Halat enni jó, sőt dicséretes. A halhús könnyen emészthető, nyomelemekben, vitaminokban, ásványi anyagokban gazdag, élettani hatása fölöttébb áldásos. Halevő népek, például a grönlandi eszkimók vagy a japán halászok között a szívinfarktus ismeretlen, köszönhetően az omega-3 zsírsavaknak, amelyek gátolják a vérrögképződést, mérsékelik a vérzsírszintet, szabályozzák a vérnyomást. Ha a várandós anya elegendő halat fogyaszt, akkor a gyermek okosabb lesz, magasabbra nő, élesebben lát, jobban hall, ellenkező esetben bele se érdemes gondolni, mivé fajul. 

Idén februárban a CNN számba vette a világ legrondább emlékműveit, a listát pedig időnap előtt közzétette a weboldalán. Nagy hiba volt. A hírtelevíziók doyenjének tudnia kellett volna, hogy valahol Európában olyan – nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű – monumentum van születőben, amely, ha kész lesz, minden korábbi képződményt elhomályosít. Kim Ir Szen, Szaparmurat Nijazov, Nagy Péter vagy Dzsingisz kán szobrát éppúgy, mint a bagdadi diadalívet. Nem is szólva a breszti citadellában levő háborús emlékműről, amely szintén nem túl szép, sőt fölöttébb ormótlan, s mint ilyen, a rút emlékművek listáján előkelő helyezést kapott, viszont amiről szól, az igaz. 1941 júniusában az előrenyomuló német haderő csaknem egy hónapon át tartó harcok és komoly áldozatok árán tudta bevenni a breszti erődöt, amelyet határőrök védelmeztek gyakorlatilag az utolsó csepp vérükig. Érthető, hogy a szovjet utódállamokban a CNN listájának ez a tétele igen nagy felháborodást váltott ki, így aztán a hírtelevízió az egész listát visszavonta.

Kerek ötven évvel ezelőtt a férfiak születéskor várható élettartamát tekintve mögöttünk állt Új-Zéland, Németország, Lengyelország, Ausztria, Japán, Portugália, Ausztrália, Csehország és Törökország. Az adatok az OECD hétfőn megjelent statisztikájából valók, tartalmas kiadvány, bár nem látom tisztán, hogy Csehország vagy Németország fogalmát 1964-re vetítve hogyan kéne értelmezni, de mindegy is. Mögöttünk álltak. Jobbak voltunk, mint ők.

Abaj Kunanbajogli (oroszos formában Kunanbajev) oroszbarát kazah költő, műfordító, a kazah irodalmi nyelv megteremtője. Létezéséről Magyarországon eddig csak a török filológiai tanszék oktatóinak volt tudomásuk, mostantól viszont szobra áll a Városligetben, kedden avatta fel a kazah miniszterelnök és a kazah ügyekben valami okból mélységesen elkötelezett Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter. Eredetileg úgy volt, hogy maga Nurszultan Nazarbajev, Kazahsztán örökös diktátora is jelen lesz az aktusnál, ő azonban végül távol maradt. Egyébként Abaj Kunanbajoglinak, legalábbis tudomásom szerint, magyarul mindössze három verse olvasható, a derék magyar hazafiak pedig már azt se értik, mért állít szobrot a magyar kormány egy olyan költőnek, aki nem Wass Albert, sőt még csak nem is háborús bűnös, de hát a válasz roppant egyszerű.

Béla a vád szerint az oroszok zsoldjában áll, és az EU ellen kémkedik. Mármost tudvalévő, hogy az oroszok a mi barátaink, míg viszont az EU az ellenségünk, aki minket gyarmatosítani akar. Ez irányú aljas szándékát illetően legfőbb hadurunk (a továbbiakban lfh) akképpen nyilatkozott, hogy nem leszünk gyarmat, a magyarok nem fognak idegenek diktátumai szerint élni, nem fogják feladni sem a függetlenségüket, sem a szabadságukat. A magyar nép a szabadságharcok népe, a saját tengelye körül akar forogni. Mindezt lfh mondta Krasznahorka égő várának fényénél, és mindevvel az EU-t, a mi elszánt és könyörtelen ellenségünket vádolta.

Azt, ami ellen Béla kémkedik.

Már a régi görögök is ismerték a bőrt, de hogy még mi mindent ismertek, arról eddig fogalmunk se lehetett. Viszont a Nemzeti Együttműködés Rendszere, mint annyi másban, ebben is rendet csinál. Ezt azért van okunk remélni, mert a Magyartanárok Egyesülete Facebook-oldalára valaki felrakta egy vadonatúj kilencedik osztályos irodalomtankönyv görög mitológiával foglalkozó oldalának fénymásolatát, ebből fogják a gyerekek megtanulni, mindazt a sok szépet és jót, amit a régi görögökről tudni érdemes. 

