► Emlékhangverseny Bartók Béla halálának évfordulóján. Bartók Béla Emlékház, szeptember 26.

Utolsó budapesti lakhelye a budai Csalán úton volt: itt élt családjával 1932-től, innen vágott neki a bizonytalannak, amikor édesanyja halálát követően megszületett benne az elhatározás az emigrációról. Ezért is indokolt, hogy az épületben az 1981-es Bartók-centenárium óta működő Bartók Béla Emlékház évente hangversenyen emlékezik meg a zeneszerző halálának évfordulójáról. Az idei koncert előzetesen meghirdetett műsorában még Klukon Edit, Ránki Dezső és Ránki Fülöp neve szerepelt, végül azonban Ránki Dezső megbetegedése miatt csak felesége és fia léphetett fel: a két zongoraművész először négykezes szerzői átiratban szólaltatta meg Liszt két szimfonikus költeményét, az Orfeuszt és az A bölcsőtől a sírig című alkotást, majd Ránki Fülöp játszotta el Bartók Tíz könnyű zongoradarabját, Szonátáját, Három Csík megyei népdalát és Tizenöt magyar parasztdalát.

► George Li: Movements. Schumann, Ravel, Stravinsky. Warner Classics

George Li a lemez valamennyi műsorszámában nagyszerű hangszeres produkciót nyújt. Virtuozitása csak felsőfokon méltatható, technikája könnyed, a pianisztikus kivitelezés varázsa a csúcsteljesítmények magától értődő, természetes eleganciájában rejlik. Mindennek az is velejárója, hogy az a fajta virtuozitás, amelynek ezúttal vagyunk tanúi, nem attrakciószerű: ezen a lemezen a legnehezebb tételek előadása sem bravúrra kihegyezett.

► Santiago Cañón-Valencia – cselló. Veszprém, Megyeháza

Santiago Cañón-Valencia csellózása azok szemléletét támasztja alá, akit úgy vélik: minden a hang – vagyis a zenei élmény alapvető és meghatározó eleme a hangszeres megszólalásmód: a volumen, a tónus, a dinamika. Hangja nem csupán gazdag, de hatalmas, zengő, magával ragadó, sőt lehengerlő, továbbá sűrű, zörejmentes, homogén, emellett pedig rengeteg szín- és dinamikai árnyalatot képes felvonultatni. Ez az alapélmény: egy páratlanul erős és egészséges, természeti jelenségként értelmezhető instrumentális létezésmód.

► Bruckner: 5. szimfónia. Rotterdami Filharmonikus Zenekar, Lahav Shani. Warner Classics

„A Bruckner-hagyomány? Azt nevezem én kulturális gyilkosságnak!” – mondta egykor minden idők legjelentősebb Bruckner-karmestereinek egyike, Sergiu Celibidache, elhatárolódva pályatársai interpretációitól. Mindez érzékletesen jelzi, hogy minden új Bruckner-szimfóniafelvétel esemény, hiszen sok évtizedes az egyet nem értés arról, hogyan érdemes Brucknert vezényelni. A Rotterdami Filharmonikus Zenekart 2018 óta az izraeli Lahav Shani (1989) vezeti. A közelmúltban megjelent lemezükön Bruckner 5., B-dúr szimfóniája szólal meg. Pompás előadás: az együttes, amelynek nincs olyan presztízse, mint amilyen jó, teljes szakmai vértezetben, makulátlan felkészültséggel, gazdag hangzással, markáns karakterizálással szólaltatja meg a művet, nem hagyva kétséget a kompozíció formátuma felől.

► Mozart Stories. Emmanuel Pahud – fuvola, Eric Le Sage – zongora. Warner Classics

Emmanuel Pahud (1970) a legsokoldalúbb fuvolások egyike: a közvélemény által kimondva-kimondatlanul világelsőként számon tartott svájci-francia művész nemcsak a Berlini Filharmonikusok büszkesége harminckét éve, de nagyszerű szólista és kamaramuzsikus is, aki minden stílusban és műfajban otthonos: játszik barokk, klasszikus, romantikus és modern zenét, sőt jazzt is, fellép versenyművekben, megszólaltat kamarakompozíciókat, kíséret nélküli szólódarabokat. Hanglemezfelvételei imponáló változatossággal mutatják be a fuvola repertoárjának legkülönfélébb területeit. Azt gondolhatnánk, neki aztán nincs szüksége átiratokra, a közelmúltban mégis olyan lemeze jelent meg, amelyen Mozart négy, eredetileg hegedűre és zongorára komponált szonátáját (B-dúr, K. 378; G-dúr, K. 379; e-moll, K. 304; C-dúr, K. 296) szólaltatja meg fuvolán, Eric Le Sage társaságában.

► Brahms: Complete Piano Quartets. Hungaroton

Brahms három zongoranégyesét a hangulati és karakterkülönbségek ellenére összeköti egy közös tulajdonság, amely mindhárom darabban meghatározó: a zenei invenció különleges intenzitású áradása, amely a dallamok, harmóniafordulatok páratlan változatosságában, az ötletek kimeríthetetlen zuhatagában nyilvánul meg.

