Róza
Nem szeretek kimenni az utcára, megugatnak a kutyák, néha még vicsorognak is, könnyen elbotlom, nézem a földet, ahogy járok, leszegem a szemem, száraz faleveleket söpör a szél, papírcetlit, homokot, a rét illatát, rakom egyik lábamat a másik után a széttaposott cipőmben, szegény vagyok, mint a templom egere, de ennem azért kell, csak nem vagyok képes, helyette tüsszögök meg köpködök, a rágás nem megy, proszto a fogam miatt, jó foghiányos lettem, baloldalt nincs is mivel rágnom, jobbra meg két fogam is mozog, egyszer csak kiesik, a legfájintosabb a pép, de azt el kell készíteni, jó lenne egy üveg házilekvár, vagy épp tejszínhab, huh, azt nem is ismertem, a szomszéd Böröczné ajánlotta, próbáljam ki, lehet kapni a boltban, érdekes volt, ízlett, legördült a torkomon, csak hát nem sok az egész, és csikar tőle a hasam, nem biztos, hogy megéri, ráadásul ki se tudtam nyitni, át kellett hívnom Lenkét (...)
Kari bácsi
Arra sem emlékszem, mikor keresztelték át a Wahrmann utcát Victor Hugónak, de az határozottan rémlik, hogy sokáig mindenki Wahrmann-nak mondta. A három magasföldszinti szobánk ablaka a Kresz Gézára nyílt, és hatalmas szemétdomb volt az ablakunk alatt. Főleg építési törmelékből állt, noha előfordult, hogy az éjjeliedényt is oda öntötték. Tény és való, hogy a háború utáni helyreállítás nem történt meg egyik napról a másikra. Ahogy most visszagondolok, szinte látom a felső emeletek félig leomlott lakásait, az ott maradt bútorokat, a lerobbant téglafalat, az emeletek közötti félig szétcincálódott vasbetont. Vagy ez is más, elsősorban ötvenhatos mintára, filmfelvételek hatására létrejött önszuggesztió?
Monori Lili keze
Igazán mégis arra emlékszünk, ahogy az Oszlopos Simeonban afféle alvilági házmesternéként bejön a kaposvári színpadra. Erről a Vinczénéről annyi taszító és nevetséges dolgot elmondtak a háta mögött, hogy a színész nincs könnyű helyzetben, különösen, ha „alkatilag” annyira különbözik a szereptől, mint Monori Lili ettől az alvilági akárkitől.
A harmadik szoba
A harmadik szoba tele hatalmas fekete zsákokkal, benne ömlesztve ruhanemű, játék, a jóég tudja, miféle háztartási kellékek. Dani szenvedélyesen gyűjtötte a játék repülőgépeket, mint más a matchboxot, egész halom arasznyi nagyságú repülője van, régi propelleres aeroplánok, modern F–16-os, lökhajtásos gépek, junkerek, háborús bombázók. Most mind elpakolva az egyik zsákba, a társasjátékokkal, a könyveivel, kinőtt cuccaival együtt. Tegnap idejött az iskolából ebédelni, imádja a nagyapja fasírtját. Beleznay morgolódott, hogy megint neki kell ebédet csinálnia, de az asszony már nem főz, kikopott a konyhából. Kettejüknek is rendszerint a férfi kotyvaszt ezt-azt. Elhatározta, vesz egy fej kelkáposztát, és nekiáll fasírtot gyártani, akkor persze már annyit, hogy eltehessen egy jó adagot a mélyhűtőbe is. Később előveszi, bármi főzelékhez jó feltétnek. Szokása szerint külön a fasírthoz gyűjti a száraz zsömlét, kenyérhéjat, serclit a kenyértartóban. Van már bőven, előző délután beáztatja, egész éjjel pancsol a konyhában, hogy időre meglegyen az ebéddel. Görnyed az asztal fölé, pucolja a fokhagymát, két nagy fejet, mert a fasírtba is bőven kell, a kelkáposztába is az őrölt kömény mellé, még az ujjai is elgémberednek.



