Báron György

(A hazugság színe. Angol–olasz film. Rendező: Giuseppe Capotondi.)

Megjelenik a házigazda, Mick Jagger, s lazán lejátssza a két ígéretes fiatal színészt. A rocklegenda tucatnyi játékfilmben szerepelt már (a nagyszámú dokumentumfilmről nem beszélve), ám azok elsősorban az ikonikus Jagger-figurára építettek: a kamaszosan karcsú férfialakra, a lazán lebbenő félhosszú hajjal, ami a sztár vizuális névjegyévé vált az évtizedek során. Aztán, ahogy a rockikon idősödött, az arca és a játéka lett érdekes. Hetvenhét éves korára már nemcsak lehet, hanem érdemes is közeliket adni róla. Rovátkolt, érett fizimiskája önmaga nagy történet, a mimikája és a gesztusrendszere lenyűgöző. Egyszerre okos, cinikus és sátáni, kifinomult és romlott.

Tovább

(A terápia. Francia film. Rendező: Guillaume Nicloux.)

Ezúttal is az önmagát alakító Michel Houellebecq a főhős, aki bevonul egy luxusgyógyintézetbe regenerálódni, hogy megszabaduljon a depressziójától, a piálástól és a láncdohányzástól. Nem könnyű ez egy olyan életunt, cinikus hedonistának, mint a Goncourt-díjas író, akinek már csak a vörösbor és a cigi meg a hajdani fergeteges – s írásaiban igencsak érzékletesen ábrázolt – szeretkezések emléke okoz örömöt. 

Tovább

Tovább

(Ema. Chilei film. Rendező: Pablo Larraín.)

Larraín a politikai filmek és hollywoodi sikerek után ezúttal átszellemült, mély Művészetet akart csinálni, ami becsülendő elhatározás. Paradox módon – s ez talán a művészi alkotás megfejthetetlen titkáról is elárul valamit – azokban az epizódokban sikerült neki, amelyekben erre a legkevésbé törekedett.

Tovább

A bohókás-játékos Ricsi még gyerekforma, Kristóf már komoly kamasz, csaknem férfi. Néhány rövid felvételen láttam őket, amit maguk készítettek a járvány miatti kényszerű bezártságban töltött napjaikról. A kamerát, pontosabban a mobilt Csuja László, a Virágvölgy és a Kilenc hónap háború alkotója adta a kezükbe. A rendező nem filmezni ment a gyermekotthonba, nem is azért, hogy filmezni tanítsa a lakóit. A film.hu-n olvasható tanulságos karanténnaplójából kiderül, állást keresett és talált ott, a filmes munkák szünetelvén, ki tudja, meddig. Feladata a gyerekek segítése volt az online tanulásban.

Tovább

(Szarajevó hídjai. Rendezők: Jean-Luc Godard, Cristi Puiu, Szergej Loznica, Ursula Meier és mások.)

Az előítélet pszichológiája és mechanizmusa független attól, ki kerül épp a célkeresztbe: magyarok, amerikaiak, zsidók, svájciak, a Führerprinzip katolikus bölcselője, abszurd drámaszerző vagy szerbek, bosnyákok, horvátok. Puiu hálószobai története az utat mutatja, amely a múlt században kétszer is Szarajevóba vezetett.

Tovább

Ha mindazokat a filmeket, amelyekben szerepelt, eltüntetnénk az archívumok polcairól, nem egyszerűen szegényebb lenne a modern európai filmművészet, hanem ebben a formájában nem létezne. Halálával egy korszak zárult le, mondhatjuk némi pátosszal, de nem ok nélkül.

Tovább

Eddig a hollywoodi történet hasonló a budapestihez. Tanulságosak azonban az apró különbségek is. Amerikában elképzelhetetlen lett volna, hogy a hatalom valamelyik kurzusideológusa (ha mondjuk Clinton alatt lett volna is ilyen) miniszterektől és államtitkároktól kérte volna a döntés megváltoztatását, mint tette azt nálunk Schmidt Mária. Ha erre vetemedik, vagy hülyének nézik, vagy harsányan kiröhögik, hiszen a Filmakadémia (mármint az amerikai) független szakmai szervezet, politikusnak ott semmi keresnivalója.

Tovább

(Békeidő. Magyar film. Író-rendező: Hajdu Szabolcs. vimeo.com)

Ez azonban csak a sztori durva szerkezete, amelyet számos további színtér és dramaturgiai elágazás tarkít-finomít. Ha csak ennyi lenne, akkor is jobb filmiskolák forgatókönyvírói kurzusain kéne tanítani – s remélhetően fogják is. Miként a magyar filmben ritka életteli párbeszédeket és a metakommunikáció finom gesztusait. Ám ennél jóval gazdagabb-színesebb a textúra, s ettől lesz Hajdu újabb munkája az utóbbi évek egyik legizgalmasabb magyar mozgóképévé: ahogy a bonyolultan összerakott vázszerkezetre, akár festő a laza skiccre, felviszi a dús anyagot, ahogy a struktúra megtelik vibráló élettel.

Tovább

Tovább

(Tuniszi terápia. Tuniszi–francia film. Rendező: Manele Labidi. A ruha szabaddá tesz. Francia–algériai–belga–katari film. Rendező: Mounia Meddour.)

Bátor és okos film a Papicha (ez az eredeti címe, a magyarított címnél – A ruha szabaddá tesz – nehezen tudok elképzelni ízléstelenebbet), amely szörnyű állapotokat mutat ugyan, de remény ragyogja be, amelynek aranyfedezete a törékeny-bájos hősnő kőkemény karaktere. Labidi bő két évtizeddel később játszódó filmjében azt láttuk, ha lassan is, de finomul arrafelé a kín, vagyis a remény nem alaptalan – csak idő kell kivárni.

