Báron György

(Kettős életek. Francia film. Forgatókönyvíró-rendező: Olivier Assayas.)

Az anyai ágon magyar származású (s nyelvünket tűrhetően beszélő) rendező nevétől nem hangos sem a filmsajtó, sem a bulvármédia – pedig korunk egyik legrokonszenvesebb és legtermékenyebb filmese. A nyolcvanas évek közepe óta huszonhárom egészestés mozit készített, díjat nyert Cannes-ban és Velencében, megkapta a Golden Globe-ot, Emmy- és Európa-díjra jelölték, olyan világsztárokkal dolgozott, mint Nick Nolte, Kristen Stewart, Isabelle Huppert, Maggie Cheung, Jean-Pierre Léaud, továbbá többször is Juliette Binoche, akinek Kieślowski és Kiarosztami után állandó alkotótársává vált.

Tovább

(Golden Apricot 16th Yerevan International Film Festival, július 7–14.)

Ezeknek az országoknak a múltját természeti katasztrófák, háborúk, öldöklések szabdalták-szabdalják szét, sok mozgókép szól ezért a túlélés módozatairól. És az élet megy tovább – az 1990-es iráni földrengésről forgatott Kiarosztami-remeklés címénél pontosabban ma sem lehet megfogalmazni a látott filmek erős üzenetét.    

Tovább

(14. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál. 11. Európai Animációs Játékfilm és TV-Film Fesztivál. Kecskemét, június 19–22.)

A legnagyobb érdeklődés, érthetően, a rövidfilmes magyar versenyprogramot kíséri. Ez az a válogatás, amely hű képet ad a magyar animációs művészet helyzetéről. Az előző két mustra a fiatal nemzedék látványos áttöréséről szólt (lásd ÉS, 2017. jún. 30.), ami elsősorban a MOME animációs műhelyének volt köszönhető. Most is a jelenlegi és extanítványok uralták a mezőnyt, ám áttörésről nem beszélhetünk, inkább stabilizálódásról, a bejárt utak folytatódásáról, s ekképp kevesebb újításról, meglepetésről.

Tovább

A Missing People több puszta felháborodásnál s abból fakadó morális gesztusnál. Tarr ebben is eredeti formaművész, aki új audio­vizuális nyelv létrehozásával kísérletezik. Bő másfél órán át hosszú, lassú fekete-fehér snitteket nézünk, vagyis az alkotói jelenlét rá jellemzően nagyon erős. Ám a három vásznon szinkronban pergő jelenetek sora több hatásos mozielőadásnál, s nem csak azért, mert nincs történetük. A fal nem a film és a társművészetek között omlik le – ez sem lenne kevés –, hanem a produkció, az elbeszélés, a kreáció és a valóság között. A művészetbarát publikum előbb úri tivornya szétdúlt terébe kerül, majd sztorik helyett valódi arcokkal, gesztusokkal szembesül, vagyis – szemben a hagyományos mozifilmekkel – a vásznon megjelenő emberek szemébe néz, pontosabban azok az övébe. Ezek a szenvedéstől barázdált arcok, a fáradt, tétova mozdulatok többet mondanak el minden kitalált és kitalálható történetnél. Miként Aranynál a bujdosó koldus nyomorúsága: „Nem mese az...”

Tovább

(3. Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál, Szeged, 2019. máj. 28.–jún. 1.)

Az idén 47 országból háromszáz nevezés érkezett, tíztagú előzsűrinek jutott a nem könnyű feladat, hogy összeállítsa a néhány tucatra szűkített versenymezőnyt. Ez az előzsűri bármely honi filmszemle tisztes nagy zsűrijének is elment volna, benne Hajdú Szabolccsal, Kardos Sándorral, Ferenczi Gáborral, Vágvölgyi B. Andrással. A tavalyihoz képest tisztult a mezőny: animációs és dokumentumfilmek már nem szerepeltek benne, maradtak a nagy- és kisjátékfilmek, továbbá az experimentális munkák.

Tovább

(Szeretlek, mint állat. Magyar film. Rendező–operatőr: Novák Erik. Forgalmazó: MozgóMozi.)                                    

Az a tény, hogy a hős, aki azonos az író-rendezővel, egy pillanatra sem látható, a legkevésbé sem öncélú stiláris játék – amúgy annak is élvezetes –, hanem azonos film alapeszméjével: létezik-e egyáltalán Erik, ez a mai Casanova, ha éppen nem csábít, vagyis létét nem hódításának tárgyai igazolják-e vissza. S bár ez, Kierkegaard óta tudjuk, komoly filozófiai probléma, azért ne ijesszen el senkit: a Szeretlek, mint állat sodró lendületű mai mozi, benne a mi életünk díszleteire, figuráira, a lassan vénülő X-generáció gondjaira, helyzeteire, s nem mellékesen szövegeire ismerhetünk.

Tovább

(They Shall Not Grow Old. Angol–új-zélandi dokumentumfilm. Rendező: Peter Jackson.)

