► Balázs Imre József: Avantgárd séták látványban és láthatatlanban. Prae Kiadó, Budapest, 2025, 372 oldal, 5990 Ft

A könyvben többféle műfaj vegyül. A leginkább a tanulmányírói tónus uralkodik el, de időnként megszólal a recenzióíró felelős következetessége, és érzékelhetővé válik a kritikai hangsúlyok érvelő elhelyezésén alapuló beszédmód is. Az esszéírói attitűd kevéssé érvényesül, épp ezért ugranak ki azonnal az olyan költői mondatok, mint például: „A nevetés (…) nem fér el a testben, kitüremkedik belőle.” Vagy: „Németh Andor az és logikája szerint élt és írt. Talán ezért láthatjuk viszont annyi értelmiségi páros egyik tagjaként.” Ez az „és” a gyűjtemény szimbolikus kötőszava is lehetne, hiszen minduntalan viszonypozíciókat követünk nyomon (Kassák és Németh Andor, Marcel Jean és Mezei Árpád, Kassák és Reiter Róbert, Eppinger Weisz Margit és Madeleine Kemény Szemere stb.). De legalább ennyire jellemző az a többvegyértékűség is, mely egy-egy alkotót különféle kultúrákhoz, sőt nyelvi megszólalásmódokhoz köt. A többnyelvű életmű és a többszörös identitás, a biopoétikai aspektusok, a női lét, a migráció, a felejtéshez való viszony alapkomponenseknek tekinthetők.

Tőzsér Árpád költészetének vita- és párbeszédkészsége egyedülállóan diverzifikált. Ez a líra szinte párbeszédfüggőségben él, hol problémaérzékenységben, hol a nyelv anyagának érzékiségét tekintve, de mindenképp szüksége van a másikra, a kiolvasható, kibetűzhető másikra, amihez viszonyítva látszik az én, vagy egy kiteljesedő, folyamatosan nyitódó és friss energiákat mozgósítani képes énképzet. Még ha monologizál, akkor is párbeszédet folytat a hagyománnyal és kortársaival, régi és új önmagával, a nyelv öngerjesztő retorikájával, és közben a lírai én folyamatosan tanulmányokat készít létező és elképzelt költőportrékhoz. A már a századik életévét is maga mögött tudó, úgynevezett (cseh)szlovákiai magyar irodalom legjobb és leghatásosabb költői kijelentéseit, mondatait, strófáit, sőt alapverseit alighanem Tőzsér Árpád írta le. És ha ebben a bombasztikus kijelentésben érezhető is némi kivételes ünnepi túlzás, a Tőzsér-költészet mondatainak indázó szépsége vagy karakán objektivitása, szinte szarkazmusba hajló groteszksége, vagy épp sugalmazó utalásossága kétségkívül hatásos, első olvasásra is megejtő.

► Gerevich András: XXX. Válogatott, átdolgozott és új queer versek, 1995–2025. Okapi Press, Budapest, 2025, 104 oldal, 3490 Ft

Gerevich válogatott verseit a homotematika uralja, de működésbe hoz számos úgynevezett homotextuális jellemzőt is (mellérendelések, célzott metaforák, lexikai többértelműség). Kibillenti a (bizonyos körökben még mindig) statikusnak vélt nemi pozíciókat: erre szép példa a nyitóverssé emelt Teiresziász. Azok a versek, melyekben a szerző bizalmas jelzéseket adott a beavatott olvasóknak (a meleg jelző vagy a homok szó rendkívül izgalmas használatával), most ugyan veszítenek titokzatosságukból, de korántsem annyit, hogy ebbe belerokkannának. Gerevich kezdetben szerepekbe kényszeríti a vallomásosságot (Hattyú Nándor szerelmes versei), majd szinte naplószerűen eklatánssá teszi azt.

