Báron György

(Asteroid City. Amerikai film. Rendező-forgatókönyvíró: Wes Anderson.)                       

A szerteágazó sztorit a stílus tartja össze, Anderson ebben igazán egyedi, markáns filmnyelve egyetlen beállításból tévedhetetlenül felismerhető. Az Asteroid City játékfilm, tucatnyi sztárszínésszel a legkisebb szerepekben, ám, mint a szerzőtől megszokhattuk, ezúttal is az animáció határvidékén járunk. A műanyag világ a színtiszta képzelet szülötte, egyetlen eleme sem valódi, a tájtól az autókon át a tárgyakig, s a szereplők ancúgjaiig-maszkjaiig, melyektől maguk is elrajzolt rajzfilmfiguráknak tűnnek.

Tovább

(Bűnös vagyok. Francia film. Rendező: François Ozon.)

A mozicsinálás világában játszódó történet jó néhány filmes utalást rejt. Párizsi moziportálon Billy Wilder Franciaországban készült korai vígjátékának, a Mauvais graine-nek a plakátja bukkan fel, Danielle Darrieux-vel a főszerepben. Míg a múlt képei és a filmbéli film jelenetei korabeli fekete-fehér mozgóképek stílhű imitációi, a színesben pergő történet a hajdani csavargatós komédiák stílusát, beállítását, világítását, színészi játékmodorát rekonstruálja.

Tovább

(Woodstock. Amerikai film. Rendező: Michael Wadleigh. Az utolsó valcer. Amerikai film. Rendező: Martin Scorsese.)   

A remek ritmusban vágott-fényképezett, az osztott képmezőt, a lassításokat, az éles plánváltásokat kreatívan használó Woodstock-mozi formailag-tartalmilag radikális volt, míg Az utolsó valcert csöndes, szelíd melankólia lengi be. A külvilág, a társadalom itt nem jut szóhoz – aligha lenne érdemi mondandójuk –, a zenészek idézik fel a hőskorszakot, a kezdetektől a búcsúig. Szabályosan pereg a show (többek között Zsigmond Vilmos és Kovács László kamerája előtt), időnkénti interjúkkal megszakítva, a film nem sokkal hosszabb, mint a koncert volt.

Tovább

(107 anya. Szlovák–cseh–ukrán film. Rendező: Kerekes Péter.)

A megrendezett jelenetek, helyszínek nehezen választhatóak el a valóságosaktól, a profi színészek alakítása az önmagukat játszó amatőrökétől. De ez nem is szükséges, elvégre Kerekes filmjeinek feszültségét az adja, hogy folyamatosan felrúgja a „nézővel kötött szerződés” aranyszabályát; nevezetesen, hogy már a mű elejétől világos, dokumentumot lát vagy fikciót. Ez minden mozgóképben keveredik valamelyest: Kerekes az ambivalenciát tudatosan vállalja és művészi programmá teszi.

Tovább

(Melville retrospektív: Az áruló, A tenger csendje, A vörös kör, Árnyékhadsereg. Budapesti Francia Intézet, április 22. – május 13.)

Sartre és a korabeli egzisztencialisták műveiben jelenik meg hasonló erővel a választás szabadságának nyomasztó terhe.

Ugyanez a dilemma áll Melville bűnfilmjeinek középpontjában is. Az életmű legfontosabb vonulata ez, amelynek nyomán joggal tartják őt a francia film noir mesterének. Bűnfilmet mondok, nem krimit: nem bűnesetekről szólnak, hanem bűnösökről. Miként A vörös kör cinikus rendőrfőnöke kifejti, mindenki bűnös, s ez alól ő és a kollégái sem kivételek. Ha akad rejtély ezekben a filmekben, az nem a whodunit, a ki tette? Melville meghagyja ezt az Agatha Christie-féle feladványoknak.

Tovább

(Műanyag égbolt. Magyar–szlovák animációs film. Forgatókönyvíró-rendező: Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta.)

Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta a fantasyk disztópikus terébe helyezte át az örök mesét. Filmjükben a jövő világa 3D-s animációban elevenedik meg, benne a szereplők ismert színészek (Szamosi Zsófia, Keresztes Tamás, Znamenák István, Schell Judit, Hegedűs D. Géza) valódi felvételek alapján animált alakmásai. Az eljárást eddig főleg a jelenben vagy a közelmúltban játszódó animációs dokuknál alkalmazták – ilyen volt a Libanoni keringő, a Kosztya Proletárszkij, a Tower vagy a Menekülés. A forgatókönyvet is jegyző alkotópáros szerencsés kézzel ötvözte a kétfajta metódust.

Tovább

Tovább

Tovább

(Saját erdő. Magyar film. Rendező: Kárpáti György Mór) 

Nádasnak a teremtés egészéről van mondanivalója: az ember antropológiai állandójától (alighanem az a sarokpont) a felejtés-emlékezés kérdésén át az írás értelméig, az öngyilkosság kísértésééig, az európaiság fogalmáig vagy a kapitalizmus és demokrácia történelmi kapcsolatáig. Nehéz ezekről újat mondani: alighanem igaza van Susan Sontagnak, aki arról írt, hogy „a magas művészetben a közhely a kifejezhetetlenség szerény megvallása”.

Tovább

(A csendes lány. Ír film. Rendező: Colm Bairéad)

Csendes film A csendes lány. Nem csak azért, mert hősnője keveset beszél. Azért elsősorban, mert halkan szól, visszafogott, szelíd tónusban, arról, ami szavakkal elmondhatatlan. Minimalista filmnyelve, amelyben nincsenek fölösleges pillanatok, tökéletesen megfelel a mű tárgyának.

Tovább

Tovább

(Nyugaton a helyzet változatlan. Német–amerikai–angol film. Rendező: Edward Berger. A Netflix bemutatója.)                        

Politikai és katonai vezetők lakmároznak jóízűen, akik evés-ivás közben az állóháború folytatásáról vagy befejezéséről alkudoznak, újabb ezreket küldve az értelmetlen halálba. Az üzenet világos: míg a közkatonák meghalnak, a döntéshozók dőzsölnek. A gyengébbek kedvéért a forgatókönyvírók új véget is biggyesztettek az elbeszéléshez, amely ugyanezt sulykolja, még direktebben, ha ez egyáltalán elképzelhető. Mintha nem értették volna meg, hogy a regény egésze erről szól – didaktikus magyarázatok nélkül. Ereje abban rejlik, hogy következetesen alulnézetben marad, kizárólag az ágyútölteléknek szánt fiatalok szemszögéből ábrázolva az eseményeket.

Tovább

(A Fabelman család. Amerikai film. Rendező: Steven Spielberg.)  

Spielberg, a ravasz róka pontosan tudja, tőle már ennyi is elég, elvégre bármikor képes korrekt mozidarabot előállítani, ha álmából fölkeltik, akkor is. Tisztában van vele, hogy amikor egy ilyen semmi kis sztorira kiírják, hogy Hollywood urának gyerekkorát regéli el – a siker, a Globe- és Oscar-eső garantált. Ám amennyiben elfelejtjük, kiről van szó, s úgy nézzük a Fabelman-sztorit, mint egy egyszerű amerikai srác felnövéstörténetét – meglehetősen érdektelen, harmadvonalú filmecske marad.

Tovább

(Babylon. Amerikai film. Rendező: Damien Chazelle.)

Nagy hát a zűrzavar, de épp ez Chazelle filmjének tárgya: a bukást megelőző káosz, amely a szabadosság termékeny táptalaja. Azon most ne akadjunk fenn, hogy a bukás nem következett be – még ha a beszélő mozi megjelenésével fényes karrierek hullottak is alá –, ellenkezőleg: a harmincas évektől Hollywood újabb aranykora köszöntött be, friss trónkövetelőkkel. A valódi válságot nem a hang megjelenése, hanem a gazdasági krízis okozta, de erről nem esik szó a filmben.

Tovább

(Bardo, egy maroknyi igazság hamis krónikája. Mexikói film. Rendező: Alejandro González Iñárritu. A Netflix bemutatója.)