Olyan, mintha ma forgott volna, a legtökéletesebb képi és hangi technikával, ám alapjául eredeti háborús dokumentumfelvételek szolgáltak, vagy 200 órányi haditudósítás, amelyből a rendező kiválogatta, kronológiai rendbe rakta és összevágta a filmjét. Az igazi újdonság nem a gondos felújítás-szerkesztés, hanem az anyag kezelése, amellyel mai filmnyelven szólaltatta meg az eseményeket, jelen idejűvé transzponálva a történéseket, kortársainkként mutatva meg a lövészárkokban készülődő, falatozó, tréfálkozó, majd harcba, halálba induló fiatalokat.

Tovább

(Eksztázis. Rendező-forgatókönyvíró: Gaspar Noé.)

A francia film fenegyereke, Gaspar Noé legújabb műve, az Eksztázis (eredeti címén: Climax), amelyet Cannes-ban ünnepeltek és díjaztak, két dologról győz meg: a „botrányrendezőként” emlegetett alkotó vizuális talentumáról s gondolati ürességéről.  Már legjobb filmjével, a Visszafordíthatatlannal is ez volt a gond. Hogy egyetlen, nem túl eredeti ötletre épült: hátulról előre elmondani a bosszútörténetet.

Tovább

(Ferenc pápa – Egy hiteles ember. Svájci–olasz–vatikáni–német–francia film. Rendező Wim Wenders.)

Fontos gondolatok ezek, egy rokonszenves, pontosan fogalmazó, bölcs ember szájából, vetíteni kéne minden iskolában és közösségben. Annak ellenére, hogy a Ferenc pápa – Egy hiteles ember nem jó film, mert Wenders annyira meghatódik hősétől, hogy nem képes közel kerülni hozzá. Ehelyett kínosan ócska, megrendezett kosztümös jeleneteket told be Assisi Szent Ferenc életéből (ha már szükségesnek látta, bevághatta volna Rossellini vagy Zeffirelli klasszikus mozidarabjának részleteit), túl sok és tolakodó a kísérőzene, s nélkülöztük volna a pápát istenítő, kezét csókolgató, könnyező tömegjelenetek egy részét is. Mert Ferenc nem csak a vatikáni szellemet újította meg, hanem másként kezeli a médiát is, mint a legtöbb távolságtartó elődje.

Tovább

(Free Solo – Mászókötél nélkül. Amerikai film. Rendező: Elisabeth Chai Vásárhelyi és Jimmy Chin.)

Nagyszerűen összerakott film a Free Solo, amelyhez nem volt elég a tökéletes technika, az is kellett, hogy készítői, Alex közeli barátai-kollégái, ne rácsodálkozzanak a tárgyukra, kívülről szemléljék, hanem maguk is mászók legyenek, szinkronban araszolgatva vele a csúcsra. Drón és könnyű kézikamera egyaránt segítette őket, hogy a nézőt útitárssá tegyék a veszélyes kalandban. Bravúros film, mondhatnánk, ha ezt nem homályosítaná el a valódi bravúr, egy átlagos külsejű, középmagas, vézna, mindig mosolygó fiatalemberé, aki a fejébe vette, hogy megmássza a megmászhatatlant. A legkevésbé sem volt érdemtelen ezért előbb a Brit, majd az Amerikai Filmakadémia díja, s az összes többi kitüntetés. Mindenesetre, paradox módon, a díjeső nem az életét kockáztató sziklamászóra hullt, hanem a filmkészítőkre.

Tovább

(Roma. Mexikói–amerikai film. Rendező-forgatókönyvíró-operatőr: Alfonso Cuarón.)

De nem a történet a lényeges itt (igaz, Kosztolányinál sem). Hanem az a sűrű élet, az a tapinthatóan anyagszerű világ, amit Cuarón a vásznon megalkot. Mert a sztori, mint a java filmeknél általában, puszta hordozóanyag, bármelyiket százféleképpen lehet elmesélni, jól és rosszul, a filmkészítés lényege, mint Tarkovszkij írta, a „teremtés”, s ezt kevés modern mozgókép példázza meggyőzőbben, mint a Roma. Nem könnyű alkotás, kell idő, amíg elragad és beránt a világába, de már az első pillanatoktól érződik, hogy megéri a fáradságot, érdemes vele menni, fokozatosan belefeledkezve a fekete-fehér képek varázsába. Ritka erény, hogy egy mindenfajta erőltetett szimbolikát mellőző realista történet ilyen természetes módon képes költői magasságokba emelkedni.

Tovább

(A kedvenc. Ír–angol–amerikai film. Rendező: Jorgosz Lantimosz.)           

A görög filmes, szemben az olyan apologetikus-nosztalgikus heritage-filmekkel, mint az Értelem és érzelem, a Büszkeség és balítélet, az Emma vagy a György király, a műfaj revízióját forgatta le. Műve nem a fájdalmasan letűnt szépségről szól, hanem a paraván takarta romlottságról. Mintaképe nem az Austen-adaptációk mozija volt, hanem az olyan, olykor csúfondáros, olykor keményen kritikus kosztümös mozgóképek, mint Kubrick Barry Lyndonja, Richardson Tom Jonesa, s mindenekelőtt Greenaway korai munkái, elsősorban A rajzoló szerződése.

