Richard Flanagan: Első személy. Fordította Kada Júlia. Jelenkor Kiadó, Budapest, 2022, 480 oldal, 4499 Ft

Az Első személy legfontosabb vonása, egyúttal legnagyobb érdeme, hogy ezt a fent röviden vázolt alaphelyzetet nem hagyja meg felütésnek vagy a későbbi cselekményt egzotikusan színező háttérnek. Közbeszúr ugyan néhány, az egyes szám első személyben megszólaló főszereplő múltját, viszonyait megvilágító flashbackszerű epizódot, de a regény háromnegyede kizárólag erről a teljességgel reménytelen, monoton küzdelemről beszél. Különböző vetületekben, a tapodtat sem mozduló alapállapot újra- és újra felidézésével az írás lehetetlenségét, a nem-írást járja ilyen és olyan oldalról körül, Kif egyre kétségbeesettebb próbálkozásait a munka elvégzésére, menekülőutak és alternatív megoldások keresésére, a helyzetben benne rejlő lélektani, írói, emberi, végső soron két egyéniség közötti buktatók és zsákutcák kikerülésére

Sándor Iván: Szakadékjátszma. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2022, 194 oldal, 3699 Ft

A Szakadékjátszma igen rövid terjedelme ellenére (a regény szellősen tördelt, önálló fejezetcímekkel vagy számozással nem ellátott, de egységekre bontott szövege nem tesz ki egészen kétszáz nyomtatott oldalt) bonyolult narratív eljárásokkal operáló, sok szereplőt életre keltő, gazdagon felrakott, a részleteiben mégis inkább szándékosan visszafogott, nem a konkrétumokat és a referencialitást, inkább egyfajta atmoszférát kiaknázó epikai mű (ebben a hónak, a havazásnak, a behavazottságnak különleges jelentősége van), olyan irodalmi alkotás, ahol a ki beszél? eldöntése egyben a mű értelemadásával egyenlő.

James McBride: King Kong diakónus. Fordította Pék Zoltán. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2022, 423 oldal, 4499 Ft

A King Kong diakónus valójában szívből szóló, szemkápráztatóan színes és könnyed mese egy olyan író előadásában, aki a világát testközelből ismeri, regénye mégis a fantázia diadala a maga mesebeli igazságaival és végső, a jó diadalára kihegyezett, ugyancsak mesebeli és világos elrendezettségével.

Colum McCann: Apeirogon. Fordította Sepsi László. Jelenkor Kiadó, Budapest, 2021, 523 oldal, 4499 Ft

A közvetlen tárgy, az alaptörténet viszonylag könnyen átlátható és köznapian referenciális -- megtörtént eseményeken, valóságos szereplőkön, a főszereplők saját nyilatkozatain alapul. 2016-ban járunk, a történet a világpolitika fél évszázad óta bizonyosan leghevesebb konfliktusának helyszínén, a Közel-Keleten, Izraelben, illetve a fallal körülvett Ciszjordániában, a Palesztin Hatóság területén játszódik, és két férfira összpontosít: a hatvanhét éves Rámi Elhánánra, izraeli zsidó tervezőgrafikusra, aki anyai ágon hét generációra tudja visszavezetni izraeli illetőségét, illetve a negyvennyolc éves Basszám Araminra, palesztin arab kertészre, aki a nyolcvanas évek közepétől hét évet terrorcselekmények elkövetése miatt börtönben töltött, és akinek felmenői ugyancsak hosszú generációk óta Palesztinában élnek. Kettejükben az a közös, hogy mindketten elveszítették egy lánygyermeküket, mindketten az izraeli-palesztin konfliktusnak a következtében: Rámi néhány nap híján tizennégy éves lánya, Szmadar 1997 júniusában többedmagával három öngyilkos palesztin merénylő robbantásának áldozata lett Nyugat-Jeruzsálemben, Basszám tízéves kislányát, Ábírt 2007 januárjában anátái iskolája mellett a békés, néptelen utcán találta el egy izraeli katonai dzsipből kilőtt gumilövedék. Létezik-e nagyobb gyász, van-e súlyosabb feldolgozandó trauma, akadhat-e bosszúvággyal telibb életesemény felnőtt szülő számára, mint ártatlan gyermekének szánt szándékkal előidézett halála?