Tovább

(Critics Awards for Arab Films, 2020.)

A huszonkilenc versenymű a jéghegy csúcsa, a sok száz darabos arab filmtermés java, ám már elég nagy számú ahhoz, hogy következtetéseket vonjunk le a térség filmművészetének jelen állapotáról. Végignézve a játék- és dokumentumfilmek hosszú sorát, amely csaknem háromszorosa egy átlagos fesztivál versenyprogramjának, az összbenyomás több mint kedvező. A mezőny kifejezetten erős, a huszonkilencből legalább tíz kiemelkedően értékes alkotás, s a derékhad is érdekes, színvonalas munkák sora, mindössze négy-öt versenymű mondható részben vagy egészében elhibázottnak.

Tovább

(Nyomorultak. Francia film. Rendező: Ladj Ly.)

Némi rosszmájúsággal azt mondhatjuk, ha egy francia film Nyomorultak címmel indul, már eleve odafigyelnek rá, ez még a kevéssé olvasott ítészek számára is ismerősen hangzik. Ugyanakkor Ladj Ly mai történetének csak egészen távoli köze van Victor Hugo romantikus nagyregényéhez. Annyi mindössze, hogy abban a párizsi külvárosban, Montfermeilben játszódik, ahol az író élt, s amelynek szegénynegyede inspirációt jelentett Jean Valjean históriájához. A könyv főhőséhez hasonló figura ugyan nem bukkan fel a vásznon, de a rendező biográfiájában találhatóak Valjean sorsára emlékeztető epizódok.

Tovább

(Zárójelentés. Magyar film. Rendező-forgatókönyvíró: Szabó István.)

Ám a filmesek zenekara, a forgatókönyvíró-rendező vezényletével, fülbántóan hamisan játszik. Kínos ezt nézni-hallgatni két órán át: egy indulatoktól és ambícióktól valósággal szétfeszülő mozgóképet, amelyben nincs egyetlen hiteles helyzet, mondat, kép sem. Nehéz erre magyarázatot találni, elvégre Szabó minden eddigi mozidarabja, még a gyöngébbek is, nagyfokú érzékenységet és biztos kezű profizmust mutatott. Mindezeknek az új művében nyoma sincs, s csak tűnődhetünk a kudarc föltételezhető okain.

Tovább

(Isten létezik, és Petrunijának hívják. Macedón–belga–francia–horvát–szlovén film. Rendező: Teona Strugar Mitevska.)

Női a téma is, asszonysorsok a férfiak világában, ám feminista alkotásként kezelni szükségtelenül-igazságtalanul beszűkítené e szép filmről folytatott beszédet. Elvégre ideológiának, propagandának és politikának benne árnyéka sincs. Ezzel szemben sűrű élet bomlik ki a vásznon, történetek, sorsok, emberi arcok, magukkal ragadóan, hitelesen. Olykor érzelmesen is, elvégre lehetetlen nem együtt éreznünk Petrunjiával, aki mindenkitől azt hallja, hogy semmit nem ér, s lassanként kiderül, hogy többet ér mindenkinél.

Tovább

Tovább

(Pilátus. Magyar film. Rendező: Dombrovszky Linda.)

Dombrovszky művészi bátorságára vall, hogy mer ómódi lenni, visszanyúlni az Őszi szonáta Bergmanjának, a Szerelem és az Egymásra nézve Makk Károlyának stílusához. Az ő hűsége Szabó Magdához nem külsőségeken – korabeli enteriőrökön, frizurákon, berendezési tárgyakon – alapul, hanem a regényben megörökített emberi kapcsolatok csipkefinom újraszövésén; vagyis nem korhoz kötött, hanem azt ragadja meg a regényből, ami kortalan és ma is érvényes.

Tovább

(Nino bárkája. Magyar tévéfilm. Rendező: Miklauzic Bence.)

A színészek láthatóan lubickolnak a szerepükben, a film pehelysúlya nem kis mértékben az ő vállukon nyugszik. Kellemes meglepetés a Tourette-szindrómás szépség szerepében Gera Marina, aki meggyőzőbb, hitelesebb, mint volt az Örök tél magyarított Zsivágó-históriájában. A Nino bárkája igazi ásza mellette az érző szívű marha vendéglőst megformáló Znamenák István: nagy alakítás egy kicsi, szerény filmben.

Tovább

(A huszonöt éves Sátántangó. Tarr Béla filmje.)

A Sátántangó, amelyet a szakértők minden idők félszáz legjobb mozgóképe közé szavaztak, ma alighanem élőbb, mint a bemutatója idején volt. Súlya, jelentősége egyre nő az időben, s ez csak nagyon kevés filmről mondható el. Premierje óta negyedszázad telt el, s rajongóinak száma folyamatosan gyarapodik, egy-egy mozivetítése ma is ínyenc esemény, melyre újabb és újabb generációk ülnek be, San Franciscótól Szöulig és Torontótól Amszterdamig.

Tovább

(Hal. Iráni film. Rendező: Abouzar Soltani. Szereplő: Armin Soltani.)

Ezerhétszáz megölt gyerekálom. Szégyen volna akkor is, ha nem honfitársaink ölték volna meg őket, de így még dermesztőbb. Nem tudok elképzelni méltóbb karácsonyi filmet a Halnál. Elvégre az ünnep arról szól, hogy egy gyereknek a szüleivel el kell menekülnie a hatalom gyilkosai elől, s távoli országban, idegen városban keresni menedéket. Armin és sok ezernyi álmodó kis társa története ez, akik nálunk kértek bebocsáttatást, s nem találtak meghallgatásra; most szögesdrótok mögé zárva, éhezve-fázva várják a bizonytalan jövőt. 

Tovább
Élet és Irodalom 2020