MELLÉKLET - Betegség, halál - orvosok
Virágozzál dicső ország, / Nagyra termett náció, / S még soká ne háborgasson / A civilizáció!
Petőfi Sándor: Okatootáia (1847)
Anikó meghalt. Betegsége már a kezelés megkezdésekor gyógyíthatatlannak minősült. Az orvosok nem curatív, azaz gyógyító, hanem palliatív, vagyis a szenvedéseket enyhítő kezeléseket írtak elő. Sajnos azonban a palliatív kezelések egy része nem enyhítette, inkább tetézte a szenvedéseket. Ilyen helyzetekkel szemben nem az egyes orvos, hanem olykor maga az orvostudomány tehetetlen. A frusztrált orvos mégis úgy érzi, ha ő nem, akkor bizonnyal a beteg a hibás. Meg persze hibás az egészségügyi rendszer, az alulfinanszírozott betegellátás meg a „reform", ki tudja, hanyadik Okatootáia balsors tépte történetében. A rosszallásnak ez a hangulata tovább növeli a beteg és hozzátartozója kínos érzését a kezelések során.
Rendőr, hazudj
• Bodoky Tamás: Túlkapások. Index-könyvek
• Tarjányi Péter: Meglátni és megveretni
Mi közöm nekem 68-hoz?
A címben feltett kérdésre harminc éve, Csehszlovákia megszállásának tizedik évfordulóján Várady Szabolcs lírai választ adott. Idézem a versét:
Akkor sokat hallgattunk rádiót, ha emlékszel, / többnyire nálunk, és mindig ugyanazt a műsort / ugyanazon az adón (közben egyre kevésbé / hittük, amit korábban sem - talán ha láttunk / halvány esélyt rá), a lányok vajaskenyeret / kentek a konyhában, paprika, paradicsom / volt bőven és olcsón, csak éppen egy kicsit / fonnyadtan már: főzhettünk volna lecsót, de túl / sokan voltunk hozzá, gondold csak meg: néha / több mint húszan, abban a kis szobában!
(Rádiózás lecsószezonban)