Georg Klein: Miakro. Fordította Me­sés Péter. Gondolat Kiadó, Bu­­da­­pest, 2021, 260 oldal, 3600 Ft

Nyilvánvaló az is, hogy falon, pusztaságon, kiürültségen, végpusztuláson ma mást ért egy angol, egy amerikai, egy orosz vagy egy német író, és olvasóik is más-mást várnak el tőlük. Georg Klein páratlan érdeme, hogy a Miakro világát úgy teremti meg, hogy abban a múlt század német történelmi tragédiái még csak érintőlegesen, utalásszerűen sem sejlenek fel, miközben például a fal metaforája erre beláthatatlanul nagy teret adna – a generális fátum helyett a részletekben gyakran artikulálódik az irónia, a bevett formák kifordítása, végső soron valamilyen minimálisan derengő ontológiai remény.

David Schalko: Nehéz csontok. Fordította Győri László. Athenaeum Kiadó, Budapest, 2021, 399 oldal, 3990 Ft

A történet valamikor az 1930-as évek közepén veszi kezdetét és az 1960-as évek elejéig tart, középpontjában egy négytagú, „a” Krutzlerból, a bandavezérből, „a” Wesselyből, a kártyalapok csínját-bínját ismerő játékosból, „a” Sikorából, akire a többiek varázslóként tekintenek, és az egyetlen polgári szakmával bíró, felmenői nyomába lépve a hentesmesterséget kitanuló „a” Praschakból összeverbuválódott, nagyjából egyívású társaság áll, akik még fiatalon sírig tartó szövetséget, kvázi vérszerződést kötve megalapítják bűnbandájukat, az Erdbergi Spedíciót – a név onnan jön, hogy mind a négyen Bécs harmadik kerületének ugyanabból a negyedéből, Erdbergből származnak, és egy-két lehúzásos csaló trükk mellett legkedvesebb rablási módszerük a „költöztetéses” lopás, amikor a kiszemelt lakást egy szállítóautó segítségével az utolsó szegig kipakolják. Már az Anschluss után azonban túlságosan nagy halba (újdonsült náciba) akadnak, megbuknak, és hárman közülük (Krutzler, Wessely és Sikora) köztörvényes elítéltként, egymástól elszakadva koncentrációs táborba kerülnek. Mind a hármójukból munkafelügyelő, kápó lesz, túlélik a táborok megpróbáltatásait, és hazatérve, újra összeállva módszeresen hozzákezdenek, hogy uralmuk alá hajtsák az egész fővárost.

Colson Whitehead: Harlemi kavarás. Fordította Pék Zoltán. 21. Század Kiadó, Budapest, 2021, 313 oldal, 4690 Ft

Az 1950-es évek végétől az 1960-asok közepéig haladunk előre a regény három egymásra épülő nagy epizódjában, a környék kisstílű tolvajai orgazdájukként tekintenek a férfira, ő pedig különböző embereknek rendre átnyújtja azokat a borítékokat, amelyekről azt gondolja, biztosítják a nagyváros olajozott működését és saját életének háborítatlanságát. Többnyire a legális, de néha az illegális határán evickél tehát Carney, hogy fennmaradjon a hullámok hátán, de mivel a környezete nagyjából ugyanígy él, ez egészen addig nem okoz különösebb problémát, amíg tudtán kívül, Freddie unokatestvérének az áldatlan közbenjárására bele nem keveredik egy ellopott tévé viszonteladásánál jóval komolyabb ügyletbe, igazi, az életét veszélyeztető nagy balhéba.

Jón Kalman Stefánsson: Nyári fény, aztán leszáll az éj. Fordította Patat Bence. Typotex Kiadó, Bu­da­pest, 2021, 243 oldal, 3500 Ft

Az Izlandon 2005-ben közreadott Nyári fény, aztán leszáll az éj az 1963-ban született Jón Kalman Stefánsson hatodik könyve, mindazonáltal az utóbbi három évben magyarul megjelent Jón Kalman-könyvek között időrendben a legelső, két évvel megelőzi az Izlandon egymástól kétévnyi távolságra lévő darabok sorozataként kiadott Menny és pokol-trilógia címadó nyitó regényét. Hiábavaló lenne keresni benne vagy számonkérni rajta a trilógia lételméleti nagyszabásúságát, az ezutáni párregény, A halaknak nincs lábuk vagy A mindenséghez mérhető megbocsátó nosztalgiáját, akár még az Ásta kísérletező fejlődésregény-dekonstrukcióját sem. Kicsit mégis olyan ez a többiekkel összevetve vékonyabb Jón Kalman-könyv, mintha egy nagy, európai rangú, velünk kortárs elbeszélő az írói műhelyébe engedne bepillantást.

