Az élet a történelem tanítómestere
Hahn István professzor élete vége felé írt egy cikket, amelyben bizonyította, hogy ahol a Római Birodalom valamilyen formában megjelent, ott mind a mai napig maradt valami nyoma az általa létrehozott civilizatorikus rendnek, az utaknak, a közlekedési hálózatnak, a városi térszerveződésnek, a vízellátásnak és egyáltalán az urbánus civilizációnak. Mi is a Római Birodalom örökségében élünk.
Hány óra?
Garaczi László: Wünsch híd (Egy lemur vallomásai). Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2015. 150 oldal, 2990 Ft
A lemur-sorozat előző, harmadik kötetének, az Arc és hátraarc című kiváló regénynek a 161. oldaláról idézem a kedvenc mondatomat: „Leszereltek, elvesztettem a szüzességem, és még csak fél négy.” Azóta eltelt öt év – és egy fél óra. „Délután négykor olyan az abszint, mint a harmadik kívánság, mindenképp teljesül” – olvasom most a 66. oldalon. A remekül sikerült borítón is minden óra négyet mutat. Ugyanakkor a kötet alcíméből feltűnően hiányzik egy szám. Éppen a négyes szám. Az eddigi részeket – Mintha élnél (1995), Pompásan buszozunk!(1998), Arc és hátraarc (2010) – Egy lemur vallomásai 1-2-3. alcímmel adja meg a hátsó fülszöveg. Miért nem jelzi ez a kiadás, hogy a negyedik kötetet tartjuk a kezünkben? – kérdeztem naivan, mikor először a kezembe vettem.
Formák mestere
Darvasi Ferenc: Köztünk vagy. Beszélgetések Mándy Ivánról. Corvina Kiadó, Budapest, 2015. 293 oldal, 2990 Ft
Mándy nem reprezentatív alkat, nem nagy dolgokra figyel, éppen a semmi kis ügyekből épít korszakos műveket. Nagy formátumú író, aki kis tétekben játszik, mert nem akar semmit. Redukál, lebont. Ezt viszont nagyon is akarja, mégiscsak. Következetesen nem nagyszabású világot láttat, mondhatni: nem egy Goethe. Inkább Beckett rokona. Meg Tandorié. Még a kis formát, a novellát is radikálisan leépíti, szétírja. „Ő a kis formák nagy mestere” (91.) – mondja másik nagy rokona, Kántor, és talán ez a legjobb megfogalmazás.
„Lám csak, azért voltak nekünk élményeink”
Jász Attila: Csendes Toll utazik. Kortárs Kiadó, Budapest, 2015. 168 oldal, 2500 Ft
Csak mi tudjuk, hogy hiába
Kollár-Klemencz László: Miért távolodnak a dolgok? Új természetírások. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2015. 196 oldal, 2990 Ft
Laza olvasat
Bazsányi Sándor: „Ez tréfa?” Kosztolányi Dezső Esti Kornéljáról. Esszéfüzér. Kalligram Kiadó, Pozsony, 2015. 272 oldal, 3000 Ft
„A szeretet kivénül a házból”
Az ÉS könyve júliusban - Györe Balázs: Halálom után eltüzelni! Regény. Kalligram Kiadó, Pozsony, 2015. 252 oldal, 3000 Ft
Varázsház
(Rádiószínház – Összeállította: Tolnai Ottó, Kossuth, június 29.– július 3. 13.00–13.30)
„Nagy lófaszt a tankokra”
Danyi Zoltán: A dögeltakarító. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2015. 258 oldal, 2990 Ft