A skót kormány 2013. november végén Skócia jövője címmel 670 oldalas fehér könyvben (vagy inkább vaskos kiáltványban) tette közzé, hogyan képzeli el az Egyesült Királyságtól függetlenné váló Skóciát. A függetlenségről szóló népszavazást a kormány 2014. szeptember 18-ra tervezi, ha sikeres lesz, akkor 2016. március 24-én kiáltják ki Skócia függetlenségét. A függetlenség kivívásának célja nem a politikai, a kulturális vagy más alávetettség megszüntetése, hanem a skót identitás erősítése, valamint a nem túl jelentős vélt vagy tényleges gazdasági és szociális előnyök megszerzése. A skót identitás erősödésével nem tart lépést a függetlenség támogatottsága, ezért valószínű, hogy a függetlenségi törekvések elbuknak.

Nemzeti érdekei védelmére hivatkozva Dánia többek között azzal a megszorítással ratifikálta a maastrichti szerződést 1993 májusában, hogy kimarad a Gazdasági és Monetáris Unióból, de nem akadályozza annak létrehozását. A 2000 szeptemberében tartott referendumon elbukott az euró bevezetése. A kormány által követett gazdaságpolitika ugyanakkor összhangban van az euróövezetbe való belépés követelményeivel. Dánia helyzete sok vonatkozásban megegyezik az euróövezetet alkotó országokéval. Bár sok dán vezető szerint a szuverenitás a leghatékonyabban akkor védhető, ha az ország az euróövezet tagja, az euró bevezetése valószínűleg még sokáig nem lesz napirenden.

Az amerikai törvényhozás (a Kongresszus) két, egymással egyenrangú háza (a szenátus és a képviselőház) közötti, a republikánusok által előidézett döntéshozatali patthelyzet miatt nem fogadták el az USA következő évi költségvetését és az államadósság-plafon emelését. Emiatt nagyszámú állami intézményt kellett ideiglenesen bezárni, ami óriási károkat okoz az amerikai gazdaságnak. Az államadósság-plafon emelésének elmulasztását a gazdasági szereplők államcsődnek minősítenék, aminek nemcsak az USA, hanem az egész világgazdaság számára katasztrofális következményei lennének. A patthelyzet mögött nemcsak jogi, hanem politikai és szociológiai okok is meghúzódnak.

Az amerikai jegybank, a Fed 2013. szeptember 18-i ülésén a piaci várakozásoktól eltérően úgy döntött, hogy változatlan ütemben folytatja értékpapír-vásárlási programját. Eszerint a Fed továbbra is pénzteremtéssel, illetve ennek nyomán alacsony kamatlábakkal kívánja serkenteni a gazdaságot addig, ameddig a legfontosabb mutatószámok azt támasztják alá, hogy a GDP tartós növekedésnek indult, és ezzel összefüggésben mérséklődik a munkanélküliség. A döntésnek az amerikai és a világgazdaság többi részére gyakorolt hatásai hosszabb idő alatt bontakoznak ki. A laza monetáris környezet fennmaradása javítja a külső forrásbevonás feltételeit Magyarország számára. A kegyelmi időszaknak azonban előbb-utóbb vége lesz, és a politikai szempontoknak (a kormány bebetonozása a hatalomba, a jövő évi parlamenti választás stb.) alárendelt magyar gazdaságpolitika kénytelen lesz szembesülni a realitásokkal.

Az EU-ban csak Lengyelország GDP-je nőtt a globális pénzügyi és gazdasági válság idején. A kedvező gazdasági teljesítményt többek között a válságra jól reagáló gazdaságpolitika és a nemzeti valuta leértékelődését megengedő rugalmas árfolyamrendszer tette lehetővé. A lengyel kormány biztonsági védőhálóként igénybe vette a Nemzetközi Valutaalap rugalmas hitelkeretét, amelyből azonban nem hívott le pénzt, és további hitelfelvételt tervez a Világbanktól és az Európai Beruházási Banktól a költségvetési hiány és a szerkezeti reformok finanszírozására. A kormánynak a következő években kell a gazdasági sikerek árnyoldalaival (növekvő államadósság, szerkezeti reformok hiánya stb.) megbirkóznia, ezt a kormánypárt támogatottságának csökkenése és a parlamenti ellenzék politikája nehezíti, ami a lengyel társadalom súlyos megosztottságát is tükrözi.