► Dóra Kokas, Marianna Shirinyan: Hypnosis. Hungaroton

Két világklasszis muzsikus: a magyar csellista, Kokas Dóra (1992) és az örmény–dán zongoraművész, Marianna Shirinyan (1978) Hypnosis címmel pompás közös lemezt készített a cselló–zongora szonátairodalom két remekművéből. CD-jükön előbb Szergej Rachmaninov (1873–1943) g-moll szonátája (op. 19) hangzik fel, majd Dmitrij Sosztakovics (1906–1975) kompozíciója, a d-moll szonáta (op. 40), ráadásként pedig megszólal a Vocalise, szintén Rachmaninovtól (op. 34, No. 14 – 1910). Rachmaninovot az orosz késő romantika nagy alakjaként tartják számon, Sosztakovics a XX. századi eklektikus modernség fontos szerzője. Ritkán említik őket egy mondatban, hiszen Rachmaninov aligha tartozik Sosztakovics inspirációforrásai közé.

Kezdjük is rendhagyó módon ezzel: a vonós muzsikus vezénylésével a második részben. Capuçon vezénylési technikáját a tökéletes rátermettség fogalmával jellemezhetnénk. Abszolút szakmai közelítés, semmi felesleg, semmi „hadonászás”, minden mozdulatnak praktikus haszna és információtartalma van, az általuk közvetített konkrét utasításokról, valamint érzelmekről és indulatokról nem is beszélve. Dvořák 8. szimfóniája hemzseg a nagyszerű interpretációs lehetőségektől.

Kováts Péter (hegedű), Varga István (cselló) és Fülei Balázs (zongora) együttese, a 2016 óta működő Auer Trió a közelmúltban a két legnagyobb cseh zeneszerző, Smetana és Dvořák műveiből jelentetett meg lemezt. A két kompozíció közül csak az egyik, Dvořák Dumky-triója (op. 90, 1891) számít ismertnek. Ez valóban népszerű, sokat játszott opus, a lemezen elsőként felhangzó másik darab, a harmincegy éves Smetana 1855-ben komponált g-moll triója (op. 15) azonban mindeddig jóval kevesebb figyelmet kapott Magyarországon, mondhatni, felfedezésre vár. Pedig némi közük a magyaroknak is van hozzá – annyi mindenképpen, hogy az ősbemutató idején, amikor a kompozíciót nem fogadta egyöntetű lelkesedés, a mindig minden igazi értéket felkaroló Liszt Ferenc volt az, aki elismerő szavakkal biztatta a szerzőt.

Április 16-án Magyar Valentin a Zeneakadémia nagytermében lépett fel. Az esemény a huszonnégy esztendős muzsikus zongora MA (Master of Arts) diplomakoncertje volt. Nem árusítottak jegyeket, csak regisztrálni kellett, és a délutáni kezdés is eltávolította ezt a másfél órát a hangversenyipar „felnőtt” koncertjeinek világától. A terem azonban megtelt, hamar lelkes hangulat alakult ki, igényes közönség gyűlt össze, amely érzékelte, hogy a fiatal előadó nem vizsgázik a zeneművészeti egyetem zongora tanszékének tanári kara előtt, hanem szuverén szellemű, kész művészként jár-kel a maga gazdag világának értékei között, hogy azokból nekünk is megmutasson egyet-mást. Ennek a koncertnek a tapasztalata egyértelművé tette, hogy Magyar Valentin az elhivatottak közé tartozik.

Károlyi Katalin énekét a hangminőség és az intonáció fölényes kontrollja mellett páratlan színgazdagság jellemzi. Az árnyalatok differenciált skálájával a dalokban foglalt lélektani helyzeteket rendre életre kelti, a műfaji összetettség mozzanata iránt is fogékonyan: amikor egy dal drámai potenciált rejt magában, a lehetőséget előadása valóra váltja. Értelmezésében a zene által kifejezett karakterek megtelnek élettel: olyan dalénekesnőt hallunk, aki ízig-vérig színpadi személyiség, és ez folyvást gazdagítja-táplálja teljesítményét.

(Bruce Liu: Waves. Music by Rameau, Ravel, Alkan. Deutsche Grammophon)

Mindhárom komponista művei esetében egyeznek a rendkívüli pianisztikus követelmények. Túlnyomórészt technikailag nagyon igényes darabokat hallunk, ugyanakkor mindhárom szerző másképp állítja próbatétel elé az előadót: Rameau-nál az aprólékosság, a csipkeszerűen áttört faktúra, a csembalóhoz illő sok mechanikus mozgáskarakter uralkodik, Ravel zenéjének bonyolult faktúrákat létrehozó hangszeres virtuozitása sokszor elmosódott, foltszerű hatásokat eredményez, míg Alkan két darabja közül a Barcarolle lírai és lágy, a Le festin d’Ésope viszont grandiózus technikai igényű, hagyományos romantikus virtuozitást igénylő variációsor.

