Magyarországon éppen puccs van. A magyar kormány puccsot hajt végre a saját népe ellen. Tíz évre titkosított, hosszú távra szóló szerződést köt Oroszországgal a magyar nép életét döntően meghatározó kérdésben: az energia kérdésében. Úgy, hogy arról mi semmit nem tudunk.

Föntieket nem mi mondjuk, hanem Orbán Viktor mondta 2008-ban, utalva a Déli Áramlatról szóló magyar–orosz kormányközi megállapodásra, amiről tudvalévő, hogy Magyarországot semmire se kötelezte. Most viszont maga Orbán Viktor utazott Moszkvába azzal az alig palástolt céllal, hogy Mária országát a paksi erőmű bővítése fejében eladja az oroszoknak, őróla tehát az első bekezdésben foglaltakat tízszer, százszor jogosabban lehetne elmondani.

Abban a hiszemben nőttem fel, hogy az emberek többsége nagyjából épeszű. Butának talán buta, de nem bolond. A szüleim, a rokonok, a szomszédok és általában a falubeliek nem hittek semmifajta fantazmagóriában, sőt, amennyire én láttam, nem hittek egyáltalán semmiben. Áradt a propaganda, akár a vörösiszap, de a nép gondolkodását csak annyiban befolyásolta, mint időjárást a rigófütty. Ami kézzelfogható, ami a padláson van, a kamrában vagy a veremben, az van, már amíg a végrehajtó el nem viszi, a többi nem érdekes. 

Kövér házelnök fegyelmezési gyakorlatát immár az Emberi Jogok Európai Bírósága tárgyalja, vagyis Magyarország függetlenségének sárba tiprása folytatódik. Remélhető, hogy ez ügyben újabb békemenet indul, ezúttal egyenest Strasbourgba, nyilvánvalóan oda is végig gyalog, élén ugyanazokkal az urakkal, akik ebben a szerepkörben önmagukat már többször kitüntették. A távolság ezer kilométer, jól kilépve két hónap alatt oda-vissza megjárható, télvíz idején nem egy leányálom, de hát a menetelő magyar ember az időjárás viszontagságairafittyet hány.

Kiutat kínálunk, írja Mesterházy Attila, az olvasó pedig szétnéz merengve és okos fejével biccent, nem remél. Noha közben tudja, hogy kiút csakugyan létezik, rokonságában és ismeretségi körében már sokan rátaláltak, főképp a fiatalabbak közül, húztak is el rögtön, mint a vadlibák. A többiek mennek utánuk folyamatosan, aki pedig marad, azért marad, mert számára a kiút ilyen vagy olyan oknál fogva nem járható.

Veszélyben a nemzet. Ezt nem mi mondjuk, egy sajtótájékoztatón hangzott el, ott azonban azt is közölték, hogy a veszélyben lévő nemzetet a békemenet meg fogja védeni. Mi ezen a tájékoztatón nem voltunk jelen, részint, mert ilyen helyekre nem járunk, részint, mert vakon megbízunk az MTI-ben, a magyar sajtó elitalakulatában, ahol ma már csakis a szakma legkiválóbbjai teljesítenek szolgálatot. Amit ők leírnak, abban hiba nincs.

Kormányunk a rezsicsökkentés első szakaszában nem tudományos alapossággal járt el, hanem becslésekre hagyatkozott. Ezt maga a miniszterelnök mondta a minap a rádióban, az épp aláírni készülő orbánhitűek kezében pedig egy pillanatra megállt a plajbász. Dolgozó népünk mindeddig úgy tudta, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszere általában, gazdaságpolitikája pedig különösképpen sziklaszilárd tudományos alapokon nyugszik, legalább olyanokon, mint a szép emlékű tudományos szocializmus, sőt ha lehet annál is szilárdabbakon.

Az a cél, hogy mind több gyermek részesüljön keresztény nevelésben, hogy szívja magába óvodás- és iskoláskorban azokat az értékeket, amelyeken Európa és Magyarország felépült, mondta Hoffmann Rózsa múlt hét kedden, amikor az idei tanévet először megnyitotta. Utána még számos alkalommal megnyitotta a tanévet, fel se tudjuk sorolni, hányszor és merrefelé, elsőként mindenesetre az egri bazilikában.

Segíteni akarja az élelmiszerválság leküzdését? Egyen több tücsköt – olvasta Wildschwein úr a minap a Forbes egyik címében, s ezen kissé elábrándozott. Már látta is magát az acapulcói öböl partján, fehér padon ülve, háta mögött a kikötői kapitányság, táskájában egy üveg alaposan behűtött Monte Xanic Chenin, kezében barna papírzacskó, amiből ropogósra sült sáskát, szöcskét, tücsköt nassolgat. A tücsök, mint élelmiszer, roppant egészséges, fehérjében, vasban és kálciumban gazdag, egyszersmind zsírszegény. 