Szlovénia után második volt jugoszláv köztársaságként Horvátország 2013. július 1-jén az Európai Unió 28. tagállamává vált. Bár Horvátország teljesítette a szigorú belépési kritériumokat, a csatlakozás a Nyugat-Balkán integrálására irányuló hosszú távú európai uniós stratégia részeként mégis elsősorban politikai döntés eredménye volt. Az EU elemi érdeke a Nyugat-Európa és a Közel-Kelet, illetve Észak-Afrika között elhelyezkedő térség politikai és gazdasági stabilitásának biztosítása. Ennek eszköze többek között a csatlakozás kilátásba helyezése, illetve az előfeltételként szabott megbékélés a szomszédokkal és az intézményi reformok sorozata.

Az Európai Bizottság 2013. június elején közzétett konvergenciajelentése szerint Lettország megfelel a Gazdasági és Monetáris Unióba (GMU) való belépés kritériumainak, ezért javasolta az európai uniós intézményeknek, hogy engedélyezzék az euró lettországi bevezetését 2014. január 1-jei hatállyal. Ezzel az eurózóna tagállamainak száma 18-ra nő, Észtország 2011. évi belépése után a balti köztársaságok közül Lettország másodikként lesz a GMU tagja. A lett gazdaságpolitika a pénzügyi és gazdasági válság sok szempontból sikeres kezelésével az euróbevezetés feltételeit is megteremtette (amiben néhány speciális tényező is fontos szerepet játszott). Az euróövezeti tagság nyomán javul Lettország pénzügyi stabilitása, mérséklődik pénzügyi sebezhetősége. Ennek ára azonban a termelés, a bérek és a fogyasztás zuhanása, a közszolgáltatások minőségének romlása és a társadalmi feszültségek éleződése volt. Emiatt a lett példa nem tekinthető modellértékűnek, más országokban nem vagy korlátozottan alkalmazható.

Az Európai Bizottság május végén javasolta az Európai Unió Tanácsának a magyar kormánnyal szembeni túlzottdeficit-eljárás megszüntetését. Ezzel az utolsó közvetlen külső intézményes ellenőrzés alól is kikerül a magyar gazdaságpolitika. Ünneplésre azonban nincs ok: a nemzetközi pénz- és tőkepiacok ellenőrzése fennmarad. A fegyelmezetlen költségvetési politikát, a fiskális lazítást a piacok sokkal brutálisabban büntetik, mint az európai uniós intézmények, különösen akkor, ha a globális pénzügyi-gazdasági környezet romlik.

A 2013. márciusi ciprusi pénzügyi csúcsfeszültség elmélyítette a szlovén gazdaság, azon belül különösen a bankrendszer gyengeségeit. Bár a 2007 nyarán kezdődött globális pénzügyi és gazdasági válság már korábban megkérdőjelezte az állami tulajdon jelentős súlyán alapuló, befelé forduló, a szuverenitást hangsúlyozó, sőt sok tekintetben protekcionista szlovén gazdasági modell fenntarthatóságát, az állampapír-piaci hozamok emelkedése és a fenyegető bankválság az eddigi tétova lépések helyett határozott intézkedéseket, szerkezeti reformokat tesz szükségessé. Jelenleg még nincs elegendő támpont annak a kérdésnek a megválaszolásához, hogy Szlovénia (Görögország, Írország, Portugália és Ciprus után ötödikként) rászorul-e az EU és az IMF pénzügyi segélycsomagjára.

Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank nemrégiben kinevezett elnöke 2013. április 4-én meghirdette az MNB növekedési hitelprogramját. A program átfogó célja a kis- és közepes méretű vállalatok pénzügyi-finanszírozási helyzetének javítása, ezáltal a gazdasági növekedés dinamizálása. A program összhangban van a piacgazdaság elvei­vel és törvényszerűségeivel. Nagyságrendjénél és néhány szerkezeti gyengeségénél fogva nem elegendő azonban a gazdasági növekedés dinamizálásához. Szerencse, hogy emiatt makrogazdasági kockázatai is viszonylag csekélyek.