Pauljucsák Péter: Halálod nulladik évfordulóját ünnepeljük
Németh Zoltán: A fáraó önéletrajza
Villányi László: A várakozás otthona
Jenei Gyula: Isteni műhiba

---------------------------------------------------------------------------------

► Áfra János: Kitakart anyám. Kalligram Kiadó, Budapest, 2025, 160 oldal, 3990 Ft

A halott előhívása, a síri áldozat antik borzongásának árama is végigszalad a szövegen, s ez az előhívás a „közös” fényképeket is láthatóvá teszi. A sötétkamra sötétsége teremti meg a látványt, alakítja láthatóvá a hiányt. Balogh Kristóf József és Imreh Menetmen Sándor konkretizálják is a „kitakarást”, ugyanis a családi archívumból származó fotókat ők formálták képi narratívává.

Didier Eribon: Visszatérés Reimsbe
Édouard Louis: Egy asszony küzdelmei és átváltozásai – Akik megölték apámat
Douglas Stuart: Az ifjú Mungo
Mohamed Mbougar Sarr:  Ugyanolyan emberek

---------------------------------------------------------------------------------

Gábor István 1971-ben azt írta, hogy Az ember tragédiája szinte magától zenél. Nem a verszenére gondolt, nem is Madách sokat cikizett verselését akarta mentegetni, hanem a szöveg olvasása közben potenciálisan hallható zenékre, az űrben felhangzó szférák zenéjére, a görög auloszokra, a római orgia szemérmetlen hangszereire, a Marseillaise-t éneklőkre, vagy a londoni színben cincogó elvetélt hegedűművészre. Ez alapján úgy tűnhet, hogy Madách megadta egy opera hangzásvázát, elég a zenei célzásokra figyelni, és a mű szinte megszólal a fülünkben.  A Tragédia mégsem szólalt meg 110 évig az operaszínpadon, s miután megszólalt, gyorsan elnémult, illetve egészen máshogy szólalt meg újra, mint ahogy azt Gábor vagy Madách elképzelte.

► Bedecs László: Dobai Péter. Napkút Kiadó, Kalota Művészeti Alapítvány, Budapest, 2024, 176 oldal, 3490 Ft

Bedecs zárt szövegkorpuszként értelmezi Dobai tizenöt verskötetét, hálózatosan szerveződő, önmaga variánsait, korrekcióit, felülírásait generáló eleven organizmusként láttatja azokat. Meglepő ugyanakkor, hogy ez a szövegvilág a neoavantgárd poétikától a szerepjátékon át (lásd a Dukai Takách Judit késői életművét „megalkotó” Versek egy elnémult klavírra című kötetet) egészen a leganalitikusabb alanyi líráig terjed. A stabil mag elsősorban önismeret-bölcseleti alapkérdéseket érint, és méginkább a(z első) szerelem szinte mániákus aprólékossággal rekonstruált (de az emberi emlékezet korlátainak köszönhetően inkább újrakonstruált) emlékének permanens versbe írását jelenti. 

► Gergely Ágnes: Az én száz versem. Kalligram Kiadó, Budapest, 2024, 176 oldal, 3500 Ft

Fogós kérdés, hogy vajon melyik száz vers reprezentál egy ilyen gazdag életművet, hogy jólesik-e majd a múltidézés, jó emlékeket kelt-e az olvasóban, és lesz-e elég energia a versekben ahhoz, hogy újabb, apró, más fénytörésben felsejlő részleteket mutassanak meg önmagukból. A kötet egyszerre válogatott versek gyűjteménye is, és sokkal több annál: a Szerb Antal-allúzió egyszerre sugall veszélyeztetettség-érzetet és harmóniavágyat, ifjúságnosztalgiát és a kiégéstől való félelmet, az én koherenciájának megőrzésére való törekvést és izgalmas szellemi kalandot.

