Károlyi Csaba

Kemény Zsófi: Rabok tovább. Jelenkor Kiadó, Budapest, 2017, 280 oldal, 3299 Ft

Az olvasó megteheti, hogy young adult regényként olvassa a művet. (Mint ahogy választhat más típusú műfajokat is, melyeket – joggal – ráaggathat: disztópia, politikai szatíra, fejlődésregény, gendertudatos romantikus regény, forradalmi regény vagy egyetemistaregény.) Ha azonban a kiadó bedobta a mélyvízbe a könyvet, magyarul ha a Rabok tovább egy pályán játszik a magyar irodalom bármely alkotásával, akkor nem lehet az életkorra hivatkozó műfajra mutatva elnézőbben kezelni. Tehát nem helyes szerintem azt mondani, hogy ezt a könyvet elvileg sem lehet összemérni Orwellel vagy Garaczival vagy Grecsóval, mert ez nem érett felnőtt irodalom, hanem fiatal felnőtt irodalom. Az életkor különben is kétféleképpen jöhet számításba: vannak az irodalomba fiatalon betörők (a tizenéves Rimbaudtól a Werther huszonéves írójáig), és vannak szerzők, akik egész életükben „ifjúsági” műveket írnak. Kemény Zsófi nem az utóbbiak közé fog tartozni, gondolom.

Tovább

Bódi Attila 47 évesen jelentette meg első könyvét, rögtön egy regényt. Nem volt eddig ismert az irodalmi életben, nem tűnt fel, hogy publikált volna korábban. Mint a fülszövegből megtudjuk, 1990-ben Románia „legfiatalabb vállalkozója” volt, később kulturális szervező, mecénás, producer, 2006 óta Magyarországon él. Nem könnyű az üzleti világból az irodalomba megérkezni. Gyanús lehet az ilyen szerző. Önmagában az is szokatlan, ha valaki ennyire későn kezd regényt írni, bár többek közt Theodor Fontane is későn kezdte (igaz, ő korábban már sok mást írt), első elbeszélő műve majd’ ötven éves korában, fő műve, az Effie Briest közel hetven éves korában jelent meg. Csak mondom.

Tovább

(Utópia. Neuman Gábor műsora, Klubrádió, kedd, 19.00–20.00)

Ez a beszélgetés jó példa arra, hogy az érdekes interjúalany érvényesül akkor is, ha a riporter állandóan közbevág. Sőt, éppen a közbevágásokat kihasználva válhat még gazdagabbá, árnyaltabbá a gondolatmenete. Neuman idegesítő habitusa ez alkalommal véletlenül jót tett a műsornak. Izgalmas csörte volt. De félreértés ne essék: a beszélgetés nem Neuman miatt, hanem Galántai miatt volt jó.

Tovább

(Popfilter. Beszélgetések a popkultúráról. Csepelyi Adrienn műsora, Klubrádió, szerda 15.00–16.00)

A Popfilter úgy beszél populáris témákról, hogy nem válik olcsóvá, nem vicceskedik, nem okoskodik. Kíváncsian boncolgatja a jelenségeket, élvezettel keresgéli a kapcsolódásokat. Közben pedig számos olyan dologra hívja fel a figyelmünket, amelyek mellett általában szó nélkül elmegyünk. És határozottan azt állítja, hogy a populáris kultúra – kultúra. Tetszik, nem tetszik, kultúránk szerves része mindaz, ami az autóversenyek, a rap vagy a „szórakoztató irodalom” világához kapcsolódik.

