► Varró Dániel: Túl a Maszat-hegyen 2. Előadja Mácsai Pál. Kossuth–Mojzer Kiadó, 2024

Húsz év telt el azóta is, hogy a Túl a Maszathegyent Mácsai Pál hangoskönyvön olvasta fel, s köztes állomások után (Szívdesszert [Magvető, 2008], A szomjas troll, [Kossuth, 2021]), valamint e könyv szeretete miatt egyértelmű volt, hogy most a folytatás is az ő hangján szólal meg. Együtt fordult a világ az íróval és az előadóval, meg a Maszathegy akkori olvasóival-hallgatóival, csak a mesében maradt meg az állandóság: a harc Paca cárral szemben. Na meg a klasszikus műfajok keretei között zengő mai, szlenges, rímes varrói nyelvben, amely megint csak főként Anyegin-strófában szólal meg, hogy az vezesse a történetszövést (egyfajta sorvezető ez Varró Dánielnek). Kötött formák és strófaszerkezet, klasszikus műfajok – és a fékezhetetlen csevegés.

► Claudia Durastanti: Ismerős idegenek. Előadja Trokán Nóra. Magvető, 2024

Mert erről van szó, egy siket házaspár és két gyerekük tűnik fel Claudia Durastanti (1984) olasz író önéletrajzi vonásokat is mutató regényében, és ami bravúros mutatvány: az ő párbeszédük szólal meg a regényből készített hangoskönyvön Trokán Nóra előadásában. Nem mint artikulációs mutatvány bravúros, mert a hangoskönyvön nincs hangzó párbeszéd a szereplők között, hanem folytonos szellemi-lelki dialógus van, ami kiemelten Claudia és az anyja, illetve Claudia, az „átlagos ember” és Claudia, a hátrányos helyzetű között áll fenn. Szoros, mégis ellentmondásos kapcsolatok ezek, amit csak tetéz a siketség okozta nyelvi korlát jelenléte. Ezeknek a szeretetből, szánalomból, együttérzésből, haragból és ki tudja, még milyen érzésekből táplálkozó viszonyoknak az elemzési kísérlete zajlik az Ismerős idegenekben, aminek a megszólaltatása legalább annyira összetett, mint a siket szülőkkel együtt élő, jól halló gyerekek élete.

► Fésűs Éva: Mókus koma és Mackó úr. Előadja Pogány Judit. Kossuth–Mojzer Kiadó, 2024

Fésűs Éva mackós és mókusos meséi márpedig egy tízoktávos színésznőnek estek áldozatául, pontosabban a tízoktávos színésznőnek, Pogány Juditnak, akit Bagossy Levente nevezett így, amikor arról beszélt, a kétezres évek elején miért írta rá A Sötétben Látó Tündér című „mesebeszédét”, amely az Örkény Színházban máig fut, miért bízta őrá egy végig sötétbe boruló színpadkép különleges helyzetében a mese összes szereplőjének megszólaltatását. (…) Most Fésűs Éva a mókus- és medvevilágban játszódó, Mókus koma és Mackó úr című hangoskönyvén szólal meg Pogány Judit hangja, bár a címmel ellentétben nem komaként vagy úrként, inkább óvodás korú mackókként és mókusokként, óvodáskorú gyerekeknek címezve.

► Fésűs Éva: Mesés mesterségek. Előadja Csuja Imre. Kossuth – Mojzer Kiadó, 2024

Bár a helyszínek kitaláltak (Meseország, Tarkababod stb.), Fésűs Éva a bátor, becsületes, szerény vagy az erősen ellenpontozott kevély, lusta, semmirekellő alakok szembeállításával a valóságba kínál útravalót: van a világnak szép oldala, azt kell tovább építeni, Csuja Imre pedig nyugodt, lassan hömpölygő, csöndesen szelíd mesélőként dolgozik a szerző keze alá.

