2012. június 30-án a galamus.hu-n jelent meg Gerő András Akadémikus antiszemitizmus című írása, amelynek fő állítása szerint Romsics Ignác munkáiban a magyar történetírás antiszemita hagyományai lelhetők fel. Az írás vitát váltott ki, a galamus.hu-n A Gerő András által kezdeményezett Romsics-vita írásai dossziécímet kapta. A vita három hónapja az Élet és Irodalomban is folyik. (Emlékeztetőül a korábbi írások a megjelenés sorrendjében: Karsai László: Megjegyzések a Gerő-vitához; Bojtár Endre: Antiszemita vagy-e?; Romsics Ignác: Antiszemita vagyok-e?; Ablonczy Balázs: Teleki Pál antiszemitizmusáról; Lévai Júlia: Lépések egy oldalösvényről; Babarczy Eszter: Zsidók pedig vannak; Gyáni Gábor: Trianon versus holokauszt; Ungváry Krisztián: Horthy megítéléséről; György Péter: Trianon és holokauszt – a múlt jövője; Tatár György: Funkcionális antiszemitizmus; Laczó Ferenc: Összefonódó történetek; Karsai László: Antiszemiták, holokauszt, történelemhamisítók; Kovács M. Mária: Hor­thy megítéléséről; Gerő András: Kommentárok és megfontolások egy diskurzushoz; Szakály Sándor: Tatár György pontatlanságaihoz; Bojtár Endre: Viszonválasz; Szále László: A megértés felé; Kovács Éva: Időzített történelmek; Jeszenszky Géza: A vészkorszak mint kettős tragédia; Molnár Judit: Számít-e, hogy volt emberséges csendőr is? Kőbányai János: Ami a halottnak is fáj).

Komoróczy Géza: A zsidók története Magyarországon (I. A középkortól 1849-ig, II. 1949-től a jelenkorig), Kalligram Kiadó, Pozsony–Budapest, 2012. 1213+1230 oldal, 14 000 Ft

A köztársaság állapotáról címmel rendezett nyilvános összejövetelt  a Bibó István Közéleti Társaság február 27-én. Elő­adást tartott Romsics Ignác akadémikus, Békesi László egyetemi tanár, a Németh- és a Horn-kormány pénzügyminisztere és Kende Péter, az MTA külső tagja. Mellékletünkben az ott elhangzott előadások szövegét olvashatják.

A Láng Téka adta kezembe ezt a szép kiállítású könyvet¹. Talányos címe regényt vagy regényes önéletrajzot sejtet. S bár az utóbbi sejtés nagyjából stimmel, az már első betekintésre is világos, hogy a könyv ambíciója ezen messze túllép. A saját életre, gyökerekre, annak nevezetesebb fordulataira való visszatekintés csak ürügy a szerzőnek arra, hogy megossza az olvasóval a magyar haza múltját és jelenét illető súlyos aggodalmait. Kitárulkozása nem azért történik, hogy megmutassa: „íme ez vagyok", hanem hogy - érveit személyességbe ágyazva - mintegy a hitelesség pecsétjét üsse rájuk. A majdnem nyolcvanéves és félig külföldön élő Csernok Attila ezzel a különös műfajú könyvvel tehát a magyarság kollektív önvizsgálatához kíván hozzájárulni.