Tovább

Grendel Lajos: Bukott angyalok. Kalligram Polgári Társulás, Dunaszerdahely – Kalligram Könyv- és Lapkiadó Kft., Pozsony, 2017, 208 oldal, 2900 Ft

Ez a regény nem kevesebbre vállalkozik, mint hogy számot vessen nemcsak a szabadság mibenlétével, hanem a bűnös-áldozat viszonnyal is, sőt, a történelmi bűnökkel és tragédiákkal, mégpedig egyszerű, mondhatni banális sorsokon keresztül, melyek néha mégis irracionálisak. Szembesülünk azzal, hogy vajon mit tehetett az ember a különböző történelmi helyzetekben, a háború, a diktatúra vagy történetesen a demokratikus berendezkedés ilyen-olyan személyesen megélt határhelyzeteiben. Bukott angyalok vagyunk-e valamennyien, vagy nem egyformán vagyunk bukottak, és nem egyformán vagyunk angyalok se?

Tovább

Tovább

(Értsünk szót! Parászka Boróka műsora minden hétköznap, román idő szerint 18–19 óra közt, marosvasarhelyiradio.ro)

Parászka hozzáállása egyértelmű. Alapszavai: szabadságjogok, transzparencia, elfogadás, szolidaritás, megértés. Értsünk szót, mondja műsorának címe. Ha utánamegy annak, lenyúlták-e fideszes körök a Székely Fesztivált, megkérdezi mindkét felet. Ugyanígy jár el a CEU ügyében is.

Tovább

Tóth Krisztina: Párducpompa. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2017, 208 oldal, 3299 Ft

A tárca mint újságműfaj mindig is elsősorban a hétköznapi társadalmi jelenségekre figyelt. Tóth Krisztina remekül viszi tovább ezt a hagyományt, a szolidaritás és a részvét tradíciójával együtt, de leereszkedés nélkül. Kitűnik a mai mezőnyből színvonalával is, rendszerességével is. Szociális érzékenysége és a megértés finomsága Kácsor Zsolttal rokonítja. A női szerepek, élethelyzetek kendőzetlen megmutatása Szabó T. Annával. Az eszköztelensége, a póztalansága, az artisztikumtól való tartózkodása ugyanakkor ellentéte mindannak, amit Szív Ernő képvisel. Négy kiemelkedő tárcaírói gyakorlat, négy különböző út. A marginális figurák, a különféle társadalmi típusok megrajzolásában azonban hasonlóak: a jó tárcában végső soron mindig mindenki idegen, hiszen hozzánk képest mindenki más, de minden idegen megérthető, szerethető, sőt szép.

Tovább

Szép versek 2017

Körkép 2017

Marianna D. Birnbaum–Esterházy Péter: Esterházy-kalauz

Nádas Péter: Párhuzamos olvasókönyv

Mészöly Miklós: Az atléta halála

Tovább

Kemény István: Lúdbőr. Esszék. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2017, 220 oldal, 3299 Ft

Az első írás a címlapon lévő fotóról szól, mely 1989. október 23-án készült. Kérdés, mi történt azóta. Erről beszélnek az esszék. Mindig tárgyszerűek és mindig személyesek. Néha két évszám szerepel alattuk. A szerző átírta, pontosította őket. Nemcsak akkor, ha politikáról van szó, hanem akkor is, ha költészetről. Igazából a két dolog nem válik szét: az, aki itt a világot szemléli, egységben lát. A saját életét a korral és a történelemmel együtt, a költészetet a magánéletével és a világgal együtt. Egyetlen trükkje van: azt mondja, amit gondol. Ha tanácstalan, ha kétségei vannak, azt mondja. Ha valamit biztosan tud, akkor azt. Van-e szükség a „magas” irodalomra, és van-e szükség őrá, ezt egyszerre kérdezi. És hogy mindketten, a magas irodalom meg ő – elitizmussal kompenzálják a kétségeiket, közli félszegen. Ám ha valamiben biztos, akkor sem habozik: „egy dolog azért van, amit tényleg biztosan tudok: azt, hogy ki az igazi költő”. (161.) A legszebb, hogy ezek után van képe azt is leírni: „Igazi nagy költő szeretnék lenni.” (163.) Emelem kalapom. Egyébként ebben a remek esszében, A költészet megkopasztása címűben van egy lenyűgöző gondolatsor a modernizmus szemszögéből Odüsszeuszról és a szirének énekéről.