► Irene Solà: Gátak. Előadja Sodró Eliza. Magvető, 2023

Kérdés persze ­– ráadásul a Gátak fő kérdése, legyen szó könyv vagy akár hangoskönyv alakról –, hogy tisztában kell-e lennünk azzal, melyik szövegformát halljuk, van-e határ, mondjuk úgy, gát elbeszélés és abban született elbeszélés, múlt és jelen, egyazon szereplő életszakaszai között (ez utóbbiak esetében nincs linearitás), vagy egységként, Ada tudatának tartalmaként érdemes érzékelni az egészet. A sűrű váltások, a linearitás említett mellőzése egyértelműen az utóbbi mellett szól, Ada gondolatai, emlékképei tolulnak fel Solà könyvében: elbeszélések formájában, amelyek valamiképp összefüggenek – ahogy a szerző a Gátakban fogalmaz.

Ez Emily élettörténete, amelyet Maria Navarro Skaranger elsőkönyves norvég író vetett papírra, fikció, ami közelebb nem is eshet a valósághoz. Határhelyzetről ír, lényegében ezért is jelent meg a könyv – és a belőle készült hangoskönyv – a Magvető Határhelyzetek című sorozatában. Ez a sorozat olyan köteteket foglal magában, amelyek rámutatnak, „mit jelentenek a határok, azok a valós és szellemi választóvonalak, amelyeket nap mint nap megtapasztalunk, átlépünk, megkérdőjelezünk”.

Mi az, amire építeni lehet, ami továbbadható, ami a nagyfokú digitális fogyasztás előtt születetteknek, a veteránoknak és a babyboomereknek éppúgy saját élményük, mint a dédunokájuknak? Még ha az adathordozás formái évről évre változnak is, mi az a „tartalom”, ami a hordozójával együtt nem avul el? Csarnóy Zsuzsa Benedek Elek-hangoskönyve, még ha recenzió is ez, a témába vág, jó „vizsgálati tárgy”. E szempontból már ha csak a formát nézzük: a kézzel foghatóság rekvizituma, amely nemcsak megabyte-nyi adatként van jelen, hanem mint CD, ami lehet, hogy a vásárlói kört szűkíti, a felhasználókéra azonban nem feltétlenül van hatással. 

(Hugh Lofting: Doktor Dolittle Afrikában. Előadja Csankó Zoltán. Kossuth-Mojzer Kiadó, 2024)

Ahogyan a Doktor Doittle Afrikában is, noha a felolvasás kifogástalan. Csankó Zoltán hangja egyszerre kimért és játékkal teli - a kettősség oka a forrásmunkában keresendő. Az eredeti mű The Story of Doctor Dolittle címmel 1920-ban jelent meg, több mint százéves. (Hugh Lofting az első világháború sorkatonájaként írta – kis túlzással a lövészárokból – gyerekeinek a mesés leveleket háborús jelentések helyett, a kapcsolattartásnak ezt a kíméletes formáját választva.) Hogy nem mai szövegről van szó, azt mind a fordítás, mind az előadásmód visszaadja: mindkettő elegáns és választékos, mégsem untató vagy monoton.

(J. M. Barrie: Peter Pan és Wendy. Előadja Für Anikó. Kossuth–Mojzer Kiadó, 2023)  

Szerencsés – s talán véletlen – egybeesés, hogy ebben az évben nemcsak a most tárgyalt hangoskönyvváltozat látott napvilágot, hanem a Disney+ Pán Péter és Wendy című amerikai fantasyja is (rendezte David Lowery), főként azért, mert bár ennek a kritikának nem a két változat, csak a lemez a tárgya, mégis megemlítendő, hogy a hangoskönyv és az új filmváltozat hangsúlyos pontjai jól mutatják az évszázados folyamatok változásait. Ki áll a középpontban: Péter vagy Wendy? Ki a mesélő? Szerepelhet-e Sohaország lakói között Down-szindrómás fiú, vagy nőnemű, esetleg színes bőrű alak – Barrie hangoskönyve esetében nem (pontosabban nem feladata az ez irányú érzékenyítés), de Lowery rendezésében már egyértelműen.

