Színház és társadalom. Szerkesztette Deres Kornélia és Herczog Noémi. Szín-Text sorozat 3. JAK-Prae Kiadó, Budapest, 2018, 374 oldal, 3450 Ft

A színházak, főleg a középosztály által látogatott kőszínházak nagyon távol kerültek a valós társadalmi folyamatoktól. A színházi nevelésről szóló írások (Cziboly Ádám, Kiss Gabriella, Antal Klaudia és a Mentőcsónak alapítóinak írásai) lényegében arról szólnak, hogy a színházi nevelésnek nincs kiépült intézményrendszere, csak egymástól elszigetelt műhelyei vannak. De a közösségi színházi modellekről is azt olvassuk (Tóth Viktória, Berecz Zsuzsa és Győrik Edit beszámolóiban), hogy – talán a börtönszínházak kivételével – nincs állami, társadalmi, civil bázisuk, önkéntes alapon, támogatások nélkül működnek. A dokumentumszínházak (Kelemen Kristóf és Néder Panni írásai) a színházi szövegek fikciótlanításával igyekeznek a közvetlen társadalmi figyelem közelébe kerülni: felmutatni és értelmezni valós történéseket, a közönség és a szakma csekély érdeklődése mellett.

Kortárs klasszikusok
Menni vagy maradni
Múltépítés, avagy meghalni könnyű, élni nehéz
Székely Csaba: Idegenek és más színdarabok

Örkény István: Drámák I–III.
Kortárs klasszikusok – Mai magyar színdarabok
Mesteremberek – Kortárs dán drámák
Thomas Bernhard: Békétlenség haszonbérbe – Négy színmű

Deres Kornélia: Képkalapács. Színház, technológia, intermedialitás. JAK-PRAE.HU, Budapest, 2016, 257 oldal, 3000 Ft

Hogy a kismonográfia alapvetően „leíró” attitűdje végig nem vált át az elméletírás kísérletébe, annak két lehetséges oka van.

A már letűnt, XX. századi színházelméleti mátrix részeként számba vett minimalista színház-definíció – „A megszemélyesíti B-t, C pedig figyel.” (Eric Bentley) – ugyanis az kortárs technicizált színházi modellben is értelmezhető lenne, ha a szerző megengedné, hogy A nem csak a színész élő, hanem médiumközi jelenléteként is megfogható, ahogyan a képletben előforduló B-nek és C-nek is lehetnek mediatizált funkciói, vagy A, B és C viszonyát, a játékot a mai média-technológia új szabályok szerint rendezné. Ebben az esetben a kötetnek nem kellene végig fenntartania a korábbi – de aktuálisan is konkurrensként kezelt – színházkoncepciókkal, vagy a színházi narrációval szembeni leegyszerűsítő érvelését.

Ketten egy új könyvről - Esterházy Péter: Drámák. Szerkesztette és a jegyzeteket írta Tóth-Czifra Júlia. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2016, 455 oldal, 3990 Ft

Hiába van többes számban az Esterházy-kötet címe: Drámák, hiába kerültek színpadra, hangversenytermi pódiumra, tiszteletteljesen jól vagy tiszteletteljesen gyengén a kötet egyes darabjai 2009 és 2015 között – legutóbb a Mercedes Benz ősbemutatója volt 2017. január 7-én, Pozsonyban –, a kötet az öt színművet ugyanúgy egyetlen műként reprezentálja, mint Kraus majdnem nyolcszáz oldalas tragédiájának öt felvonása az előjátékkal és az epilógussal. A darabok szereplői az Esterházy-kötetben ugyanúgy nincsenek felsorolva a művek elején, ahogy nincsenek felsorolva a Tandori fordította Kraus-műben. „Nevek” jelennek meg – ahogy Bécsy Tamás tanította: „a dráma az odaírt nevek miatt dráma!” – és tűnnek el újra és újra az öt Esterházy-szövegben. Ugyanazok a nevek és mégsem.

 1956. október30. AKöztársaság téri pártház ostromának napja. A nap, amikor minden összezavarodik, a forradalom elveszíti ártatlanságát. Állampolgári szomorújáték, hivatásos és műkedvelő szereplőkkel. A nap, amely után áldozatnak és gyilkosnak is nagyon nehéz lenni. És hősnek is. A köztársaság – ha népi, ha nem –, amely nem tudja megvédeni a polgárait, nem védheti meg magát sem.

Papp András–Térey János: Kazamaták

A felejtés ellen

Terék Anna: Vajdasági lakodalom

Schwajda György: Válogatott művek