► Szöllősi Mátyás: Fóbia. Helikon Kiadó, Budapest, 2024, 380 oldal, 4499 Ft

Szöllősi Mátyás új regénye mintha a párbeszédek terheléspróbája lenne. Egy férfi pszichiáter és női páciense párbeszédébe hallgathatunk bele először, mely valósággal modellálja a hatalmi megnyilatkozás és a tényleges kiszolgáltatottsággal megterhelt önvédelmi reflex feszültségét. A beszélgetés tárgya egy bizonytalan szerelmi indítékból elkövetett öngyilkossági kísérlet: az intimitás feszélyező jellegénél csak a közlés bizonytalansága erőteljesebb. A tudatban zajló esemény-visszakeresés, a nyomok, tények és az érzelmi kiszámíthatóság alapján zajló összefüggés-feltárás az egész regény jellegét is modellálja. Folytonos rekonstrukcióban vagyunk.

► Nádasdy Ádám: Billeg a csónak. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2024, 84 oldal, 3499 Ft

A csónak billeg, az állam horatiusi hajója évezredek óta viharban hánykódik, ez a „homokóra évada”, az idő a rádióból „csordogál”. Az én határai elmosódnak vagy elfelejtődnek: „Másokból épülök, könnyen felejtem, / hogy meddig vagyok én.” Ennek elsődleges oka talán a természetes kíváncsiság és a feloldódás vágya. A Más cipője talpát című vers a lelki szüzesség („ő még senkivel / nem használta a lelkét”) tartományáról szól, illetve az igazság érzékiségéről és a megfosztásról.  A vers ismét meggyőzi az olvasót, hogy Nádasdy az intimitásról kivételes módon tud írni, szépen, tapintatosan, mégis könyörtelenül.

A kompenzálás technikájáról Devecseri Gábor írt a legszellemesebben: ha a zoknim lyukas, nem az a megoldás, hogy egy olyan zoknit húzok fölé, amelyik máshol lyukas. Ha egy zenemű egy tétele rossz, nem cseréljük le egy másik zenemű jobb tételével. Hoffmann Gluck lovag című novellájában a zeneszerző meséli el inkognitóban vendégének, hogy noha az Iphigenia Taurisban előadására ment, mégis (minden expozíciós és dramaturgiai hatást elrontva) az Iphigenia Aulisban nyitánya csendült fel. Hic Rhodus, hic salta! – ahogy Aesopus híres meséje mondja. Persze, a jó fordító a legtöbbször úgy érzi, hogy már-már rhodusi lakos, lakcímkártyáját nagyon hamar kiállítják az illetékes hivatalok. Néha, ne feledjük, a fordító paradox módon messzebbre ugrik (akár lyukas a zoknija, akár nem), ha csak módjával ugrabugrál, és nem rugaszkodik el túlságosan. Ott operáljunk, ahol a baj lakozik, önkényes tetoválásokat elhelyezni, plasztikai műtéteket végezni a szöveg testén bármennyire menő is, visszatetsző lehet.

Gerard M. Hopkins: Istenáram. Olty Péter magyarításában. Kalligram Kiadó, Budapest, 2023, 96 oldal, 2990 Ft

Olty Péter magyar Hopkinsa fordítástörténeti kuriózum is. A kötet elszakad a korábbi Hopkins-fordítói hagyománytól (a szerzetespap költő magyarul eddig a leglátványosabban a Lyra mundi sorozatban Thomas Hardyval szerepelt együtt 1985-ben): itt szinte rituális hangadás történik. Olty nem az alapvetően otthonosságra törekvő hagyományrendszerébe integrálódik, hanem az angol szöveget röntgenezve, szinte a legapróbb zenei rezdüléseket is jelezve, mintegy lekottázva teremti meg azt a befogadói helyzetet, mely a leginkább egy mikroszkóp alatti preparátum megfigyeléséhez hasonló élményt nyújt. Olyan részecskéket, összefüggésrendszereket vehetünk szemügyre, melyek „szabad szemmel” eddig láthatatlanok voltak.