Fehér Renátó: Holtidény. Mag­vető Könyvkiadó, Budapest, 2018, Időmérték sorozat 17., 48 oldal, 1990 Ft

Mind a T. S. Eliot–, mind a Thomas Mann–mottó éppen az idővel foglalkozik: sokértelműen, ironikusan, rejtelmesen (ahogyan Beckett sokat idézett Godot–szövegrésze, a harmadik mottó, meg a cselekvés és nem–cselekvés paradoxonát idézi föl). Tehát jól éreztük: a verseknek ez – legalábbis: az egyik – vivőanyaga, az üres, mégis eltelő, előrehaladó, mégis visszaforduló, elvágtató, mégis folytonosan velünk maradó idő. A fent kiemelt (emlékezetes) versek némelyike is erre reflektál. A moszkvai metró mozgólépcsőjében strázsáló gyezsurnaja műszakja azzal telik, hogy figyeli a le-föl haladó utasokat, ő maga viszont mintha örök idők óta ott ülne, egy rég elmúlt korszakból maradt, egy másik történelmi korból; ahogyan a kiürített szovjet laktanya is megőrzi mindazt, ami benne volt, és az, aki a kiürítésekor megszületett mégis megőriz magából valamit abból a korszakból. De az egész kötet első verse még sokkal nagyobb, már-már kozmikus időtávot fog át: a napfogyatkozás különös jelenségének megtapasztalása (vagy annak elmulasztása) aligha ismételhető életesemény (vagy annak hiánya), a természet törvényei könyörtelenek, és nem ismernek kivételt: „az ég megsürgethetetlen”.

Pető Péter: Leshatár. Kalligram Kiadó, Budapest, 2017, 256 oldal, 2990 Ft

Kevés lelkesítő mondható tehát el a Leshatárról mint regényről. De azért van egy pár kellemes meglepetés. Az egyik ilyen az, hogy olvasható, sőt olvasmányos azok számára is, akik – mint a recenzens – nem értenek a focihoz, sőt nem is igen érdekli őket. Végül is, nem a fociról (a szabályairól, a helyezésekről vagy a taktikai elemekről) van szó a szövegben, hanem az emberi viszonyokról, a folytonos döntési helyzetek okozta szorongásról (meg hatalomról, örömről), a foci körülötti szervezési, üzleti és érzelmi hálókról. Mindez pedig a foci ismerete vagy szeretete nélkül is átlátható, érzékelhető. Másfelől ott a rengeteg finom megfigyelés, amiről fentebb már volt szó: a bírók, játékosok és szurkolók egyaránt ebben a mi közös világunkban mozognak, az ő gondjaik, indulataik, örömeik hasonlóak, mint bárki másé – ha nem törekszik is a szöveg valódi panorámára, nagyon élvezetesek a szilánkok, amelyeket felvillant. Végül pedig a regény biztos kézzel, magától értetődően teremti meg az elbeszélő hangot, annak a futballbírónak a sajátos tónusát, aki főszereplő és mesélő egyben. Van egy sajátos gondolkodásmódja és stílusa, megképződik az olvasó lelki szemei előtt az a kesernyés, olykor indulatos, szorongó, de társasági ember, aki a történeteit mondja, mondja nekünk. Ezzel a figurával magyarázható és menthető az a vicces(kedő) sziporka-halmaz, amiről az imént volt szó: éppen ez a jellegzetes megszólalásmód tartozik a főszereplő-elbeszélőhöz.

Hász Róbert: Fábián Marcell pandúrdetektív tizenhárom napja. Kortárs Kiadó, Budapest, 2017, 357 oldal, 3500 Ft

Hász regénye nem újító: sem a regény, sem (azon belül) a krimi műfaján nem alakít, konvencionálisnak és hagyományőrzőnek is nevezhetnénk, ha ehhez nem fűzünk negatív képzettársításokat. Semmi olyan „fogással” nem próbálkozik, amely valahogy szétfeszítené, tágítaná a tradicionális kereteket, óvatosan bánik az időrend megbontásával, nem hoz zavarba sem a nézőpont, a hang vagy a stílus váltogatásával. Konvencionalizmusával együtt – vagy talán éppen azért – ez a regény rendkívül szórakoztató olvasmány is, miközben remek szereplőket teremt, hihető, természetes hangú párbeszédeket, és az olvasó maga előtt látja a több mint száz évvel ezelőtti Zombor életét.

