► Jozef Tancer: A soknyelvű Pozsony nyomában. Beszélgetések a régi város lakóival. Fordította Balogh Magdolna, jegyzetek: Korpás Árpád. Lábnyom Kiadó, Budapest, 2022, 352 oldal, 5450 Ft

A kötetben húsz, 1916 és 1933 között született emberrel készített beszélgetés olvasható, akik németként, magyarként, szlovákként, zsidóként mind régi pozsonyinak mondják magukat, azaz „prešporák”-nak. A város német neve Pressburg volt, szlovákul Prešporok (a Bratislava nevet 1919-ben kapta); a pozsonyiakat szlovákul „prešporák”-oknak hívták. Vannak közöttük bennszülöttek és beköltözöttek, olyanok, akik elmentek, és olyanok, akik maradtak. Arról mesélnek, hogy milyen nyelven beszéltek otthon és a városban, milyen iskolába jártak, milyen nyelvűként tekintenek önmagukra, milyen nyelven tudtak írni, milyen kötetekből állt a könyvtáruk. Tancer érdekesen boncolgatja, hogy mit is értünk „anyanyelven”: ez lehet az anya vagy az apa nyelve, de az a nyelv is, amellyel az illető azonosul, vagy amely domináns számára. Külön csemege a Rózsika néni nevű gondnoknő beszédét elemző, „Rózsikológia”, amelyből kiderül, hogy a nyelvtani szabályoktól függetlenül is lehet szlovákul (vagy bármely nyelven) beszélni. A néni alakja a legendák ködébe vész, ugyanis a könyv egyszer Weingrafová, másszor Wolfingerová néven említi – mindegy is, a név jól példázza a soknyelvűséget.

Index-tárcatár – búcsú
Tematikus próza-összeállítás

Dragomán György ötlete volt. Hogy az ország legnagyobb „napilapjává” lett internetes portálnak fel kell nőnie saját tekintélyéhez. Tárcarovat nélkül pedig komoly lap nem létezhet. Az Index szépirodalmi blokkja bő egy évet élt, tavaly májusban közölték az első írást, és a múlt héten, az igazi Index megszűnésekor az utolsót. A rovatot – melynek népszerűségét és súlyát az Istennek nehéz és más novellák címmel megjelentett antológia is mutatta – Haász János és Zsuppán András gondozta. A „bentragadt” prózák közlésével, Benedek Szabolcs, Darvasi László (itt most a „helyén”, a Tárcatárban, Szív Ernő néven), Kiss Tibor Noé, Nádasdy Ádám és Méhes Károly szöveginek közreadásával szolidaritásunkat is szeretnék kifejezni. Az Index a rendszerváltás egyik legfontosabb sajtótörténeti sikere volt.

Egy jogász barátomnak a negyvenedik születésnapja közeledett, s ebből az alkalomból nagy bulit szerveztek a tiszteletére. A fő szervező egy kolléganője volt, aki email-körlevélben hívta meg a sok vendéget. Nem ismertem őt, de látszott, hogy ő is komoly jogász, levelét rutinosan „dr. X. Y. jogtanácsos”-ként írta alá. Semmi édelgés, semmi haverkodás. Ám levelében egy helyütt így fogalmazott: „Hozhattok italt, apró ajándékot, de csinálhattok meglepi szelfit is.” Ez a két -i végű szó kilógott az egyébként szabatos szövegből, giccsesnek vagy gyerekesnek hatott, úgyhogy még én is fölkaptam a fejemet, pedig elég vastag a nyelvi arcbőröm. De válasszuk külön a kettőt.

Dobogó szívvel vágott át a Hyde Parkon, szép nyári este volt, még kilenc felé is világos. Korán van még, korholta magát, csak a szorongók jönnek ilyen korán, meg a kezdő külföldiek, pláne szocialista országból, ki fognak röhögni. Nagyon remélte, hogy nem látszik rajta a szocializmus. Most járt először Londonban, izgatta, hogy milyen lesz a határtalan szabadság. Leült egy tavacska partján, kicsit húzni akarta az időt, nézte a hattyúkat, de nem bírt veszteg maradni. Pesten egy tapasztalt ismerőstől azt hallotta, hogy Londonban a legnormálisabb hely a Champions (vagyis Bajnok) nevű söröző, az neki való, ott jól fogja érezni magát.