► Szálinger Balázs: És most kelletlen elrugaszkodom. Magánkiadás, Keszthely, 2023, 104 oldal, 2750 Ft

Legyen szó bármilyen válogatásról, az első reakció mindig az, hogy szinte már kötelességből számonkérjük, mi miért maradt ki. Számomra is van olyan vers Szálingertől, ami fájóan hiányzik a kötetből, ugyanakkor örülök, hogy a kortárs irodalom legszebb szerelmesverse, az Audiencia Benedeknél viszont helyett kapott itt. Szóval ne azzal foglalkozzunk, ami nincs, hanem nézzük, mi van, hiszen az fecseg a lényegről.

Ketten egy új könyvről – Mesterházi Mónika: Nem félek. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2021, 126 oldal, 2499 Ft

Érdekesnek tartom azokat a búcsúverseket, melyekben valamilyen ismeretlen okból a szerző a halott stílusát igyekszik imitálni. Groteszk gyászbeszédek ezek az elhunyt modorában, mintha önmagát búcsúztatná a halott. Nem véletlen, hogy ez elsősorban a paródiák, a karikatúrák sajátja, és mégis, valahol összeér az elmúlás ábrázolása és a karikírozás: mindkettő csak akkor bír bármifajta érvénnyel, ha tisztelettel művelik. Innen nézve a búcsúversek valamivel erősebbek a sokkal több személyességet felmutató gyászverseknél. Az az érzésem, nem telt el elég idő ahhoz, hogy a költő képes legyen úgy beszélni a veszteségről, hogy abból érdemi költészet váljon. Keresi a megszólalás lehetőségét, de igazán sosem jut el odáig.

Rakovszky Zsuzsa: Boldog vég, Osiris Kiadó, Budapest, 2020, 248 oldal, 3480 Ft

A szerző is ad egyfajta, kissé szájbarágós értelmezést, hol máshol, mint a címadó novellában: „Olyanok vagyunk sokszor, mint a gyerekek: azért sírunk, hogy jöjjön valaki, aki megsajnál minket, és segít rajtunk… az univerzum vagy a Jóisten… De az is lehet, hogy egyszerűen csak túl sok regényt olvastunk fiatalkorunkban, és most azt képzeljük, az élet is olyan, mint ezek a regények: ha mi rendesen viselkedünk, akkor jár nekünk a boldog vég…” Ezek szerint tehát a regények, a fikciós művek szereplői lesznek csak boldogok, a való élet messze áll ezek naivitásától. Akkor viszont kinek jár a boldog vég?

Lackfi János: Száll a kakukk a fészre. Helikon Kiadó, Budapest, 2020, 189 oldal, 3299 Ft

Nem egészen világos, kinek, kiknek szól ez a fajta humor, hiszen egyszerre van meg benne a közösségi média kommunikációjára jellemző laza, tömör és multikulturális nyelvezet, valamint ahhoz, hogy poénjai működjenek, az adott téma vagy költő alapos ismerete szükséges. A honfoglalás, a reformáció, az Ó- és Újszövetség, az impresszionisták, a szimbolisták, a nyugatosok üzenőfalába is bepillantást nyerhetünk, de mindez mit sem ér, ha nem ismerjük alaposan az adott közeget. A hangsúly itt az „alaposan” szón van, hiszen ez a fajta humor elsősorban akkor működik, ha nincs szükség hozzá tárgyának mélyre ható ismeretére.

Tóth Kinga: Írmag/Offspring. YAMA BOOKS, helymegnevezés nélkül, 2020, oldalszámozás nélkül, 5950 Ft

Az Írmag/Offspring merész és izgalmas összművészeti vállalkozás, de bizonyos tekintetben túlságosan is „össz”. Ízlésesen teremti meg az egyensúlyt szöveg, kép, hang és videó közt, ám a határok feszegetése olykor zavaró és átgondolatlan. Ezzel együtt is a manapság oly’ divatos, korunk ökológiai problémáira reflektáló művészet egyik legmarkánsabb és leghatásosabb megnyilvánulása, mivel nem akar direkt kinyilatkoztatni, helyette finom eszközökkel figyelmeztet, miközben megrendítő mélysége van.