Hogy el ne kotyogjam a regény legizgalmasabb részleteit, akkor egészen a cselekmény elején kellene leállnom. Így csak annyit mondhatok, hogy a regény főhőse a címbéli Fábián Marcell, aki talált gyerekként egy zárdában nevelkedik, majd iskolái után az épp megalakuló rendőrségen köt ki. Boldog házasságban él Zomborban művelt és szellemes feleségével és cselédlányukkal. Marcell meg-megújuló nekibuzdulással keresi szüleit (iratok, fényképek, hírek, pletykák nyomán), hasztalan. A bűneset, amely egy hajnalon megtalálja, érthetetlen, ijesztő és egyre bonyolultabbnak látszik: a város egy hírneves családjának léha, tékozló és züllött életű sarját találják holtan az ágyában, mellette megfojtva hever a város bordélyának egy rosszéletű lakója. Nyilvánvalóan nem öngyilkosság.

Horváth Viktor: Tankom. Mag­ve­tő Könyvkiadó, Budapest, 2017, 274 oldal, 3499 Ft

A történet tehát 1968 januárjában indul, amikor a főhadnagy búcsút mond a karácsonyt-szilvesztert Magyarországon töltő lévai lánynak, Julikának; s mindjárt utána Brezsnyev és Kádár közötti telefonbeszélgetést kell tolmácsolnia. A főhadnagy a rétsági harckocsis hadosztálynál teljesít szolgálatot: szenvedélyesen játszik műanyag játékkatonáival, titokban nagy csatákat vívnak társaival; olykor el kell mennie tolmácsolni, például vadászatra Dubčekkel,  titkos (kémkedési) küldetésbe Lévára, ahol végre újra találkozhat Julikájával, végül augusztusban baráti segítségnyújtásra, a tankokkal, megint Lévára. Szívébe zárja (az imádott Kádár elvtárson kívül) Dubčeket, és tanúja a legfontosabb szereplők hol kedélyes, hol feszült tárgyalásainak, amelyek a „hadgyakorlatohoz”  – vagyis a megszálláshoz – elvezetnek.

Kiss Judit Ágnes: A halál milongát táncol. Európa Könyvkiadó, Bu­da­pest, 2017, 429 oldal, 3490 Ft

Ha sokkal többet tudnék a természetfeletti beavatkozások mozgatta, tündérek és ördögök beavatkozásával működtetett cselekményű, apokaliptikus vagy meseszerű népszerű regényekről, pontosabban fel tudnám mérni, milyen széles az a mezsgye, ahol Kiss Judit Ágnes egyensúlyoz. De annyit azért látok: rendkívül ügyesen oldja meg a dolgot. Ez többek között annak a szelídségnek köszönhető, ahogyan olvasóját bevonja ebbe a regény során lassan megváltozó konvenciórendszerbe: nem várja el, hogy higgyünk neki (vagy szereplőinek), nincsenek mindentudó kinyilatkoztatások, elbeszélői szólamok a világvégéről, mély bölcselkedések, ítéletek. Inkább szomorkás mese, mintsem hisztérikus figyelmeztetés. Ha van benne játék, az sem a felszínen: nem akarja megsemmisíteni, felfüggeszteni vagy ironizálni a világvége fenyegetését. Csak hát az evilág a fontos: a vágyak, szenvedések, a betegség, a nyomor, a vonzalom és a gyűlölet.

