Báron György

 (The Beatles: Get Back. Angol–amerikai–új-zélandi film. Rendező: Peter Jackson.)

Nem tudni, mi és milyen alapon került be a kétórás moziverzióba (a hét és fél órás tévésorozatba nyilván sokkal több), de belőle nagyon kevés derül ki a Beatles titkáról. Talán azért, mert nincs titok, épp ez a Fab Four lényege. Hogy minden tiszta és egyszerű, ez tükröződik a muzsikájukban. Kézbe veszik a gitárt, odalépnek a mikrofonhoz, s olyan természetesen születik meg a dal, mint a tiszta hangú, romlatlan gyerekek ajkán. Nincs mellényúlás, rontás, konfliktus, erre mintha alkatilag képtelenek volnának.

Tovább

(Il Cinema Ritrovato, Bologna, 2022 jún. 25. júl. 3.)

Bologna, amely az európai kultúra és oktatás egyik bölcsője, az újrafelfedezett mozi ideális helyszíne. Nemcsak a filmek mások itt, hanem a fesztiválnépség is. Mozis kutatóhelyekről, archívumokból, egyetemekről, laborokból érkeztek – közülük az egyik legismertebb épp a Cineteca di Bologna –, szelíd, kedves arcok, akik őszintén örülnek egy-egy szépen felújított Bunuel-, Sirk-, von Stroheim-, Renoir- vagy Murnau-klasszikusnak, s vitatják meg délelőttönként a restaurálás művészi és etikai problémáit.

Tovább

(21. Transilvania International Film Festival. Kolozsvár, jun. 17–26.)

Száz év után Kolozsvár ismét felkerült a nemzetközi filmművészet térképére mint a régió egyik legizgalmasabb filmes találkozójának barátságos otthona. Az idén a két díszvendég Lengyelország és Izrael volt, ám számunkra fontosabb, mert példaértékű, az immár hagyományos Magyar Napok visszatérő rendezvénye.

Tovább

(Quo vadis, Aida?, boszniai–osztrák–román–holland–német–lengyel–francia–norvég–török film. Rendező: Jasmila Žbanić)

Srebrenica ma Mariupol és a földdel egyenlővé tett, ártatlan civilek temetőjévé vált többi ukrán település, amelyeknek – akárcsak korábban Srebrenicáét – most tanuljuk a nevét. Nacionalista tébolytól fertőzött térségünkben időről időre – ahogy a költő írja – megőrül a Sátán. A civilizált világ döbbenten figyeli ismét, mi történik a kapuinál, s ezúttal is tehetetlen. Többek között erről szól Jasmila Žbanić filmje.

Tovább

(6. Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál. Szeged, május 24–28.)

Szeged egyike a világ kevés számú operatőr fesztiváljainak – magam mindössze négyről tudok –, s mivel a világfesztiválok zsűrijei a képek mestereivel nem foglalkoznak, csak itt kerülhetnek a figyelem középpontjába. Nagy volt ezért az érdeklődés, négyszáz nevezésből került ki a negyvennél több versenyfilm, mellettük információs programok, speciális vetítések, köztük Jancsó, Mészáros Márta, Pálfi György munkájáé a zsúfolt Széchenyi téren.

Tovább

(Katinka. Magyar dokumentumfilm. Rendező: Pálinkás Norbert.)

Ennyiben egy kivételes nő története a Katinka, aki mindent megnyer, amit lehet, ám már másfajta célok érdeklik. A mágikus hatású Shane Tusup után egy feltétlenül szerető, nem követelő partner, egy ház, egy kert, egy barátságos kutya, utazások olyan helyekre, ahol nem csak szállodai szobákat és uszodákat lát, ahol nyugodtan élvezheti a tájat, és nem kell a másnapi versenyre gondolnia. A film egy asszony felnövéstörténete, öntudatra ébredése, aki immár nem akar sem másoknak, sem a szerepének megfelelni, csak önmagának.

Tovább

(A munkászubbony. Magyar némafilm. Rendező: Bródy István. Főszereplő: Hegedűs Gyula. 1914–2022. Az idézetekért és az adatokért köszönet illeti a hangosfilm.hu-t és Kurutz Mártont, a Filmarchívum kutatóját.)

