Egy óriáslabdán ülök, idegesen rugózok, és akkor újra eszembe jut nagyapám, azért dolgozunk, legényke, hogy ne unjuk magunkat, most ez a mondása fut át rajtam, és arra gondolok, vajon mit szólna hozzá, ha látna, hogy egy óriáslabdán pattogva csokikról írok háromszavas mondatokat, és ez nekem a munka. Nézem a fehér lapon villogó kurzort, mintha követelné, hogy pötyögjek végre valamit, Harapj rá az éhségre!, írom le, és próbálom nem hallani a velem átellenben ülő grafikus éneklését, fejhangon dudorászva kíséri a YouTube-ot, de legalább ma nem kérdez tőlem olyanokat, hogy van-e tartózkodási engedélyem, nem rosszból, csak hát ugye nem ebben az országban születtem.

Ma kemény harcok voltak az utcán, durván összecsaptak a tüntetők meg a rohamrendőrök, Buller oldalát eltalálták kővel. Az ágyán fekszik, nyöszörög és fel-felszisszen, legalább másfél tenyérnyi a véraláfutás, anyám kenegeti diklofenákkal. Jaj, Küncsöm, ez nagyon ronda, és lehet, hogy el van repedve a borda, mire Buller, ezt csinálják, bazmeg, rá se néz jóformán az ember ezekre a konrádteresekre, és már repül is a járdapiskóta, pszichopata állat az egész.