Kőszeghy Péter: Regénytöredék barátnémhoz. Az élet vidám álorcája. Noran Libro Kiadó, Budapest, 2017, 242 oldal, 2990 Ft

Semmiképpen nem mondhatni, hogy a regény a Kőszeghy Péter nevű személyről szól – miközben ez az elbeszélő önfeltárulkozóan őszinte, minden intimitást megoszt az olvasójával, s így maradéktalanul eljátssza azt a szerepet, amit az önéletírótól elvárunk, legföljebb véletlenül, esetlegesen tudjuk összefüggésbe hozni a szerző Kőszeghyvel. S ami a legfontosabb: a szemlélet. Ennek az élettörténetnek a szervezője vagy fő pillérei – a nők; viszonyok, kapcsolatok, szerelmek, kalandok, kudarcok. Vagyis konstrukció, ami maga átformálja azt, ahogyan egy életről szoktunk gondolkodni, s ezzel egyúttal eltávolítja az olvasót attól a várakozástól, hogy tényekre, életút-rajzra figyeljen.

Lutz Seiler: Krúzó. Fordította Győri László. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2017, 573 oldal, 3990 Ft

Sok-sok apró történet sorakozik a lapokon, azonban nem is igen történik semmi: a valamikori Német Demokratikus Köztársaság utolsó évében vagyunk, 1989-ben, Hiddensee szigetén, ami igen közel van (vagy legalábbis közelinek látszik) a dán határhoz. Ide gyülekeznek szerte Kelet-Németországból a fiatalok, hogy nyáron szállásért-ellátásért idénymunkát végezzenek a vállalati üdülőkben, s hogy vágyakozva nézhessék a dán partokat. Ed (Edgar Bendler), a regény főhőse is ide érkezik Halléból, ahol egyetemre jár; miután szerelme, G. eltűnik, és macskája sem kerül elő, váratlan elhatározással nekiered.

Kácsor Zsolt: A harminckét bolond. Kalligram Kiadó, Budapest, 2017, 272 oldal, 3325 Ft

Egyszerre sodró történetmondás és apró jelekkel oda-visszautalgató, finom szerkesztés, kamaszregény meg történelmi regény, az érett férfi lelki-mentális válságának képe, meg családregény, s mindez letehetetlenül olvasmányosan, olykor rejtői humorral, máskor szívszorító tragikummal. (...) Ha végigrohantunk a történeten – ahogyan az olvasó is egészen biztosan gyorsan és élvezettel végigolvassa majd –, hol is kezdjük a szétszálazást? Érdemes talán a címnél. Ki az a „harminckét bolond”? Nem számoltam össze, de lehet, hogy a könyv szereplői: a maga módján, többé vagy kevésbé feltűnő módon – mindenki bolond. Ki így, ki úgy.

Petőcz András: Aysa. Harminc nappal a háború után. Fekete Sas Kiadó, Budapest, 2016, 253 oldal, 3200 Ft

Ez a hang, Aysa hangja a regény vivőereje, összefogója és talán a lényege (de legalábbis: egyik legfontosabb rétege). A mű elolvasásához nem kell ismerni a trilógia előző köteteit, anélkül is érthető, még ha sok visszautalás van is benne; de aki mégis belenézett az első két kötetbe, annak feltűnhet a hang azonossága és erős különbözősége. A régebbiekben kislány, majd kamasz, végül fiatal nő beszélt, aki űzött, zaklatott életében állandó nyelvváltásokra kényszerült, ez magyarázta azt a furcsán aprólékoskodó, aggályosan részletező, ismételgetésekkel és az emlékezet apró részleteket felidéző működését tükröző beszédmódját. Ahogyan egy kislány, egy sérült és rettegő nő, a racionalitáshoz és a megértés lehetőségéhez kétségbeesve ragaszkodó elbeszélő fogalmaz. Most ugyanezt látjuk, csak hát a funkciója (vagy életrajzi háttere) változott meg ennek a nyelvnek: idősödő, majd öreg asszony szavait halljuk, aki részint megmaradt rémült gyereknek, részint a halál közelségében belekapaszkodik a pontosságba, a leírásba és rögzítésbe, mintegy ezzel – a tanúságtétellel – ad értelmet a túlélésnek.