A magyar nézők számára igazi csemege Hegedűs Gyula játéka, aki A táncz mellett mindössze két filmben szerepelt, közülük csak A munkászubbony maradt fent. A szereposztás érdekessége, hogy filmbéli asszonyát második felesége, Hegedűsné Berzétey Ilona játssza, a cigány lány szerepében az ünnepelt Puccini-énekesnő, Szamosi Elza látható. Hegedűs Gyula a filmvásznon is elementárisan nagy színész, akit, ismervén legendás orgánumát, csak 1931-es halála akadályozott meg abban, hogy Csortoshoz, Somlayhoz hasonlóan az újraéledő magyar hangosfilm sztárja legyen.

Tovább

(Licorice Pizza. Amerikai film. Rendező-forgatókönyvíró: Paul Thomas Anderson)

Paul Thomas Anderson ezekben a rövid jelenetekben erősebb, mint a történetmesélésben; nem véletlenül a mozaikokból építkező Magnóliák a legjobb filmje. A Licorice Pizza mélyebb és sekélyesebb epizódjainak dramaturgiai kanyarjaiban a sztori darabjaira esik szét.

Tovább

Tovább

(Bergman szigete. Francia–belga–svéd–német–mexikói film. Forgatókönyvíró-rendező: Mia Hansen-Løve.)                        

Igazából nem a sztorikkal lenne a gond, hanem azzal, hogy, Fårö ide vagy oda, hiányzik belőlük mindenfajta mélység és eredetiség. A kapcsolatoknak nincs igazi tétjük, a figurák érdektelenek (ezen az amúgy kitűnő Tim Roth sem tud segíteni), még azt a fajta könnyedséget is nélkülözik, ami egy-egy késői Woody Allen-filmet áthat és nézhetővé tesz. Kellemes film a Bergman szigete, de csak annyira, mint egy kirándulás a Fårön kanyargó sárga busszal. Nézőpontja a szafarituristáké.

Tovább

(Menekülés. Dán–svéd–norvég–francia–amerikai–szlovén–észt–spanyol–olasz–finn–angol–holland film. Rendező: Jonas Poher Rasmussen.)

Amikor ezek a sorok megjelennek, még nem tudni, a páratlan számú Oscar-jelölésből Rasmussen filmje, pontosabban Amin tragédiája, hány díjat nyer. Önmagában bizarr élmény a filmvilág nagy divatbemutatójának milliós ékszer- és ruhakölteményei között látni ezt a filmet, ezt a sorsot. Az ukrajnai vérfürdőt követő mai menekülthullám fényében különösen. Hollywood, amely mindig hajlamos volt a látványos gesztusokra, minden bizonnyal bedobja a bűnbánat csengő obulusát az ezüsttálba.

Tovább

(Melegvizek Országa. Magyar–szlovák film. Rendező-forgatókönyvíró: Igor és Ivan Buharov)

Fentebb – a magam számára is – igyekeztem összefoglalni az összefoglalhatatlant, ám Igor és Ivan Buharov filmje több ennél: nem racionális, hanem érzéki élmény. Nem állítom, hogy maradéktalanul értem, de S8-as kamerával fölvett, roncsolt, erős színekben tobzódó képeinek minden pillanatát élveztem. S alighanem ez a lényeg, elvégre az ember az összes gagyi tévésorozatot érti, csak – éppen ezért – nem élvezi. Mert nincs titka, világa, ami több a puszta sztorinál. Buharovék, szinte utolsó mohikánként, következetesen építgetik avantgárd életművüket.

Tovább

(Kopaszkutya. Magyar film. Rendező: Szomjas György. Digitálisan felújított változat.)

Időutazás a film, ugyanakkor mentes mindenfajta nosztalgiától, az volt a készítésekor, s az ma is. Ezzel a kőkemény muzsikával nem fér össze az ábrándos múltba révedés. A régi zenék és zenészek filmje a máról, rólunk szól. Mert a hivatalos kultúra árnyékában – akkor is, ha az nem annyira idiotikus, mint manapság –, búvópatakként mindig felbukkannak új és új truppok, színházban, zenében, filmben, szabadok és őszinték, nem lehet elhallgattatni őket, övék a jövő.