Stephen King: A kívülálló
Thomas Harris: Cari Mora
Edgar Cantero: Kotnyeles kölykök
Farkas Balázs: Lu purpu

Ketten egy új könyvről – Kukorelly Endre: Cé Cé Cé Pé avagy lassúdad haladás a kommunizmus felé. Kalligram Kiadó, Budapest, 2019, 304 oldal, 3500 Ft

Már a felépítése is zavarba ejtő. Kilenc, római számmal jelölt főfejezet, ezek előtt mindig egy, szintén római számmal jelölt évszám áll, legalábbis valószínűleg az „MCMXL” azt hivatott jelezni, hogy a ’40-as években járunk, az „MCML” azt, hogy a ’50-esben, azonban a szöveg nem szolgálja ezt az elképzelést. A IV. fejezetben, mely előtt az „MCMLX” jelölés szerepel, tehát feltételezhetően a ’60-as években játszódik, ezt olvassuk: „(K) és ((C)) egy 1977. augusztus végi este érkeztek Strasbourgba”, a VII., „MCMLXX” jelölésű fejezetben pedig ezt: „Ráskay Lászlót 1942 októberében vezényelték a 33/III.-as zászlóaljhoz, a brjanszi erdő térségébe. Folyton átment (K) apja körletébe, hogy elővezesse az ötleteit, mit kéne csinálni”. Ha tehát nem évszámok ezek az évszámokra erősen hajazó jelölések a fejezetek előtt, akkor mik? Ha viszont évszámok, akkor mit jelölnek pontosan, mert azt biztosan nem, hogy melyik évtizedben játszódik az adott fejezet.

Ketten egy új könyvről – Alan Moore–Eddie Campbell: A pokolból. Fordította Bayer Antal. Vad Virágok Könyvműhely, Budapest, 2019, 574 oldal, 7990 Ft

Moore-t azonban épp a gyilkosságok és a gyilkos kiléte érdekelte a legkevésbé. A From Hell valódi tétje, hogy bemutassa a gonosz jelenlétét a történelemben, a korokon átívelő, testet öltő borzalmat, melynek csak egyik állomása Whitechapel. Gull, bár magától Viktória királynőtől kapja a megbízást, a brutális és szakrális kivitelezésre látomásai sarkalják. Moore ezekben a víziókban éli ki igazán magát, hiszen a képregény nagy részében a viktoriánus London fojtogató, hazug, és elkeseredett miliőjében gázolunk – amit Eddie Campbell szinte vázlatszerű, fekete-fehér, a korabeli újságok illusztrációit idéző képkockái hátborzongatón adnak vissza –, ám mikor Gull a jövőbe lát, olyan erős társadalomkritikáját adja a modern világnak, ami egy sorozatgyilkos szájából még rémisztőbb, mert igaza van.

Azonban ez a globális gonoszkép nem mindig működik, Moore érezhetően túlkutatta magát és nem akart semmit sem kihagyni, így akad pár teljesen indokolatlan és a dramaturgiába nehezen illeszkedő pillanat. Az ötödik fejezet egy német nyelvű jelenettel indít: 1888 augusztusában – a whitechapeli gyilkosságok idején – egy férfi és egy nő szeretkezik Felső-Ausztriában. Az, hogy ennek mi a jelentősége, csupán a kötet végén található, Moore által írt, mintegy negyvenoldalnyi jegyzet vonatkozó részéből derül ki: Hitler fogantatását ábrázolják a képsorok, vagyis az egy pillanatban, de globálisan jelenlévő gonoszt akarta itt ábrázolni Moore. Hát, nem sikerült.

Berta Ádám: Nem attól vizes a hal. Kalligram Kiadó, Budapest, 2019, 172 oldal, 2990 Ft

Bret Easton Ellist, Kötter Tamást és Totth Benedeket szokták emlegetni Berta Ádám prózája kapcsán, nekem még beugrott Hazai Attila is. A csupasz, de nem eszköztelen prózanyelv pikírt iróniával mesél kallódó alakokról. És azt hiszem, ez utóbbi a legfontosabb: hogy mesél. Maga Berta is említette egy interjúban, hogy a jól megformált, a nyelvet parádésan alkalmazó szövegek helyett a narratív, történetközpontú elbeszéléseket preferálja.

