A vászon édes tarkasága
► BIFF. 3. Budapesti Nemzetközi Filmfesztivál, október 24. – nov. 1.
Hivatásos mozibolond számára kevés szorongatóbb esemény létezik egy filmfesztiválnál. Ha nem szorongana, az annak a jele volna, hogy nem szereti a filmeket. Mert fáj minden, amit elmulaszt. Minél gazdagabb-csábítóbb a program, annál inkább, s az idei BIFF szervezői nem könnyítették meg a dolgát. Félszáz film kilenc nap alatt, párhuzamosan a Corvin négy termében – csöppet sem mellékesen: telt házakkal –, megannyi ínyenc mozidarab, egész évre bőséges muníció volna.
A hatodik parancsolat
► Párhuzamos történetek. Francia–olasz–belga–szaúdi–amerikai film. Rendező: Asghar Farhadi.
Anélkül, hogy az összes cselekményszálra kitérnénk, ennyiből is látható, hogy Farhadi a világ legegyszerűbb filmszüzséjéből az elképzelhető legbonyolultabb filmet készítette el. Őt nem a szerelem érdekelte, hanem ugyanaz, ami egész eddigi életművében: a bizonytalanság, a titok. Valóság és fikció, történés és történet kétes viszonya.
Körszex
► 10 éjszakás kaland. Magyar film. Kalmár Péter filmjét rendezte Novák Erik.
A téma maradt, a személyesség eltűnt, az indie átment campbe. Akárcsak a többi körtánc-történetben, itt is széles társadalmi tabló pörög, ringlispílként, a szemünk előtt. Roma prosti és topoligarcha, kigyúrt rasszista kidobólegény és férjét megunt luxusfeleség, gazdag papa-gyermeke, kalandvágyó diáklány, középkorú menedzser és nemátalakító műtét előtt álló hölgy, ezotériában utazó wannabe celeb és elkényeztetett topmodell – míg a végén, a játék szabályai szerint, visszakanyarodunk a kezdethez, és bezárul a kör.
Penészedés
► Földszint. Magyar–olasz film. Rendező: Reisz Gábor.
A ház így nem puszta helyszín, hanem a film abszolút főszereplője. Kívülről alig látjuk, szinte végig bent járunk, a kanyargós lépcsőfordulókban, folyosókon, a lakásokban és a sötét pincében. Egy hosszú kocsizásban – a kevés számú külső felvétel egyike – lakótelepi magasépületek betonsorát pásztázza a kamera, ám a történet nem ott, hanem egy kisebb, néhány emeletes társasházban játszódik, emeletenként két-három lakással. Ez a tér s vele a miniközösség ideális terepe a sűrített dramaturgiának.
Gyöngyök a mélyből
► 22. Cinefest. Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál, szeptember 4–12.
A Cinefest egészen mostanáig hiánypótló volt. Magyarország egyetlen nemzetközi szintű filmfesztiválja, amelyet ismernek-jegyeznek a világmezőnyben. Az idén a huszonkettedik évadjába lépett, s ezt a kivételes státust változatlanul tartja. További növekedésének egyfelől a pénzszűke, másfelől a szükséges infrastruktúra hiánya szab határt. Az állami támogatás egy ilyen színvonalú eseményhez, külföldi sztárvendégekkel, nemzetközi szervezetek zsűrijeivel, fájóan kevés, még akkor is, ha a szervezők példaadó módon támaszkodnak a város és a helyi magántőke támogatására.
A méz ára
► A mézkirály. Angol–amerikai film. Forgatókönyvíró-rendező: Andrew Patterson.
Legföljebb a főszereplő, Matthew McConaughey neve csábíthat a moziba, aki tud jól is játszani, bár erre ritkán kap esélyt. Talán most, elvégre Andrew Patterson rendező néhány éve egy merész indie-filmmel, a Határtalan éjjel tört be a független filmszcénába. Feltűnik még a veterán Kurt Russell, aki, amint várható, sétáló-szerephez jut a fináléban, akár önmaga szobra, igaz, az ő sétája beszédesebb, mint mások nagymonológja, személyiségének ólomsúlya lehúzza a vásznat, ahogy ezüstfogantyús botjával végigkopog a visszhangos termen, s hátranéz a válla mögött az ifjú hősnőre.
Szeretetre méltó lúzerek
► Helló, Haifa! Izraeli–francia film. Rendező: Anat Malz.
Az elsőfilmes Anat Malz tehetségesen, élvezetesen mesél. A másfél órás film első órájában jól bírja a tempót, s inkább a forgatókönyvnek, mint a rendezésnek róható fel, hogy a végére elfárad. A történet innen a fiatalok párkapcsolati drámájára fókuszál, amely kevésbé érdekes, mint a lakáskeresés futó epizódjai. A szálak elvarratlanok maradnak, ez nem mindig hiba (gyakran erény), ám ebben a történetben dramaturgiai bizonytalanságról árulkodik. Ezzel együtt a Helló, Haifát nem érdemtelenül választották az év izraeli filmjének – a haifai nemzetközi fesztiválon, hol másutt.
