Ádám Péter

Az a tény, hogy 2024. március 4-én a művi terhességmegszakításhoz való jogot Franciaországban beiktatták az 1958-as alkotmány 34. cikkelyébe, nem feledtetheti el, hogy az utóbbi száz évben milyen hosszú utat tett meg a francia törvényalkotás – a nőmozgalmak meg a közvélemény nyomására – a terhességmegszakítás szigorú megtorlásától a fogamzásgátló szerek meg az abortusz liberalizálásán át egészen a mostani alkotmánymódosításig…

Tovább

Ahogyan a vincennes-i erdő híres tölgyfája alatt IX. (Szent) Lajos minden megkötöttség nélkül ítélkezett, a francia köztársasági elnök is szabad belátása szerint élhet az 1958-as alkotmány 17. cikkelyében biztosított kegyelmi jogával. Bár a Francia Köztársaságban sokkal nagyobb a konszenzus a politikai intézményeket illetően, mint nálunk, az államfői kegyelemben részesülő személy, sőt, maga az államfői kegyelem intézménye sokszor ott is heves viták tárgya.

Tovább

Ahogy augusztusi interjújából és újévi köszöntőjéből is kiderül, Emmanuel Macron a bevándorláspolitika mellett a közoktatás terén is szélesre tárja a kaput a szélsőjobb előtt. Ennek tükrében nem árt részletesen bemutatni, milyen elképzelései vannak a jelenlegi államfőnek, és milyen elképzelései az államfői ambíciókat dédelgető Marine Le Pennek a közoktatás átalakítását illetően. Már csak azért sem, mert tapasztalatból tudjuk: a közoktatás minden szélsőségesen nacionalista politikai rendszer obszessziója...

Tovább

Tovább

Tovább

A Commission nationale consultative des droits de l’homme, röviden CNCDH (Emberi Jogok Nemzeti Konzultatív Bizottsága1) nemrég közreadott 2022-es jelentése szerint az utóbbi három évtizedben a franciák egyre toleránsabbak lettek az etnikai és vallási kisebbségek iránt. Az adatokból kiderül: a franciák egyre kevésbé veszik észre és egyre jobban elfogadják a másságot. Csakhogy ezeknek az adatoknak a tükrében nem nagyon érteni, mi a magyarázat a francia társadalom fokozatos jobbratolódására, illetve a Marine Le Pen vezette bevándorlásellenes és idegengyűlölő Nemzeti Tömörülés (a továbbiakban NT) választási sikereire.

Tovább

Amennyire fontos a hatalmon levő magyar szélsőjobbnak Horthy meg a Horthy-rezsim rehabilitálása, annyira fontos a hatalomra törő franciának Pétainé meg a Vichy-rezsimé. Csakhogy a francia közvélemény korántsem olyan közömbös, elnéző és passzív, mint a magyar.

Tovább

Képzeljünk el egy általában hitelesen tájékoztató, középen álló hazai hetilapot, amely idegenkedik minden szélsőségtől; vajon mi történne, ha az újságírók egy nap arra ébrednének, hogy a laptulajdonos a kormánypropaganda egyik nagyágyúját, Gajdics Ottót vagy Bayer Zsoltot nevezte ki a szerkesztőség élére? Mert ilyesmi történt idén júniusban a Journal du Dimanche (JDD) című francia hetilappal.

Tovább

Az utóbbi napok zavargásai némiképp háttérbe szorították a hírt, amely szerint a Conseil d’État június 30-i határozatával elutasította a civil szervezetek képviseletének a 2021. augusztus 24-i („szeparatizmusellenes”) törvénnyel kapcsolatos fellebbezését1. A legfelső közigazgatási fórumhoz benyújtott panaszt az indokolta, hogy a francia hatóságok az említett törvény nevében egyre gyakrabban indítanak eljárást civil szervezetek ellen.

Tovább

Szigorúan jogi szempontból: szabad. Az 1881. július 29-i sajtótörvénynek ugyanis az államfő szidalmazását büntetni rendelő 26. cikkelyét az Emberi Jogok Európai Bíróságának 2013. március 14-i határozata után a francia parlament 2013. augusztus 5-én hatályon kívül helyezte. Csakhogy a helyzet korántsem ilyen egyszerű.1

Tovább

Politikai válság? Alkotmányos válság? A politikai intézmények válsága? Egy bizonyos: ilyen kétségbeesett dühvel, ilyen heves tiltakozással 1968 májusa óta nem volt dolga a francia végrehajtó hatalomnak. És mintha ez sem volna elég, a francia államfő minden megszólalása olaj a tűzre.

Tovább

2023. március 16-án csütörtökön a francia kormány bevetette a nagyágyút, vagyis az 1958-as alkotmány 49/3-as paragrafusát; ez lehetővé teszi, hogy a Nemzetgyűlésben a kormány szavazás nélkül is elfogadottnak tekintsen egy törvényjavaslatot. Ez utóbbi, látni való, dacolva a heves társadalmi tiltakozással meg a bal- és jobboldali képviselők java részének ellenállásával, a Macron-féle nyugdíjreformot – lesz, ami lesz alapon – mindenképp le akarta nyomni a francia társadalom torkán. De csakugyan veszélyben van a francia nyugdíjrendszer? Csakugyan szükség van az átalakítására?