Tovább

(8. Budapest International Documentary Festival, 2022. január 22–30.)

Nem is az a lényeges, hogy akadnak a filmek között jobbak és gyöngébbek, a mezőny egésze az, ami mellbevágó: megrázó körkép arról, hogyan élünk ezen a bolygón. Külön-külön az alkotói megközelítés lehet politikai-szociográfiai, lélektani vagy etnográfiai, az együttes élmény metafizikai: utazás a létezés mélyére, hogy mi az ember, mi a dolga a világban, s ezt miként, jól-rosszul, többnyire rosszul, teszi.

Tovább

(Ne nézz fel! Amerikai film. Rendező-forgatókönyvíró: Adam McKay. A Netflix bemutatója.)

Ez a film rólunk szól. Ami az USA-ban riasztó jövőkép, fanyar disztópia, az mifelénk szárba szökkent valóság. Civilizációnkat igazából ez az alattomos, lopakodó veszély fenyegeti, nem a lángcsóvás üstökös. Olvasom, egy amerikai könyvesbolt tulajdonosa értesítette vevőit, hogy a fantasy-polcon található könyveket áttette a tényregények közé…

Tovább

(West Side Story. Amerikai film. Rendező: Steven Spielberg) 

Steven Spielberg vette a bátorságot, hogy szabályos remake-et készítsen a filmtörténet kultikus musicaljéből, a tíz Oscar-díjjal koronázott West Side Storyból. A fentiek alapján nehéz elképzelni, mi vehette rá erre – elvégre azt maga sem gondolhatta, hogy jobb lesz az eredetinél, valószínűleg nem is gondolta. Mivel a filmjében erre kevés magyarázatot találunk, marad az a biográfiai tény, hogy gyerekkorában ez volt a kedvenc zenés mozija, s 75 évesen, korlátlan álomgyári hatalom birtokában megengedhette magának, hogy ne csak újranézze, hanem újra is forgassa.

Tovább

(Rifkin fesztiválja. Amerikai–spanyol–olasz film. Forgatókönyvíró-rendező: Woody Allen)

Vonzások és választások, mint mindig, ezúttal szürkébben, halványabban, fáradtabban. Az idősödő filmbolondot ezúttal nem a rendező, hanem korábbi filmjei veterán epizódistája, Wallace Shawn játssza. Ám míg Woody Allenről elhittük volna, hogy még mindig képes fölkelteni egy szépséges ifjú hölgy (legalább intellektuális) érdeklődését, addig ez Shawnnak nem megy, mert belőle hiányzik az a kisugárzás, amely Woody fáradt, késői pillanataiban is pislákol még.

Tovább

(Evolúció. Magyar–német film. Rendező: Mundruczó Kornél. Forgatókönyvíró: Wéber Kata)

Mundruczó, akárcsak előző filmjében, most is – aligha függetlenül színházi tapasztalataitól – kivételes érzékenységgel jeleníti meg a zárt terek fojtott levegőjében lejátszódó emberi drámákat. Ráadásul ezúttal a keserű humorral-öniróniával átszőtt dialógusok is fajsúlyosabbak, mint voltak a Pieces of a Womanben. Az ilyesfajta jeleneteket gyakran éri az a vád, hogy nem filmszerűek, holott sokkal erősebb képi intenzitás árad belőlük, mint a szuperfilmek nagytotáljaiból (Cassavetes vagy újabban Cristi Puiu munkássága lehet a példa erre).

Tovább

(Post Mortem. Magyar film. Rendező: Bergendy Péter)

A dramaturgiai patthelyzetben, amibe lavírozták magukat, a legrosszabb döntést hozták: a borzalmak mértéktelen fokozását. A horror és a thriller lényege a ritmus, a kivárás, a feszültség türelmes növelése, az ijesztő effektusok pontos adagolása. Kezdő filmiskolákban lehetne tanítani, hogyan csap át az egymásra következő fantasztikus jelenetek rémísztő sora a szöges ellentétébe, s válik ellenállhatatlanul nevetségessé, harsány derűt váltva ki a moziteremben.

Tovább

Tovább
Élet és Irodalom 2022