Az államcsőd elkerülése végett a Gazdasági és Monetáris Unió (GMU) pénzügyminisztereiből álló eurócsoport egy, a kormánnyal kötött politikai megállapodás értelmében 2013. március közepén nagyon szigorú feltételek mellett európai uniós pénzügyi mentőcsomagot helyezett kilátásba Ciprusnak. Ezt mintegy önerőként kiegészítenék a hazai gazdasági szereplők megadóztatásából származó és egyéb belső források. A segély túlmutat a ciprusi problémákon, arra a Gazdasági és Monetáris Unió egyben tartása és hitelességének megőrzése érdekében van elsősorban szükség.

Miután a Nemzetközi Valutaalaptól való hitelfelvétel kútba esett, a kormány mindent megtesz azért, hogy Magyarország kikerüljön az európai uniós túlzottdeficit-eljárás alól. Erre főleg azért van szükség, hogy az európai uniós intézmények ne függesszék fel a Kohéziós Alap forrásainak folyósítását. A sok bizonytalan tényező és kockázat miatt azonban a költségvetési hiánycélok elérése kétséges. Ha mégis teljesülnének, valószínűleg akkor sem lehetne súlyos következmények nélkül lazítani a költségvetési fegyelmet.

Az utóbbi hónapokban mind több szó esik Nagy-Britannia kilépéséről az Európai Unióból. Az EU elhagyása vagy az azzal való fenyegetés sajátos politikai válasznak tekinthető a brit gazdaság és társadalom problémáira, az EU-val kapcsolatos, mind nagyobb teret nyerő fenntartásokra, valamint az Európai Uniót ért szuverén adósságválságra. A kilépés közvetlen költségei igen nagyok lennének Nagy-Britannia, kisebbek az EU számára, ezért a szakítás egyik félnek sem érdeke, de ezt a politikai (ir)racionalitás felülírhatja. A szuverenitás erősítéseként is értelmezett kilépés ára Nagy-Britannia nemzetközi gazdasági és politikai elszigetelődése és periferizálódása lenne.

Miután az EU kohéziós forrásaiból Magyarországnak előirányzott rész befagyasztásának veszélye november elején átmenetileg elhárult, a magyar kormány ráerősített az általa nem szokványosnak vagy nem ortodoxnak nevezett gazdaságpolitikára. Ezt többek között az energiaszektorban tervezett államosítások, a lakossági villamos energia és földgáz árának időleges csökkentése (feltehetően a külföldi tulajdonban lévő szolgáltatók kivéreztetésének céljából), a Takarékbank német tulajdonosának kivásárlása, a felsőoktatásban a felvételi keretszámok szűkítése és az ingyenes tanulási lehetőségek további korlátozása fémjelezte. A kormányzati gazdaságpolitika a növekvő állami szerepvállalással mindinkább államközpontúvá, sőt dirigistává válik. Mindez Magyarország világgazdasági lemaradását vetíti előre.

A jelek szerint a magyar kormány mindent megtesz azért, hogy az államháztartás hiánya jövőre is a GDP három százaléka alatt maradjon, így elkerülje az európai uniós támogatások felfüggesztését, illetve elérje a túlzottdeficit-eljárás megszüntetését. Hiteles, az államháztartás hosszú távú fenntarthatóságát szolgáló kormányzati intézkedések ezen túlmenően az IMF/EU-hitelmegállapodás feltételeit is megteremthetnék. Ehhez gyökeres gazdaságpolitikai fordulatra van szükség, amelynek viszont semmi jele. A kormányzati gazdaságpolitikai rögtönzésekkel egyelőre elkerülhetők a közvetlen csúcsfeszültségek, ennek ára viszont Magyarország további politikai elszigetelődése, gazdasági és társadalmi lemaradása, sőt periferizálódása.