Tovább

(Belső közlés, Klubrádió, hétfő este 8–9)

Az írók megszólításának tradicionálisan az volna hazánkban a funkciója, hogy szembesítsenek bennünket az életünkkel. A Kossuth rádiónak mindez közszolgálati és hazafias kötelessége volna, de ezt hagyjuk. (…) A Klubrádió viszont ebben a tekintetben is átvesz közszolgálati feladatot, műsoraiban teret ad a kortárs kultúrának. A magaskultúra is egyfajta elithez tartozik, ám egy ország nem lehet meg nélküle, miként egészség nélkül sem. Húzóágazat, melyről a polgári társadalom nem mondhatna le.

Tovább

Gabriel García Márquez: Utazás Kelet-Európában (1957). Fordította Székács Vera, Scholz László. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2017, 173 oldal, 3290 Ft

Gabo 1945-től, nagyjából 18 éves korától írt újságcikkeket, fiatalon kolumnistája lett az El Heraldonak, Kolumbia egyik legnagyobb napilapjának, saját véleményrovata volt. Már jelentős újságíróként 1955-ben Rómában és Párizsban töltött hosszabb időt, majd ezután jutott el Európa számos helyére. Így érkezett el 1957-ben a keleti blokkba – mint meggyőződéses baloldali, aki igen kíváncsi volt mindarra, ami itt történt, ám miközben következetes kritikusa volt a nyugati világnak, a keleti világot is kritikusan szemlélte. Nem is viselkedhetett másként az, akinek volt szeme. Ugyanakkor kommunistaként azt a kérdést is föl kellett tennie: kommunisták-e egyáltalán ezek a szovjet blokkban hatalomra jutott „eszmetársai”. Vérbeli riporter volt: mindent megfigyelt, az emberek érdekelték, a hivatalos programokról mindig meglógott, hogy a villamoson, a kocsmában, a mulatókban és a házibulikban ismerkedhessen azokkal, akik a hivatalos vendéglátók helyett elmondták, megmutatták neki, hol is van éppen. A „kolumbiai vendég” nem volt hülye. Fölfogta, hogy nincs mit enni, hogy rosszul öltözöttek az emberek. Főleg mivel fiatalon ő is vézna és rosszul öltözött volt. A keleti félelmet és a hazugságot azonban kevésbé értette. Ahonnan jött, ott mindez nagyon másként volt.

Tovább

(Irodalmi újság, Kossuth Rádió)

Van valami furcsa az egészben. Szakmailag az interjúk nagyjából rendben vannak. A témák érdekesek, a kérdezők fölkészülnek, a riportalanyok jól beszélnek. Közben az az érzésem, hogy a szakmai színvonal megléte mintha fölmentést adna az alól, hogy értelmezze ez a műsor a szakma körüli állapotokat, a szűrt levegőt, a politikai nyomást, amely évek óta – miként az országra – az irodalomra is, az egész kortárs kultúrára is nehezedik.

Tovább

Megjelent a Világló részletek, Nádas Péter memoárja, alcíme: Emléklapok egy elbeszélő életéből. A könyv alapvetően az 1942–1956 közötti évekre koncentrál, az első 14 évére annak az elbeszélő-főhősnek, aki a szerző maga. De elkalandozunk a családi emlékezetben visszafelé, a személyes emlékezetben előre is. A kezdőpont a vasárnapi ebéd az anyai nagyszülőknél, a végpont az 56-os forradalom, mindkettő életre szóló élmény. Tillai Tamás borítóján egy zátonyra futott acélhajó látható, dr. Literáti-Nagy Ferenc fotója. De vajon szimbolizál-e valamit ez a megfeneklett hajó? Mikor a legutóbbi regény, a Párhuzamos történetek motívumainak az önéletrajzhoz való viszonyát firtattam egy interjúban (Mindig más történik, ÉS, 2005/44., nov. 4.), akkor beszélgetőtársam azt mondta, talán egyszer megírja az önéletrajzát, „hogy látható legyen a különbség a realitás és a fikció között”. Most végre jól látható. Új művében most valóban a saját életéről van szó. Olyan izgalmas, olyan sokrétegű, olyan artisztikus, mint egy Nádas-regény.