Tovább

Azt, már a hetvenes évek elején, François Mitterrand is felismerte, milyen óriási lehetőség az egyesült baloldalnak a de Gaulle által kezdeményezett, 1962-es alkotmánymódosítás, vagyis a köztársasági elnök közvetlen választása. Nemkülönben az utóbbi két évtized is egyre világosabban megmutatta: a Marine Le Pen vezette szélsőjobbnak szintén megvan az esélye a félelnöki rendszer meghekkelésére. Növeli az ezzel kapcsolatos félelem realitását, hogy feltehetően maga Emmanuel Macron is erre spekulál, vagyis arra, hogy – kerüljön, amibe kerül – egy Marie Le Pen-féle elnöki mandátum (nyilván botrányokkal és tiltakozásokkal tarkított) ötéves közjátéka után diadalmenetben térhet vissza az Élysée-palotába...

Tovább

1955. december elsején Montgomeryben (Alabama) négy fekete nő száll fel egy városi buszra, és ül le a feketéknek fenntartott helyre. Amikor fehérek is felszállnak a járműre, a vezető megkéri a fekete nőket, adják át helyüket a fehéreknek. Három át is adja, de a negyedik megmakacsolja magát. Ez a kezdete annak a több mint egy évig tartó mozgalomnak, amelynek hatására az amerikai legfelső bíróság végre kimondta a városi járműveken való szegregáció alkotmányellenességét. Az esemény nemcsak mérföldkő a polgári engedetlenség történetében, jelképes is. Annál is inkább, mivel a napjainkban egyre elterjedtebb társadalmi jelenségnek minden fontos elemét tartalmazza: az erőszakmentességet, egy adott törvény legitimitásának megkérdőjelezését, a spontaneitást, valamint kísérletet a jog fegyverként való használatára.

Tovább

A francia köztársasági elnök az eredeti 1958-as alkotmány II./18. cikkelyének második bekezdése szerint – a korlátozás a hatalmi ágak szétválasztásának elvére visszavezethető tilalom, ha ugyan nem tabu – csak „üzenetekkel” tarthat kapcsolatot a francia parlament két házával,  (bár ez expressis verbis nincs kimondva az alkotmány II./18. cikkelyének második bekezdésében, csak logikusan következik belőle) személyesen nem jelenhet meg a képviselők és szenátorok előtt. Ezt a parlamentáris hagyományt Nicolas Sarkozy a 2008. július 23-i alkotmánymódosítással eltörölte.1 De mi a mögöttes jelentése annak, hogy a francia államfő immár beszédet is mondhat a parlament két háza előtt?

Tovább

A 2022. júniusi francia törvényhozói választások – bármennyire elkoptatott is a szókapcsolat – „történelmet írtak”. Elsősorban nem is azzal, hogy – először az V. Köztársaság történetében – nem alakult ki parlamenti többség, hanem mert a választások mintegy szentesítették a szélsőjobboldali Nemzeti Tömörülés „normalizálódásának” folyamatát. Marine Le Pen pártja nem kevesebb mint nyolcvankilenc helyet szerzett a Nemzetgyűlésben. Az eredmény több mint duplája annak a választási sikernek, amit – hála a François Mitterrand által erre az egy alkalomra politikai okok miatt újra (bár csak részlegesen) bevezetett arányos választási rendszernek – 1986 márciusában Jean-Marie Le Pen mondhatott magáénak (harmincöt képviselő), és tizenegyszerese annak, amivel Marine Le Pen az előző parlamenti ciklusban rendelkezett (nyolc képviselő).

Tovább

Tovább

Aki április 10-én a szavazófülkében Marine Le Pen nevét tette a kék borítékba (vagyis a francia választók nem kevesebb mint 23,15 százaléka), és aki az április 24-i második fordulóban is a Nemzeti Tömörülés vezetőjére szavaz, az tudhatja, mire adja voksát. Marine Le Pen ugyanis, bár a ködösítés sem idegen tőle,  Mon projet présidentiel című brosúrájában világosan kifejtette az ország átalakításával kapcsolatos elképzeléseit, sőt, a legfontosabbakat – François Mitterrand 110 javaslatához hasonlóan – 22 pontban is összefoglalta. A terv, ami a két dokumentumból kirajzolódik, ijesztő „az emberi jogok hazájára” nézve. Marine Le Pen idegengyűlölő és tekintélyelvű elnöki programja megvalósulása esetén kiírná Franciaországot az európai demokráciák közösségéből.

Tovább

Tovább

Éric Zemmour – aki ellen egyszerre három bírósági eljárás is folyamatban van1 – nagy gondot fordít arra, hogy értelmiségiként jelenjen meg a francia közéletben; mivel tisztában van a történelem ideológiai jelentőségével, könyveiben és beszédjeiben nemcsak tág teret ad a történelmi fejtegetéseknek és referenciáknak, de hivalkodik is a múlt beható ismeretével. Csakhogy ő – Klodvigtól és IX. (Szent) Lajostól egészen Pétain marsallig – olyan erősen idealizált „nemzeti regényt” állít szembe a szaktörténészek munkáival, amely tele tévedéssel és rosszhiszemű átértelmezéssel. Zemmour nem ismeri a történelmi kútfőket, megvetéssel beszél a hivatásos történészekről, és miközben eltorzítja, sőt meg is hamisítja a történelmet, a múltat összeesküvést sejtető politikai víziójának szolgálatába állítja.

Tovább
Élet és Irodalom 2024