Gyémánt Ilonka lett a szeme fénye egy öregecske, jómódú házaspárnak. Taníttatták, öltöztették, nyaralni vitték a Balatonra, ami abban az időben ritkaságszámba ment. A legtöbben a faluból egész életükben csak a közeli Kiskunfélegyházáig vagy Kecskemétig jutottak bevásárolni. A kilencvenes évek elején a helyi kultúrház programszervezője pályázatot nyert egy budapesti kirándulásra. A betakarítási munkálatok miatt alig akadt jelentkező. Helyi iskolásokkal töltötték fel a létszámot, de csak alsósokkal, mert a tízévesnél idősebbek egész nyáron dolgoztak a kárpótlási jeggyel nehezen visszaszerzett földeken szakadásig.

Hegedüs Ignácot tanonc korában sokat püfölték a segédek, ha elkeverte a szabásmintákat vagy rossz színű cérnát fűzött be a lábbal hajtható varrógépekbe. A férfiszabóságban töltötte az inas­éveit az Üllői úton, abban a rosszul megvilágított pincében. Az emeleten helyezkedett el az elegáns szalon. Kényelmes bőrfoteleivel, aranyrámás tükreivel, rózsafa dohányzóasztalkájával, földig omló óarany bársonyfüggönyeivel keresetlen eleganciát, ugyanakkor meghitt otthonosságot árasztott. Ignác csak hallomásból ismerte az emeleti helyiségeket, mivel viseltes ruhájában be se tehette a lábát. Részeges apja fillérekért udvart söpört a Weiss Manfrédnál, talán írni se tudott. Hirtelen természetű ember volt, gyakran verte a családját.

Ferdi nagybátyám bőszen forralta a húslevest. Időnként egy alumíniumkanállal belekóstolt és csettintett. Liza meg én már a terített asztalnál üldögéltünk. Ferdi bácsi konyharuhát terített a karjára, mint egy békebeli óbudai pincér, és „nagyságos kisasszonyoknak” szólított bennünket. Felsorolta a hűtőszekrény polcain ételesekben sorakozó menüt. A zsidó hitközség rendszeresen gondoskodott róla, Ráhel néni halála után is. Eszükbe se jutott, hogy ő valójában katolikus családból származik. De az is lehet, ilyenformán hálálták meg, hogy a bácsi annak idején megmentette Ráhel életét a nyilasoktól. A néni 1944-ben kitért és megkeresztelkedett, mint annyian, de tisztán látszott, hogy ez sem fogja meghozni a biztonságot. Ferdi bácsival akkor már pár éve együtt éltek, így felajánlotta, hogy elveszi feleségül.

A pofon elcsattanása után Kornél bement a szobájába, hogy összekapkodjon pár alsóneműt meg az erősítőjét. Mindet begyömöszölte egy sportszatyorba, és szó nélkül elindultak ketten az ajtó felé, küszködve a nagy szatyorral meg a születésnapra kapott basszusgitárral. Kornél anyja közben azt üvöltötte utánuk magából kikelve, hogy be ne tegyék többé az otthonába a lábukat. Az apja öt perccel előtte még úgy ütötte a fiú arcát, olyan rutinosan, mint ahogy egész gyermekkorában tette semmiségekért. Hitt benne, hogy ez a helyes kapcsolatfelvétel.

Az öreg úgy tett, mintha nem hallana jól. Megvárta, hogy a néni hangja hisztérikusan fisztulázzon, csak akkor volt hajlandó újabb cigit tenni a csodás borostyánszipkájába. A szomszédok néha elkaptak a liftnél vagy a bejáratnál, és negédes mosollyal kérdezgettek idős rokonaim hogyléte felől. Aztán valahogy mindig a zsidó aranyaknál lyukadtak ki, de addigra felért a negyedikre a vasráccsal záródó tükrös lift. Az a városi legenda járta az Almássy téren, hogy Ráhel néninek kilószámra van aranya, mert az Ecserin használtruha-kereskedést üzemeltetett fiatal korától, ami még a szülei ipara volt, és megszedte magát a válság éveiben. Lisztet, zsírt, bort cserélt pult alatt aranyra. Faluról hozta fel az élelmiszert, ráadásul katonai teherautóval.

