Atomórát lehetett volna igazítani Vargához, ugyanis egy másodperccel se lépte túl soha a nyitvatartási időt. Miután bezárta a boltot, előző napi zaccos kávét melegített magának a rezsón, és ráérősen a pult mögötti sámlira telepedett. Miközben a forró italt kortyolta merengve, nemigen jutott eszébe második felesége. Többnyire elkerülte viszont saját tekintetét a ki tudja már, mikor és kitől vásárolt velencei tükörben, mely a sarokban porosodott. Torzította Varga önképét az ördögi holmi, akárhányszor csak belenézett. Egy szerelemgyereket látott benne, aki meglett emberként sem képes elaludni az önkínzástól. Próbált túladni a műtárgyon olcsón, de mívesen faragott mahagónikerete sem tette vonzóvá azt a vevők előtt, akik arcukon babonás irtózattal utasították vissza a remek ajánlatot.

Gábort általában a bánatos kutyatekintetek indították meg. Számtalan alapítvány könyörgött hozzá anyagi segítségért a recesszió közepette, de ő csak az állatmenhelyek által neki küldött sárga csekkeket adta fel a közeli postahivatalban. A csekkekhez mellékelt fényképeken szereplő ebekben alighanem önmagát látta. Ragaszkodó volt Gábor is, akár egy házi kedvenc. Ha felesége megdicsérte az előszobai radiátor sikeres légtelenítéséért, örömében tigrisbukfencet vetett a padlószőnyegen. Utcán, metrón, hivatalban mogorva volt és emberkerülő, de akárhányszor az asszonyra nézett, mindig felderült az arca. Csupán egyetlen dologban nem engedett a nejének.

Talán az a baj, hogy Anna látóterével együtt tudatállapota is egyre jobban beszűkül. Magára kell vonatkoztatnia azt a szóösszetételt, hogy gyengénlátó. Behatóan megismerkedett az emberi szem felépítésével, tűrhetően beszéli már az orvosi latint. Persze ki tudja fejezni ő magát csoda szép magyar nyelven is. Cukorbetegség. Retinaleválás.