Magyarország legnagyobb uzsorásának a helyében sokat gondolnánk mostanában Hodorkovszkijra. Persze a zsebkendőnket nem sírnánk tele, Oroszországban pénzért bármi megkapható, Hodorkovszkij tehát szükséget nyilván nem szenved semmiben. Ha netán Lenin múmiáját akarná hálótársnak, személyesen a fegyintézet parancsnoka szállítaná le neki – legalábbis így képzeljük ezt mi, akiknek a pálpusztai sajt beszerzése is krónikus problémát okoz. Magyarország legnagyobb uzsorása – a magyarok vezetőjének szóhasználatával az elnök úr – persze nem tutyimutyi alak, meg nem is beszari, olyanokból ritkán lesz multimilliárdos, továbbá nyilván kellőképp optimista, mi viszont az ő helyében ebből valamicskét visszavennénk.

„Tudom, hogy ez az ügy heves indulatokat korbácsolt föl, és azt is tudom, hogy az ítéletet követően a szenvedélyek még magasabbra fognak csapni. Viszont mi jogtisztelő nemzet vagyunk, a bíróság pedig döntött.” Ez az idézet nem Orbántól való, mint gondolnánk, hanem Obama közleményéből, amelyet múlt vasárnap adott ki, azután, hogy egy floridai bíróság felmentette George Zimmerman polgárőrt, aki a fegyvertelen Trayvon Martint tavaly februárban agyonlőtte.

Obamában nyilván föl se merült, hogy minősítse a bíróság ítéletét, ugyanis a civilizált világban ez nem szokás.

Paplant rabolt H. Béla budapesti hajléktalan, ezért a múlt héten tizenegy év fegyházat kapott. Összehasonlításképp idézzük fel, hogy két évvel ezelőtt egy pápai ember benzinnel lelocsolta, majd felgyújtotta az élettársát, és ő is tizenegy év fegyházat kapott. A paplanos H. Béla büntetését ehhez képest talán kissé túldimenzionáltnak vélhetjük, hiszen ő senkit nem próbált hamuvá égetni, csupán egy paplanra vágyott – igaz, ehhez szükség volt némi erőszakra, a paplan szintén hajléktalan tulajdonosa ugyanis ellenállt. H. Béla tehát kiosztott néhány baráti tarkón legyintést, ámde kokiról, sallerről szó se esett.

Sajtófotó az EurActiv egyik oldalán, méltatlankodó, sértődött és tanácstalan embert ábrázol, arckifejezése a fakó lován vágtató Edward királyé, akit a velszi tartomány népe igazából meg se érdemel. Az illető embert Erdog˘annak hívják, Törökország miniszterelnöke, korábban ő is focista volt, most pedig egyre kevésbé érti azt a felfordulást, ami a birodalmában kibontakozik.

Nemzeti dohányboltokra azért van szükség, hogy kevesebb fiatal dohányozzon, hangoztatta kedden Fónagy János, az ország népe pedig egyetértően bólogatott. A nemzeti dohánybolt nem rés, de erős bástya a dohányzás elleni küzdelem frontján, ahogy Lázár frakcióvezető is megmondta. Személyes tapasztalataink alapján ehhez csak azt tudjuk hozzátenni, hogy fél évszázaddal ezelőtt, amikor rászoktunk a dohányzásra, nem voltak nemzeti dohányboltok, ezért is szoktunk rá. Kommunista dohányboltok voltak, amelyekben öt szál Fecske egy forint tíz fillérbe került, kis papírzacskóban adták, viszont nemzeti öntudatra való nevelés nem járt hozzá. Világos instrukciók híján pedig könnyen megtéved a fiatal, aztán az lesz belőle, ami. 

Bajnai Gordon rezsinövelő kezet fogott Mesterházy Attila bércsökkentővel (sőt implicite Portik Tamás bűnözővel is), tehát „összeálltak azok, akik egyszer már tönkretették Magyarországot”, ahogy ezt a kormánypárt szóvivője megfogalmazta. Hogy mért álltak össze, az nem kérdés, azért, hogy Magyarországot még egyszer és végérvényesen romlásba döntsék. Ez a dolog causa finalisa, s mint ilyen, kézenfekvő. Talányosabb a causa efficiens, ami föltehetőleg abban áll, hogy Bajnai és Mesterházy előtt más alternatíva egyszerűen nincs is. Ha már az ember politikusnak állt, akkor a hatalom megszerzésére kell törekednie, ugyanis a politikus, aki nem akarja a hatalmat, hasonlatos ama kurvához, aki nem akar kufircolni, márpedig az ilyen kurva létezése fogalmilag kizárt.