(Mikszáth Kálmán: Szent Péter esernyője. A szöveget „újrameséli” Nógrádi Gergely. Manó hangoskönyvek, 2023)

(Stephen Fry: Mítosz II. Előadja Scherer Péter. Kossuth–Mojzer Kiadó, 2022)

Stephen Fry Mítosza esetében a folytonosság mindent kizáróan érvényes. Nemcsak a magas színvonalban, és nemcsak kronológia miatt, még csak nem is Scherer kitűnő „stand-upjának” köszönhetően. Fry a jelenné írt görög mitológia módszerével igazán közel jut az olvasóhoz-hallgatóhoz. A címben feltett kérdésre – jöttünk, láttunk, visszamennénk? – a válasz nemleges. Minek időutazni, ha elevenen él a több ezer éves múlt?

(Louisa May Alcott: Kisasszonyok. Előadja Udvaros Dorottya. Manó Könyvek, 2023)

A Manó Könyvek, miután 2022-ben megjelentette a regényt, egy évvel később hangoskönyvként is kiadta, ráadásul az egyik legizgalmasabb színész – aki immár megérdemelten a Nemzet Színésze –, Udvaros Dorottya előadásában. Nem sok hangoskönyvön hallottam őt eddig (a Bridget Jones naplóján kívül talán csak Eve Enslertől A Vagina Monológok jut eszembe), de hát ne aprózódjon a tehetség, film, színház, zene kárpótlólag hat mindezért. Ahogyan az is, ahogyan a Kisasszonyok néhol fárasztóan lassú cselekményépítését kezeli: a fordulatokban szegény történetbe előadásmódjának köszönhetően nemkevés feszültség is kerül. Amire szükség van, legalábbis számomra, mert eltűnnének a hangsúlyos pontok egy az 1860-as években szerényebb körülmények között élő család figyelmet érdemlő kilengésektől mentes, kosztümös világában.

(Kavagucsi Tosikadzu: Mielőtt a kávé kihűl. Felolvassa Ónodi Eszter. Kossuth–Mojzer Kiadó, 2023)

A fantasy egzotikuma, a japán, közelebbről a tokiói életstílus megjelenítése némiképp magyarázza számomra, miért aratott sikert Kavagucsi Tosikadzu regénye, bár ez az indok csak a szerző és az olvasó – jelen esetben hallgató – kulturális különbözősége esetében állja meg a helyét. A könyv a saját országában díjnyertes lett (a 10. Szuginami Fesztivál győztese). Nálunk a Kossuth Kiadó döntött a megjelentetése mellett 2018-ban, a szöveget Béresi Csilla fordította. A kiadó további lehetőséget is látott a szövegben, a Kossuth–Mojzer öt évvel később Ónodi Eszterre bízta a regény felolvasását.

(Závada Pál: Hajó a ködben. Előadja Fodor Tamás. Magvető, 2022)

Akárki beszél is – és a váltások gyakoriak –, és akármely idősíkon haladunk, a történet jól követhető, a fonalat nem lehet elveszíteni. Závada jól szerkesztett könyve a támpont ehhez, de Fodor Tamás felolvasása is az: mert a szó legjobb értelmében egységes. Abban, hogy kidolgozott és sokrétű, és abban, hogy Fodor hangja az adott pillanatban „együtt él” a szereplőével, a szereplő saját hangjává válik.

(Lackfi János: Szemhunyásnyi mesék. Előadja Pogány Judit. Kossuth–Mojzer Kiadó, 2014, 2018, 2022)

Élő tárgyak sorakoznak fel, amelyek Pogány Judit hangján százféleképp szólalnak meg. Szemhunyásnyi mesékben beszélnek, amelyek rövidségüket tekintve megérdemlik az ötletes jelzőt, de a használati utasítás pontatlan: a szemet érdemes inkább a mese után becsukni. Hogy mozdul-e a képzelet, ezen úgysem múlik.