Annie Ernaux: Évek. Fordította Lőrinszky Ildikó. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2021, 260 oldal, 3499 Ft

Az Évek ugyanakkor távolról sem szabályos curriculum vitae, noha, ha még nem lenne, meg lehetne szerkeszteni belőle egy szabályos Wikipédia-cikket Annie Ernaux-ról, még csak nem is az Évek megírásának, az ötlet felmerülésének és megvalósításának öntükröző naplója, annak ellenére, hogy jó néhány erre, a megírásra, az elbeszélés közismert nehézségeire vonatkozó reflexió olvasható benne, és egyáltalán nem szabályos Franciaország-történet, jóllehet különböző mélységben rengeteg minden kerül elő benne Franciaország a háború utáni hatvanvalahány évéről. Inkább impressziók, benyomások, emlékek, visszaemlékezések, a hétköznapi francia apróságokból, irodalmi szövegekből, tévéműsorokból, vicclapokból, slágerszövegekből, reklámokból visszamentett efemériák, alkalomadtán a dolgokat nevén nevező frivolitások tömkelegének egy különleges tudaton áteresztett szőttese, hogy az Esterházy Péter Termelési-regénye kapcsán Bojtár Endre által egyszer már átköltött klasszikus megfogalmazást használjam, a XX. századi, XXI. század eleji „francia élet enciklopédiája”, ahol a „francián” és az „életen” is külön hangsúly van (az „enciklopédiáról” nem is beszélve).

Philip Roth: Engedd el I–II. For­dí­totta Nemes Anna. 21. Század Kiadó, Budapest, 2021, 382+565 oldal, 5490 Ft

A regény lapjain lényegében teljes fegyverzetében előttünk áll a későbbi Philip Roth, fiatalkori élességgel érvényesül benne egy-egy mozzanattal aztán mindig eltávolított önéletrajzi referencialitása, erőteljes lélektani realizmusa, a fentet és a lentet egyaránt ábrázolni tudó szenvedélyes társadalmi érzékenysége, a szexualitást soha véka alá nem rejtő szókimondása, rendíthetetlen zsidó azonosságtudata és az egész világát hallatlan öniróniával és nevettető humorral érzékeltetni képes látásmódja. Az Engedd el, ha feltétlenül rövidre akarjuk zárni, az „átrendezésről”, az emberi viszonyok szüntelen átalakításáról szól, ahogy ezt az egyik passzus a könyv vége felé összegző tanulságként kifejti, és micsoda a Roth-életmű, ha nem ez, a párkapcsolati, családi, társadalmi viszonyok átrendeződésének különböző emberi életszakaszokban regényekként megörökített változatai?

Giovanni Catelli: Camus halála. Fordította Mátyus Norbert. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2021, 236 oldal, 3499 Ft

Catelli most magyarul is megjelent könyvének a tárgya egyetlen határozott tézis melletti érvelés: az Albert Camus halálát okozó autóbaleset 1960. január 4-én a Petit Blevinhez közeli országúton nem véletlenül következett be, hanem a szovjet titkosszolgálat beavatkozásának az eredményeképpen. A balesetet nem műszaki hiba, a bal hátsó kerék anyagfáradás vagy a túlságosan nagy terhelés miatti durrdefektje okozta, amire a korabeli rendőrségi vizsgálat jutott. A kereket, állítja Catelli, egy szerkezet segítségével a KGB emberei manipulálták, és a Szovjetunió számára főként az 1956-os magyar forradalom ügyében tett gyakori megnyilvánulásai miatt egyre kényelmetlenebbé váló francia írót ezzel az előre kitervelt, hosszasan és körültekintően megvalósított merénylettel tették el láb alól.

Árvai Mária–Véri Dániel: A nagy könyvlopás. Francia könyvkiállítás a vasfüggöny mögött. Ferenczy Múzeumi Centrum, Szentendre, 2020, 200 oldal, 7990 Ft