Mi, argentinok
► Argentin történetek. Argentin film. Rendező: Mariano Cohn és Gastón Duprat. Forgalmazza a Cirkofilm.
Az Argentin történetek összekötő anyaga nem az epizódok tartalmi hasonlósága, hanem az abszolút főszereplő, Guillermo Francella játéka. Tizenhat különböző alakban tűnik fel, tehetős üzletembertől érzelmes maffiózón át balfék családapáig, kisstílű nepperig, narcisztikus filmrendezőig, hülye és okos nagypapáig, tökéletes átlényegüléssel, rá sem lehet ismerni. Ilyen elképesztő átváltozást eddig csak a világsztár Cate Blanchettől láthattunk a Manifesztumban, és a zseniális Orson Wellestől az Egyszemélyes zenekarban. Kihagyhatatlan.
Füstbe ment terv
► Újratervezés. Amerikai film. Forgatókönyvíró-rendező: Max Walker-Silverman
A tájszólást, a dialektust meg lehet tanulni, de a mozgásokat, a mimikát, a gesztusrendszert nem, arra születni kell, mondhatnánk, ha O’Connor nem cáfolna ránk. Nála tősgyökeresebb jenkit rég láttunk a vásznon. Ha létezik még amerikai álom, annak ő a hőse.
A tökéletes zabkása
► Az Arany Spatula. Ausztrál–skót dokumentumfilm. Rendező: Constantine Costi. Forgalmazza a magyarhangya.
Fölségesen szórakozunk a Dylan Thomas-i, Thornton Wilder-i, Jiří Menzel-i mesebeli falu és vendégei bájos ügyködésén, miközben a szegedi Zsigmond Vilmos Filmfesztiválon díjazott remek operatőr, Dimitri Zaunders kamerájával bebarangoljuk a skót Felföld nyugalmat és békét sugárzó vadregényes tájait.
Zuhanás közben
► A gyűlölet. Francia film. Forgatókönyvíró-rendező: Mathieu Kassovitz.
A Budapest Film a harmincadik évfordulón bemutatta a film digitálisan felújított kópiáját. Újranézve A gyűlölet ma is erős élmény, mert ugyanolyan aktuális, mint elkészültekor volt. Mintha beakadt volna az időgép fogaskereke, s ugyanazt a ritmust kattogná évtizedek óta. Kassovitz, aki első filmje világsikerét követően kevésbé érdes zsánerfilmeket készített, jól látta, miért vált A gyűlölet kultmozivá, s kerül elő rendszeresen ma is.
Az almás lepény titka
► Ádám almái. Dán–német film. Forgatókönyvíró-rendező: Anders Thomas Jensen.
Nem kellene a párizsi Cinémathèque-ig, az amszterdami Eye-ig vagy a londoni BFI-ig menni jó példáért, elég elnézni a közeli Pozsonyba vagy Belgrádba, két olyan ország fővárosába, amelynek nincs hozzánk hasonlóan gazdag filmművészeti hagyománya. Nem szokásom tippeket adni kultúrpolitikusoknak, de ha be szeretnék írni magukat a magyar filmtörténetbe, állítsanak fel egy budapesti Kinematékát, vetítőtermekkel, múzeummal, kiállítóhelyiségekkel, könyvtárral, tantermekkel, barátságos kávézóval, példák fentebb.
Lassú képek
►10. Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál. Szeged, 2026. május 13–17.
Nagy, erős és kíméletlen film ez, mint az élet a közvetlen szomszédunkban. Nemcsak a fájdalmakról, a veszteségről szól, hanem az újrakezdésről is: a reményről, amit nem lehet elvenni az embertől. Remélhetően talál magyar forgalmazót, hogy minél több nézőhöz jusson el.
Álomjáték
► Otthon, édes otthon. Lengyel film. Rendező: Wojciech Smarzowski. A szeretet, ami megmarad. Izlandi film. Rendező: Hlynur Pálmason. Nem én vagyok. Magyar–kínai film. Rendező: Zhang Ge.
Talán csak a véletlen hozta úgy, hogy az utóbbi időszak filmpremierjei közül három is a mai valóság talajáról rugaszkodik el, hogy a képzelet onirikus túlpartján kössön ki. Közös bennük, hogy női történet mindegyik: az év lengyel filmjének választott Otthon, édes otthon, a Cannes-ban bemutatott, Oscarra nevezett izlandi A szeretet, ami megmarad és a magyar–kínai Nem én vagyok. Három kultúra, három fantázia- és mítoszvilág.
Hideg izzás
► Az idegen. Francia film. Rendező: François Ozon.
Viscontival ellentétben Ozon megváltoztatta a történet végét, de ez a hűtlenség inkább előnyére, mintsem hátrányára vált. A kivégzőhely a sötét dombtetőn, lábánál a gyászoló anyával, amely tekinthető álomképnek is (miként az egész filmben van valami álomszerű), a Koponyák hegyét idézi; azt az egyetlen Krisztust, akit Camus szerint megérdemlünk.