Tovább

(A fegyházlelkész. Rendező: Varga Ágota. Gettó Balboa. Rendező: Bogdán Árpád. Mignon. Rendező: Oláh Kata. A létezés eufóriája. Rendező: Szabó Réka.)     

S bár nem a BIDF programjában szerepelt, ide kívánkozik Szabó Réka A létezés eufóriája című megrázóan szép munkája, amit a Holokauszt Nemzetközi Emléknapján mutattak be. Hősnője, Fahidi Éva mindennél mélyebb pokolbugyrokat járt meg, fiatal lányként túlélte Auschwitzot, ahol az egész családját megölték. Most százéves, szellemileg-fizikailag friss és gyönyörű. És táncol: egy fiatal, szépséges táncosnővel, Cuhorka Emesével duettet a színpadon.

Tovább

(Bolti tolvajok. Forgatókönyvíró-rendező: Hirokazu Kore-eda.)

Kore-eda filmje tökéletes ellentéte a hagyományos hollywoodi elbeszélési technikának. Bár izgalmas események esnek meg, elvégre akár a bolti lopásokon is izgulhatunk, s egy hollywoodi film ezeket bizonnyal a csúcsra járatná, a Bolti tolvajokból hiányoznak a drámai csúcspontok, az elbeszélés a végletekig dedramatizált. Bár a mese mindvégig a bűn körül forog, hiába keresnénk a bevált erkölcsi kapaszkodókat, nincs jó és rossz, bűnös és bűntelen. Kore-edától mi sem áll távolabb, mint a hagyományos filmkészítő morális piedesztálja, amelyről igazságot oszt (s amely ezért az ilyesfajta mozidarabokat oly könnyűekké teszi).

Tovább

(Bánom is én, ha elítél az utókor. Román film. Rendező-forgatókönyvíró: Radu Jude.)

A mű tárgya nem egyszerűen az, hogyan kezeljük a múltunkat, hanem a jelen, amelyből ez a múlt látszódik, zavarosan – időnként szándékosan összezavarva – és töredékesen.

Tovább

(Bergman – 100. Norvég–svéd film. Rendező: Jane Magnusson.)

Bergman sokat írt az életéről, ezek legtöbbje magyarul is megjelent, a Laterna Magicától a Képekig. Bennük éles viviszekcióval, kíméletlenül vall a „démonairól”, a velük való küzdelemről, amelyből a művei születtek. Nehéz ezért róla hiteles portrét készíteni, mert ami fontos volt, azt képben és írásban elmondta magáról. Az életmű súlyosságával összevetve Jane Magnusson imponálóan gazdag anyagot feldolgozó portréfilmje megmarad a felszínen – de hát Bergmanhoz képest mi nem felszínes?

Tovább

(Az Úr hangja. Magyar film. Rendező: Pálfi György.)

Pálfi nem tartozik a magyar film nagy monomániás alkotói közé. Merőben eltérő filmeket készített eddig, ám gondolkodásában mindig fölfedezhető valami meglepő frissesség, ami különleges helyet biztosít számára az új magyar filmművészetben, s generációja egyik legizgalmasabb alkotójává teszi. Ezt folytatja most Az Úr hangjával – könnyedén, játékosan beszélve a mozgókép nyelvén, s azon belül a saját, eltérő hangfekvésekben megszólaló, mégis összetéveszthetetlen hangján. 

Tovább

(Dawson City - A megfagyott város. Rendező Bill Morrison. A Verzió Filmfesztivál bemutatója.)

Ami valaha izgalom és érzelem volt a vásznon, az egy évszázaddal később fájdalmas költészetté párolódik. Az eltűnt idő himnuszává. Valahol minden régi film ezt a melankóliát sugározza – Bill Morrison műve ily módon egészen közel került a mozizás lényegéhez. A megfagyott időről szól a pompásan eltalált kísérőzene is: Alex Sommers és az izlandi Sigur Rós jégbe dermedt, éteri üvegmuzsikája.

Tovább

(Nyitva. Rendező Nagypál Orsi. X – A rendszerből törölve. Rendező Ujj Mészáros Károly. Trezor. Rendező Bergendy Péter.) 

Ami közös mindegyikben: a teljes életidegenség, a szem- és fülbántó konstruáltság. Történetek, amelyek nem a való élet, hanem a forgatókönyvírói önkény logikáját követik. Vegyük sorra.

Tovább

(Egy nap. Magyar film. Rendező: Szilágyi Zsófia.)

Bátor és eredeti munka ez, s bár a merészség nem esztétikai kategória, ebben az esetben meggyőző esztétikai következménye van: egy tökéletes pontossággal végigvitt redukcionista-minimalista filmforma. Mert az igazi kérdés, amelyen a tehetség áll vagy bukik, nem a mesében, hanem az elbeszélés formájában rejtezik: hogy az alkotó képes-e hiteles, életszerű helyzeteket teremteni – s ebben Szilágyi Zsófia érett filmművészként lép elénk.

Tovább
Élet és Irodalom 2024