Az ÉS könyve januárban - Márton László: Hamis tanú.  Regény. Kalligram Kiadó, Budapest, 2016, 352 oldal, 3490 Ft

Most akkor miért ír Márton László a tiszeaeszlári vérvád-perről? Annyi remek – alapos, hiteles, érdekes – feldolgozása van ennek a témának; Eötvös Károlytól Krúdyn át Sándor Ivánig, és még sok kiváló szépirodalmi és tudós munkáig. Mártonnak nyilvánvalóan nem az a célja, hogy az eseménytörténethez járuljon hozzá; és még csak az sem valószínű, hogy a címszereplő hamis tanú (Scharf – itt: Spitz – Móric) lélekrajzához, motívumaihoz, céljához szeretett volna közelebb kerülni. Pedig érdekli ez az alak: elbeszélője érzékletesen írja le, milyen képzetek lehettek a fiú fejében, milyen vágyai, milyen vonzalmai voltak; hogyan szeretett volna hátat fordítani annak a zsidóságnak, amely számára csak a félelmet, a nyomorúságot és a szabálykövetést jelentette; micsoda fenséges élmény lehetett neki a poros kisváros a sáros falu után. De mégsem ez a regény centruma. Mártont minden bizonnyal más mozgatta.

Donna Tartt: Az Aranypinty. Fordította Kada Júlia. Park Kiadó, Budapest, 2016, 796 oldal, 5990 Ft

Mivel a cselekmény végül egyfajta krimibe fordul, nem volna helyes alapos ismertetésbe bonyolódnom: legyen elég annyi, hogy egy New York-i múzeumban terrortámadás történik, a robbanásban a 12-13 éves Theo anyja meghal, a gyerek pedig félig öntudatlanul kivisz egy felbecsülhetetlen értékű németalföldi festményt. A regény a fiú hányattatásairól és a rejtegetett festmény sorsáról szól. Egyszerre bűnügyi történet, kamaszregény, nevelődési regény Az Aranypinty.És bármilyen vaskos, nem válik unalmassá; nem azzal van a baj. (Sári László remek kritikája a Magyar Narancs 2016/49. számában „gyötrelmesnek” nevezi – minden mással egyetértek, ezzel nem.)

Dalos György: Tíz esztendő. Euró­pai naplójegyzetek. Kalligram Ki­adó, Pozsony, 2016. 266 oldal,2990 Ft

A naplójegyzetek legnagyobb erénye, hogy sosem erőlködnek azon, hogy valami magasabb igazságot közvetítsenek, hogy tanulságokkal és mélyértelmű következtetésekkel tömjék el az olvasó agyát. Nem: abban az értelemben ugyan nem valódi naplójegyzetek, hogy pontos dátummal és rendszeresen számolnának be szerzőjük mindennapi tevékenységéről, de mernek megmaradni a hétköznapi apróságok szintjén, és rábízzák az olvasóra, hogy – ha akar – általánosítson, asszociáljon, elkalandozzon vagy összevessen.

Az ÉS könyve augusztusban - Zoltán Gábor: Orgia. Kalligram Kiadó, Pozsony, 2016. 320 oldal, 2490 Ft

Rémületes, borzalmas, elképesztő regény. Nehéz elolvasni, de folyamatosan fogva tart. Nagy levegő kell a második olvasáshoz, de elkerülhetetlen, előbb vagy utóbb. Ijesztő, megrázó, és nincs benne (vagy végül, vagy utána) semmi felszabadító – iszonyú keserű szájízt hagy maga után, rengeteg nyugtalanító kérdést, berzenkedést és felháborodást.Orgia a címe, és – túl a szó konkrét értelmén, aminek szintén van szerepe a szövegben - valóban van benne valami szégyentelen pornográfia, mindent megmutatás, felzaklató féktelenség.

Tóth Krisztina: Világadapter. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2016. 88 oldal, 2990 Ft

Soltész Márton: Csalog Zsolt. Argumentum Kiadó, Budapest, 2015. 511 oldal, 3900 Ft

Az ÉS könyve szeptemberben - Margócsy István: Eleven hattyú. Kritikagyűjtemény. Kalligram Kiadó, Pozsony, 2015. 447 oldal, 3200 Ft