Csillag Lea: Cukorvilág. Athe­naeum Kiadó, Budapest, 2018, 336 oldal, 3699 Ft

Nagyot markolt tehát ez a kis könyv, és bár a kezdeményezés dicséretes, a végeredmény mégsem az igazi. Kapásból a szerkezete sem előnyös: egyesíteni kívánja a témával foglalkozó kétféle irodalmat, tehát a történelmi tablón túl találunk benne személyes elbeszéléseket, amelyeket olyanok írtak, akik érintettek az ügyben. Megismerünk itt sugar babyt, sugar daddyt, sőt még egy házaspárt is, amely sugar babyként tart el egy lányt, aki a szexuális életüket hivatott feldobni. Amellett, hogy a paletta nem túl széles, hiszen se sugar mommyval, se sugar boyjal nem találkozunk, a történetek hitelessége is kétséges.

Kemény Zsófi–Kondor Vilmos: Értetek teszem. Libri Kiadó, Bu­da­pest, 2018, 528 oldal, 3999 Ft

Valahol a 115. oldal környékén veszítettem el minden lelkesedésemet. Itt ugyanis az történik, hogy egy frissen megtalált holttest zsebében rábukkannak a forradalmi Budapesten garázdálkodó sorozatgyilkos manifesztumára. Kinyomtatva egy on­line blogról, de úgy, hogy még az aktuális kommentek, megosztások és like-ok száma is ott virít a papíron. Állítólag maga a gyilkos tette oda, hogy mindenképp megtalálják, hiszen a káosz szélén balanszírozó országban jobbára nincs internet, még a rendőrségen se. Akkor viszont – kérdem én, naiv és kíváncsi krimiolvasó –, hogy lehet a manifesztumon 322 like és 51 megosztás? Ez sajnos egyáltalán nincs megmagyarázva, ahogy sok minden más sem ebben a négykezes bűnügyi történetben.

Neil Gaiman: Death – Halál: Teljes gyűjtemény. Fordította Bayer Antal, Benes Attila, Holló-Vaskó Péter, Totth Benedek. Fumax Kiadó, Budapest, 2018, 304 oldal, 8495 Ft

„Azt hiszem, mindent egybevéve, hogy (a) Halál volt az a karakter, aki a legnagyobb hatást gyakorolta az emberekre: vidám, okos és érzékeny, tizenhatéves-forma lányként ábrázoltam – vonzónak és alapvetően szimpatikusnak; emlékszem a zavarodottságra, amit akkor éreztem, amikor először találkoztam olyan emberekkel, akik állították, hisznek az általam alkotott karakterben, és emlékszem arra az érzésre is – félig bűntudat, félig megnyugvás volt – ami akkor fogott el, amikor leveleket kezdtem kapni olvasóktól, akik az én Halál karakteremet használták arra, hogy feldolgozzák szeretteik egyikének halálát” – emlékszik vissza Gaiman a Tükör és füst utószavában. Ez a cserfes kis Halál kapott most egy egész kötetet, egész pontosan az összes kisebb és nagyobb képregényes feltűnése megtalálható itt – tehát a novellákat ne is keressük.

Nick Hornby: CiciKrisztus. Fordította M. Nagy Miklós. Helikon Kiadó, Budapest, 2018, 160 oldal, 2799 Ft

Arról van szó, hogy Hornby képes arra, amire csak kevesen: a kiszámíthatatlanság erejével teszi életszagúvá és emberségessé a történeteket, itt sosem az történik, amire számítunk, a szerző hagyja, hadd működjenek maguktól a karakterek, és legyen a következő lépésük bármi, ami meglep, mégis jellemükből fakad. A hétköznapiságba berontó szabálytalanság ereje ez. Miközben a történetek maguk végtelenül egyszerűek, maradjunk például a CiciKrisztusnál, ami a szerző legismertebb és legnépszerűbb novellája.

Veres Attila: Odakint sötétebb
Szijj Ferenc: Növényolimpia
Molnár T. Eszter: A számozottak
Philip K. Dick: A végső igazság

Tolvaj Zoltán: Fantomiker. JAK+PRAE.HU, Budapest, 2016, 102 oldal, 2000 Ft

Tolvaj akkor tud igazán önmaga lenni, akkor érezhető, hogy elengedi magát, mert otthonosan mozog, mikor minden látszólagos megkötés nélkül engedi, hogy képei szabadon áramoljanak. Mintha nem volna szervező erő, pedig épp ez a szabadság lesz az, ami végül mederbe tereli a gondolatokat, az egyre vadabb, egyre szürreálisabb képeket.

(A vers olvasásához, kérjük, fizessen elő!)

(A vers olvasásához, kérjük, fizessen elő!)