(James Herriot: Az állatorvos is ember. Előadja Hevér Gábor. Kossuth–Mojzer Kiadó, 2022)

Hevér Gábort látva és hallva – és ne csak Leonardo Di Caprio szinkronhangjaként jusson eszünkbe, noha abban a szerepben a legismertebb – a féktelensége, lendülete felett nem tudok napirendre térni. Hihetetlen, ahogy pörög, vibrál, a szó legjobb értelmében, nincs olyan színpadi jelenet, amelyben hangtalan szerepe dacára pillanatra is háttérbe szorulna. Elég csak az Átrium előadásaira, mondjuk az Az öldöklés istenére vagy Az őrült nők ketrecére gondolunk, vagy a BÚÉK című magyar filmre (rendezte Goda Krisztina, 2018). Valahogy mindig odatéved hozzá a néző szeme, színpadi jelenléte az üres teret is kitölti. Hangzó anyagon, gondolnánk, más a helyzet, mert kevesebb az eszköz, de az említett féktelenség – remélem, a szó érzékletes – képes ellensúlyozni a szűkebb készletet.

(Selyem Zsuzsa: Az első világvége, amit együtt töltöttünk. Előadja Fullajtár Andrea. Jelenkor Hangoskönyv, 2022)

Ez a lüktetés persze leginkább azzal magyarázható, hogy Selyem Zsuzsa novellái a lehetséges olvasatokban helyenként annyira gazdagok, a hallgató azt érzi, ha nem figyel, könnyen lemarad, és igyekszik elkerülni, hogy kívülállóvá váljon. Elmulaszt valamit, a szövegnek csak egy rétegét tapasztalja meg. Ami nem is biztos, hogy baj. Olyan ez, mintha egy évszázados műemlék szimbólumait akarná maradéktalanul megfejteni – nem lehetséges. Ami roppant motiváló, és egyben kimerítő.

► Radnai Péter: A magyar televíziózás legendái. Interjúk az első inf­luen­szerekkel. Athenaeum Kiadó, Bu­da­pest, 2022, 292 oldal, 5699 Ft

Szerkesztett szövegfolyammal van tehát dolgunk, ami a látványos elemek helyett a lényegesre koncentrál: a megidézett időszak tehetségeinek visszaemlékezésére, és arra, hogyan vélekednek arról, ami a televíziózásban azóta történt és ma zajlik. Valóságos értékgyűjtemény. Arról is szót ejtenek a korszak kiemelkedő tévései, milyen a viszonyuk a megkerülhetetlennek tűnő internethez, a podcastekhez, a közösségi médiához – azt elmondhatom, inkább tartózkodó, mint elfogadó.

(E. T.  A. Hoffmann: Diótörő és Egérkirály. Előadja Mácsai Pál. Kossuth–Mojzer Kiadó, 2022)

Ettől persze nem lesz hétköznapivá a mese, még ha ez a fordítás közelebb hozza is a szöveget. A „buta liba”, „egy csomó más” jellegű fordulatok ugyan korszerűsíteni próbálják a Diótörőt, mintegy belépve abba a játékba, amit Hoffmann is kezdeményez: a valóság és a csoda határainak felszámolásába. De akármennyire mai és élő is a nyelv, és frissessége miatt képlékenyen formálható az előadónak is, a Diótörő tartja magát, megmarad mesének.

(Kozma Lilla Rita: Utcamesék. Történetek hajléktalanságról. Előadja Nagy Zsolt. Tarandus Kiadó, 2022)

Hajléktalan emberek kilátástalan helyzetéről, életükhöz való ragaszkodásáról, alkoholba vagy drogba meneküléséről, egyszóval reménytelenségéről szóló történetek hangzanak el, jócskán kellemetlen érzést okozva hallgatójuknak, mert provokatívan szembesítenek az otthontalan emberek helyzetével és az őket övező bánásmóddal. Persze csak abban keltenek rossz érzést, aki meghallgatja és nem eltartja magától a hangoskönyvet, és ezzel a „hajléktalanügyet”, a befolyásosság és a ranglétra minden fokán. Aki úgy érzi, van dolga ezzel a kérdéssel.