Egyértelmű és nem megkérdőjelezhető felhatalmazást, megerősítést kaptunk arra, hogy folytassuk azt, amit elkezdtünk, mondta a miniszterelnök a hétfői nemzetközi sajtótájékoztatón, ami természetesen ugyanolyan díszletben zajlott, mint máskor. Magyar zászlók a háttérben, uniós egy szál se. Európa más országaiban az a szokás, hogy a nemzeti zászlók mellé az uniósat is kirakják, egy ilyen, egy olyan, Európában ugyanis nem az európaiság, hanem a civilizációs normák áthágása szégyellni való. Csalni, lopni, rabolni, lehazudni az égről a csillagokat, belehugyozni a szenteltvízbe, mindez nem illő, európainak lenni viszont igen. 

Horvátország felkérte Magyarországot légtere védelmére; konkrétan múlt hét pénteken, a visegrádi négyek és a Közép-európai Védelmi Együttműködés országai honvédelmi minisztereinek informális találkozóján kérte fel. Ez olyan biztos, mint az, hogy mi vagyunk a legegységesebb ország Európában, utóbbit pedig személyesen a magyarországi forradalom vezetője közölte, arra tehát akár mérget is vehetünk.

Az elmúlt szerda a magyarországi közműcégek fekete napja volt, ezt nyugodt lélekkel állíthatjuk annak ellenére, hogy a jelen cikket lapzárta előtt, azaz még kedden hoztuk tető alá. Két okból vagyunk ennyire magabiztosak. Először azért, mert a miniszterelnökséget vezető államtitkár megígérte, hogy a szolgáltatók szorulni fognak, márpedig amit az aranyszájú államtitkár megígér, arra mérget is vehetünk. Másodszor azért, mert tudvalévő, hogy a magyarországi közműcégek számára az elmúlt mondjuk másfél évnek úgyszólván valamennyi szerdája (továbbá hétfője, keddje és így tovább) dokumentálható módon éppoly fekete volt, mint a mostani, erről ugyanis maga a centrális erőtér gondoskodott, márpedig ha ő a csákányt kézbe veszi, akkor ott kő kövön nem marad.

A grillsütők hossztengelyük mentén félbevágott olajoshordókból készültek, a fél hordókat és a felettük elhelyezkedő rostélyt betonvasból hegesztett állványzat tartja megfelelő magasságban. Bennük nem faszén parázslik, hanem közönséges tűzifa, ontják a füstöt, ám az senkit se zavar, a szél úgyis azonnal elviszi. Valójában persze nem azonnal viszi el, így aztán a rostélyok körül fáradhatatlankodó urak estére már úgy festenek, mintha hetekig lógtak volna a kéményben, ami pedig a kolbászünnep közönségét illeti, innen senki se virágillatúan tér haza. 

Húsz szerencsés magyar diák tanulhat a macedón egyetemeken, jelentette az MTI február elsején, ennek mi roppantul örülünk. Nem is tudjuk, mikor örültünk ennyire utoljára, ötvenkettőben vagy ötvenháromban, rég volt. Most csak azért írtuk ide ezt a szívderítő információt, hogy cikkünk valami pozitív felütéssel induljon.

Persze a folytatása se lesz másmilyen.

A magyar ember mindenkinél jobban szereti az oroszokat, és sok atomreaktort akar, ezt állapította meg a legfőbb közvélemény-kutató intézet, amely a közvéleményt a Nemzeti Ügyek Kormánya nézőpontjának megfelelően, vagyis az egyedül tudományos módszerrel kutatja. 

Magyarországon éppen puccs van. A magyar kormány puccsot hajt végre a saját népe ellen. Tíz évre titkosított, hosszú távra szóló szerződést köt Oroszországgal a magyar nép életét döntően meghatározó kérdésben: az energia kérdésében. Úgy, hogy arról mi semmit nem tudunk.

Föntieket nem mi mondjuk, hanem Orbán Viktor mondta 2008-ban, utalva a Déli Áramlatról szóló magyar–orosz kormányközi megállapodásra, amiről tudvalévő, hogy Magyarországot semmire se kötelezte. Most viszont maga Orbán Viktor utazott Moszkvába azzal az alig palástolt céllal, hogy Mária országát a paksi erőmű bővítése fejében eladja az oroszoknak, őróla tehát az első bekezdésben foglaltakat tízszer, százszor jogosabban lehetne elmondani.