Tovább

Nádasdy Ádám: Nyírj a hajamba. Versek 2009-2017. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2017, 54 oldal, 2490 Ft

„Nádasdy Ádám költészete maga a par excellence szerelmi költészet” – írta Margócsy István 1995-ben A bőr és a napszakok kapcsán – „oly költészet, melyet semmi más nem érdekel és érint meg, csak a szerelem.” (2000, 1995.7.) Margócsy akkor még nem írta, hogy ez a szerelem férfiszerelem, Nádasdy coming out-ja, 1996-ban volt (egy fotókiállítás megnyitóján), illetve nagyobb nyilvánosság előtt 1998-ban (Mihancsik Zsófia Beszélő-beli interjújában). Első két kötetének verseit akár úgy is olvashattuk, mint amelyekben a heteroszexuális szerelem jelenik meg. Bár a figyelmes olvasó már az 1984-es első kötet, a Komolyabb versek egyes darabjaiban vastagon gyanút foghatott (Olvasói levél, Ismerem én a nyugalmat, Curtius, Bosszú, Megint a zongora). Mióta azonban ez a titok már nem titok, egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a szerelem egy és oszthatatlan. Nem az az igazán érdekes, hogy ki kibe, ki kivel, ki milyenformán. Hanem az, hogy mindez egyáltalán hogyan lehetséges. Mi az, ami hajt előre, és hova. És mit is kéne erről tulajdonképpen eldalolni. A titok maga az érzet. Az érzet viszont nem mondható el. Körüljárni lehet csak, nem a szerelmesben van, nem is a másikban, hanem a viszonyokon keresztül mutatkozik meg, a dologban, a jelenségben magában. Ez a platonikus szerelemfelfogás nemektől független. Itt mégis ad neki egy sajátos ízt a homoszexualitás.

Tovább

(Macifröccs, Klubrádió)

A fiatalabb hallgatókat máshogy lehetne megnyerni: a lendületesebb műsorokkal. Szerencsésen egybeesik a struktúra átalakítása azzal, hogy a politikában új szelek fújnak. Bolgár, miközben 16-án kicsit fáradtan kérdezte Botka Lászlót és 17-én Karácsony Gergelyt, 14-én annál izgalmasabban kérdezte Orosz Annát és Pottyondy Edinát, a Momentum elnökségi tagjait, lehetőséget adva a nagyrészt idősebb betelefonálóknak arra, hogy a fiatalokkal párbeszédet folytassanak. Új helyzet van. A „Hadd szóljon!” hívószót kiegészítették ezzel: „más hangok, más megoldások, más nézőpontok, más ízek”. Az irány jó.

Tovább

(Aréna, Inforádió)

Ügyek vannak, nem »szekértáborok«. A haza üdve, a jog, a demokrácia érvényesítése, a tisztesség, a racionális gondolkodás, a közjó érvényesítése a mindennapi életben – mondjuk erre is épülhetne a politika. Kéne egy kis remény. Jó, tudom, várjuk ki a végét. De mért ne beszélhetnénk egyszer úgy, mintha el tudnánk képzelni, hogy élhetnénk akár normális országban is?

Az Inforádió pedig eldönthetné, hogy tárgyilagos vagy kormánypárti szeretne-e lenni.

