Többnapos hullát találtak a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház kilencedik emeletének vécéjében, a beszámolók szerint egy Gizike nevű takarítónő lelt rá a megboldogultra, miután feltűnt neki, hogy az egyik fülke belülről be van zárva, s barnás lé folydogál ki belőle. Muszáj ezt ennyire brutálisan leírni, tudniillik az eset nyilvánosságra kerülése után nem sokkal Szabó Tímea, a Párbeszéd Magyarországért politikusa a helyszínen járt, s Facebook-bejegyzésében tette közzé a látottakat: „Ocsmány bűz az egész helyen, nincs WC-papír, nincs kéztörlő, csak hideg víz folyik a csapból, az egyik WC-n nincs lehúzó, a másikat nem lehet bezárni, az ablakot madzagok tartják, nem lehet becsukni. Amikor bementünk, tárva-nyitva volt az ablak, gondolom, a szag miatt. Ez így télen a szülészeti osztály mellett enyhén szólva veszélyes.”

2018 áprilisát írjuk. Néhány perccel ezelőtt zárták le a választási urnákat, s valamennyi tévécsatorna a Fidesz bázisára kapcsol, ahol a színpadon már felsorakozott a párt teljes vezérkara. Némi izgatott várakozás után Orbán Viktor lép a mikrofonhoz, megköszörüli a torkát, többször megnyalja a szája szélét, majd bejelenti, hogy hölgyeim és uraim, a rendelkezésünkre álló adatok szerint a Fidesz két és fél millió szavazatot szerzett, míg legnagyobb ellenfelünk csak hárommilliót, így örömmel jelenthetem, hogy a magyar emberek újra nekünk szavaztak bizalmat.

Ahhoz sajnos meglehetősen szegényes a fantáziánk, hogy részletesen leírjuk, ezután a hatalom hogyan nem adja át a hatalmat a győzteseknek, legfeljebb annyira futja, hogy a választások napjára már nyilván ott állnak szállításra készen a nemzeti tankönyvkiadó raktárában azok az új matematikakönyvek, melyek szerint a két és fél millió több, mint a hárommillió. És akkor itt abba is hagyjuk, noha ma már tisztán látjuk, hogy a vasárnapi érvénytelen, ám kormánypártilag mégis eredményes referendumnak nagyon is volt értelme: még soha ennyire tisztán nem vágták egy ország arcába, hogy bennünket demokratikus úton, jogállamilag a büdös életbe’ nem váltotok le. 

Nagy jelentőségű, a magyarság szaporodására is kiható szavazást tartottak tanév elején Pomázon. A helyi Mátyás Király Általános Iskola igazgatója azt kérdezte levélben a tanulók szüleitől, mintegy ötszáz családtól, hogy maradjon-e szivárványszínű az iskola kerítése, vagy pedig fessék át.

Tudnivaló, hogy a nyári szünet végén szülők, tanárok, valamint egy kis egyház aktivistái lefestették az iskola kerítését, mégpedig szakítva az eddigi egyhangúsággal, a szivárvány színeivel. Ez mindenkinek tetszett, csakhogy a Jobbik két képviselője levelet írt a polgármesternek, amelyben nehezményezik a kerítés színösszeállítását. Vigyázat, a 444.hu-n közzétett levél szerint nem a szivárvánnyal van bajuk az önkormányzati képviselőknek, hanem a színek sorrendjével, mármint, hogy a kerítésen a színek pontosan ugyanabban a sorrendben követik egymást, mint a homoszexuálisok szivárványos zászlaján. Márpedig ez többszörös veszélyforrás lehet a településen lakók nemi identitására, különös tekintettel a keresztény szellemben nevelődő ifjabb korosztályokra. Nem véletlen, hogy Szijjártó külügyminiszter is megtiltotta a szivárványos zászlók kitűzését a külföldi magyar nagykövetségek épületein a büszkeségnapi vonulások idejére; az uniós zászló egyelőre maradhat.

Nyolcvanezer forint értékben próbált ruhát lopni az egyik budapesti plázában a kajakos világbajnok a barátnőjével, az idei Miss World szépségverseny döntősével, ám a biztonsági őrök rajtakapták őket.

Rióban most épp az olimpia kajakversenyei zajlanak, s alakulhatott volna úgy is, hogy a világbajnok győztes futamáról írunk, ám neki doppingvétsége miatt idén áprilisban le kellett mondania az olimpiai szereplésről. Azt nem szükséges hangsúlyozni, hogy mi magunk soha nem voltunk olimpiai esélyesek, de még élsportolók sem, így csak elképzelni tudjuk, milyen lelkiállapotba kerülhetett a világbajnok, főleg, hogy elmondása szerint véletlenül doppingolt. „Szerinte – írta idén tavasszal a 24.hu − barátnője, a Magyarország Szépe versenyen induló Sz. Ivett véletlenül olyan kenőcsöt kevert a testápolójába, amely tiltott szert tartalmazhatott, ám Ivett csak egy hónapja közölte ezt vele.”

Július elejétől lépett életbe a szigorított szülőtartási törvény, melynek előírásai szerint azt a szülőt, aki nem tudja fenntartani magát a jövedelméből, az állapotánál fogva képtelen önmagát ellátni, a gyermeke köteles eltartani, emberséges életet biztosítani neki.

Igaz, régen is volt hasonló kötelezettségük az utódoknak, és még az Alaptörvényben is benne van, hogy „a nagykorú gyermekek kötelesek rászoruló szüleikről gondoskodni”, ám mostantól nemcsak az érintett kérheti, hogy a gyerek lássa el, akár a jövedelme felének terhére is, hanem a helyhatóság, a háziorvos, a szomszédok vagy akár a postás; szem nem marad szárazon, öregember pedig ellátatlanul.

A magam részéről a lehető legjobbkor szigorodott a törvény. Miután április eleje óta kórházban fekszem, s egy nem túl sikeres műtét után próbálom különféle praktikákkal a lebénult lábaimat mozgásra bírni, végre közölték velem, hogy ne legyenek illúzióim: jelen állás szerint életem végéig tolókocsiba kényszerülök, sőt a rák még ennél is derekasabb munkát végzett: több mint valószínű, hogy életem végéig pelenkázni is kell, de remélik, hogy mentálisan ez nem okoz nagyobb törést bennem.

Kedden este magyar–osztrák meccset játszottak a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokságon, s a magyar válogatottat hosszú évtizedek után először újra komoly és európai csapatnak láttuk. Nem csak, mert győzött, hanem mert az egész fellépése, hozzáállása merőben különbözött az elmúlt húsz–harminc év nemzeti válogatottjaiéhoz képest.

Minthogy nem áll módunkban budapesti utcákon ténferegni, beülni sörözőkbe, elcsípni félmondatokat buszon, metrón, villamoson, a tévétudósításokból tudjuk, hogy Magyarországon ismét kitört a futball-láz: leállt a hatos villamos, a Margitszigeten ezrek nézték kivetítőn a meccset. Pedig a válogatott 44 év után először került be Európa-bajnokság huszonnégyes döntőjébe. Világbajnokságon is 1986-ban járt utoljára a magyar csapat, azaz felnőtt egy nemzedék, amelyik még nem látta a legjobb magyar futballistákat a világ legjobb futballistáival egy pályán játszani, s ezt már nem is nagyon tudta elképzelni.