Abban a hiszemben nőttem fel, hogy az emberek többsége nagyjából épeszű. Butának talán buta, de nem bolond. A szüleim, a rokonok, a szomszédok és általában a falubeliek nem hittek semmifajta fantazmagóriában, sőt, amennyire én láttam, nem hittek egyáltalán semmiben. Áradt a propaganda, akár a vörösiszap, de a nép gondolkodását csak annyiban befolyásolta, mint időjárást a rigófütty. Ami kézzelfogható, ami a padláson van, a kamrában vagy a veremben, az van, már amíg a végrehajtó el nem viszi, a többi nem érdekes. 

Kövér házelnök fegyelmezési gyakorlatát immár az Emberi Jogok Európai Bírósága tárgyalja, vagyis Magyarország függetlenségének sárba tiprása folytatódik. Remélhető, hogy ez ügyben újabb békemenet indul, ezúttal egyenest Strasbourgba, nyilvánvalóan oda is végig gyalog, élén ugyanazokkal az urakkal, akik ebben a szerepkörben önmagukat már többször kitüntették. A távolság ezer kilométer, jól kilépve két hónap alatt oda-vissza megjárható, télvíz idején nem egy leányálom, de hát a menetelő magyar ember az időjárás viszontagságairafittyet hány.

Kiutat kínálunk, írja Mesterházy Attila, az olvasó pedig szétnéz merengve és okos fejével biccent, nem remél. Noha közben tudja, hogy kiút csakugyan létezik, rokonságában és ismeretségi körében már sokan rátaláltak, főképp a fiatalabbak közül, húztak is el rögtön, mint a vadlibák. A többiek mennek utánuk folyamatosan, aki pedig marad, azért marad, mert számára a kiút ilyen vagy olyan oknál fogva nem járható.

Veszélyben a nemzet. Ezt nem mi mondjuk, egy sajtótájékoztatón hangzott el, ott azonban azt is közölték, hogy a veszélyben lévő nemzetet a békemenet meg fogja védeni. Mi ezen a tájékoztatón nem voltunk jelen, részint, mert ilyen helyekre nem járunk, részint, mert vakon megbízunk az MTI-ben, a magyar sajtó elitalakulatában, ahol ma már csakis a szakma legkiválóbbjai teljesítenek szolgálatot. Amit ők leírnak, abban hiba nincs.

Kormányunk a rezsicsökkentés első szakaszában nem tudományos alapossággal járt el, hanem becslésekre hagyatkozott. Ezt maga a miniszterelnök mondta a minap a rádióban, az épp aláírni készülő orbánhitűek kezében pedig egy pillanatra megállt a plajbász. Dolgozó népünk mindeddig úgy tudta, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszere általában, gazdaságpolitikája pedig különösképpen sziklaszilárd tudományos alapokon nyugszik, legalább olyanokon, mint a szép emlékű tudományos szocializmus, sőt ha lehet annál is szilárdabbakon.

Az a cél, hogy mind több gyermek részesüljön keresztény nevelésben, hogy szívja magába óvodás- és iskoláskorban azokat az értékeket, amelyeken Európa és Magyarország felépült, mondta Hoffmann Rózsa múlt hét kedden, amikor az idei tanévet először megnyitotta. Utána még számos alkalommal megnyitotta a tanévet, fel se tudjuk sorolni, hányszor és merrefelé, elsőként mindenesetre az egri bazilikában.

Segíteni akarja az élelmiszerválság leküzdését? Egyen több tücsköt – olvasta Wildschwein úr a minap a Forbes egyik címében, s ezen kissé elábrándozott. Már látta is magát az acapulcói öböl partján, fehér padon ülve, háta mögött a kikötői kapitányság, táskájában egy üveg alaposan behűtött Monte Xanic Chenin, kezében barna papírzacskó, amiből ropogósra sült sáskát, szöcskét, tücsköt nassolgat. A tücsök, mint élelmiszer, roppant egészséges, fehérjében, vasban és kálciumban gazdag, egyszersmind zsírszegény. 

Magyarország legnagyobb uzsorásának a helyében sokat gondolnánk mostanában Hodorkovszkijra. Persze a zsebkendőnket nem sírnánk tele, Oroszországban pénzért bármi megkapható, Hodorkovszkij tehát szükséget nyilván nem szenved semmiben. Ha netán Lenin múmiáját akarná hálótársnak, személyesen a fegyintézet parancsnoka szállítaná le neki – legalábbis így képzeljük ezt mi, akiknek a pálpusztai sajt beszerzése is krónikus problémát okoz. Magyarország legnagyobb uzsorása – a magyarok vezetőjének szóhasználatával az elnök úr – persze nem tutyimutyi alak, meg nem is beszari, olyanokból ritkán lesz multimilliárdos, továbbá nyilván kellőképp optimista, mi viszont az ő helyében ebből valamicskét visszavennénk.