A könyvbe belefoglalt történet pedig olyasmi, ami az alapját adó, 2019 szeptemberétől a Szentendrei Képtárban megrendezett kiállítás óta köztudott tény, előtte azonban hatvan éven át inkább feledésre ítélt, kellemetlen áthallásokkal kísért epizódnak számított: 1959 késő őszén, október 24-én a Műcsarnokban francia könyvkiállítás nyílt (a háború óta az első ilyen volumenű kulturális szemle), és két héttel később, mikor november 8-án a példátlan számú, a Hősök terén kígyózó sorokban várakozó látogatót vonzó kiállítást bezárták, a több mint háromezer kiállított könyv nagy részének, egyes visszaemlékezők szerint a felének, mások szerint a nyolcvan százalékának lába kelt. A látogatók a kabátjuk alá rejtették, a zsebükbe vagy a táskájukba dugták őket és kisétáltak velük, tömeges méretben saját tulajdonukká tették, ellopták a kiállított könyveket. Nem volt nehéz dolguk: egy-két üvegtárló alatt őrzött bibliofil kiadvány kivételével az anyag szabadon, nyitott polcokon állt vagy széles asztalokon hevert, hozzáférhetően, kézbevételre, lapozgatásra, végső soron valóban „lopogatásra” szánva. Teremőr sosem mozdult, a kijárati portaszolgálat tétlen maradt, rendőri közbeavatkozás is csak elvétve fordult elő, és a legenda hamar lábra kapott Budapest-szerte: a francia szervezők nem rendelték meg a kiállított anyag hazaszállítását.

Stefan Hertmans: A fordult szív. Fordította Fenyves Miklós. Helikon Kiadó, Budapest, 2021, 413 oldal, 4499 Ft

Eddigre világossá válik, hogy az 1951-ben a belgiumi Gentben született flamand író, Stefan Hertmans második magyarra fordított regényében ugyanazt valósítja meg, mint amit a 2016-ban ugyancsak Fenyves Miklós fordításában, de még az Európa Könyvkiadónál napvilágot látott elsőben, a Háború és terpentinben, ebben a nagyapja ráhagyott első világháborús feljegyzéseit kommentáló és közreadó regényében tett: elsőosztályú modern esszéregényt írt ezúttal is, amelynek fő vezérfonala a XXI. századi intellektuális tudat folyamatos működtetése, közösnek gondolt kulturális élmények és tapasztalatok legalább pillanatokig tartó játékba hozása Camus-től Kavafiszig számtalan apró mozzanaton át, egyszerre, párhuzamosan a regény különféle alkotóelemeinek önreflexív megalapozásával és magyarázatával.

Richard Osman: A csütörtöki nyomozóklub. Fordította Orosz Anna. Agave Könyvek, Budapest, 2021, 367 oldal, 4480 Ft

Jó krimihez méltóan A csütörtöki nyomozóklub elsősorban nem a „ki” és a „mit”, hanem sokkal nagyobb lendülettel a „hogyan” kérdéseit feszegeti, és a bűnügyi vonatkozásokat lehántva róla, regényként is a dolgok „hogyan”-ja áll az érdeklődése középpontjában. A szerző, a debütáló írónak éppenséggel már nem annyira fiatal, 1970-ben született, a regény megjelenésekor ötven éves, Nagy-Britanniában 2020 őszéig, a regény megjelenéséig leginkább televíziós személyiségként, tévés kvízműsorok vezetőjeként számon tartott Richard Osman a duplafenekűség tekintetében példamutatóan vetette papírra vagy ütötte számítógépbe első könyvét.

Michael Chabon: Fenegyerekek. Fordította Pék Zoltán. 21. Század Kiadó, Budapest, 2021. 335 oldal, 4990 Ft

Nem árulom el itt a cselekmény további meghökkentő fordulatait, hiszen akkor ki kéne térnem rá, vajon Grady Tripp átvészeli-e ezt a gyorsan elbonyolódó hétvégét, és ha mégsem, akkor miért nem – végső soron ez lenne a Fenegyerekek igen speciális társadalmának igen speciális rajza. De annyi tény, hogy a kortárs amerikai irodalom egyik legeredetibb és leglehengerlőbb elbeszélője a Fenegyerekekben is olyan svunggal teli, ironikus konfabulátornak és fékezhetetlen mesélőnek mutatkozik, mint amilyennek előző, magyarul megjelent regényeiben, a Jiddis rendőrök szövetségében, a Ragyog a holdban vagy a Kavalier és Clay bámulatos életében bizonyult.

Jón Kalman Stefánsson: Ás­ta, avagy hová menjen az em­ber, ha nincs kiút? Fordította Egyed Veronika. Jelenkor Kiadó, Bu­da­pest, 2021, 514 oldal, 3999 Ft

Az Ásta Stefánsson legjobb erényeit csillogtatja, izgalmakat, fordulatokat tartogató cselekménybonyolítást, az izlandi természet érzékeny megjelenítő képességét, elfojtott érzelmek és indulatok sokszor pazar erotikába futtatott feloldását. Talán abból a fennkölt bölcselkedésből is mintha kevesebb jutott volna az Ásta lapjaira, mint amelyik olyan harmonikusan illeszkedett a Menny és pokol archaikusabb és már címe szerint is kétosztatú világához. De Jón Kálmán Stefánsson az Ástában sem tagadta meg önmagát, azt az ontológiai keserűséget, amire regényének alcíme is utal, és amire nem tudok pontosabb példát mutatni, mint az egyiket több tucatnyi illusztris önbeteljesítő mondata közül: „Mert az idő csak múlik, és a másik végét mindig a halál fogja.”

