz – Minden földi élet alapja! című dokumentumfilmjét, melyben zsidók, palesztinok, arabok vallanak lelkesen nemzeti ételükről, a hummuszról. Nemzeti étek? S ha igen, mely nemzeté?

Tovább

(Volt egyszer egy Szíria. Belga–francia–libanoni film. Forgatókönyvíró–rendező: Philippe Van Leeuw)

A történet önmagában is megrázó, ám minden históriát lehet jól és rosszul elbeszélni. Hollywoodban – láttunk rá jó néhány példát – könnyen szentimentális, hatásvadász giccsé oldódna. A Volt egyszer egy Szíria művészi erejének titka a szigorú, pontos formában rejlik.

Tovább

(Lumière! Francia film. Rendező-forgatókönyvíró: Thierry Frémaux)

Frémaux filmje nem egyszerűen ismeretterjesztő dokumentumfilm a mozi őskoráról – az is, persze, magas színvonalú filmtörténetóra –, hanem szenvedélyes, személyes vallomás az úttörőkről, akiknek a modern kor népművészetét és reprezentatív médiumát köszönhetjük.

Tovább

(Budapest Noir. Magyar film. Rendező: Gárdos Éva)

Pénz, paripa, fegyver bőséggel volt tehát a nézhető mozihoz, a fentiek mellett milliárdhoz közelítő szuperköltségvetés is, csak épp a rendező hiányzott. Ekképp a Budapest Noiron, akár valamely állatorvosi lovon, jól tanulmányozhatók egy ígéretesen induló, ám félresikerült produkció típushibái. Szinte már bravúr, hogy egy ennyire izgalmas bűntörténetet miként lehet ilyen érdektelenül, tempótlanul elmesélni.

Tovább

(Aurora Borealis – Északi fény. Magyar film. Rendező: Mészáros Márta.) 

Tovább

(Happy end. Francia–osztrák–német film. Rendező–forgatókönyvíró: Michael Haneke)

A Laurent család története folytatódik a Happy endben, Georges szerepében ismét Trintignant láthatjuk, a lánya ismét Isabelle Huppert, annyi csupán a különbség, hogy most utóbbit hívják Anne-nak, az Eva nevet pedig Georges unokája viseli. Az osztrák mesterrendező tehát megkeveri kissé a paklit, jelezvén, hogy egyszerre folytatja az előző sztorit, s új mesébe is kezd. A Happy endben kitágítja a látószöget: a nagyszülők története után a gyerekek és unokák históriáját meséli el.

Tovább

(Hetedik alabárdos. Magyar film. Rendező–forgatókönyvíró: Vékes Csaba)

Vékes Csaba, ellentétben filmjének ambiciózus író-rendező hősével, nem törekszik különösebb művészi csúcsok meghódítására, beéri a bevált sémák újrahasznosításával. A mintakép nem Fellini, Bergman, ilyesmitől már az elsőfilmeseknél is kezdünk elszokni, még csak nem is a szubzsáner jobb darabjai, egy Lubitsch vagy legalább a Hatásvadászok, hanem valamely szolid tévéjáték, úgy Zsurzs Éva és Bednai Nándor között. S még erről a nem különösebben igényes célkitűzésről sem mondhatjuk el, hogy sikerült megvalósítania. Már az is kérdéses, érdemes-e egyáltalán a hetvenes-nyolcvanas évek tévéjátékainak poros stílusában egy mai mozifilmet leforgatni.

Tovább

(14. Jameson Cinefest Nemzetközi Filmfesztivál, Miskolc, szept. 8–17.)

A miskolci Cinefest az évek során az egyetlen nemzetközi mércével mérhető mozgóképes mustrává küzdötte fel magát – gyakorlatilag a semmiből. Tegyük hozzá: ezen jottányit sem változtat, hogy nincs igazi hazai riválisa. Ha kitekintünk a régióra, amelynek – Bíró Tibor fesztiváligazgató szavaival – meghatározó filmes szemléjévé kíván válni, már erősebb a konkurencia: sorolhatnám a kiváló fesztiválokat Wiesbadentől, Bécsig, Cottbustól Szarajevóig, Jihlavától Zágrábig, Palicstól Szófiáig, nem is szólva a csillogó A-kategóriásokról, mint – csak a közelben - Karlovy Vary vagy Berlin, mert az egy másik szint, elérhetetlen távolságban. De a Cinefest legalább látszik a nemzetközi mezőnyben, s ez nem kis dolog, mert első eset a magyar film évszázados történetében.

Tovább

2015 decemberében ünnepeltük Makk Károly kilencvenedik születésnapját. A Müpában rendezett est szervezője, Jordán Tamás azzal az elsőre bizarrnak hangzó ötlettel keresett meg, írnék-e az alkalomra néhány fiktív köszöntőt, amelyet a túlvilágról küldtek neki eltávozott régi barátok, kollégák. Végül az alanti szöveg született meg, amit Tamás olvasott fel a színpadon. Makk többször is említette, neki és pályatársainak annyi remek történetük van, ha egyszer összezárnák őket egy házban, távol mindentől, évekig csak mesélnének. Most ott ül velük a távoli házban, s mesélnek – az idők végeztéig.

Báron György

Tovább

(A remény másik oldala. Finn film. Rendező–forgatókönyvíró–producer: Aki Kaurismäki.)

Nyoma sincs drámának, nincs hisztéria, sírás, fogadkozás, ahogy ez egy hollywoodi filmben megszokott, csak a szikár, visszafogott mozdulatok s a száraz, semmibe révedő arcok. Pedig Aki Kaurismäkinak ez a munkája is csordultig tele van szeretettel és együttérzéssel – csak épp az érzelmek visszafojtottak, a mélyben lüktetnek. A remény másik oldala című új filmje, amely Berlinben Ezüst Medvét nyert (ahol egyetlen igazi versenytársa a Testről és lélekről volt, amely az Arany Medvét kapta), már az első percekben magába ránt, s nem engedi el a nézőjét az utolsó pillanatig.

Tovább

(Az ígéret. Spanyol–amerikai film. Rendező: Terry George)

Kérdés, szolgálhat-e egy csapnivaló film jó ügyet. Magam nem vagyok biztos a válaszban: lehet, ennyire le kell butítani-egyszerűsíteni a történetet ahhoz, hogy eljusson a döntéshozók szívéhez és agyához. Ha így áll, akkor az elég szomorú, s sokat elmond a politikusok ízlésvilágáról. Mert Az ígéret vászonhasogató giccs, a gyengébbik fajtából; afféle B-mozi, amíg a nagyteremben a műnem sikerültebb darabjai, mondjuk a Schindler, a Ryan közlegény vagy a Titanic peregnek.

Tovább
Élet és Irodalom 2018