Kiss Ottó

Na most kihúzom a lábom a papucsból, jól megtaposom a szemetet, nehogy meg találjon minket tréfálni, amikor majd visszük kifelé, aztán majd visszük kifelé. Látod, ígyélmama!

Meg úgy él mama, hogy gázzal, mert bevezették neki a jó gázos emberek még tavaly nyáron, hogy tudjon mivel sütnifőzni. Mert mama egyre csak öregszik ám, nem bírja el a gázpalackot, mint négy éve, pláne, ha tele van. Nem mama van tele, édesem, hanem a gázpalack meg a szemetesvödör, de azt mindjárt kiöntjük a fenébe, és akkor nem lesz tele. Csak előbb feltesszük a vizet melegedni, azt meg úgy csináljuk, kislányom, hogy előbb meggyújtjuk a gázt. Ez az egyik művelet, amit neked nem szabad, a másikat meg már úgyis tudod, legalábbis nagyon remélem, hogy egy életre megtanultad: bogyóscukrot keresgélni szigorúan tilos!

Tovább

Élt egyszer egy ember, akit Kovács Jánosnak hívtak.

De abban az országban, ahol élt, mindenki mást is Kovács Jánosnak hívtak.

Kivéve az asszonyokat, őket Kovács Jánosnénak.

A szüleik a fiúgyerekeiket Kovács Jánosnak nevezték el, a lánygyerekeket pedig igyekeztek férjhez adni, hogy minél hamarabb Kovács Jánosnék lehessenek.

Ez az ország, ahol éltek, a Kovács Jánosok és a Kovács Jánosnék országa, éppen Európa közepén volt.

Európa viszont nem egy ország, hanem több ország összessége, ezért belefér egy csomó más ország is.

Így történhetett, hogy ez a Kovács János egyszer elment a déli határszélre.

Tovább

(A vers olvasásához, kérjük, fizessen elő!)

Tovább

Tovább

A vers olvasásához, kérjük, fizessen elő!

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább
Élet és Irodalom 2018