A Bardo nem csupán a két haza, kultúra és eszmény közötti ingázásról szól – ugyanolyan hangsúlyosan a fantázia, az álmok és a valóság közötti tünékeny határvonalról. „Az álmok, akárcsak a mozi, valóságosak, de nem igazak. Az idő mindkettőben képlékeny. A Bardo egy utazás krónikája a két illúzió között, amelynek határai meghatározhatatlanok” – mondta a rendező. Mintha a korai szürrealisták gondolatait olvasnánk az álom és a film rokonságáról.

Tovább

(Hat hét. Magyar film. Rendező: Szakonyi Noémi Veronika.)    

Karácsonyra érkezett meg s a budapesti elővetítés után el is tűnt a mozikból egy újabb szép és komoly elsőfilm, a Hat hét, Szakonyi Noémi Veronika munkája. A cím arra a határidőre utal, ameddig az újszülöttjét örökbe adó kismamának lehetősége van visszakérni a csecsemőt. Nem tudom, jó-e a szabályozás, amelyről a film kapcsán ismét fellángoltak a viták, mert ebben az alkotók sem akarnak – helyesen – állást foglalni, a filmjük nem erről szól. Ők jó szemmel meglátták a szűkös határhelyzetben a fullasztó drámát. Az anyáét, akinek negyvenkét napja van, hogy döntsön önmaga és a gyermeke jövőjéről, s az örökbefogadókét, akik szorongva figyelik az idő múlását, rettegve, hogy a babát visszaveszik tőlük.

Tovább

(A döntés. Magyar–német dokumentumfilm. Rendező: Ugrin Julianna és Vízkelety Márton.)

Kis történet ez a világnagy tragédiák árnyékában, ám kis történetből is lehet nagy film. A kulcs az érzékenység, amellyel a készítők a valóság nyers anyagából kibontják az emberi sorsot – azt, ami az igazi dokumentumfilm lényege. Ritkán látni filmet, amelynek alkotói ilyen közel tudtak jutni az alanyaikhoz, elnyerve a bizalmukat, belakni magukat a mindennapjaikba, hogy a legintimebb pillanatokat, legmélyebb kríziseket is tetten érjék.

Tovább

(Veszélyes lehet a fagyi. Magyar film. Rendező: Szilágyi Fanni.)

Ikertörténet a Veszélyes lehet a fagyi, mint volt Enyedi debütáns tündérjátéka, Az én XX. századom. Ismerős dramaturgiai séma, két egypetéjű ikerlányról, akik merőben ellentétes utat járnak be. Az egyszerű szövésminta, amely a tükörjáték szabályait követi, csábítana a felszínességre, ám az egyszerűség Szilágyi filmjében erénnyé lesz: áttetszően tiszta narratív struktúrát eredményez. Lányi Zsófia mértanian megszerkesztett forgatókönyve, amely a filmidő felénél kesztyűként kifordítja a történetet, hajlékonyan játszik a kétféle nézőponttal.

Tovább

(19. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál. Budapest, 2022. november 8–20.)

Az idei Verzió középpontjában Ukrajna állt. Rendben van ez így: a művészeti, tudományos, sőt, sportesemények világszerte hasonló szolidaritási gesztusokat tesznek. A Cannes-i fesztivált az idén Zelenszkij videóüzenete nyitotta meg, mert az igazi művészet, bármit mondjanak is a finnyáskodók, politizál: kiáll a szenvedők, a megnyomorítottak és megszomorítottak mellett. Ez a fajta természetes szolidaritás sehol a civilizált világon nem számítana különlegesnek – kivéve Magyarországon.

Tovább

(A szomorúság háromszöge. Svéd–amerikai–angol–francia–görög film. Forgatókönyvíró-rendező: Ruben Östlund.)

Ruben Östlundnak sorban a harmadik alkotása játszódik abban a közegben, amelyről kevés mai film szól, mert megközelíthetetlennek látszik: a high society elzárt világában. Elsőként a Lavina, aztán A négyzet, s most A szomorúság háromszöge. Mindhárom díjat nyert Cannes- ban, utóbbi kettő Arany Pálmát, ami így egymás után eddig csak a legnagyobbaknak sikerült. A cannes-i fesztiválpalota vörös szőnyegén black tie-ban és nagyestélyiben parádézó úri közönség láthatóan semmit nem élvez jobban, mint az úri közönség kigúnyolását.

Tovább
Élet és Irodalom 2024