Attila mester tanításai
A MESTER SZÍNRE LÉP
Miről ismerni meg a Mestert?
Hogy elfogadod annak.
A TANÍTÁS MÓDJA
Van, aki párbeszédekben mondja el a bölcsességét, mint Konfuciusz vagy Szókratész, van, akinek nincs kivel beszélgetnie, mert senki se akar tanítványnak állni a megváltozott időkre hivatkozva, ezért inkább verset ír.
A TUDÁS ELREJTÉSE
A Mester versekben rejtette el bölcsességeit és párbeszédeit. És azt a szándékát, hogy nem középiskolás fokon tanítsa azokat, akik egyáltalán nem akarnak tanítványok lenni.
Vízmérgezést kapni
Nincs is nagy sor. Inkább csavaros kannában viszem a vizet, a nyitott vödörből kilötyög. Tíz óra sincs, tűrhető az idő. Ilyenkor már nem jellemző a reggeli 35 fok. December van. Bár én a meleget is szeretem. Lüktet a homlokom, belülről dobolnak rajta. Kik? A meleg angyalai. Az az igazi nyár.
Öt perc alatt a pénztárhoz érek. Sajnos a barátságtalan fiatal nő van szolgálatban, nem állja az öregeket. Pedig csak kilencven vagyok. Ő se lehet kevesebb ötvennél. Ha nem ilyen jó az egészségügy, rég nem élnék. De legalább pár éve már biztosan nem.
Száz sor
► Kőrizs Imre: Szárnyalni gyalog. A félhosszú vers poétikája. Műút-könyvek, Miskolc, 2023, 246 oldal, 3500 Ft
A könyv alapján úgy fest, hogy a vers létezése, olvasása és megértése ad értelmet szerzőnk életének. Fontos szenvedély és fontos önépítő módszer. Sokaknak el kéne tanulniuk tőle. Könyve épp a versimádatra való tanítás nagyszerű kísérlete. Olyan buzgó hevülettel képes beszélni az irodalomról, hogy az ember néha nem tudja követni. Ő mindent ért, és mivel érti, elmagyarázza. Elmagyaráz mindent. Utánaszámol. Összevet.
A félhosszú verset olyan fontos fogalomnak tartja, olyan különleges entitásnak, hogy egy pillanatban egyenesen azt kérdezi, „lehetséges-e egyáltalán rossz félhosszú vers?”
Az üstökös látogatása
Az én történetem nem más, mint a könyveim története. Az elsőt a szüleimtől kaptam. Nem véletlen, az embernek milyen könyvei vannak. A könyvek nagy része nem maradt fönn. Ez egy verseskötet.
A vers a legnagyképűbb iromány. Vagy a legszerényebb? Alig igényel helyet. Akkor szerény. Pár betű miatt egy egész oldalt elfoglal. Akkor nagyképű. A verseskötet címe: Nemet mondani. 2024-ből. (A helyzet az, fogalmunk sincs, milyen évet írunk. Az idő bizonytalan, számolatlan, de talán jobb is így.) Meglehetősen viseltes állapotban van, gyűrött, koszos, szakadozott. Lapjai megsárgultak, itt-ott véres ujjnyomok tarkítják, de a szöveg kiolvasható – annak, aki tud olvasni. Mért pont nemet mondani? Mire?
Ex libris
Rainer Maria Rilke: Csillagközi évek
Rainer Maria Rilke: Tér és csillagok
Rainer Maria Rilke: Ezer láthatatlan
Halmai Tamás: Miért Rilke?
Beszélgetés Báthori Csabával
-------------------------------------------------------------------------------
A vascsövek zenéje
Nemrég költöztem új lakásba, egy hatvanas években épült, a maga idejében luxusnak szánt bérházba. Mai szemmel szinte lakhatatlan kis lyukakból áll, tény, hogy mikor új volt, rendőröknek, katonáknak osztották ki ezeket, szolgálati lakásként. A rendőrállam után persze mindig nagy a nosztalgia. A rendőröket mifelénk mindenki szereti, bár szavakban mindenki utálja, a rendőr folyton mentegetőzik, és azt mondja, hogy ő nem olyan, amikor nyilvánvaló, hogy olyan, mert a rendőr pont olyan, mentegetőzik, és azt mondja, hogy nem olyan. Hát én sem olyan vagyok, rendőr se vagyok, sok örömem sincs a világban, sok bánatom sincs a túlvilágban.
Egy nemzedék kudarcai
A szilveszteri turnus vendégeként fordultam meg újra Szigligeten. Ennek a turnusnak a hagyományába beletartozik, hogy Szilveszter estéjén furcsa, groteszk műsorral szórakoztatják egymást a baráti viszonyban levő írók, művészek, beutaltak – ki minek tekinti magát, és kit minek tekintenek mások. Arra gondoltam, hogy jó költők rossz verseiről fogok beszélni, de amikor jó költők köteteit kezdtem lapozgatni, ha itt-ott találtam is hibát, a jó költők verseit nem tudtam rossznak minősíteni, mert hibáik ellenére vagy épp azok révén felismerhető volt a hangjuk, az egyéniség, a művészi talentum, a tehetség, akár a zsenialitás is. Márpedig ahol a zsenialitás csak egy pillanatra is felcsillan, nem beszélhetünk rossz versről.
Hát kénytelen voltam megfordítani az ötletet, és rossz költők jó verseire igyekeztem bukkanni a könyvtárban.