(MR Szimfonikusok, vezényelt Vásáry Tamás és Dénes-Worowski Marcell. Zeneakadémia, február 22.)

Vásáry Tamás nemrég Beethoven 7. szimfóniáját vezényelte a Rádiózenekar élén, a Zeneakadémián. Élete 91. évében lassan és óvatosan jön ki a pódiumra, a pulpitusra odakészített széket nem használja: állva és partitúra nélkül vezényel, de baljával kapaszkodni kénytelen a karmesteri emelvény korlátjába. Egyetlen eszköze marad: ütemező jobb keze, amelynek mozdulatai többnyire aprók, ezekből néha emelkedik ki egy-egy nagyobb emocionális csomópontot jelző, szélesebb gesztus. És persze rendelkezésére állnak a szem villanásai, a mimika üzenetei. „Korlátok között válik el a mester”, írja Goethe. Vásáry a legnagyobb korlátozottságban, legtöbb eszközétől megfosztva vezényelte Beethoven művét.

(Franz Benda: Symphonies & Concertos. Capella Savaria, Hungaroton)

Benda tehát se nem cseh, se nem német, hanem valami a kettő között, és se nem barokk, se nem klasszikus, hanem valami a kettő között. Mindezt tetézi egy harmadik köztesség, a jelentőség kérdéskörében, hiszen Bendát nem tarthatjuk egyenrangúnak a legnagyobbakkal, Haydnnal vagy Mozarttal, sőt Philipp Emanuel Bachhal sem. De hogy ettől „kismester” volna? Attól függ, honnan nézzük.

(Ránki Fülöp – Pesti Vigadó, január 24.)

Aki figyelemmel kíséri Ránki Fülöp (1995) pályáját, tudja, hogy a zongoraművész különleges affinitással fordul Liszt művészete felé. A nagy gyűjtemények teljesség igényével történő megszólaltatása is régóta vonzza. A magyar kultúra napja tiszteletére a Pesti Vigadóban a Lamartine-tól kölcsönzött című Harmonies poétiques et religieuses (Költői és vallásos harmóniák) szünet nélküli, összefüggő előadására vállalkozott.

 (Bach: Goldberg-variations. Víkingur Ólafsson – piano. Deutsche Grammophon)

Abban a vonatkozásban is érvényes a párhuzam a Goldberg-variációk Gouldja és a csellószvitek Casalsa között, hogy mindkettejükre igaz: az ő interpretációjuk után évtizedeken át e művek minden valamirevaló előadását az ő legendás felvételeikhez hasonlították, azokhoz mérték. A középmezőnyt mindez zavarhatta, sőt bénítóan is hatott: frusztráló egy előadónak egy jelentős művel úgy foglalkoznia, hogy közben minden percben ott látja a kottalapokon egy nyomasztóan nagy előd árnyékát.

(A Bécsi Filharmonikusok Újévi koncertje – Duna Televízió, január 1.)

Két kérdés mindig megkörnyékezi a bécsi Újévi koncertek nézőjét-hallgatóját. Az első: ki az úr a háznál? A második egyetlen fogalom körül forog, és ez a hagyományhoz való ragaszkodás. Ami az első kérdést illeti: sok évtized Újévi koncertjeinek tapasztalata, hogy aki karmesterként ennél az együttesnél vendégeskedik Strauss, Lanner, Ziehrer s mások keringőit, Ländlereit, polkáit, mazurkáit, indulóit és nyitányait vezényelve szűk mozgásteret kap az egyéni kibontakozáshoz.

(Fejérvári Zoltán zongoraestje, Zeneakadémia, 2023. november 28.)

Ligeti 100 címmel a Zeneakadémia centenáriumi programsorozatot rendezett a zeneszerző születésének századik évfordulója tiszteletére. Ennek záró eseményeként adott szólóestet Fejérvári Zoltán (1986). Hangversenyét izgalmas koncepció tette különlegessé: a zongoraművész a koncert vörös fonalául Ligeti hat etűdjét és a zeneszerző egy korai kompozíciója, a Musica ricercata (1953) két tételét választotta.

 (Viennese Romance. Balog József – zongora. Hungaroton)

Balog József pompás zongorázása a maga lendületével, színeivel, gazdag zengésével és olykor kifejezetten robusztus (a brahmsi ihletéshez igazán illő) indulataival meggyőzően érzékelteti mindkét mű köztességét, de persze gazdagságát, értékeit is – a harmadik Schönberg-zongoradarabban ráadásul azt is, hogy itt már „kezd forrni a leves”, ami a stílusfejlődést illeti. A Berg-variációsorozat olykor monumentálissá szélesedő gesztusaiban pedig már-már a brahmsi Változatok és fúga egy Händel-témára távoli visszhangját véljük felismerni. Nagyszerű ötlet volt a művész részéről a Schönberg- és a Berg-művet a lemez műsorába illeszteni.

(Exploration. Noémi Győri, Suzana Bartal. Hungaroton)