A kormány ellentmondásos, nehezen követhető kommunikációt folytat a Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Unióval kötendő, 2011 novembere óta napirenden lévő hitelmegállapodásról. A lényeget érintő következtetések levonása szempontjából célravezetőbb a kormányzati érdekek, valamint a külső és a belső gazdasági helyzet elemzése. A hitel­megállapodás feltétele a jelenlegi nem szokványos gazdaságpolitika feladása, amelyre a kormány nem hajlandó. A megállapodást a külső körülmények romlása kényszerítheti ki, de a mainál sokkal súlyosabb gazdasági helyzetben. A kormány rendelkezik annyi pénzügyi forrással, hogy a 2013. évi választásokig ne kelljen megkötni a számára politikai presztízsveszteséget okozó megállapodást. Ez azonban költséges és kockázatos, a gazdasági szereplőkre nagy terheket rovó stratégia.

Az Európai Unióhoz történt csatlakozással Magyarország vállalta, hogy magára nézve kötelezőnek tartja a közösségi vívmányokat, azaz mind a közösségi joganyag átvételét és alkalmazását, mind pedig a nem jogszabályi formát öltő napi gyakorlatok, közös elvek, értékek, szokások, íratlan szabályok stb. képviseletét. A 2010-ben hivatalba lépett Fidesz–KDNP-kormány a jogállamiság kikezdésével sorozatban sérti meg a közösségi vívmányokat. Magyarország európai integrációhoz való hozzájárulását a jelek szerint a lehető legalacsonyabb szinten kívánja tartani, miközben arra törekszik, hogy minél több európai uniós forrást szerezzen meg a piacgazdaság elveit sutba dobó nem szokványos gazdaságpolitika finanszírozására. 

Bár a jelenlegi konzervatív, valamint a korábban hivatalban volt szocialista kormány egyaránt el kívánta kerülni a göröghöz, az írhez és a portugálhoz hasonló pénzügyi mentőcsomagot, 2012 júniusában Mariano Rajoy néppárti miniszterelnök mégis kénytelen volt az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap segítségét kérni a spanyol bankrendszer összeomlásának elkerüléséhez. Görögországtól és Portugáliától eltérően, viszont Írországhoz hasonlóan, Spanyolország gazdasági nehézségeinek oka nem a felelőtlen államháztartási politika, hanem a magánszféra eladósodása. Ez utóbbi fenntarthatóságát a 2007 nyarán az USA másodrendű jelzálogpiacáról indult, majd hamarosan globálissá vált pénzügyi és gazdasági válság kérdőjelezte meg. A magánszektor eladósodásában kiemelkedő szerepe volt a Gazdasági és Monetáris Unió működési sajátosságainak, amelyek hatásait felerősítette a spanyol régiók túlköltekezése.

A 2012. május 6-i parlamenti választáson a görög szavazók megvonták bizalmukat a konzervatív Új Demokrácia és a szocialista PASOK koalíciós kormányától. A választás egyben az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap által az államháztartás rendbetétele érdekében szükségesnek tartott, a két párt által képviselt megszorítások elutasításaként is felfogható. Minderre a görög gazdaság zsugorodásának ötödik évében került sor. A nagy pártokkal szembeni tiltakozó szavazatok sok kisebb párt között oszlottak meg. Mivel a parlamentbe bekerült pártok nem tudtak kormányt alakítani, június 17-én új választások lesznek. Addig fennmarad a bizonytalanság. Görögország kiválása a Gazdasági és Monetáris Unióból (GMU) öngyilkosság lenne, de következményei az EU-t is súlyosan érintenék.

François Hollande francia köztársasági elnökké választásában nem elhanyagolható szerepet játszott a válságkezelésben alkalmazott nemzetközi mainstream megoldásokkal szembemenő baloldali gazdasági programja, amelynek központi eleme a megszorításokkal szembeni fellépés és a gazdasági növekedés ösztönzése. Az ígéretek megvalósításában belpolitikai korlátokkal nem kell számolnia. Vannak viszont külső korlátok: a nemzetközi pénz- és tőkepiacok ítélete és a Németországhoz fűződő viszony. A német kormány szerint a szuverén adósságválság megoldásának kulcsa a költségvetési szigor. A választási ígéretek ellenére a többi EU-tagállamhoz hasonlóan Franciaország sem kerülheti el azokat a sokszor fájdalmas szerkezeti reformokat, amelyek elengedhetetlenek a versenyképesség javításához és a hosszú távú gazdasági növekedés feltételeinek megteremtéséhez. Mindez elválaszthatatlan a Németországgal való stratégiai együttműködéstől.