Kornél ebből semmit nem vesz észre, őszintén boldog. Lelki társának hiszi Lénát, mert citrommal issza a vodkát. Minden bátortalan szeretkezésük után a fiú nevet, hogy megint fanfárok szóltak a fülébe. Egy barátjuk kérésére fellépnek egy alternatív divatbemutatón, amit egy örökké feketébe öltözött, depresszióra hajlamos nő szervez az ismerősével, El Kazovszkijjal. Kornél kizárólag egy háború előtti halszálkamintás öltönyben hajlandó fellépni. Léna csodás tangóruháján a bíbor selyem időnként zöldesben játszik, és fekete pettyek díszítik.  Rafinált szabása hátul olyan, mintha kihasították volna egy állat zsigereit, a rakott csíkok úgy fordulnak ki minden lépésnél, mint a rothadó belek.  Lábára fekete csipkeharisnyát húz és egy Ecserin vásárolt, az ötvenes évek hangulatát idéző tűsarkút. Egy életen át megőrzi a cipőt, viselni fogja azon a téli éjszakán is, amikor Kornél megerőszakolja a házuk közelében álló múzeum kertjében.

A kétsoros, halszálkamintás öltöny legalább negyven éve egy meggyfából készült, dohányszagú kétajtós szekrényben lógott, amit kívülről rézfogantyúk díszítettek. Az ajtószárnyakon a vakfoltos tükrök minden nyitásnál enyhén megremegtek és zajt csaptak, mint a rigolyás vénasszonyok, akiket fölöslegesen zaklat a postás. Ebben a szekrényben lógott az öltöny naftalin golyócskákkal teli zsebbel, kétsoros gombolással, békebeli angol szövetből. Aurél bácsi, Léna nagybátyja, Kornélnak adja közelgő esküvőjükre. Az öreg emlékszik rá, hogy az öltöny megboldogult felesége első férjének készült, de már nem viselhette. Ivánnal szívroham végzett arra a hírre, hogy deportálják őket a gettóból.

Ria kiszalad az apácákkal a vasútállomásra, hogy inni adjon a vagonokban szorongó deportáltaknak, de a szerelvényt kísérő katonák mellbe taszítják, több napig vért köp. Ábel kétségbeesésében a városparancsnokhoz fordul, de ahelyett, hogy felelősségre vonnának valakit a túlkapásért, Ria lesz a hibás. Zsidóbérencnek nevezik. Közben már annyi a sebesült, hogy a nővérek kitelepítik a leánylíceumot, ahová Róza iskolába jár. Ideiglenesen egy utcába kerülnek a fiúgimnázium tanulóival. A cselédlány azzal a hírrel tér vissza, hogy összefogdosták a cigányokat, őket is deportálták. Páran a régi szőlőhegyen, a pincelabirintusban húzták meg magukat, de ő nem mer odamenni egyedül. Ria kabátot vesz, elindul a reszkető cselédlánnyal az éjszakában, hogy megkeresse a javasasszonyt vagy valakit, aki segíteni tud, mert Annácska nagyon belázasodik. Ábel egyfolytában a kórházban műt, nem tudnak tanácsot kérni tőle. A két nő hiába fárad, csak egy nyolcéves forma gyereket találnak a szőlőhegyen. A fiút gyengeelméjűnek nézik, aztán kiderül, hogy csak siket. Nem hagyják magára. Egy tál leves neki is jut, majd elhajkurássza a tyúkokat. Bandikának nevezik el, Ábel később a nevére veszi.

Ria hajnalban jó érzéssel szívja magába ágyneműje hűvös illatát.  Előző nap együtt mostak a nagyteknőben a szomszédasszonnyal. Szerencsére még a hirtelen lezúduló eső előtt megszáradtak a lepedők. Egy darabig ücsörög álmosan az ágy szélén, szemben a tükörrel. A látvány elszomorítja. Jól esne neki egy biztató ölelés, kedveskedő csók. Ria csendesen ráborul a bemélyedésre a felpolcolt nagypárnán, ahol Ábel feje pihent az éjszaka. Férje rossz szokása, hogy szinte ülve alszik, mert zavarja, hogy fektében nehezebben vesz levegőt. Vagy talán hisz a régi babonában, hogy csak a halottak fekszenek, mert kinyújtóztatják őket? Ria felkászálódik, kimegy vízért a kúthoz, pedig inkább meghalni szeretne a derékfájástól. Amióta az eszét tudja, minden reggel hideg vízben mosakszik. Felkapja a hétköznapi fakózöld ruháját, és kávét főz. Rendes kávéjuk nincs, csak cikória.

1940 karácsonyának estéjén a fiú meggyőződik róla, hogy a szülei valóban szeretik, mert véletlenül keresztbe áll a torkában egy pontyszálka. Mihályka a székről ledől, hörögve a földön fetreng. Ábel lefogatja és egy fakanál nyelével összetöri a gyerek torkába akadt halcsontot. Ria brutálisnak találja az eljárást, komolyan megriad férjétől, noha tudja, hogy csak a gyerek életét akarta megmenteni. Róza már iskolás, egyre nehezebb irkához, tollhoz, tintához jutni.