Nem, a kormánynak ilyen ígérete nem volt, ilyet nem tud mutatni, mondta Varga Mihály az ATV április hetedikén sugárzott Szabad szemmel című műsorában. Olyan természetességgel mondta, mintha azt kellett volna elmagyaráznia Mészáros Antóniának, hogy Szijjártó Péter eljövetelét Nostradamus, a közkeletű tévhittel ellentétben, nem jósolta meg. Hangneme pallérozott, mondatai többnyire jól fésültek, van elejük és végük, van bennük alany és állítmány, sőt értelem is. Politikusnál ez ritka. Varga Mihály a maga hűvös, tartózkodó, visszafogott stílusával és tárgyszerű, átgondolt beszédmódjával a nézőben már-már valamifajta respektust kezd ébreszteni. Viselkedni tudó, civilizált, intelligens európai úriember, akiről csakugyan elhihető, hogy késsel-villával eszik, a tévénéző tehát nem is igazán érti, hogy került oda, ahová került. Ha viszont képes volt közöttük megmaradni, nem lehetséges-e vajon, hogy azok mégse annyira barbárok? Lehet, hogy a New Statesman, meg úgy általában az európai és az amerikai sajtó, politikai hovatartozástól immár teljesen függetlenül, félreismeri őket valamiképp?

Az Alaptörvény negyedik módosítása újabb ürügyet adott az Orbán-kormány elleni nemzetközi puccskísérletre, mondta Kövér László a lehető legjobb pillanatban, egy nappal a nemzeti ünnepünk előtt. Már-már kezdtük elfelejteni, hogy Orbán ellen internacionalista puccs van folyamatban, pedig erről maga a miniszterelnök beszélt bő egy évvel ezelőtt. Igaz, ő azt is mondta, hogy a puccsot levertük, de az is lehet, hogy nem mondta, noha mégis. Ezt úgy kell érteni, hogy tavaly februárban a Fidesz–KDNP évadnyitó frakcióülésén a miniszterelnök, legalábbis a hírek szerint, elsősorban az ellene irányuló puccs részleteit taglalta, a Magyar Nemzet is ekképpen értesült. Kósa Lajos szerint viszont a kormányfő nem puccsról, hanem csak világ-összeesküvésről ejtett volna szót, ami persze mindjárt másképpen hangzik. Nem kétséges, hogy Szaniszló Ferenc leendő Táncsics-díja ekkor már érlelődött. Később Lázár János a leghatározottabban tagadta, hogy Orbán a puccs szót akárcsak egyszer is a szájára vette volna, most pedig megszólalt Kövér, és közismert tényként említette, hogy volt puccs, és ezt maga a miniszterelnök jelentette be akkoriban.

Bejelentem, hogy tárgyalásokat kezdünk az Európai Unióval egy átfo­gó transzatlanti kereskedelmi és beruházási társulás létrehozásáról, mondta Obama a múlt keddi évértékelőjében, a nyugati világ lapjai pedig azóta is ezen a monda­ton rágódnak. A magyar ember természetesen nem hisz nekik, mindamellett néhány mozzanatot megjegyez. Először is, hogy evvel most egy olyan formáció jöhet létre, amelyhez hasonlóra a történelemben példa nem volt. Még az Istenben boldogult béketábor se volt ehhez mérhető, hiszen az mégiscsak Azerbajdzsánt fogta össze Bulgáriával, Magyarországgal, Üzbegisztánnal meg a többi nyomorulttal, az EU és az USA együttese viszont a glóbusz legfejlettebb térségét jelenti, amely a földkerekség GDP-jének a felét és a világkereskedelem egyharmadát produkálja. Ha tehát ezek a szabad köztársaságok csakugyan szövetségbe forrnak, akkor olyan frigy kovácsolódik, hogy ott szem nem marad szárazon.

A hét fejedelmi személy, akit mind a mai napig hétmagyarnak hívnak, a helyszűkét tovább nem tűrhetvén fegyverrel, haddal igyekezett módját ejteni, hogy szülőföldjét elhagyja, s olyan földet foglaljon el magának, amelyen laknia lehet, írja a Gesta Hungarorum. Mint látjuk, a történelem ugyan ismétli önmagát, de semmiképp se mechanikusan. Először is manapság a fejedelmi személyek, akik a későbbiekben a Nagy Integrátor címet fogják viselni, fegyver és had nélkül, vagyis bármifajta költség és fáradalom nélkül foglalják el az országot, illetve mindegyikük az őt megillető egyheted részt.

Európában mindenhol erős vezetőkre van szükség a válságból való ki­lábaláshoz – mondta Erős Vezetőnk az Európai Néppárt limassoli csúcstalálkozóján, az Európai Néppárt erőtlen vezetői pedig minden bizonnyal csüggedten bámultak maguk elé. Őrájuk a továbbiakban semmi szükség, lényegében ezt mondta Erős Vezetőnk, implicit for­mában ugyan, de a közlemény valódi tartalmához kétség aligha férhet.

Európa még mindig nem olyan, mint Magyarország, tehát Euró­pa mostani irányítói pokolra szállnak hamarosan.

A pulton házi készítésű befőttek, lekvárok, savanyúságok, egyikükről nem igazán lehet tudni, micsoda. Disznófül, mondja a vevőbarát eladó, húszas évei derekán járó, farmeros-pulóveres egyed, közben nyomatékkal mutogatja a jobb fülét, az üvegben is ugyanez van, csak disznóból.

Disznófülbefőtt.

A gondolat fölöttébb szubtilisnak tetszik, buksza elő, aztán mégis vissza.