A szemben álló emeletes ház falára posztert festett az este. A vacsora megsült, a férfi nézte az ételt, kezében a mocskos mosogatórongy mintha azon gondolkodott volna, lehulljon-e. Fia fél órája aludt már a fal felé fordulva. A járda vízfoltjában elfogyott a kopasz hold, a konyhában megrepedt a mettlachi lap, hurka-kolbász a tepsiben.

Az apa kihajolt az ablakon, füstzászló lebegett. Az éjfél dekk-csillagokkal szórta tele a hamutartót. Mindjárt jövök, írta egy cetlire.

Végül megrendeltek egy franciaágyat, másnapi szállítással. Nem is volt olyan drága, gondolta már az utcán az anya. A lányok nem így gondolták. Ráadásul Éva kocsija nem indult be, és a három nő hamarosan a megállóban toporgott a villamosra várva.

– Csak kellene már neked is egy pasi – lökte meg testvére csípőjét Ági, aki az „Istenem, jöjjön már” mondatot ismételgette.

– Nem is hiszel Istenben, hugi, de a villamos mindig jön, mint anya imái végén az ámen – mondta Ági mosolyogva.

És a villamos valóban jött, és az anya le tudott ülni, a lányai pedig elé álltak.

– Minek vered haszontalan kiadásokba magad, anyukám? – kérdezte Éva előrehajolva halkan.

– Mert? Azt hiszitek, hogy az égbe szóló jegyem már a pénztárcámban?