Tovább

Holmi 1989–2014. Antológia II. Esszék, dokumentumok. Vá­lo­gatták a Holmi szerkesztői: Réz Pál főszerkesztő, Radnóti Sán­dor, Szalai Júlia, Várady Szabolcs, Voszka Éva, Závada Pál. Libri Ki­­adó, Budapest, 2016, 758 oldal, 6999 Ft

Szerintem a Holmiban fontosabbak voltak az esszék és a dokumentumok (és a kritikák!), mint a szépirodalmi szövegek. A legprogresszívebb, legizgalmasabb szépirodalmi folyóirat 1989 előtt is, 1989-2014 között is, kicsit meginogva, de a Jelenkor volt, és ma is az. De működése idején a humán kultúra egészének legfontosabb fóruma a Holmi volt. Az esszék közel sem csak irodalomról szóltak, bár talán a legmegbízhatóbb és legkiszámíthatóbb írások mégis arról. Ugyanakkor ennyi kiváló filozófiai, képzőművészeti, zenei, nyelvészeti, történelmi, filológiai, szociológiai, kultúrtörténeti tanulmány egyik irodalmi folyóiratban sem volt. Másmilyenben sem. A fülszöveg megfogalmazásával: esszék a művelt nagyközönségnek.

Tovább

Rácz Péter: (...) De előbb hadd mondjam, mi az alapvető bajom az egésszel. Az, hogy, és csak egyszer fogom ezt a kifejezést kimondani, ez a mágikus realizmus, melyet több kritika emleget, olyan hidegen hagyott engem, mint a jégcsap, az ebben vélt vagy ebbe belelátni próbált jelleg. Fantasztikum van a műben, de erről eszembe jutott a múltkori ÉS-ben Takáts József Az Ariosto-dobbantó című tanulmánya [ÉS, 2017/7., febr. 17.], melyben idézi Karátson Endrét, aki azt mondja, hogy a fantasztikumnak valahogy nincsen hagyománya a magyar irodalomban, valahogy az írók és az olvasók széjjel akarják választani a valóságosat és a fantasztikusat, valamiféle józanság okán. Itt is ezt tapasztalom, hogy Bencsik Orsolya csak próbálkozik fantasztikumot beleerőszakolni ebbe a könyvbe. Rögtön az első oldalon a nagytata kisdisznókat ellik. Igazán csak alkérdés, hogy mért nem akkor már a nagymama, de így sikerült, így is lehetne jó. A végefele előjönnek megint az állattá vált emberek, azonban egy percig nem tudom elhinni egyetlen szavát sem. Ezek csak simán beleírt dolgok. Nem ragad magával. A szöveg ugyan valóban rendkívül bonyolult, ahogy Tibor mondta, de csak azért, mert rendkívül kusza. Én blogregénynek nevezném ezt. Számos recept van benne, ennek nagyon örülünk, bár eddig is tudtam például palacsintát csinálni. Azonban annyi laposság, annyi irodalmi akarnokság fordul elő benne, hogy egyszerűen nem tudtam élvezni. Vannak témák, amelyeket ugyan megpendít, például azzal kacérkodik, hogy a szerbiai sertésvágóhidak természetrajzát megírja, felcsillant a szemem, de aztán szó nincs erről. Aztán azt mondja, hogy őt a rosszfiúk, a csúnya, harmincas, kevésbé okos szerb fiatalemberek érdeklik, megint felcsillant a szemem, de aztán ez se lesz érdekes (...).

Tovább

(Esti hídfő, Lánchíd Rádió)

„Csintalan Sándor január 9-én, a Kakuk György újságíróra és DK-s politikusra (!) emlékező műsor elején így köszönt: „Jó estét, magyarok! Magyarul tudók, magyarul értők, magyarul beszélő és érző svábok, görögök, tótok, szerbek, zsidók, sok szeretettel köszöntök mindenkit, lányok, fiúk, hölgyek, urak!” Na, erre varrjon gombot a jelenlegi jobb- meg baloldali közönség.”

Tovább
Élet és Irodalom 2025