Tarándszarvasok szélfújta nyoma keresztezi útját. A Pilist áttörő Duna felső kanyarján, Marótnál keltek át és tartanak mögéje, a síkság és az Ős-Tisza hómezőire, hogy Budapesttől délkeletre kikaparják a tundrazuzmókat a hótakaró alól. Távoli tömegük hullámzása maga a derűlátás. A lényeg. Egyre közelebb az erdőszél. Mamutcsorda vonul mögötte: imbolygó, hatalmas, domborodó fejpúpokról lóg le a ritkás koponyaszőr az ívelt agyarak fölé. Maga a reménytelenség. Mi köze hozzá. Egy csapat óriássakál követi a menetet. A csordáról leszakadó elöregedő vagy túl fiatal állatra lesnek. Tudják, előbb-utóbb be fog következni: mindig lesznek gyengék. Az irgalom maréknyi csapata, humanisták. A relatív időtérben minden egyszerre van. Tömbuniverzum.

Ketten egy új könyvről – Kende Tamás: Embermentés, vagyonmentés, státuszmentés 1944–1945-ben Sztehlo Gábor emlékezetében. Kronosz Kiadó, Budapest, 2023, 325 oldal, 4500 Ft

Az 1945 utáni megnyilatkozások mögött, írja a szerző, „Sztehlo egyfajta sajátos politikai PR-akcióját is sejthetjük, amelynek keretében a saját társadalmi osztályának (és benne családtagjainak) 1947-ben megrendülő helyzetén próbált segíteni. Az általa évtizedekig hirdetett »menteni a menthetőt« elv jegyében”. Ráadásul a háború után sok magára hagyott árva gyermek vergődött. Minden állami otthon megtelt. Sztehlo – amíg a pártállam 1950-ben fel nem számolta – ekkor ugyancsak a gyermekek számára létrehozta a Gaudiopolis nevű gyermekköztársaságot, a Pax otthont. Ennek területét a Weiss Manfréd család bocsátotta rendelkezésére. Sztehlo „1945-ben saját kultuszát kezdte el építeni, amikor még nem volt képes saját társadalmi osztálya, azon belül saját családja, és nem utolsósorban saját egyháza lehetséges átmentéséről lemondani. Ez az átmentés részben az 1947-től egyre inkább kibontakozó újabb rendszerváltás miatt, de nem kis mértékben a családi-egyházi és társadalmi felelősség kérdésének szőnyeg alá söprése miatt kudarcra volt ítélve”. Következésképpen a pártállam azért számolta volna föl azonnal Gaudiopolist, mert a magyar társadalom valóban súlyosan felelős volt azért, hogy több százezer zsidónak nyilvántartott polgártársát deportálhatták? Nem pedig azért, mert proletárdiktatúra volt, melytől jogosan fél mindenki, aki a nyugati, polgári demokrácia híve, de ettől még nem fasiszta. A Gaudiopolis is inkább a Weiss-tulajdon, vele a tőkésosztály helyzetének segítése lett volna? Talán az is. Na és? Kende szerint enyhítő körülmény, hogy „Sztehlo fokozatosan elidegenedett saját osztályától, családjától és intézményes egyházától is”. Az osztályharc elmélete szerint nyilván.

► Gervai András: Akiket elárult a hazájuk. Sorsokba zárt történelem. Gondolat Kiadó, ÁBTL, 2023, 342 oldal, 4400 Ft

Különleges műfajról van szó; egyszerre történelem, szociográfia, irodalom – és egy-egy szenvedéstörténet. Főszereplője például zeneszerző (Ábrahám Pál), sportoló (Petschauer Attila), színész (Jávor Pál), politikus (Nagy Ferenc), matematikus (Erdős Pál), író-forradalmár (Gáli József), diplomata (Wallenberg), de teljesen ismeretlenek is vannak. Az utóbbiak történetei a leginkább kalandosak, bizonyítva, hogy a valóság sokszor hajmeresztőbb, mint amit ki lehet találni róla. Köztük olyan családtörténetek elevenednek meg, melyek szereplői saját ostobaságuk, jelentéktelenségük okán keverednek végzetes helyzetekbe, melyektől egyébként jelentéktelen, köznapi életük fordul ki. Ismert, jelentős személyiségek életéről könnyű írni; fogódzók a tetteik, melyek miatt azt hisszük, értjük sorsuk fordulatait. A „senkik” sorsa nehezebben ábrázolható.

Fried Ilona: Egy város keresi önmagát. Trieszt, 1860–1954. Garbo Kiadó, Budapest, 2022, 328 oldal, 4790 Ft

Aki meg akarja ismerni a mai várost, annak emblematikus helyeit – a terektől a kikötőn át a kávézókig –, az a könyvet elolvasva otthon lesz, mielőtt még felkeresi. Fried műve olvasható úgy, akár egy regény, de lehet belőle csak szemelgetni, attól függően, kit mi érdekel: a városkép, az emblematikus helyei, a kultúrája, a társadalma, a mindennapi élete vagy a történelme. Szemben az óceáni kikötővárosokkal Triesztre a megkésett mediterrán jellegű modernizáció a jellemző. Forgalmának abszolút növekedése alapján 1890–1904 között Európa ötödik kikötője volt, és Magyarország számára bizonyos szempontból Fiuménál is fontosabb. A könyvből kibontakozik, ahogy ezt a szerepét ma megint kezdi betölteni.