(Képzőművészet a nemzetköziség jegyében – a Leopold Bloom Képzőművészeti Díj döntőseinek kiállítása a Ludwig Múzeumban, augusztus 25.)

Attól tartok, a narratív konceptuá­lis művészet semmi más, mint a művészeti tevékenységgel kapcsolatos bizonytalanság bevallása a gátlástalanul őszinte vagy a konceptuális tárgyakból álló művészet helyett. A művészet lehetetlenségének kíméletlen bevallása, azaz a személyes műalkotások helyén személyes emlékek, elbeszélések állnak, melyek – a fenti művészek tagadhatatlan tehetségétől függetlenül – nem helyettesíthetik magukat a műveket.

 (Art Capital, Szentrendre, megtekinthető szeptember 1-ig.)

Erre a kiállításra, melynek igen ízlésesen Gulyás Gábor a fő s Eged Dalma a jelző nélküli kurátora (sic!), az adott alkalmat, hogy „ötven évvel ezelőtt oszlatta fel magát a párizsi szürrealista csoport”. Breton halála után három évvel felbomlott egy csoport, ami nem azt jelentette, hogy ezzel a szürrealizmus története véget ért.

(Megtekinthető szeptember 15-ig az Osa Archívum Centrális Galériában.)

A Bauhaus-centenárium értelmezése mifelénk lokálpatrióta és sznob, így például a „Naprafordó utcai mintatelep titkainak”(sic!) nyomába eredő városi séta közérthető, felületes amatőr blogok tárgya lett, a társadalmi, politikai kontextusától megfosztott tárgy- és designkultúráról médiaszereplők, humoristák beszéltek a Ludwig Múzeum Bau­haus-kiállításán.

(Eperjesi Ágnes: Érezze megtiszteltetésnek, Fészek Művészklub, Galéria és Herman-terem, megtekinthető június 14-ig.)

(Mark Rothko, Kunsthistorisches Museum)

A KHM teremtette kontextust lehet kritikusnak, és üdvösnek tekinteni, de az is igaz, hogy végül Rothko művei, mint az  már oly sok kiállításon megtörtént, úgymond átveszik a hatalmat: álmékodásra, néma, rémült csendre kényszerítenek, s mindegy, hogy melyikünk milyen műveltséggel, előítélettel, tudással, vagy tudatlansággal érkezett a kiállításra. Több múzeumban  volt alkalmam  látni, amint a legkülönbözőbb embertársaink egyként sajátjukként tekintettek az abszolut absztrakció műveire, ahogyan a Beckett  színművek előadását  követően, a nézők közti kulturális különbségek is eltűnőben lehetnek.  Amikor tehát a demokratikus kultúra kérdéséről beszélünk, kérdezzük egymást, vitatjuk meg álláspontjaink, akkor érdemes felidéznünk Rothko munkásságát is.

(Nyomotokban. Inspiráló erők az orosz és a magyar kortárs művészetben, Mikve Galéria. Megtekinthető április 23-ig.)

(A Köztes lét túloldalán – Hajas Tibor művészete és a tibeti misztériumok című kiállítás a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeumban megtekinthető április 14-ig.)

(A Műcsarnok Különter[m]ek című tárlata március 24-ig látható.)

(Rajk Látvány – Filmszobrok és akcionista frottázsok, Rajk László kiállítása, Fuga, március 3-ig.)

(Roskó Gábor A cselekvésig vezető út című kiállítása az Óbudai Társaskörben március 3-ig látható.)

Roskó Gábor álmos, nyugodt helyen, az Óbudai Társaskörben megrendezett kiállításának plakátján ő maga látható Leninként, jobbkezében zsebórát tart, a ballal egy könyv-, kézirathalomra támaszkodik, kinéz a képből, igencsak figyel. Gondosan megtervezett konceptuális fotográfia ez, alant a cím: A cselekvésig vezető út. Leninnek elég sok problémát okozott a forradalmi cselekvés elmélete és gyakorlata,  ám, hogy Roskót mindez miért foglalkoztatja, azaz mit jelent a plakát, s ha van jelentése, akkor az milyen összefüggésben áll a pincegalériában látható két művel: azt  nem sikerült megfejtenem. Őszintén szólva, ez a a termékeny félhomály feltétlen jobb, mintha egy kellően didaktikus, jól lefordítható, világos  konstrukció állna előttünk, s pontosan tudhatnánk, hogy Roskó miért játssza Iljicset, miért figyel feszülten, s mi a baja az idővel.

A magyar miniszterelnököt jeruzsálemi találkozójukon az izraeli főrabbi megkérte, adja támogatását, hogy izraeli szakértők kutassák fel a Horthy-korszakban hozott „törvényekkel” zsidóvá tett, 1944-ben a nyilasok által Dunába lőtt magyar állampolgárok földi maradványait. Az első közlemények szerint a magyar állampolgárok által megölt magyar honfitársaink  temetésére Izraelben került volna sor,  utóbb mindössze a zsidó szertartásról esett szó.

Akármint is: Szenes Hanna története segíthet abban, hogy megértsük, miért a kortárs magyar társadalom egészét érintő emlékezetpolitikai, morális kérdéseket felvető, abszurd ötlet ez.

(Rónai Éva Szeresd felebarátodat című kiállítása a Józsefvárosi Galériában február 4-ig látható.)

(Az i?meretlen Görgei. Magyar Nemzeti Múzeum, megtekinthető június 23-ig.)

(A Lépték című kiállítás az Új Budapest Galériában február 17-ig látható.)

(Csak tiszta forrásból. Hagyomány és absztrakció Korniss Dezső művészetében – Magyar Nemzeti Galéria, április 7-ig)