Herman Koch: Tisztelt M. úr! For­dí­totta Wekerle Szabolcs. Euró­pa Könyvkiadó, Budapest, 2020, 464 oldal, 4399 Ft

Univerzalizmus, igen, ez a jó hívószó, mert Koch regényei, és ez a legnyilvánvalóbb vonásuk, tele vannak ugyan jellegzetes holland vagy nagyon lokális, helyhez, speciális helyszínhez kötött utalásokkal, melyek egy része egyúttal konkrét történelmi vagy közelmúltbeli politikai eseményekhez is kapcsolódik, ezeknek a regényeknek bármelyike mégis jól érthető, követhető és áttetsző mindenki számára, aki látott már étterem előtt cigarettát elszívó vendéget, nyaralás közben vízparton hancúrozó családot, holland rendszámú lakókocsit, osztályteremben és iskolapadban ücsörgő diákokat, sűrű hóesésben gyalogoló férfiakat stb.

• Frank Tallis: Hallgass a neved. Fordította Balla Judit. Magistra Könyvkiadó Kft., Budapest, 2020, 419 oldal, 3990 Ft

A „Liebermann-akták” tele van irodalmi-kultúrtörténeti vonatkozással, történeti megfeleltetéssel (Max és Oskar párosában a változtatandók változtatásával nem nehéz felismerni Sherlock Holmes és Dr. Watson kettősét, a város vagy a császári udvar rettegésében a Hasfelmetsző Jack-effektust stb.), az egyik osztrák katonai főreáliskolában játszódó Hallgass a neved lapjain ugyanígy könnyű azonosítani a legfőbb ihlető forrást, Robert Musil korai mesterművét, a Törless iskolaéveit (erre Tallis a köszönetnyilvánításban aztán maga is egyértelműen utal). Sajnálatos különben, hogy a magyar kiadásból elmaradt néhány oldalas kisesszéje, a Hannah Arendt a jeruzsálemi Eichmann-perről írt könyvéből származó nevezetes összetétel, „a gonosz banalitása” elemzése, amely többek között azt is az olvasó értésére adja, az egyik nevelőtiszt nem véletlenül viseli az Eichmann nevet – de ebben csak annak a jelzését látom, hogy a kiadó nem engem célzott meg a könyv megjelentetésével, hanem egy lektűrre fogékonyabb, az első két regényen már megedzett réteget.

Ben Lerner: Az iskola Topekában. Fordította Pék Zoltán. 21. Század Kiadó, Budapest, 2020, 317 oldal, 4290 Ft

Az iskola Topekában eredetileg 2019 októberében jelent meg, és talán nem egészen rugaszkodom el a valóságtól, ha megjegyzem, hogy a regény menet közben erőteljes kritikája az utolsó időszakát élő Trump-adminisztrációnak, annak a szellemiségnek, ami az az unortodox 45. amerikai elnök politikája volt, illetve mindannak, ami hozzá elvezetett -- anélkül, hogy maga az elnök feltűnne a könyv lapjain, vagy személye és tevékenysége az elbeszélők tudatában akár csak egyszer is erőteljesebben előkerülne. De tény, hogy a regény cselekményét a Trump-kérdés keretezi: egyik első epizódja Bob Dole szenátor felbukkanása egy russelli vitabajnokságon (a Bill Clintont második ciklusa előtt kihívó képviselő szülőhelyén; jellemzésében külön hangsúlyt kap, hogy az egyetlen republikánus elnökjelölt volt, aki személyesen vett részt a 2016-os, Trumpot jelölő konvención), a regény zárójelenete pedig New Yorkban játszódik, Trump a menekültek családegyesítését ellehetetlenítő törvénye elleni flashmob-tüntetésen. E két mozzanat között a társadalmi együttélés megannyi kérdése és problémája felsejlik – Az iskola Topekában nyíltan politizáló mű, noha megfigyelései, következtetései és tanulságai inkább kifinomultak, mintsem szájbarágósak.